EH 2001.506 I. Megvalósítják a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntettét, akik éveken át, kitartó rendszerességgel foglalkoznak a pénzkölcsönzéssel, olyan kamat felszámításával, hogy az egy hónapra adott összeg 50%-os kamatát számítsák fel és a hitel meghosszabbítása esetén a teljes tartozás 50%-os kamatát követelik, a visszafizetés biztosítása érdekében pedig olyan meghatalmazás adására kényszerítik a kiszolgáltatott helyzetben levő adósokat, hogy a nyugdíjat, a szociális segélyt, a családi pótlékot és a gyermekgondozási segélyt is a kölcsönadók vehessék fel [Btk. 298/D. §].

II. A jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntettével kapcsolatban a társadalomra veszélyességben való tévedés megállapítására nincs alap, ha az elkövetők nem ismerik ugyan a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásról szóló törvény (Hpt.) rendelkezéseit, de a kamatos kamat felszámításával kapcsolatban felismerik a magatartás jogellenességét [Btk. 27. § (2) bek., 298/D. §, 1996. évi CXII. tv. (továbbiakban: Hpt.)].

III. A zsaroláshoz szükséges fenyegetés megállapítható, ha a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntettét elkövető, a közismerten agresszív, erőszakos természetű vádlott a gyermekgondozási segély felvételéhez szükséges meghatalmazás aláírásától vonakodó sértettel szemben arra utaló kijelentést tesz, hogy a bántalmazástól sem riad vissza [Btk. 138. §, 323. § (1) bek.].

A városi bíróság az 1999. október 14-én meghozott ítéletével az I. r. terheltet jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntette, 2 rb. önbíráskodás bűntette, zsarolás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. terheltet bűnsegédként elkövetett pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntette miatt 6 hónapi, 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, a III. r. terheltet pedig jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntette és 2 rb. önbíráskodás bűntette miatt halmazati büntetésül 1 évi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

Fellebbezések folytán a megyei bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta a 2001. március 26-án meghozott ítéletével: az I. r. terheltet a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntette, a zsarolás bűntette és a magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól; a II. r. és a III. r. terheltet a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntettének vádja alól felmentette, és a fennmaradt bűncselekményekért az I. r. terheltet 1 év 2 hónapi, a III. r. terheltet 1 évi börtönbüntetésre ítélte, és ennek végrehajtását mindkét terhelt esetében 2 év próbaidőre felfüggesztette.

A felmentő rendelkezések miatt a másodfokú bíróság ítélete ellen a megyei főügyész 2001. március 26-án, a törvényes határidőn belül, felülvizsgálati indítványt nyújtott be, az ítélet hatályon kívül helyezését, és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta.

A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványt fenntartotta.

A jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntettének ítéleti tényállása lényegében a következő.

A terheltek lakóhelyükön és annak környékén kamatos kamatra rendszeresen pénzkölcsönt adtak a hozzájuk fordulóknak. A kölcsön lejárati ideje általában egy hónap, az erre az időre járó kamat pedig a kölcsön összegének 50%-a volt. A határidő elmulasztása esetén a kamattal megnövelt kölcsönösszeg meg nem fizetett részének a visszafizetési határidejét a terheltek egy hónappal meghosszabbították, mégpedig a teljes tartozás 50%-os kamatával terhelve. Ilyen feltételek mellett a határidő elmulasztása esetén a tartozások rövid időn belül az eredeti kölcsön összegének a többszörösét is elérték.

A terheltek a visszafizetés biztosítása érdekében a kölcsönt felvevőkkel, azok beleegyezésével, meghatalmazásokat készítettek, és ezek felhasználásával ők vették fel az adósokat megillető nyugdíjat, szociális segélyt, családi pótlékot és gyermekgondozási segélyt. A felvett összegből a belátásuk szerint közvetlenül elégítették ki a pénzköveteléseiket, az adósoknak azok létszükségleteit sem biztosító kisebb összegeket adtak csak vissza, így ők újra kénytelenek voltak tőlük kölcsönt kérni.

Az I. r. terhelt ezt a hitelezői tevékenységet a II. r. terhelttel folytatta oly módon, hogy ő adta az ahhoz szükséges pénzt, a II. r. terhelt pedig a kölcsönzés lebonyolításában és a tartozások beszedésében segített neki.

Az I. és a II. r. terhelt 1995-től 1998-ig 15 személynek adott az ismertetett módon rendszeresen - több esetben havi rendszerességgel - 500 forinttól 25 000 forintig terjedő összegeket; a kölcsön összege egy esetben 100 ezer forint volt.

A III. r. terhelt ezektől függetlenül, önállóan, de hasonló feltételekkel foglalkozott pénzkölcsönzéssel.

Egy személynek 1997 júniusától kezdve havi rendszerességgel adott kisebb-nagyobb összegeket, és 1997 szeptemberétől 1998 októberéig ő vette fel a kölcsönvevő családjának különböző jogcímeken járó 49 900 forint havi jövedelmét, és abból 8-10 000 forintot adott vissza. Ezen kívül három személynek adott több hónapon keresztül 1000 forinttól 10 000 forintig terjedő összegeket havi rendszerességgel, az egyiküknek a terhelt vette fel a havi 46 000 forint jövedelmét, és abból kb. 36 000 forintot a tartozás fejében megtartott magának.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a terheltek cselekményeikkel megvalósították a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntettét. Nincs jelentősége annak, tudták-e, hogy a cselekmény a jog tilalmába ütközik, mivel a terheltek számára a cselekmény társadalomra veszélyességének a tudatát annak az erkölcsi elítélendősége közvetítette, minthogy segélyekből élő szegény embereknek adtak kölcsönt olyan magas kamatra, hogy annak visszafizetése újabb kölcsön felvétele nélkül lehetetlen volt, és az adósok létfenntartása is veszélybe került.

A másodfokú bíróság szerint a terheltek bűnösségének a megállapítása a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntettében téves volt.

Az álláspontja szerint ezt a bűncselekményt csak szándékosan lehet elkövetni, ezért a bűncselekménynek előfeltétele, hogy az elkövető tisztában legyen azzal, hogy a cselekménye pénzügyi szolgáltatási vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenység, és ennek engedély nélkül való végzését jogszabály tiltja, azaz ismernie kell a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvénynek (továbbiakban: Hpt.) ezeket a fogalmakat, valamint a tevékenység engedélyhez kötöttségét meghatározó rendelkezéseit. A jelen esetben a cselekmény társadalomra veszélyességének a tudatát a jogellenesség tudata jelenti.

Mindhárom terhelt arra hivatkozott, nem tudták, hogy kamatra kölcsönt még a rokonság körében sem adhatnak. A nyolc általános iskolát végzett, szakképzetlen terheltektől nem várható el a Hpt. ismerete, sőt az sem, hogy a jogi tilalomról tudjanak, ezért a terheltek a cselekményt abban a téves feltevésben követték el, hogy az nem veszélyes a társadalomra, és erre a feltevésre alapos okuk volt.

A terheltek cselekménye a Btk. 27. § (2) bekezdése értelmében nem büntethető, ezért őket a Be. 214. § (3) bekezdés c) pontja alapján a cselekmény vádja alól fel kell menteni.

Az I. r. terhelt terhére rótt zsarolás bűntettének és magánokirat-hamisítás vétségének az ítéletben megállapított tényállása szerint az I. r. terhelt az egyik adósát a lakásán felkereste, hogy készítsen a számára egy olyan meghatalmazást, amellyel a sértettnek járó gyermekgondozási segélyt felveheti. A sértett a meghatalmazást nem akarta aláírni, mire a terhelt közölte vele, hogy a pénzre mindenképpen szüksége van, írja alá a meghatalmazást, mert különben bajok lesznek.

A sértett ismerte az I. r. terhelt agresszív, erőszakos természetét, félt a bántalmazástól, ezért a meghatalmazást aláírta, és a terhelt ennek felhasználásával a gyermekgondozási segélyt felvette.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a terhelt magatartása mindkét cselekményre nézve tényállásszerű.

A másodfokú bíróság szerint a tényállásban leírt fenyegetés annyira általános, és mivel a terhelt és a sértett falubeliek és régi ismerősök, annyira jelentéktelen is, hogy büntetőjogilag releváns fenyegetésnek nem tekinthető.

Tényállás elem hiányában egyik bűncselekmény sem valósult meg, ezért az I. r. terheltet a Be. 214. § (3) bekezdés a) pontja alapján bűncselekmény hiányában e cselekmények vádja alól is fel kell menteni.

A felülvizsgálati indítványban és a nyilvános ülésen kifejtett ügyészi álláspont szerint mindenki tudja, hogy hitelezői tevékenységet rendszeres jövedelemszerzés céljából csak engedéllyel lehet folytatni, és mindenki által ismert az is, hogy az uzsorakamatra történő pénzkölcsönzés a társadalom által erkölcsileg elítélt tevékenység, ezért a társadalomra veszélyességben való tévedés megállapítása, ennek folytán a terhelteknek a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntettének a vádja alól történt felmentése törvénysértő.

A zsarolás esetében az egyedülálló, négy gyermeket nevelő, állandó anyagi nehézségekkel küzdő és a terheltnek anyagilag kiszolgáltatott sértett nővel szemben, a terhelt agresszív természetét is figyelembe véve, a jelentéktelennek látszó fenyegetés is alkalmas volt komoly félelem kiváltására, ezért az I. r. terhelt felmentése a zsarolás bűntettének és ezzel összefüggésben a magánokirat­hamisítás vétségének a vádja alól szintén törvénysértő.

A védő a jogerős ítélet hatályban fenntartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány alapos, a megtámadott határozat törvénysértő.

A másodfokú bíróságnak elfogadható az az álláspontja, mely szerint a terheltek képzettségét és ismereteit figyelembe véve, nem állítható bizonyossággal, hogy a cselekményük jogellenességével tisztában voltak. Az viszont már téves megállapítás, hogy ez önmagában alapos okot adott nekik annak feltételezésére, hogy a cselekményük nem veszélyes a társadalomra.

A törvényben előírt alapos ok értelmezése a bírói gyakorlatban töretlen és egységes abban, hogy a társadalomra veszélyességben való tévedést kizárja, ha a cselekmény az elkövető által tudottan jogellenes, veszélyes vagy erkölcsileg elítélendő, és ezeknek a körülményeknek mindegyike önmagában is kizáró körülmény.

A terheltek tényállásban leírt cselekményének a lényege az volt, hogy nehéz anyagi körülmények között, segélyekből élő és segítségért hozzájuk forduló szegény emberek szorult helyzetét kihasználva, a létfenntartásra szolgáló kevés jövedelmük egy részét rendszeresen elvették tőlük.

Az általános felfogás szerint ez erkölcsileg elítélendő magatartás. Erkölcsi elítélése természetesen emberi érzésen alapszik, és annyira általános, hogy azzal minden ép erkölcsi érzékű ember előtanulmányok nélkül is tisztában van.

A terheltek tudták, hogy a cselekményük erkölcsileg elítélendő, ezért nem volt okuk azt feltételezni, hogy nem veszélyes a társadalomra: a büntethetőségüket kizáró ok, amelynek alapján a másodfokú bíróság a terhelteket a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység bűntettének a vádja alól felmentette, nem áll fenn.

A másodfokú bíróság kifejezett felmentési okként nem jelölte meg, de kifejtette azt is, hogy a cselekmény tényállásszerűsége is vitatható, mivel a Hpt. meghatározása szerint a pénzügyi szolgáltatási tevékenység gazdasági tevékenység, azt pedig csak jogilag szervezett körülmények között lehet végezni. Ehhez az szükséges, hogy a tevékenységet legalább egyéni vállalkozóként végezzék, s a terheltek ennek a feltételnek nem feleltek meg.

Ez az aggály - ahogy azt az indítvány is helyesen kifejtette - alaptalan.

Bizonyos szervezettségnek vagy szervezetszerűségnek valóban fenn kell állnia, de annak legális vagy illegális jellege a bűncselekmény megvalósulása szempontjából közömbös.

A tényállás szerint a terheltek olyan kölcsönfeltételeket állapítottak meg, hogy a kölcsönt felvevők az adósság csapdából lehetőleg ne kerüljenek ki, így a haszonszerzés folyamatos lehessen, a kölcsönöket és adósságokat nyilvántartották, és az adósságok biztosabb behajtását kifejezetten előre megszervezték. A terheltek tevékenysége a szervezettségnek a bűncselekmény megállapításához szükséges mértékét elérte, a cselekményük ebből a szempontból is tényállásszerű, következésképpen a másodfokú bíróság a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével mentette fel őket e bűntett vádja alól.

A másodfokú bíróságnak az a megállapítása, amely szerint zsarolást létesítő fenyegetés nem történt, szintén téves.

A nyelv természetéből következik, hogy egy közlés jelentése, annak szó szerinti értelmén túl, minden olyan képzetet magában foglal, amelyet a közlés a címzettben kiválthat, a bíróság ennek ellenére az I. r. terhelt kijelentésének a tartalmát annak szó szerinti jelentésére szűkítette le.

A tényállás szerint az I. r. terhelt agresszív természetű személy, aki a követeléseinek az érvényesítéséért erőszakot is kész alkalmazni. Egyik adósát, amikor az a felszólítására nem tudott nyomban fizetni, a község belterületén, a pénzt követelve, a hajánál fogva a földre rántotta.

A fenyegetésének a címzettje a terheltnek anyagilag kiszolgáltatott, az erőszakot elhárítani kevésbé képes nő volt, aki előtt a terhelt jellemvonásai ismertek voltak, s a helyszínen nem volt senki, akitől segítséget remélhetett volna.

Ilyen körülmények között a terhelt kijelentése neki azt is jelentette, hogy ha a meghatalmazás aláírását megtagadja, akkor még bántalmazásra is számíthat, ezért a kijelentés alkalmas volt arra, hogy benne komoly félelmet keltsen.

A zsarolás bűntettének, ennek folytán a magánokirat­hamisítás vétségének minden tényállási eleme megvalósult, a terhelt felmentése anyagi jogi törvénysértés volt.

A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a Be. 291. § (1) bekezdése a) pontjának első fordulata alapján hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.

A megismételt másodfokú eljárásra vonatkozó iránymutatást az eddig kifejtett indokolás tartalmazza. (Legf. Bír. Bfv. III. 1067/2001. sz.)