BH 2004.4.143 Nincs helye kártérítésnek azon az alapon, hogy egy anyának az eredménytelen terhességmegszakítás következményeként akarata ellenére gyermeke született [Ptk. 339. §, 348. §, Pp. 164. §].

A felperes január 12-én hét hetes terhességének megszakítása érdekében - az ÁNTSZ Családvédelmi Szolgálatának előzetes engedélye alapján - kereste fel az alperes Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályát, mert fiatal korára és válsághelyzetére tekintettel a terhesség megtartását nem vállalta. Az alperes orvosa a beavatkozást elvégezte, de a magzatkaparék szövettani vizsgálata elmaradt. A felperes február 5-én kontrollvizsgálat végett jelentkezett, amikor az őt kezelő orvos összehúzódó méhet észlelt, majd a felperes április 2-án történt újabb jelentkezésekor az elvégzett ultrahangvizsgálat alapján húsz hetes terhességet állapított meg. Az alperes orvosa ekkor felajánlotta a felperesnek a terhesség megszakítását, de a felperes a húszéves életkorára, és a terhesség késői időszakában történő megszakításának kockázataira figyelemmel, a magzat megtartása mellett döntött. A gyermeke augusztus 27-én megszületett.

A felperes a módosított keresetében 4 000 000 forint vagyoni és 3 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Arra hivatkozott, hogy az alperes orvosa a terhesség megszakításánál hibázott, a február 5-i kontrollvizsgálaton pedig tévedett, mert ekkor a terhessége már tízhetes volt, de azt az alperes orvosa nem vizsgálta. Az ő terhére nem róható, hogy a késői időpontban felajánlott újabb terhességmegszakító beavatkozásnak nem vetette alá magát.

Az alperes a kártérítés feltételeinek bizonyítása hiányában a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a terhességmegszakítás eredménytelensége nem róható a terhére, a tízhetes terhesség fel nem ismerésében megmutatkozó diagnosztikai tévedése pedig nem áll okozati összefüggésben a felperes kárával. A felperes helyes diagnózis esetén is választhatta volna a terhesség megszakítását vagy megtartását, és az utóbbi mellett döntött. Az egészséges gyermek világrajövetele elvileg és jogilag amúgy sem értékelhető kárként.

Az elsőfokú bíróság az alperes kártérítési felelősségét a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján - utalással a Ptk. 348. §-ára - megállapította, mert az volt az álláspontja, hogy az alperes orvosa a terhesség megszakítását a korábban hatályban volt, az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 43. §-ának (2) bekezdésében foglaltak megsértésével végezte. A szakmai előírásként megjelölt szövettani vizsgálatot nem végeztette el, holott a magzati boholy jelenléte vagy hiánya a beavatkozás sikerét bizonyíthatta volna. Ekkor a felperes kisebb kockázat vállalásával dönthetett volna a terhesség megszakításáról vagy megtartásáról. Az alperes orvosa elmulasztotta a kellő gondosságot az február 5-én elvégzett kontrollvizsgálat során is, mert a tízhetes terhességet nem ismerte fel, és a felperest nem hozta döntési helyzetbe. Ebből következően csak jóval később került abba a helyzetbe, hogy a nehezebb, és esetleg az egészségét is veszélyeztető, késői terhesség megszakításáról döntsön. Az alperes orvosának mulasztása folytán anyagilag és érzelmileg felkészületlenül került a felperes abba a helyzetbe, hogy húszéves korában, szakmai képzettség, állandó munkahely, önálló lakás és stabil párkapcsolat hiányában, akarata ellenére maradt terhes. Az ebből eredő nem vagyoni kárigényét az elsőfokú bíróság 1 000 000 forintban látta alaposnak, és ennek megfizetésére kötelezte az alperest február 5-étől járó késedelmi kamatával együtt. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, a felperes pedig csatlakozó fellebbezést nyújtott be.

Az alperes fellebbezésében az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte, perköltségre nem tartott igényt. Álláspontja szerint a felperes nem bizonyította a kártérítésnek azokat a feltételeit, amelyeket a jogszabály értelmében neki kellett bizonyítania, vagyis azt, hogy orvosának jogellenes magatartásával okozati összefüggésben kár érte. A gyermek megszületése jogilag és etikailag sem minősülhet kárnak, ezért a kereset jogalapja hiányzik, de a kár összege sem bizonyított. Tanúbizonyítási indítványt tett a felperes életmódjának, vagyoni viszonyainak, külföldi munkavállalásának a bizonyítására.