EH 1999.15 I. Életveszélyes állapot előidézése (műhiba) nem vagyoni kártérítést von maga után akkor is, ha az állapot később szövődmény nélkül gyógyul.
II. Az életveszély okozása és elhárítása érdekében végzett beavatkozások, gyógymódok alkalmazásával okozott kár nem tartozik az emberi méltóság megsértésének fogalomkörébe [Ptk. 348. §, 354. §, 1972. évi II. tv. 22. § (2) bek., 53. § (2) bek., 76. §].
A felperes évek óta rendszeres véradó. 1993. június 16-án kétszer négyszáz milliliter vért adott, amelyet két darab, saját kézjegyével ellátott vérvételi zacskóba adagoltak. A plazmaferezises eljárás elvégeztével a vörösvérsejtek visszaadagolásánál az alperes kórház alkalmazottja a felperes saját vérsejtjeit tartalmazó egyik palacknak az infúziós rendszerbe való bekötése után a második adagot eltévesztette, és mástól származó, csoportidegen vért juttatott a felperes szervezetébe. A kórházban az idegen vörösvérsejtek kicsapódása miatt veseelégtelenséget és életveszélyes állapotot diagnosztizáltak. A felperes 1993. június 16-tól július 7-ig feküdt a kórházban, ahol kezelése alatt a veseelégtelenséget sikerült megszüntetni.
A felperes személyhez fűződő jogai - élete, testi épsége, egészsége és emberi méltósága - sérülése folytán 4 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte a sérelmet okozó alperes kórház kötelezését.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes véradás során egészségében károsodott, ezért az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (továbbiakban: Et.) 53. §-ának (2) bekezdése értelmében az állam köteles a kártalanításra, a törvény 22. §-ának (2) bekezdése alapján a Ptk. kártérítésre vonatkozó szabályai szerint. Megállapította, hogy az alperes felróható magatartása folytán a felperes testi épsége sérült, életveszélyes állapotba került, és számolnia kellett azzal, hogy vesekárosodása maradandó lesz. Mindez pszichés károsodást is eredményezett. A testi épséghez és az egészséghez fűződő joga olyan mértékben sérült, amely alapot ad a Ptk. 354. §-ának a káresemény bekövetkezésekor hatályos szövege szerint a nem vagyoni kár megtérítésére. A kár összegét 500000 forintban határozta meg, és ennek megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította, mert a felperes maradandó egészségkárosodás hiányában nem vagyoni kártérítésre nem tarthat igényt.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítélete rendelkező részének helybenhagyása iránt a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte annak megállapítását is, hogy az életveszély mint állapot folytán az emberi méltósághoz való joga is sérelmet szenvedett.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság részben találta megalapozottnak.
Helyesen állapították meg a bíróságok, hogy a Ptk. 354. §-ának a káresemény időpontjában hatályos szövege szerint a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát. A nem vagyoni kártérítés a személyhez fűződő jogok megsértése esetén alkalmazható szankció, amelynek körében a jogellenesség a személyhez fűződő valamely jog megsértésében áll. A Ptk. 76. §-a értelmében a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti - egyebek mellett - a testi épség, egészség, valamint az emberi méltóság megsértése.
A felperes a tévesen visszaadott csoportidegen vér következtében életveszélyes állapotba került. Személyiséghez fűződő jogai közül a testi épséghez, egészséghez fűződő joga megsérült, ezért a nem vagyoni kárpótlás feltételei fennállnak annak ellenére, hogy veseelégtelensége szövődmény nélkül gyógyult. A jogerős ítélet tehát jogszabálysértéssel utasította el a felperes keresetét.
Az elsőfokú bíróság érdemi döntése helyes, a nem vagyoni kárpótlás összege is arányban áll az elszenvedett hátránnyal. Az emberi méltóság megsértését ugyanis a Legfelsőbb Bíróság nem látta bizonyítottnak. Az emberi méltóság az egyén önbecsülésében testesül meg, amely az egyénnek azt az igényét fejezi ki, hogy kapcsolataiban, legalábbis a társadalom kulturális szintje szerint kialakult érintkezési formák minimális követelményeinek megfelelő elbánásban részesítsék, és ennyiben ez viszonylagosan szubjektív fogalom. Ebből következik, hogy az emberi méltóság megsértése akkor valósul meg, ha a személyt emberi mivoltában megalázzák, méltatlan vagy hátrányos helyzetbe sodorják, így tartalmilag a becsület megsértéséhez áll közel. Önmagában az idegen vér adása ilyen sérelmet nem eredményezett. Az életveszély okozása és elhárítása érdekében végzett beavatkozások, gyógymódok sem esnek ebbe a körbe. Az alperes kártérítési felelőssége azonban - bár a károsodás véradás során történt - egyértelműen az alperes alkalmazottjának felróható magatartására vezethető vissza, ezért nem az Et. 53. §-ának (2) bekezdése, hanem a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése alapján, az alkalmazottért való felelősség szabályai szerint áll fenn. (Pfv.III.22.084/1996. sz.)