3260/2014. (X. 20.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

1. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvénynek - az 52. §-a által megállapított - 34. § (1) bekezdése alkalmazhatóságának kizárására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvénynek a 2013. július 31-ig hatályos 35. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és alkalmazhatóságának kizárására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 7.Pk.60.345/2010/6. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az indítványozó egyház a Fővárosi Törvényszéknél 2013. február 6-án, illetve az Alkotmánybíróságnál 2013. február 8-án benyújtott alkotmányjogi panaszában az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése alapján a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ehtv.) 7. § (1) és (4) bekezdése, 14. §-a, 33-35. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését; továbbá az Abtv. 27. §-a alapján a Fővárosi Törvényszék 7.Pk.60.345/2010/6. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozta.

[2] A Fővárosi Törvényszék által továbbított indítvány 2013. március 22-én érkezett meg az Alkotmánybíróságra. Az indítvány benyújtása és a Fővárosi Törvényszék általi továbbítása közötti időszakban az Alkotmánybíróság az Ehtv.-nek az indítvánnyal érintett egyes rendelkezései megsemmisítéséről a 6/2013. (III. 1.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) döntött. A vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ehtvmód.) 2013. augusztus 1-jei, illetve szeptember 1-jei hatállyal módosította az Ehtv.-nek az indítvánnyal érintett rendelkezéseit, valamint a törvény több, folyamatban lévő, illetve befejezett ügyekre vonatkozó átmeneti rendelkezését is. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítvány kiegészítésére hívta fel az indítványozót.

[3] 2. Az indítványozó a kiegészített indítványban az Ehtv.-nek az alkotmányjogi panasz előterjesztésekor hatályos 34. §-a és 35. §-a, valamint a bírói döntés vonatkozásában tartotta fenn a kérelmet.

[4] A támadott bírói döntés az Ehtv.-nek a 2012. november 8-án hatályos 34. § (1) bekezdésére, illetve 35. § (3) bekezdésére hivatkozott, amelyet utóbb részben az Abh. megsemmisített, részben az Ehtvmód. módosított, ezért az ezek vonatkozásában fenntartott - megsemmisítésre irányuló - indítványokat az Alkotmánybíróság az egyedi ügyben történő alkalmazhatóság kizárására, illetve alaptörvény-ellenesség megállapítására és alkalmazhatóság kizárására irányuló indítványként bírálta el.

[5] Az indítványozó a kiegészített indítványban az eljárás megindítását a következőkkel indokolta: az indítványozó 2010. július 6. óta nyilvántartásba vett egyházként működött. Az indítványozó 2012. február 29-ig nem nyilatkozott az Ehtv. akkor hatályos 35. §-a szerint továbbműködési szándékáról, ezért a Fővárosi Törvényszék a támadott végzésben - állítása szerint - elrendelte kényszer-végelszámolását. Az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényege az indítványozó szerint egyrészt az volt, hogy elveszítette a korábbi egyházi jogállását, másrészt a kényszer-végelszámolás keretében jogutód nélküli megszüntetését is elrendelte a bíróság. Bár az egyházi státusz nem feltétele a vallás kollektív gyakorlásának, de mindenképpen része a vallásszabadság kollektív oldalának. A támadott bírósági végzés következtében az adott vallási csoport tagjai nem gyakorolhatják a vallásszabadság alapvető jogát intézményesen, szervezeti formában. Az indítványozó szerint a törvény támadott rendelkezései az előbbiek miatt az Alaptörvény VII. cikkét és XXVIII. cikk (7) bekezdését sértik.

[6] Az indítvány szerint a támadott bírói döntés azért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel, mert annak alapját alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezések adják. (A bíróság a végzés végrehajtását az alkotmányjogi panasz benyújtására tekintettel az indítványozó kérelmére utóbb felfüggesztette.)

[7] 3. Az Abtv. 56. § (1)-(2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról; ennek keretében megvizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26-27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket.

[8] 3.1. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján akkor fordulhat alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be.

[9] Az Abtv. 27. § alapján az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet az ügy érdemében hozott vagy a bírósági eljárást befejező egyéb alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben fordulhat alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, ha a döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti.

[10] Az Alkotmányjogi panasz benyújtásának mindkét esetben feltétele, hogy az indítványozó jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

[11] 3.2. Az Ehtv.-nek az 52. §-a által megállapított 34. § (1) bekezdése szerint a törvény mellékletében meghatározott egyházak és azok vallásos célra létrejött önálló szervezetei kivételével valamennyi, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett szervezet és annak vallásos célra létrejött önálló szervezete (a továbbiakban együtt: szervezet) 2012. január 1-jétől egyesületnek minősül.

[12] Az Ehtv. 2013. július 31-ig hatályos 35. § (3) bekezdés b) pontja alapján a bíróság a szervezetet a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 2012. február 29-én hatályos 116. § (3)-(6) bekezdésének, 117. §-ának és 118. §-ának alkalmazásával kényszervégelszámolási eljárás keretében jogutód nélkül megszünteti, ha a szervezet 2012. február 29-éig a továbbműködéséről nem vagy nemlegesen nyilatkozott.

[13] Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) 2014. március 14-ig hatályos 9. § (1) bekezdése szintén úgy rendelkezik, hogy a civil szervezet végelszámolására - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a Ctv. rendelkezéseit, kényszer-végelszámolására a Ctv. 2012. február 29-én hatályos 116. § (3)-(6) bekezdését, 117. §-át és 118. §-át a Civil tv.-ben szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni.

[14] A Ctv. 116. § (6) bekezdése alapján a kényszer-végelszámolásra a törvény végelszámolásról szóló VIII. fejezetének szabályait - a kényszer-végelszámolásról szóló 7. címben foglalt eltérésekkel - kell alkalmazni.

[15] A Ctv. 116. § (3), (4) és (6) bekezdésének, 117. § (3) bekezdésének, 101. § (1) bekezdésének, 102. § (1) és (2) bekezdésének, 62. § (1) bekezdésének, valamint a Civil tv. 9. § (1) és (3) bekezdésének együttes értelmezése alapján a bíróság a kényszer-végelszámolás elrendeléséről végzést hoz, amelyben fel kell tüntetni a végelszámolás kezdő időpontját, a végelszámoló nevét és lakóhelyét (ha a végelszámoló nem természetes személy, akkor a cégnevét, a székhelyét, a cégjegyzékszámát és a megbízásából eljáró természetes személy nevét és lakóhelyét), a civil szervezet ügyintéző és képviseleti szerve jogviszonyának megszűnését, valamint a hitelezőknek szóló felhívást, hogy követeléseiket a közzétételtől számított negyven napon belül a végelszámolónak jelentsék be. A végzés közzétételéről a bíróság a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott országos névjegyzék útján gondoskodik. A végelszámolás elrendelésekor a nyilvántartásban a "v.a." toldatot fel kell tüntetni. A kényszer-végelszámolás jogerős elrendelésével összefüggő változásokat a bíróság hivatalból jegyzi be és teszi közzé.

[16] A kényszer-végelszámolás során a szervezet legfőbb szerve nem dönthet a szervezetnek a végelszámolási eljárás alatti működtetéséről, illetve a végelszámolási eljárás megszüntetéséről. A végelszámolás kezdő időpontját követően a szervezet szervei nem hozhatnak a végelszámolás céljával ellentétes döntéseket. Főszabályként a bíróság sem dönthet a jogerősen elrendelt kényszer-végelszámolás megszüntetéséről. A kényszer-végelszámolási eljárás lefolytatása után pedig a szervezet nyilvántartásból való törlésének van helye.

[17] 3.3. Az Alkotmánybíróságnak a 27/2014. (VII. 23.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh2.) összegzett joggyakorlata szerint "a hitgyakorlás, általában a hitélet társadalmilag kialakult tipikus intézménye az intézményesült egyház (vallási közösség). Ezért a vallásszabadsághoz való jog speciális területét képezi a vallásszabadság és annak intézményesített formában történő közösségi gyakorlása." (Abh., Indokolás [126]; Abh2., Indokolás [38]) Az Alaptörvény "VII. cikk (2) bekezdése [...] azt biztosítja, hogy az azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából - az egyesülési jog alapján létrehozható szervezeti formák mellett - szabad elhatározásuk szerint, alanyi jogon igénybe vehetik az állami jog által "vallási közösség"-ként meghatározott jogi formát is." (Abh2., Indokolás [40]) Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy "[e]gy vallási csoport számára a "vallási közösség" jogállás [...] olyan lényeges jogosultság, amely szorosan összefügg a vallásszabadsághoz való joggal" (Abh2., Indokolás [47]); a jogi személyként való folyamatos működés lehetősége ehhez képest még alapvetőbb követelményként értékelhető.

[18] Mivel a kényszer-végelszámolási eljárás a vallási közösség működését önmagában is korlátozza, végső soron pedig annak jogutód nélküli megszűnését eredményezi, a kényszer-végelszámolási eljárás megindulása a vallási közösség (és tagjai) vallásszabadsághoz való jogát hátrányosan érinti, ezért a kényszer-végelszámolást elrendelő bírósági végzéssel, illetve az abban alkalmazott jogszabályokkal szemben - a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek kimerítése után és az egyéb törvényi feltételek teljesítése esetén - alkotmányjogi panasz indítvány benyújtásának lehet helye.

[19] 3.4. A jelen ügyben támadott végzésben a bíróság az indítványozót nyilvántartási ügyében arról tájékoztatta, hogy kényszer-végelszámolási eljárás keretében jogutód nélkül megszünteti, továbbá felhívta a szervezet képviselőjét a szervezet adószámának bejelentésére és a végelszámolói (összeférhetetlenségi és kizáró körülményekről tett) nyilatkozat benyújtására. A bíróság a végzésben azt is jelezte, hogy amennyiben a szervezet jelenlegi képviselője a végelszámolói megbízást nem kívánja, illetve kellő alapos indokkal nem tudja visszautasítani, annyiban őt rendeli ki végelszámolónak; ellenkező esetben más személy (további javaslat hiányában felszámoló szervezet) kirendeléséről dönt.

[20] Az Alkotmánybíróság a támadott végzés és a vonatkozó törvényi szabályok tartalmi összevetése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a támadott végzés nem a kényszer-végelszámolás elrendeléséről szóló végzés ezért önmagában lényegesen nem befolyásolta az indítványozó helyzetét, jogait, így ez alapján az Alaptörvényben biztosított hivatkozott jogának sérelme sem következhetett be.

[21] Az Alkotmánybíróság az előbbiek mellett megállapította, hogy a bíróságnak az ügyben hozott támadott végzése - a fenti okokból - nem minősül az ügy érdemében hozott döntésnek, és az eljárást befejező egyéb döntésnek sem tekinthető, ezért az indítvány ebben az elemében az Abtv. 27. §-ába foglalt további feltételt sem teljesíti.

[22] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány a befogadhatóság törvényben előírt tartalmi feltételeinek - sem a végzést, sem az abban hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket támadó elemét tekintve - nem felel meg, ezért azt az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pontja, illetve h) pontja alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította.

Budapest, 2014. október 14.

Dr. Stumpf István s. k.,

tanácsvezető, előadó alkotmánybíró

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Pokol Béla s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szívós Mária s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Varga Zs. András s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/202/2013.