EH 2005.1321 I. Adósként "egyenes adósként" megtett jognyilatkozat jogkövetkezményeiben való tévedés nem ténybeli, hanem jogi kérdésben való tévedés, ezért a szerződés megtámadása tévedés címén csak a Ptk. 210. §-ának (2) bekezdésében írt feltételek esetén lehet sikeres [Ptk. 210. § (1) és (2) bek.].
II. A szerződő fél a szerződési nyilatkozat értelmezése tekintetében akkor minősül fogyasztónak, ha a szerződést olyan célból köti, amely független az általa folytatott gazdasági vagy szakmai tevékenységtől [Ptk. 207. § (2) bek., 685. § d) pont].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a II. r. felperes részvényesei az I-IV. r. alperesek, akik egyben a társasággal munkaviszonyban is álltak. 1998-ban a II. r. felperes hitelt kívánt felvenni az I. r. felperestől, amikor is az előzetes tárgyalások során az I. r. felperes jelezte, hogy javítana a hitelfolyósítás esélyén, ha az I-IV. r. alperesek "magánszemélyként a kötelem mögé állnának." 1998. december 18-án az I-II. r. felperesek kölcsönszerződést kötöttek, amely szerint az I. r. felperes 25 000 000 Ft hitelt nyújtott a II. r. felperesnek. A szerződést az I-IV. r. alperesek egyenes adósként írták alá, akik egyúttal külön szerződésben ingó jelzálogjogot alapítottak a kölcsönszerződés biztosítására a szerződésben meghatározott ingóságaikra. 1999. április 22-én az I. r. felperes és a perben nem álló H. Rt. készfizető kezességvállalási szerződést kötöttek, amelyben a H. Rt. a kölcsön 50%-ának visszafizetéséért készfizető kezességet vállalt. Az alperesek a kölcsönszerződés 2000. január 10-én kelt módosítását is egyenes adóstársakként írták alá.
A II. r. felperes a fizetési kötelezettségnek 2001. I. félévében nem tett eleget, ezért az I. r. felperes az I-IV. r. alpereseket felhívta az esedékes részlet megfizetésére, majd 2001. február 20-án felmondta a kölcsönszerződést. A II. r. felperes ellen január 31-ei kezdő időponttal felszámolási eljárás indult, a felszámoló az I. r. felperes követelését hitelezői igényként elismerte és visszaigazolta.
Az I. r. felperes keresetében összesen 34 574 883 Ft és kamatai megfizetésére kérte az alpereseket egyetemlegesen kötelezni. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes kifogásként megtámadta a kölcsönszerződést. Azt adta elő, hogy őt az I. r. felperes teljes körű képviselettel felruházott alkalmazottja megtévesztette a kötelezettségvállalás tartalmát illetően. Azt állította, hogy a tartozásért csak a zálogul lekötött vagyontárgyaival vállalt helytállási kötelezettséget. A II-IV. r. alperesek viszontkeresetet terjesztettek elő a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. Elsősorban arra hivatkoztak, hogy miután velük szemben a kölcsönszerződés kötelezettségvállalást nem tartalmaz, a kölcsön visszafizetésére irányuló szerződési akaratuk hiányzott, közöttük és az I. r. felperes között a kölcsönszerződés nem jött létre. Arra az esetre, ha a bíróság megállapítaná a szerződés létrejöttét, a Ptk. 210. §-ának (1) és (4) bekezdésére utalással az I. r. felperes megtévesztő magatartása miatt kérték a szerződés érvénytelenségét megállapítani. Előadták, hogy őket az I. r. felperes alkalmazottja megtévesztette azt állítva, hogy kötelezettségvállalásuk nem terjed túl a zálogszerződésben írt vagyontárgyaikkal való helytállási kötelezettségen. A szerződés megtámadására tekintettel a II. r. felperest perbe állították.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az I., II., III. és IV. r. alpereseket 34 824 883 Ft és kamatai egyetemleges megfizetésére kötelezte, a II., III. és IV. r. alperesek viszontkeresetét elutasította. Kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg az I. r. felperesnek 3 400 000 Ft elsőfokú perköltséget, továbbá a IV. r. alperest, hogy fizessen meg az államnak 750 000 Ft viszontkereseti illetéket.
A másodfokú bíróság az alperesek fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészítette ki, hogy az I. r. felperes képviseletében eljáró T. T. a szerződéskötést megelőző tárgyalások során arról tájékoztatta az I. r. alperest, hogy egyenes adósként csak meghatározott vagyontárgyaikkal felelnek a tartozásért. Az I. r. felperes szerződéskötési akarata azonban a II. r. felperes és vele együtt az alperesek korlátlan és egyetemleges felelősségének kikötésére irányult. Jogi álláspontja szerint az így kiegészített tényállás alapján is érdemben helytálló jogi következtetést vont le az elsőfokú bíróság a kereset megalapozottsága és a viszontkereset megalapozatlansága tekintetében. Kifejtette, miszerint a kölcsönszerződés mint teljes bizonyító erejű magánokirat igazolja, hogy az abban foglalt nyilatkozatot a szerződő felek megtették, ezért a kölcsönszerződés létrejött. Annak közokiratba foglalását ugyan kikötötték a felek, azonban a közokirati formát nem tekintették érvényességi feltételnek, ezért az érvényes közokiratba foglalás elmaradása a kölcsönszerződés létrejöttét nem érintette.
Nem fogadta el az alperesek előadását, miszerint a szerződési akaratuk hiányában nem jött létre közöttük és az I. r. felperes között a kölcsönszerződés. Kifejtette, hogy az alperesek a szerződést egyenes adósként írták alá. Nevezettek a Ptk. 685. § d) pontja szerinti értelemben nem minősülnek fogyasztónak, ezért a szerződést a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint kell értelmezni. A hivatkozott jogszabályhelyben írt nyilatkozati elv alapján egyértelmű, hogy a kölcsönszerződésben egyenes adósként feltüntetett és a szerződést adósként aláíró I-IV. r. alperesek nyilatkozatait a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint az I. r. felperes kizárólag úgy értelmezhette, hogy a kölcsönszerződésben írt összeg visszafizetésére nemcsak a II. r. felperes, hanem az I-IV. r. alperesek is kötelezettséget vállaltak. Tény, hogy a szerződés az adós kötelezettségeit részletezte, miután azonban az I-IV. r. alperesek adósi minőségben írták alá a szerződést, egyértelmű, hogy mindazokat a kötelezettségeket teljesíteniük kell, amit a szerződés az adóssal szemben előírt, így a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése szerint kötelesek a tartozást visszafizetni, a II. r. felperessel egyetemleges fizetési kötelezettséggel.
A szerződéssel szemben előterjesztett I. r. alperesi kifogással, illetőleg a II., IV. r. alperesek viszontkeresetével összefüggésben kiemelte, hogy a Ptk. 201. §-ának (1) és (4) bekezdésére alapítva a szerződést az támadhatja meg, aki annak megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, feltéve, hogy a tévedését a másik fél okozta, vagy felismerhette, illetve akit a másik fél megtévesztéssel vagy jogellenes fenyegetéssel vett rá a szerződéskötésre. A tévedés fennállását a perbeli esetben az I-IV. r. alpereseknek kellett a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint bizonyítania. A másodfokú bíróság megítélése szerint az I. r. felperes alkalmazottja részéről adott téves tájékoztatás nem volt alkalmas arra, hogy az alpereseknek a vállalásuk tartalmát illető tévedését előidézze. A kölcsönügyletek biztosítására kötött szerződések a mindennapi életben is viszonylag gyakran előforduló ügyletek, és az alperesek számára is felismerhető volt, hogy az adósi minőség nem lehet azonos a zálogkötelezettséggel. Az alpereseknek tudomása volt arról, hogy az I. r. felperes milyen megfontolásból ragaszkodott ahhoz, hogy ők maguk is a szerződés alanyaivá váljanak. Ha a szerződést csupán zálogjoggal kívánták volna biztosítani, nem volt annak elvi indoka, hogy a kölcsönszerződésben az alperesek adósként szerepeljenek. A zálogszerződésben az alpereseket nem egyenes adósként, hanem zálogkötelezettként nevezték meg, e zálogszerződésben az I. r. alperes házastársa is zálogkötelezettként szerepelt anélkül, hogy a kölcsönszerződésben adósként feltüntették volna.
A jogerős ítélet ellen a II., III., IV. r. alperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak megváltoztatását, az I. r. felperes keresetének elutasítását és a II., III., IV. r. alperesek viszontkeresetének teljesítését kérték. A viszontkereset tekintetében elsődlegesen kérték megállapítani, hogy az I., II. r. felperes, valamint a II., III., IV. r. alperes között az 1998. december 18-án kelt és 2000. január 10-én módosított kölcsönszerződés a szerződési akarat hiánya folytán érvényesen nem jött létre.
Másodlagosan annak megállapítását kérték, hogy az említett szerződés az alpereseknek a másik szerződő fél részéről történt megtévesztése miatt a Ptk. 210. §-ának (1) és (4) bekezdése szerint valamennyi fél vonatkozásában érvénytelen. Amennyiben az egész szerződés érvénytelensége nem lenne megállapítható, úgy annak megállapítását kérték, hogy az I. r. felperes, valamint a II., III., IV. r. alperesek közötti szerződés érvénytelen. Végezetül - marasztalásuk esetén - kérték mellőzni egyetemleges helytállására vonatkozó kötelezésüket és az alpereseket 1/5-1/5 részben kérték marasztalni.
Az eljárt bíróságok által elkövetett jogszabálysértést a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésében, a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdésében, a Ptk. 205. §-ának (1) és (2) bekezdésében, a Ptk. 272. §-ának (2) bekezdésében, a 218. §-ában, 239. §-ában, a 685. §-ának d) pontjában, a 207. §-ának (1) és (2) bekezdésében, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölték meg.
Előadásuk szerint a Pp. 3. §-ának (3) bekezdését az eljárt bíróságok azért sértették meg, mert a perben korábban hozott elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte és az alperesek joggal hihették, hogy a viszontkeresetük jogalapja bizonyított, további bizonyítási kötelezettségük nincsen. A megismételt eljárásban a bíróság nem tett eleget a fenti jogszabályhelyben írt kötelezettségének és nem hívta fel az alpereseket, hogy a viszontkereset kapcsán milyen körű bizonyításra van szükség.
A Ptk. 523. §-ának (1) bekezdését azért látták megsértve, mert a perben senki nem állította, hogy a II., III. és IV. r. alperesek a kölcsön összegét felvették. Fizetési kötelezettség csak azt az adóst terheli, akinek részére a kölcsönt folyósították.
Álláspontjuk szerint a bíróságok megsértették a Ptk. 205. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat. E körben előadták, hogy a feleknek a szerződés létrejöttéhez a lényeges, valamint bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésben meg kell állapodniuk. Az írásba foglalt szerződésben szóba sem került, hogy a II., III. és IV. r. alpereseket milyen kötelezettségek terhelik, és részükről nem is tartalmazott semmiféle szerződési nyilatkozatot. A puszta aláírásuk miatt a kölcsönszerződés közöttük és az I. r. felperes között nem jött létre.
A Ptk. 207. §-ának (2) bekezdésében foglaltak megsértését abban látták, hogy az eljárt bíróságok nem fogadták el a Ptk. 685. §-ának d) pontja szerinti fogyasztói minőségüket. Amennyiben ugyanis az alperesek fogyasztónak tekinthetők, úgy a szerződés értelmezésénél a Ptk. 207. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés az irányadó. Eszerint a szerződés tartalmának megállapításánál, a bizonytalan szerződési kikötés értelmezésénél a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. E szabály figyelembevételével az eljárt bíróságok nyilvánvalóan más értelmet tulajdonítottak volna a perbe hozott kölcsönszerződésnek.
Állították, hogy a szerződési nyilatkozatoknak a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerinti értelmezésével is az állapítható meg, hogy az I. r. felperes alkalmazottjának nyilatkozatát az alperesek akként érthették, hogy az I. r. felperes tőlük zálogkötelezettség, nem pedig adósi kötelem vállalását várta el, ennek megfelelően tették a zálogjog alapítására vonatkozóan nyilatkozatukat. Az I. r. felperesnek a szerződéskötésnél eljáró alkalmazottja maga is úgy értette a saját nyilatkozatát, hogy zálogkötelezettség vállalását kérte az alperesektől, így nyilvánvalóan az alperesek sem érthették másként ezt a nyilatkozatot.
Hivatkoztak arra, hogy az eljárt bíróságok megsértették a Pp. 206. §-ában foglaltakat azzal, hogy a tényállást iratellenesen, a bizonyítékokat okszerűtlenül és egyoldalúan mérlegelve helytelenül állapították meg és ebből vonták le a téves jogi következtetést. Az egyenes adós kifejezés nem általánosan ismert fogalom. Ez alatt a kifejezés alatt dologi adós is érthető, márpedig a dologi adós a zálogkötelezett. Az ekként megjelölt személy követelés kiegyenlítésére csak akkor kötelezhető, ha az a szerződés, amelyben ezt a fogalmat használják, pontosan megjelöli, leírja annak a helytállási kötelezettségnek a terjedelmét, amelynek teljesítésére az egyenes adósként aláíró fél köteles. Az írásba foglalt szerződés viszont nem határozta meg az egyenes adósok helytállásának tartalmát, így tulajdonképpen a kölcsönszerződés közöttük és az I. r. alperes között létre sem jött.
A szerződés érvénytelenségével kapcsolatos viszontkeresetük vonatkozásában sérelmezték a Ptk. 210. §-a (1) és (4) bekezdésében foglaltak megsértését. Hivatkoztak arra, hogy T. T. tanúvallomásából egyértelműen megállapítható volt, hogy a maga részéről az alpereseknek milyen tartalmú tájékoztatást adott. Ezt a tanúvallomást a bíróságok teljes egészében figyelmen kívül hagyták. A II-IV. r. alperesek a szerződés közjegyzői okiratba foglalásakor nem voltak jelen, így a közjegyző sem magyarázhatta el részükre az egyenes adós fogalmát. Álláspontjuk szerint az eljárt bíróságok a Ptk. 239. §-ában írtakat is megsértették. A kölcsönszerződés részbeni érvénytelenségének következménye, hogy az egész szerződés megdőlt, ezért az érvénytelenség miatt az I. r. felperes keresetét teljes egészében el kellett volna utasítani.
A II. r. felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, ebben a maga vonatkozásában valamennyi viszontkereset elutasítását és az alperesek perköltségben való marasztalását kérte. Állította, hogy a II. r. alperes perbeállítása indokolatlan volt. A felszámoló az I. r. felperes pénzkövetelését elismerte és visszaigazolta, a II. r. felperessel szemben a Cstv. szabályai szerint pert indítani nem lehet, ezért a perben nem kellett részt vennie, a vele szemben előterjesztett valamennyi igény alaptalan volt, ennek ellenére részére perköltséget az elsőfokú bíróság nem állapított meg.
Sem a felülvizsgálati kérelem, sem a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése szerint jogerős ítélet felülvizsgálatára akkor kerülhet sor, ha az az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a másodfokú ítélet a felhozott okokból nem jogszabálysértő.
Az eljárt bíróságoknak a tényállás alapján abban a jogkérdésben kellett állást foglalniuk, hogy létrejött-e a felek között a kölcsönszerződés, annak mi volt a tartalma és e szerződés érvényes-e.
Jogsértés nélkül állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a kölcsönszerződés az I. r. felperes, valamint a II. r. felperes, illetőleg az alperesek között létrejött. A Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A szerződés két oldalán, a hitelezői és adósi pozícióban lévő felek akarat-kijelentése megtörtént azzal, hogy az I. r. felperes által készített - valamennyi lényeges feltételt tartalmazó - szerződést aláírták. Nincsen jelentősége a szerződés létrejötte szempontjából annak, hogy a blanketta-szerződés szövegében az adós egyes számban szerepel, mivel a szerződést az alperesek valamennyien adósként írták alá. A szerződési nyilatkozatot valamennyien azzal a tartalommal tették meg, amely - ez pedig kölcsönös és egybehangzó volt - az okiratban szerepelt, így alappal nem állíthatják, hogy a szerződés közöttük és az I. r. felperes között nem jött létre.
A jogerős ítélet a Ptk. 207. §-a (1) bekezdésének megfelelően értelmezte a felek nyilatkozatát. A szerződés szövege nem volt sem homályos, sem ellentmondásos, az alperesek adósként írták alá a kölcsönszerződést, ami azt jelenti, hogy a szerződés alanyaivá, annak főkötelezettjévé váltak. Ennek nem mond ellent, hogy a szerződés - fej- - részében a II. r. felperes kölcsönfelvevőként, míg az alperesek egyenes adósként szerepeltek. Az egyenes adós kifejezés a közfelfogás szerint éppen annak kihangsúlyozását jelenti, hogy a felelősség a vállalt kötelezettségért közvetlen, tehát nem mögöttes, nem másodlagos. Alaptalan volt a felülvizsgálati kérelemnek a Ptk. 207. § (2) bekezdésére való hivatkozása is, mert a Ptk. 685. §-ának d) pontja szerint a szerződő fél csak akkor minősül fogyasztónak, ha a szerződést olyan célból köti meg, amely független az általa folytatott gazdasági vagy szakmai tevékenységtől. A szerződés célja viszont az volt, hogy az alperesek tulajdonában lévő II. r. felperes gazdasági tevékenységét a felvett kölcsönnel elősegítsék.
A II., III. és IV. r. alpereseknek a Ptk. 210. §-ának (1) és (4) bekezdésére alapított viszontkeresete folytán azt kellett eldönteni, hogy a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint értelmezett szerződési nyilatkozat fedi-e az alperesek akaratát, és akarathiány esetén fennállnak-e a szerződés megtámadásának törvényi feltételei. A II-IV. r. alperesek e körben az akarathiány indokaként azt adták elő, hogy az I. r. felperesnek a tárgyalások során eljáró dolgozója részükre olyan értelmű tájékoztatást adott, hogy a kölcsönszerződésben írt egyenes adósi kötelezettségvállalásuk azonos jogkövetkezményekkel jár az általuk külön szerződésben kikötött jelzálogkötelezettség-vállalással. A Ptk. 210. §-ának (1) bekezdésében írt lényeges körülmény ténybeli tévedést jelent. Az alperesek tévedése viszont a megtett szerződési nyilatkozatuk jogi megítélésére vonatkozott, ugyanis szerintük az egyenes adóson a dologi adós is érthető, aki viszont zálogkötelezett. Saját előadásuk szerint az egyenes adós felelősségének terjedelmét illetően tévedésüket az alperes ügyintézőjétől kapott tájékoztatás okozta. Adósként, egyenes adósként megtett jognyilatkozat jogkövetkezményeiben való tévedés nem ténybeli, hanem jogi kérdésben való tévedés, amely miatt a Ptk. 210. §-ának (2) bekezdésében írt feltételek hiányában a szerződés megtámadása nem lehet sikeres.
A Ptk. 210. §-ának (4) bekezdésére alapított megtámadás csak olyan megtévesztés lehet, amellyel a nyilatkozót, vagy nyilatkozókat "rávették" a szerződéskötésre, amely az elhatározásukat befolyásolta. Az I. r. felperes alkalmazottja által adott információ azonban nem indokolta, hogy az alperesek adósként, tehát a kölcsönszerződés alanyaiként szerepeljenek a szerződésben. Ahhoz, hogy mellékkötelezettként a lekötött vagyontárgyakkal helytálljanak, elegendő volt a zálogszerződés megkötése. Az adós fogalmának tartalma közismert, önálló kötelezettségvállalást jelent és nem más tartozásáért való helytállást. A szerződésben írt "egyenes adós" kitétel megerősíti az alpereseknek a saját személyükben való helytállási kötelezettséget. Egyenes adós ugyancsak általánosan ismert fogalom, azt jelöli, aki közvetlenül "egyenesen", tehát nem mögöttesen felelős a tartozásért. Nem mentesíti az alpereseket a visszafizetési kötelezettség alól, hogy a kölcsön összegét az I. r. felperes csak az egyik adósnak adta át. A szerződés -fej- - részéből kitűnően a kölcsön felvevőjének személyét a felek megjelölték, tehát rendelkeztek arról, hogy az I. r. felperes az együttes jogosultak közül a kölcsönt kinek a részére folyósítsa. Ez a körülmény nem változtat azon, hogy a kölcsönszerződésnek az alperesek önálló kötelezettjei. Nem tévedett a másodfokú bíróság, amikor az adóstársak egyetemleges tartozását megállapította. Az egyetemlegesség kikötésére a bíróság a konkludens tényekből alappal következtetett.
Az alperesek eljárási szabálysértésként a Pp. 3. §-a (1) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkoztak. A Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteménye 1999/2/103. sorszáma alatt közzétett elvi határozatban a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a Pp. 3. §-ának megsértésére való általános hivatkozás nem szolgálhat a jogerős ítélet felülvizsgálatának alapjául. Az alperesek a felülvizsgálati kérelmükben csupán általánosságban hivatkoztak arra, hogy a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Pp. 3. §-ában írt tájékoztatási kötelezettségének. Ezzel egyidejűleg azonban nem adták elő, hogy melyek voltak azok a bizonyítékaik, amelyeket a perben azért nem tudtak felhasználni, mert a bíróság a hivatkozott kötelezettségének nem tett eleget, ezekkel milyen körülményeket kívántak bizonyítani, és hogy az általuk megjelölt bizonyítékok felhasználása esetén milyen módon változott volna meg a bíróság által megállapított tényállás; ezek hiányában a Pp. 3. §-ában foglaltak megsértésére való hivatkozásuk alaptalan.
Alaptalan a II. r. felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme is. Tekintve, hogy az I-IV. r. alperesek annak a kölcsönszerződésnek az érvényességét vitatták, amely az I. r. felperes mint hitelező, valamint a II. r. felperes mint adós és az I-IV. r. alperesek mint további adósok között jött létre. A jogvita valamennyi szerződő fél perbenállása nélkül nem volt eldönthető, ezért alaptalanul sérelmezte a II. r. felperes a perbeállítását.
Alaptalan a csatlakozó felülvizsgálati kérelme a perköltség tekintetében is. Tény, hogy az elsőfokú bíróság a részére perköltséget pernyertessége ellenére sem ítélt meg. Ennek elmulasztása miatt azonban fellebbezést nem terjesztett elő, a másodfokú bíróság nem sértett jogszabályt, amikor az elsőfokú ítéletet a fellebbezési kérelem keretei között bírálta felül. A másodfokú eljárásban a perköltségét a bíróság 100 000 Ft összegben határozta meg, így a másodfokú perköltsége tekintetében döntés született.