BH 1989.11.445 Nem az anyakönyvezés módjától függően, hanem az új családjogi szabályozáshoz igazodóan minősülhet az örökbefogadás titkosnak [Ptk. 617. §, 618. §-ok, Csjt. 48. § (3) és (4) bek. a) pont, 1978. évi 2. tvr. 8. §].

F. I. volt budapesti lakos végintézkedés hátrahagyása nélkül 1988. január 25-én meghalt. Az illetékes szakigazgatási szerv az örökhagyó hagyatékaként leltározta az ügyben szereplő lakóházas ingatlan 2/9 tulajdoni illetőségét 180 000 Ft becsült értékben.

A leltárban feltüntetett adatok szerint az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosultak a szülei, F. E. és F. E-né.

A hagyatéki eljárás során Sz-né G. I. bejelentése alapján adat merült fel arra, hogy az örökhagyónak vérszerinti leszármazója a Budapesten 1975. október 26-án született Sz. K.

A közjegyző a tárgyalás tartása nélkül meghozott végzésével a hagyatékként leltározott ingatlanilletőséget törvényes öröklés jogcímén egymás között egyenlő arányban az örökhagyó szüleinek adta át. A végzés indokolásában utalt arra, hogy titkos örökbefogadás esetén a vérszerinti szüleitől a gyermek nem örököl.

A hagyatékadó végzés ellen Sz-né G. I. fellebbezett, mert állítása szerint az örökhagyó után kk. Sz. K. a törvényes öröklésre jogosult. A fellebbezésből, valamint az ahhoz mellékelt gyámhatósági határozatból kitűnik, hogy a kk. gyermek az örökhagyónak G. I-val fennállott házasságából született, akit az anya második férje. Sz. I. örökbefogadott. Az örökbefogadást a gyámhatóság határozatával engedélyezte. A határozat szerint az örökbefogadáshoz a kiskorú vérszerinti apja (az örökhagyó) hozzájárult, az örökbefogadó pedig az anyakönyvbe vérszerinti szülőként való bejegyzését kérte.

Az örökhagyó szülei fellebbezési ellenkérelmükben arra hivatkoztak, hogy az anyakönyvezés módjára figyelemmel az örökbefogadást titkosnak kell tekinteni.

A fellebbezés felterjesztése előtt a közjegyző megkeresésére a B. Tanács VB. Családvédelmi Osztálya írásbeli tájékoztatást adott, amely szerint az örökbefogadás "nyíltan", az örökhagyó hozzájárulásával történt.

A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!

Jogkódex ikon

Jogkódex

Az igényeinek megfelelő Jogkódex előfizetés kiválasztása

A legfrissebb szakcikkek eléréséhez a Szakcikk Adatbázis Plusz előfizetés szükséges

Meglévő Jogkódex előfizetés bővítése szükséges.

Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!