2183/B/1991. AB határozat

a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 42. §-a és 108. §-a alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt kezdeményezett eljárásban meghozta az alábbi

határozatot.

Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 42. §-a és 108. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

Indítványozó a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 42. §-át és 108. §-át alkotmányellenesnek tartja és annak megsemmisítését kérte.

Indítványozó álláspontja szerint a társadalombiztosítás által nyújtott baleseti ellátások megtérítéséért - a munkáltató felelőssége alapján - fennálló munkáltatói kötelezettség, figyelemmel arra, hogy a baleseti nyugellátásban részesülő biztosított más típusú nyugellátásban a társadalombiztosítás terhére nem részesülhet, ellentétben áll az Alkotmány 70/E. § (2) bekezdésével. Indítványozó úgy ítéli meg, hogy mivel a baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülő személy az öregségi nyugdíjéletkor betöltését követően is baleseti rokkantsági nyugdíjas marad és ebbéli ellátását a volt munkáltatójával téríttetik meg, továbbá, hogy a baleseti rokkantsági nyugdíjon kívül öregségi nyugdíjban nem részesedik, azt eredményezi, hogy kiüresedik a társadalombiztosítás helytállási kötelezettsége és az állam nem tesz eleget annak az alkotmányos rendelkezésnek, amely szerint öregség, rokkantság esetére az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján kell megvalósítani.

II.

Az indítvány nem megalapozott.

A T. 42. § rendelkezése alapján a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjas öregségi nyugdíjra nem jogosult.

A T. 108. §-a úgy rendelkezik, hogy a munkáltató köteles megtéríteni a baleseti ellátást, ha a baleset annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező baleset-elhárító és egészségvédő óvórendszabálynak vagy óvintézkedésnek nem tett eleget. Ugyanilyen megtérítési kötelezettség terheli a munkáltatót akkor is, ha ő vagy alkalmazottja a balesetet szándékosan idézte elő.

Tévedett indítványozó, amikor a T. 108. §-ának rendelkezéséből arra következtetett, hogy a társadalombiztosítás a munkáltatóval szembeni megtérítési jogának, az úgynevezett regressz jognak a terjedelme megegyezik a társadalombiztosítás biztosított részére - a társadalombiztosítási jogviszony alapján - fennálló helytállási kötelezettségével.

A társadalombiztosítás a biztosítottnak - halála esetén hozzátartozójának' - az üzemi baleset, illetve foglalkozási betegség következtében beálló időleges, vagy végleges munkaképesség-csökkenés, illetve munkaképtelenség esetére nyújt ellátást. A baleseti ellátások körébe tartozik a baleseti táppénz, a temetési segély, a saját jogú és a hozzátartozói baleseti nyugellátás. Az ellátások megállapításának feltétele a baleset üzemi jellege, a betegség foglalkozási jellege, továbbá az, hogy a munkaképesség csökkenése, a munkaképtelenség, a halál az üzemi balesettel vagy a foglalkozási betegséggel okozati összefüggésben álljon. A baleseti ellátás megállapításának tehát nem feltétele, hogy a balesetért, a foglalkozási betegségért esetleg fennálló felelősség megállapítást nyerjen. A társadalombiztosítást az azonnali helytállás kötelezettsége terheli a biztosítottal szemben, függetlenül attól, hogy a baleset, vagy a foglalkozási betegség bekövetkezéséért más személy felelőssé tehető.

A társadalombiztosítás a biztosított részére a baleseti ellátást a társadalombiztosítási jogviszony alapján mindaddig folyósítani köteles, míg annak jogszabályban meghatározott feltételei fennállnak. E helytállási kötelezettségét nem érinti, hogy a balesetért, foglalkozási betegségért felelőssé tehető személlyel szembeni kártérítési jogát sikerrel tudja-e érvényesíteni, vagy sem. A társadalombiztosítás akkor sem mentesül a baleseti ellátás folyósításának kötelezettségétől, ha a munkáltatóval szemben őt megillető kártérítést nem tudja behajtani. Az Alkotmánybíróság több határozatában is utalt arra, hogy a jelenlegi társadalombiztosítás vegyes rendszer, amelyben a biztosítási jogviszony mellett szociális segélyezési és egyéb elemek is fellelhetőek. A vegyes rendszer nem ellentétes az alkotmánnyal, ha a rendszeralkotó elvek (vásárolt jog, szociális gondoskodás) - ha eltérő mértékben is -, de érvényesülnek. Adott esetben a munkabaleset elkerülése olyan cél, amely indokolttá teszi a biztosítási elem háttérbe szorítását.

Tévedett indítványozó amikor a T. 42. §-ának olyan értelmet tulajdonított, hogy annak a több jogcímen történő nyugdíj-megállapítást és -folyósítást kizáró rendelkezése egyúttal azt eredményezi, hogy elvész a baleset bekövetkezte előtt a biztosított addigi öregségi nyugdíjra vonatkozó jövőbeni jogosultsága. A baleseti rokkantsági nyugdíjnak ugyan nem feltétele a szolgálati idő, de ha a balesetet szenvedett biztosított szolgálati idővel rendelkezett, úgy arra figyelemmel magasabb összegben állapítják meg a baleseti rokkantsági nyugdíját. Tehát figyelembe veszik a biztosítottnak a balesetet megelőző időben egy jövőbeni öregségi nyugdíj szempontjából releváns biztosításban töltött idejét, vagyis a szolgálati időt.

A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. Eljárását az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § (1) bekezdés b) pontja és 30. § (1) bekezdés c) pontja alapján folytatta le.

Budapest, 1992. november 24.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Herczegh Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró