EH 1999.41 A munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) álló felek szoros kapcsolatára és az őket egymással szemben terhelő együttműködési kötelezettségre tekintettel az egyik fél a másik fél olyan jogérvényesítése ellen kifogással élhet, amely az eset körülményeire tekintettel a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe ütközik. E követelmény értelmében, a törvény alapján a munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) álló felektől megkívánható, hogy az egyik fél jogával a másik fél érdekeit figyelembe véve úgy éljen, hogy azzal annak indokolatlanul hátrányt ne okozzon és evégett különösen az eset körülményei szerint indokolt tájékoztatást a másik félnek megadja, illetve a saját korábbi magatartásával való szembekerülést mellőzze. Az ennek meg nem felelő joggyakorlás meg nem engedett és a törvény védelmében nem részesül [Mt. 3. §, Kjt. 30. §].
A felperes magyar-gép- és gyorsírás szakos tanárként állt az alperes alkalmazásában, ahol gép- és gyorsírást tanított szülési, illetve gyermekgondozási szabadsága, majd az azt követően kiadott rendes szabadsága igénybevétele előtt. Az alperes felperes közalkalmazotti jogviszonyát a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján felmentéssel megszüntette. Arra hivatkozott, hogy megszűntek az iskolában a gép- és gyorsíró tagozatos osztályok. A felperes keresetlevelében alperesnek a közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetése miatt, a Kjt. 34. §-a (1)-(2) bekezdése alapján történő marasztalását kérte, az eredeti munkakörébe való visszahelyezésének mellőzésével. Az Mt. 90. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti felmentési tilalomba ütköző volta miatt tartotta jogellenesnek az alperes intézkedését. Utóbb másodlagosan a jogellenesség tekintetében arra is hivatkozott, hogy az alperes a felmentésben nem jelölte meg a magyartanításra irányuló munkakör felajánlását.
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította az 1997. február 17-én közölt felmentés jogellenességét és az alperest kötelezte felperes közalkalmazotti jogviszonya helyreállítására. A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában megállapította, hogy a felperes a felmentést megelőzően az alperes által részére felajánlott, képesítésének megfelelő másik munkakört nem fogadta el, ragaszkodott a gyors- és gépírás tanításához. A felperes a szabadsága után 1997. január 29-én jelentkezett munkára, és az alperes ekkor tájékoztatta, hogy az 1997. január 3-án kelt felmentéssel 1997. április 15-ei hatállyal megszüntette a jogviszonyát, mivel az iskolai tagozatok szerkezetváltása miatt a felperes által végzett tevékenysége megszűnt.
A felperes az írásbeli felmentést postai úton nem kapta kézhez, ezért azt az 1997. február 17-én tartott első egyeztetésen adták át részére. A felperes az 1997. február 24-én megtartott, második egyeztetésen tájékoztatta az alperest az 1996. október 28-a óta fennálló terhességéről, és nem járult hozzá a felmentésének az alperes által kezdeményezett visszavonásához, sem a magyar tanári munkakörben való foglalkoztatásához. A munkaügyi bíróság az előbbi tények értékelése alapján kifejtette, hogy a felperes rosszhiszemű magatartását is értékelte a jogellenes felmentés jogkövetkezményeinek alkalmazásakor. A védettséget előidéző állapotát ugyanis megfelelő időben nem közölte az alperessel, és a felmentés visszavonására, továbbfoglalkoztatására vonatkozó ajánlatot is visszautasította. A bíróság ezért a felperes rendeltetésellenes joggyakorlásának hátrányos jogkövetkezményeit orvosolva az intézkedés előtti állapot helyreállítását rendelte el.
A felperes fellebbezésében a jogellenesség helybenhagyása mellett a jogviszony helyreállítására kötelező rendelkezés hatályon kívül helyezését és az alperesnek a Kjt. 34. §-a (1)-(2) bekezdése szerinti összegben való marasztalását kérte.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, fellebbezett részében az ítéletet részben megváltoztatta: mellőzte a felperes közalkalmazotti jogviszonyának helyreállítását. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a közalkalmazotti jogviszony helyreállítását, mint a felperes kereseti kérelmén túlterjeszkedő ítéleti rendelkezést mellőzte. A kereset elutasításának helybenhagyását pedig - az elsőfokú bíróság indokain túl - azzal indokolta, hogy felperesnek a jóhiszeműségre, tisztességre és az együttműködési kötelezettségre tekintettel kötelessége lett volna közölni az alperessel a felmentési tilalmat okozó állapotát, de ezt elhallgatta, és a felmentés visszavonásához sem járult hozzá.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását" kérte a keresete elutasításának helybenhagyása tekintetében, és alperest a Kjt. 34. §-a (2) bekezdése szerinti összeg megfizetésére kérte kötelezni. Azzal érvelt, hogy felmentésének az Mt. 90. §-a (1) bekezdésének c) pontjába ütköző volta miatt, és mivel az eredeti munkakörében való foglalkoztatását nem kérte, a Kjt. 34. §-a (2) bekezdésében meghatározott összegre jogosult. Álláspontja szerint nem sértette meg a jóhiszeműség és tisztesség követelményét, valamint az együttműködési kötelezettségét, mert a megelőző tárgyalásokon nem volt tudomása az alperes felmentési szándékáról. Továbbá a felmentés jogellenességére hivatkozott, a felmentési indok valóságát és okszerűségét vitatva.
A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint megállapított tényállás iránya [Pp. 275. § (1) bekezdés]. A felperes a felülvizsgálati kérelmében nem vitatta azt a perben megállapított tényt, hogy az a tevékenység - a gép- és gyorsírás szaktárgyak tanítása -, amellyel az alperes a felmentése előtt mindvégig foglalkoztatta, és amelynek tanításához a más munkakör felajánlásakor továbbra is ragaszkodott, az iskolai tagozatok szerkezetváltása folytán megszűnt. Ennélfogva a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapított felmentési indok valóságát az eljárt bíróságok törvénysértés nélkül állapították meg. A felmentési jog gyakorlása feltételeként a Kjt. 30. §-a (4) bekezdésében a más munkakör felajánlására előírt kötelezettség pedig csak betöltetlen munkakör tekintetében terheli a munkáltatót, ilyenre azonban a felperes sem a perben, sem a felülvizsgálati kérelmében nem hivatkozott. A munkakörök átszervezésére, a tantárgy-felosztás megváltoztatására az előbbi munkáltatói kötelezettség nem terjed ki. Ezért a felmentés a Kjt. 30. §-a (4) bekezdése alapján nem minősül jogellenesnek. A felülvizsgálati kérelem tehát a felmentési indok körében a jogerős ítéletet - törvénysértés hiányában - alaptalanul támadta.
Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a felperes felmentése az 1996. december 16-án megállapított terhességére tekintettel felmentési tilalomba ütközött [Mt. 90. §-a (1) bekezdés c) pont], függetlenül attól, hogy az alperes erről, a tilalmat okozó tény (felperes terhessége) ismerete hiányában, nem tudhatott. Ugyanakkor helytállóan értékelte a jogerős ítélet a felperes magatartását is, amikor megállapította, hogy az a jóhiszemű és tisztességes magatartás követelményének, illetve az együttműködési kötelezettségnek nem felelt meg. A felperes ugyanis 1997. január 29-én tudomást szerzett a felmentéséről, ezt keresetlevelében maga is így adta elő. Az 1996. december 16-án megállapított terhességéről a munkáltatót ekkor nem tájékoztatta, és az ezt követő két alkalommal sem: az 1997. február 4-én kelt levelében, amelyben a felmentés írásbeli közlését és az egyeztetést kérte, továbbá 1997. február 17-én a felmentés kézhezvételekor, illetve egyeztetéskor. A második - 1997. február 24-én megtartott - egyeztetés során a felmondási tilalom miatt előterjesztett anyagi igényei érvényesítésével egyidejűleg közölte csak, hogy 1996. október 28-a óta terhes. Ugyanekkor az alperes jóhiszemű ajánlatát az intézkedés visszavonására - amit alperes, amikor a tilalmi helyzetről tudomást szerzett, azonnal felajánlott - felperes elutasította.
A felülvizsgálati kérelem a fenti, az irányadó tényállásból kitűnő tényekkel ellentétesen vitatta felperesnek az alperes felmentési szándékról való tudomását, és ebből következően téves az együttműködési kötelezettségnek megfelelő jóhiszemű eljárásra vonatkozó felülvizsgálati érvelés.
A munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) álló felek szoros kapcsolatára és az őket az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 3. §-ának (1) bekezdése értelmében egymással szemben terhelő együttműködési kötelezettségre tekintettel az egyik fél a másik fél olyan jogérvényesítése ellen kifogással élhet, amely az eset körülményeire tekintettel a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe ütközik. E követelmény értelmében, a törvény alapján a munkaviszonyban (közalkalmazotti jogviszonyban) álló felektől megkívánható, hogy az egyik fél jogával a másik fél érdekeit figyelembe véve úgy éljen, hogy azzal annak indokolatlan hátrányt ne okozzon és evégett különösen az eset körülményei szerint indokolt tájékoztatást a másik félnek megadja, illetve a saját korábbi magatartásával való szembekerülést mellőzze. Az ennek meg nem felelő joggyakorlás meg nem engedett és a törvény védelmében nem részesül.
A felperest általában nem terhelte tájékoztatási kötelezettség a terhességéről. Amikor azonban nyilvánvalóvá vált számára, hogy a munkáltató e körülmény ismeretének hiányában felmentő intézkedést hoz, a jóhiszeműség és tisztesség követelménye szerint elvárható volt, hogy a felmentési tilalmat jelentő terhes állapotáról felvilágosítsa, mert felismerhette, hogy a munkáltató a jogi helyzetet illetően tévedésben van. A felperes azonban akkor hozta az alperes tudomására a felmondást tiltó körülményt, amikor a felmondás visszavonása már a saját hozzájárulásához volt kötve. Ennek meg nem adásával pedig a végkielégítésnek megfelelő kétszeres összeghez kívánt hozzájutni, ami az alperest a felmondási tilalomnak általa történő figyelembevételével, illetve a felmondás visszavonása esetén nyilvánvalóan nem terhelte volna. Ezért a jogszerű felmentés szerint megkapott járandóságokon túl előterjesztett anyagi igénye elutasítását törvénysértés nélkül hagyta helyben a jogerős ítélet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - az indokolás előbbi kiegészítésével - hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv.I.10.801/1997. sz.)