PK 33. szám

[1]Ha az, aki a zálogtárgyat adta, nem volt tulajdonos, a zálogba vevő jóhiszeműsége esetén is - csak akkor szerez zálogjogot, ha a zálogba adás a zálogba adó által folytatott kereskedelmi tevékenység körében történt.

A származékos jogszerzés alaptétele, hogy senki sem ruházhat át másra több jogot, mint amennyivel rendelkezik. Általános szabály szerint tehát mindenki csak a saját dolgát adhatja másnak a tulajdonába [Ptk. 117. § (1) bek.].

A tulajdonost megillető rendelkezési jog közelebbi tartalmát a Ptk. 112. §-ának(1) bekezdése határozza meg. Eszerint a tulajdonost nemcsak az a jog illeti meg, hogy a tulajdonjogát másra átruházza, hanem - egyebek között - az a jog is, hogy a dolgot biztosítékul adja vagy más módon megterhelje. Minthogy pedig általános szabály szerint csak a tulajdonos adhatja át a dolgot másnak a tulajdonába, ebből következik, hogy a tulajdonjog tartalmához tartozó másik részjogot: a biztosítékul adás jogát is csak a tulajdonos gyakorolhatja. Általános szabály szerint tehát mindenki csak a saját tulajdonában levő dolgot adhatja zálogba.

A törvény azonban az említett általános szabályok alól a forgalom biztonsága érdekében kivételeket tesz. A tulajdonszerzés vonatkozásában úgy rendelkezik, hogy a kereskedelmi forgalomban eladott dolgon a jóhiszemű vevő akkor is tulajdonjogot szerez, ha a kereskedő nem volt tulajdonos [Ptk. 118. § (1) bek.]. A zálogszerzés vonatkozásában pedig azt mondja ki, hogy a kereskedelmi forgalomban zálogba adott dolgon a jóhiszemű zálogjogosult akkor is zálogjogot szerez, ha az, aki a zálogtárgyat adta, nem volt tulajdonos [Ptk. 261. § (1) bek.].

Ezek a kérdések szorosan összefüggnek egymással és szabályozásuk azonos elvi alapon történt. A Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése kifejezetten a kereskedelmi forgalomban eladott dolog tulajdonának megszerzéséről rendelkezik. A hozzáfűzött miniszteri indoklás külön is kiemeli, hogy ha a kereskedő az, aki - akár üzleti tevékenysége körében - vásárolt, akkor ő a 118. § (1) bekezdése alapján nem szerezheti meg a tulajdonjogot olyan személytől, aki nem volt tulajdonos. Az indoklás szerint továbbá a forgalmi biztonság szempontjai megkívánják, hogy az a személy, aki kereskedelmi forgalomban vásárol, a dolgok tulajdonjogát megszerezze akkor is, ha az eladó a dolognak nem volt tulajdonosa. A vásárlók biztonságát nagymértékben csökkentené, ha nem lehetnének bizonyosak abban, hogy a kereskedelmi forgalomban vett dolgon tulajdonjogot szereznek, ha ki lennének téve annak, hogy e dolgokat tőlük elperelhetik azon címen, hogy az eladó nem volt tulajdonos.

Nyilvánvaló, hogy ezeknek a szempontoknak kell érvényesülniük a nem tulajdonos által történt zálogbaadás esetén is.

A Ptk. indoklása is kiemeli, hogy a 261. § (1) bekezdése nem tulajdonostól való tulajdonszerzésről szóló rendelkezésekkel (118. §) van összhangban. A dolog zálogba adása ugyanis - legalábbis a kereskedelmi forgalom körében -éppen olyan biztonságot követelő szerződés, mint a tulajdonjog átruházása. Az említett összhang pedig csak akkor áll fenn, ha a kereskedelmi forgalomban történő zálogba adáshoz fűződik a zálogjogot keletkeztető joghatás, vagyis ha kereskedő az, aki a zálogtárgyat adja.

Mindezekből pedig az következik, hogy ha a kereskedő (kereskedelmi vállalat) az, aki a zálogtárgyat nem kereskedőtől kapja, a zálogjogot jóhiszeműsége esetében sem szerzi meg, ha a zálogba adó nem volt a dolog tulajdonosa.

Ezt az értelmezést támasztja alá az említett szabályozás nyilvánvaló jogpolitikai célja is. A törvény által meghatározott körben a jóhiszemű zálogszerzést védelemben kell részesíteni. Ezen a körön kívül azonban meg kell akadályozni nem tulajdonos által történő elzálogosításokat. Ennek érdekében azokat, akik a zálogtárgyat nem kereskedőktől kapják (legyenek bár maguk kereskedők), arra kell ösztönözni, hogy kellő gondossággal járjanak el a zálogszerződések kötésénél. Ennek az ösztönzésnek pedig egyik polgári jogi eszköze az, hogy a nem tulajdonos által történt zálogba adással járó kockázatot annak kell viselnie, aki olyan dolgot fogad el zálogul, amelynek a zálogba adó nem volt tulajdonosa.

A kockázatviselés lényege pedig az, hogy aki nem szerez zálogjogot, az elzálogosított tárgyak követelésének kielégítésétől (pl. a zálogkölcsön visszafizetésétől) függetlenül köteles kiadni a tulajdonosnak.

[A PK 300. számú állásfoglalással módosított szöveg. Kelt 1997. VI. 23.]