62004CJ0053[1]

A Bíróság (második tanács) 2006. szeptember 7-i ítélete. Cristiano Marrosu és Gianluca Sardino kontra Azienda Ospedaliera Ospedale San Martino di Genova e Cliniche Universitarie Convenzionate. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Tribunale di Genova - Olaszország. 1999/70/EK irányelv - A határozott idejű munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 1. szakaszának b) pontja és 5. szakasza - Határozatlan idejű munkaviszony létrehozása az egymást követő, határozott idejű szerződésekre vonatkozó szabályok megsértése esetén - Lehetőség az eltérésre a közigazgatási szervvel kötött munkaszerződések esetén. C-53/04. sz. ügy.

C-53/04. sz. ügy

Cristiano Marrosu és Gianluca Sardino

kontra

Azienda Ospedaliera Ospedale San Martino di Genova e Cliniche Universitarie Convenzionate

(a Tribunale di Genova [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

"1999/70/EK irányelv - A határozott idejű munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 1. szakaszának b) pontja és 5. szakasza - Határozatlan idejű munkaviszony létrehozása az egymást követő, határozott idejű szerződésekre vonatkozó szabályok megsértése esetén - Lehetőség az eltérésre a közigazgatási szervvel kötött munkaszerződések esetén"

Az ítélet összefoglalása

Szociálpolitika - Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás - 1999/70 irányelv

(1999/70 tanácsi rendelet, melléklet, 1. b) pont és 5. pont)

Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodást úgy kell értelmezni, hogy azzal fő szabály szerint nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az egymást követő, határozott idejű munkaszerződéseknek vagy munkaviszonyoknak a közszektorhoz tartozó munkáltató általi visszaélésszerű alkalmazása esetén kizárja e munkaviszonyok vagy munkaszerződések határozatlan idejűvé alakítását annak ellenére, hogy az a magánszektorhoz tartozó munkáltatókkal kötött munkaszerződések és munkaviszonyok esetén kötelező, feltéve hogy e szabályozás tartalmaz egyéb, az egymást követő, határozott idejű szerződéseknek a közszektorhoz tartozó munkáltató általi visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozására irányuló és azt adott esetben szankcionáló tényleges intézkedést is.

(vö. 57. pont és a rendelkező rész)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2006. szeptember 7.(*)

"1999/70/EK irányelv - A határozott idejű munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 1. szakaszának b) pontja és 5. szakasza - Határozatlan idejű munkaviszony létrehozása az egymást követő, határozott idejű szerződésekre vonatkozó szabályok megsértése esetén - Lehetőség az eltérésre a közigazgatási szervvel kötött munkaszerződések esetén"

A C-53/04. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunale di Genova (Olaszország) a Bírósághoz 2004. február 10-én érkezett, 2004. január 21-i határozatával terjesztett elő az előtte

Cristiano Marrosu,

Gianluca Sardino

és

az Azienda Ospedaliera Ospedale San Martino di Genova e Cliniche Universitarie Convenzionate

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, R. Schintgen (előadó), R. Silva de Lapuerta, G. Arestis és J. Klučka bírák,

főtanácsnok: M. Poiares Maduro,

hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2005. július 14-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- C. Marrosu és G. Sardino képviseletében G. Bellieni és A. Lanata avvocati,

- az Azienda Ospedaliera Ospedale San Martino di Genova e Cliniche Universitarie Convenzionate képviseletében C. Ciminelli avvocato,

- az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítői: D. Del Gaizo és P. Gentili avvocati dello Stato,

- a görög kormány képviseletében I. Bakopoulos, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében N. Yerrell és A. Aresu, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2005. szeptember 20-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28-i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.) mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18-án kötött keretmegállapodás (a továbbiakban: keretmegállapodás) 1. szakasza b) pontjának és 5. szakaszának értelmezésére vonatkozik.

2 E kérelmet C. Marrosu és G. Sardino, illetve munkáltatójuk, az Azienda Ospedaliera Ospedale San Martino di Genova e Cliniche Universitarie Convenzionate (a genovai San Martino kórház létesítményei és a vele szerződött egyetemi klinikák, a továbbiakban: kórházi létesítmény) között folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgya a felpereseknek az alperessel fennálló munkaszerződése megújításának megtagadása.

Jogi háttér

A közösségi szabályozás

3 A keretmegállapodás 1. szakasza értelmében annak "célja:

a) a megkülönböztetés tilalma elvének alkalmazásával javítani a határozott ideig tartó munkavégzés minőségét;

b) az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása kereteinek [helyes fordítás: megakadályozásához szükséges keret] megállapítása".

4 A keretmegállapodás 2. szakaszának 1. pontja kimondja, hogy az:

"olyan határozott időre alkalmazott munkavállalókra vonatkozik, akik a törvény, kollektív szerződés vagy a tagállamokban kialakult gyakorlat szerint munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek".

5 A keretmegállapodás 5. szakasza értelmében:

"1. Az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozása érdekében a tagállamok a szociális partnerekkel a nemzeti jognak, kollektív szerződéseknek vagy gyakorlatnak megfelelően folytatott konzultációt követően és/vagy a szociális partnerek, a visszaélés megakadályozására irányuló megfelelő jogi intézkedések hiányában, meghatározott ágazatok és/vagy munkavállalói kategóriák igényeinek figyelembevételével, a következő intézkedések közül vezetnek be egyet vagy többet:

a) az ilyen szerződések vagy munkaviszonyok megújítását alátámasztó objektív okok;

b) az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok maximális teljes időtartama;

c) az ilyen szerződések vagy jogviszonyok megújításának száma.

2. A szociális partnerekkel folytatott konzultációt követően a tagállamok és/vagy a szociális partnerek, ha szükséges, meghatározzák, hogy a határozott időre létrejött munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat milyen feltételek mellett tekintik:

a) "egymást követőnek";

b) a szerződéseket vagy jogviszonyokat határozatlan időre szólónak."

6 Az 1999/70 irányelv 2. cikkének első albekezdése értelmében a tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy annak 2001. július 10-e előtt megfeleljenek.

A nemzeti szabályozás

7 Olaszországnak az Európai Közösségekben való tagsága alapján fennálló kötelezettségek teljesítésére tekintettel elfogadott rendelkezésekről szóló, 2000. december 29-i 422. törvénnyel (2000. évi közösségi törvény, a 16. sz. GURI rendes melléklete, 2001. január 20., a továbbiakban: 422/2000 törvény) a nemzeti jogalkotó felhatalmazta az olasz kormányt, hogy fogadja el az említett törvény A és B mellékletében foglalt közösségi irányelvek átültetéséhez szükséges törvényerejű rendeleteket. A B mellékletben az 1999/70 irányelv külön is megemlítésre kerül.

8 A 422/2000 törvény 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja különösen azt mondja ki, hogy "a végrehajtandó szabályozás által érintett egyes szektorokban hatályos szabályokkal való esetleges ellentmondások elkerülése céljából a szabályokat adott esetben módosítani kell vagy ki kell egészíteni [...]", illetve ugyanezen rendelkezés f) pontja értelmében "a törvényerejű rendeletek minden esetben biztosítják, hogy a végrehajtandó irányelvek által érintett tárgyban az elfogadott szabályok teljes mértékben összhangban vannak a szóban forgó irányelv előírásaival [...]".

9 2001. szeptember 6-án az olasz kormány a 422/2000 törvény 2. cikke (1) bekezdésének f) pontja alapján elfogadta az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28-i 1999/70/EK tanácsi irányelv végrehajtására vonatkozó 368. törvényerejű rendeletet (235. sz. GURI, 2001. október 9., 4. o.; a továbbiakban: 368/2001 törvényerejű rendelet).

10 A 368/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy "munkaszerződést műszaki okokból, illetve a termeléssel, munkaszervezéssel vagy a munkavállalók helyettesítésével összefüggő okokból határozott időre is lehet kötni."

11 A 368/2001 törvényerejű rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a munkaszerződés egy alkalommal meghosszabbítható, amennyiben annak eredeti időtartama nem haladta meg a három évet, valamint "feltéve, hogy az objektív okokból történik, és a szerződés ugyanarra a munkára vonatkozik, mint amelyre határozott időtartamot írt elő". Az említett szerződés teljes időtartama azonban ebben az esetben sem haladhatja meg a három évet.

12 A 368/2001 törvényerejű rendelet "A határidő letelte és szankciók. Egymást követő szerződések" című 5. cikke kimondja:

"(1) Ha a munkaviszony az eredetileg meghatározott vagy a 4. cikk alapján ezt követően meghosszabbított időponton túl is folytatódik, a munkáltató köteles a munkavállalónak folyósított díjazást a tizedik napig napi 20%-kal, ezt követően pedig naponta 40%-kal megemelni.

(2) Ha a munkaviszony a hat hónapnál rövidebb időtartamú szerződések esetén a huszadik napon túl, egyéb esetekben pedig a harmincadik napon túl is folytatódik, a szerződés az említett határidő leteltétől határozatlan időre kötöttnek tekintendő.

(3) Amennyiben a munkavállalót az 1. cikk alkalmazásával a hat hónapos vagy annál rövidebb időtartamú szerződés leteltétől számított tíz napon belül, illetve a hat hónapot meghaladó időtartamú szerződések esetén a szerződés leteltétől számított húsz napon belül ismételten határozott időre alkalmazzák, a második szerződés határozatlan időre kötöttnek tekintendő.

(4) Két egymást követő, határozott idejű - vagyis megszakítás nélküli - munkaviszony esetén a munkaszerződés az első szerződés megkötésének napjától határozatlan időre kötöttnek tekintendő."

13 A 368/2001 törvényerejű rendelet 10. cikke tartalmaz egy listát azokról az esetekről, amelyekben a határozott idejű szerződésekre vonatkozó új szabályozás alkalmazása kizárt. Ezen esetek egyike sem vonatkozik a közigazgatási szektorra.

14 A 368/2001 törvényerejű rendelet a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint 2001. szeptember 21-én lépett hatályba. E törvényerejű rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében "jelen törvényerejű rendelet hatálybalépésétől kezdődően [...] minden olyan jogszabályi rendelkezés hatályát veszti, amely azzal összeegyeztethetetlen, és amelyet jelen törvényerejű rendelet kifejezetten nem említ". Az említett cikk (3) bekezdése hozzáteszi, hogy "a korábbi szabályozás alapján kötött egyedi szerződések megszűnésükig továbbra is hatályosak".

15 Egyebekben a közigazgatásban való munkaszervezésre vonatkozó általános szabályokról szóló 2001. március 30-i 165. törvényerejű rendelet (a 106. GURI rendes melléklete, 2001. május 9., a továbbiakban: 165/2001 törvényerejű rendelet) 36. cikke kimondja, hogy:

"(1) Az előző bekezdésekben felsorolt személyzet felvételére vonatkozó szabályozás betartásával a közigazgatási szervek a felvételnek és alkalmazásnak a polgári törvénykönyvben és a vállalkozáson belüli munkaviszonyokkal kapcsolatos törvényekben előírt rugalmas szerződéses formáját alkalmazzák. A nemzeti kollektív szerződések szabályozzák a határozott idejű szerződéseket, a képzési és munkaszerződéseket, valamint a képzéssel és az ideiglenes munkával kapcsolatos egyéb jogviszonyokat [...]

(2) A munkavállaló felvételével vagy alkalmazásával kapcsolatos feltétlenül érvényesítendő rendelkezéseknek a közigazgatási szerv általi megsértése - az azzal járó felelősség és szankciók sérelme nélkül - nem vezethet az adott közigazgatási szervvel való határozatlan idejű szerződések létrejöttéhez. Az érintett munkavállalónak joga van az általa a feltétlen érvényesítendő rendelkezések megsértésével elvégzett munkából eredő kár megtérítésére. A közigazgatási szervek kötelesek az e jogcímen kifizetett összegeket a felelős vezetőkkel megtéríttetni, amennyiben a jogsértés szándékos volt, vagy az súlyos kötelezettségszegés eredménye."

16 A kérdést előterjesztő bíróság ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a Corte costituzionale (Alkotmánybíróság) 2003. március 13-i 89. ítéletében megállapította, hogy a 165/2001 törvényerejű rendelet 36. cikke (2) bekezdésének első mondata összhangban van az olasz Alkotmány 3. és 97. cikkében az egyenlőségre és a gondos ügyintézésre vonatkozóan előírt alkotmányos elvekkel. A Corte costituzionale álláspontja szerint azon alapelv értelmében, hogy a közigazgatási szerveknél való munkavállalás az említett Alkotmány 97. cikkének harmadik albekezdése alapján versenyvizsga útján történik, az egymást követő, határozott idejű szerződések megkötésével kapcsolatos jogsértés megállapítása esetén jogszerű a magánszektor és a közigazgatási szervek munkavállalói közötti eltérő bánásmód.

Az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

17 Az alapügy felpereseit a kórházi létesítmény konyhai kisegítő alkalmazottként foglalkoztatta több egymást követő, határozott idejű szerződéssel, amelyek közül a legutolsót 2002 januárjában kötötték hat hónapra.

18 A felvételre a kórházi létesítmény által 1988-ban megszervezett "konyhai kisegítő alkalmazottak" ideiglenes szerződéssel történő foglalkoztatására kiírt nyilvános közszolgálati versenyvizsga alapján összeállított alkalmassági lista alapján került sor, amely versenyvizsgát az alapügy felperesei sikeresen teljesítettek.

19 Az utolsó határozott idejű szerződéseket, melyek 2002 júliusában szűntek meg, a kórházi létesítmény nem újította meg, és az érdekeltek hivatalos elbocsátásáról intézkedett, amikor azok szerződésük lejártakor megjelentek munkahelyükön.

20 Az alapügy felperesei a Tribunale de Genova előtt megtámadták az elbocsátásról szóló határozatot, egyrészt azt kérve a bíróságtól, hogy a 368/2001 törvényerejű rendelet alapján az annak hatálybalépésekor fennálló első munkaviszony kezdetétől számítva állapítsa meg a kórházi létesítménnyel fennálló határozatlan idejű munkaviszony meglétét, másrészt pedig kötelezze a kórházi létesítményt a nekik járó díjazás megfizetésére és az elszenvedett károk megtérítésére.

21 A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy valamennyi, általa tárgyalt esetben nyolc nap telt el a kórházi létesítménnyel kötött utolsó előtti szerződés megszűnése és a kórházi létesítménnyel kötött utolsó szerződés között. A 368/2001 törvényerejű rendelet 5. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy ha a munkavállalót "a hat hónapos vagy annál rövidebb időtartamú szerződés leteltétől számított tíz napon belül" ismételten határozott időre alkalmazzák, a második szerződés automatikusan határozatlan időre kötöttnek tekintendő.

22 A kórházi létesítmény arra hivatkozik, hogy a 368/2001 törvényerejű rendelet 5. cikke a jelen esetben nem alkalmazható, mivel a 165/2001 törvényerejű rendelet 36. cikke tiltja a közigazgatási szerveknek a határozatlan idejű szerződések megkötését.

23 A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a keretmegállapodás nem említ egyetlen olyan tevékenységi ágazatot sem, amely ki lenne zárva hatálya alól, kivéve a 2. szakasza 2. pontjában foglalt egyes szakképzési viszonyokat és szakmai képzési rendszereket, amelyek azonban nem vonatkoztathatóak az e bíróság által tárgyalt ügyre. Egyébként a 422/2000 törvény - amely feljogosította a kormányt az 1999/70 irányelv végrehajtására - a közigazgatási szervekre való alkalmazása tekintetében semmilyen korlátozást nem írt elő. A 368/2001 törvényerejű rendelet valójában semmi hasonló korlátozást nem tartalmaz. A 368/2001 törvényerejű rendelet, amely a 165/2001 törvényerejű rendeletnél későbbi, kifejezetten hatályon kívül helyez "minden olyan jogszabályi rendelkezés[t] [...], amely összeegyeztethetetlen, és amelyet jelen törvényerejű rendelet kifejezetten nem említ".

24 A kérdést előterjesztő bíróságot a 165/2001 törvényerejű rendelet 36. cikke (2) bekezdése első mondatának a közösségi joggal való összeegyeztethetősége érdekli, mivel az egymást követő, határozott idejű munkaszerződésekre vonatkozó feltétlenül érvényesítendő rendelkezések megsértésének következményeivel kapcsolatban ez a mondat egyértelműen különbséget tesz a közigazgatási szervekkel és a magánszektorhoz tartozó munkáltatókkal kötött szerződések között. Az említett bíróság ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy a kártérítés megállapításával megvalósuló védelem - amely a belső jogrendszerben általános jellegű - elsősorban a munkavállalót ért kárra vonatkozó bizonyítási teherre figyelemmel nem tekinthető egyenértékűnek a korábbi munkakörben történő továbbfoglalkoztatással. Ez utóbbi védelmi forma jobban elősegítené az egymást követő, határozott idejű szerződések megkötésével a munkáltató által elkövethető visszaélések megelőzését.

25 E körülmények alapján a Tribunale di Genova felfüggesztette eljárását, és az alábbi előzetes döntéshozatali kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

"Az 1999/70/EK tanácsi irányelv (1. cikke, valamint [a keretmegállapodás] 1. szakaszának b) pontja és 5. szakasza) úgy értelmezendő-e, hogy azzal ellentétes az (említett irányelv átültetését megelőzően elfogadott) olyan belső szabályozás, amely különbséget tesz a közigazgatási szervvel és a magánszektorhoz tartozó munkáltatóval kötött munkaszerződések között, kizárva az előbbieket a határozott idejű egymást követő szerződésekre vonatkozó feltétlenül érvényesítendő szabályok megsértése esetén a határozatlan idejű munkaviszonnyá történő átalakulás elismerésével biztosított védelemből?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatóságáról

A Bírósághoz benyújtott észrevételek

26 A kórházi létesítmény álláspontja szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan, mivel az irányelvek közvetlen horizontális hatályának hiányára tekintettel az 1999/70 irányelv az alapügyre nem közvetlenül alkalmazandó, hiszen a kórházi létesítmény nem függ sem az olasz államtól, sem annak valamely minisztériumától. Olyan önálló létesítményről van szó, amely saját vezetőkkel rendelkezik, akik igazgatási feladataik ellátása során kötelesek a belső jogot úgy alkalmazni, hogy azt nem vitathatják, és attól nem térhetnek el.

27 Az olasz kormány szintén arra hivatkozik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan. Álláspontja szerint az tisztán elméleti, mivel a 165/2001 törvényerejű rendelet 36. cikkétől eltérő szabályozást tartalmazó 368/2001 törvényerejű rendelet 5. cikkének az alapügyre való alkalmazhatóságát a kérdést előterjesztő bíróság - amely a belső jog értelmezésére kizárólagos hatáskörrel bír - egyáltalán nem vonja kétségbe.

28 Az olasz kormány másrészt úgy véli, hogy a kérelem az alapügy megoldására nézve semmilyen relevanciával nem bír, mivel az első szerződéseket az 1999/70 irányelv átültetésére előírt határidő letelte, vagyis 2001. július 10-e előtt kötötték.

A Bíróság álláspontja

29 Elsőként a kórházi létesítmény által előadott elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatban elegendő megállapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következően a nemzeti bíróság álláspontja szerint nem vitatott, hogy az említett létesítmény a közigazgatási szervekhez kapcsolódó közigazgatási intézménynek minősül. Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy egy irányelvre nemcsak a állami hatóságokkal szemben lehet hivatkozni, hanem olyan szervezetekkel vagy testületekkel szemben is, amelyek állami ellenőrzés alatt állnak, illetve amelyek a magánszemélyek közötti viszonyokra alkalmazandó szabályokban foglaltakhoz képest többlet-hatáskörrel rendelkeznek, így az olyan területi szerveződésekkel vagy szervezetekkel szemben is, amelyek jogi formájuktól függetlenül valamely hatósági aktus alapján e hatóság ellenőrzése alatt közérdekű szolgáltatást nyújtanak (a 103/88. sz., Fratelli Costanzo ügyben 1989. június 22-én hozott ítélet [EBHT 1989., 1839. o.] 31. pontja, a C-188/89. sz., Foster és társai ügyben 1990. július 12-én hozott ítélet [EBHT 1990., I-3313. o.] 19. pontja, valamint a C-157/02. sz., Rieser Internationale Transporte ügyben 2004. február 5-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-1477. o.] 24. pontja).

30 Mindezek alapján az elfogadhatatlansági kifogás jelen esetben nem fogadható el.

31 Másodsorban az olasz kormány által előadott elfogadhatatlansági kifogások közül az elsőt illetően meg kell állapítani, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az EK 234. cikk alapján indított eljárás keretében nem a Bíróság feladata, hogy a nemzeti jogot értelmezze, vagy a nemzeti jog rendelkezéseinek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségéről döntsön (lásd különösen a 75/63. sz. Unger-ügyben 1964. március 19-én hozott ítéletet [EBHT 1964., 347. o.] és a C-40/04. sz. Yonemoto-ügyben 2005. szeptember 8-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-7755. o.] 27. pontját).

32 Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti, az EK-Szerződés említett cikke szerinti együttműködés értelmében egyedül az alapeljárást folytató és a meghozandó bírósági döntésért felelős nemzeti bíróság jogosult mérlegelni - az ügy sajátosságaira figyelemmel - egyrészt az előzetes döntéshozatal szükségességét annak érdekében, hogy döntését meghozhassa, másrészt azt, hogy a Bíróság számára feltett kérdések relevánsak-e. Így tehát amennyiben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a közösségi jog értelmezésével kapcsolatosak, a Bíróság elvileg köteles eljárni (lásd különösen a C-415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-4921. o.] 59. pontját és a C-316/04. sz., Stichting Zuid-Hollandse Milieufederatie ügyben 2005. november 10-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-9759. o.] 29. pontját).

33 A Bíróság csak kivételesen - saját hatáskörének vizsgálata céljából - jogosult megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek között a nemzeti bíróság hozzá fordult (lásd ebben az értelemben a 244/80. sz., Foglia-ügyben 1981. december 16-án hozott ítélet [EBHT 1981., 3045. o.] 21. pontját). Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéséről való határozathozatal megtagadásának csak akkor van helye, ha nyilvánvaló, hogy a kérdéses közösségi jogszabály értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényeivel vagy céljával, vagy ha a probléma elméleti jellegű, illetőleg ha a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli, illetve jogi adatokkal, amelyek a feltett kérdések hasznos megválaszolásához szükségesek (lásd különösen a fent hivatkozott Bosman-ügyben hozott ítélet 61. pontját és a Stichting Zuid-Hollandse Milieufederatie ügyben hozott ítélet 30. pontját).

34 A jelen esetben tehát nem állítható alappal, hogy az 1999/70 irányelv értelmezése az alapügy tényeire vagy tárgyára nézve semmilyen relevanciával nem bír, illetve hogy a probléma tisztán elméleti jellegű, mivel a kérdést előterjesztő bíróság által kért, szóban forgó értelmezés célja éppen az, hogy e bíróság számára lehetővé tegye egy valamely belső jogszabályi rendelkezésnek az említett irányelvvel való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdés megválaszolását.

35 Az említett elfogadhatatlansági kifogást tehát szintén el kell utasítani.

36 Harmadrészt az olasz kormány által előadott második elfogadhatatlansági kifogást illetően elegendő megállapítani, hogy az 1999/70 irányelvből - amelynek átültetésére előírt határidő 2001. július 10-én lejárt - az következik, hogy annak célja az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása, így rendelkezései elsősorban a határozott idejű szerződések megújítására és az e megújításra vonatkozó feltételekre vonatkoznak. Az alapügyben szereplő szerződések megújítására 2002. január 10-én és 11-én került sor, amely időpontok tehát későbbiek annál, mint ameddig az irányelvet a nemzeti jogba át kellett volna ültetni. E körülmények alapján nem állítható alappal, hogy az irányelv értelmezése a kérdést előterjesztő bíróság által tárgyalt jogvita megoldásának szempontjából semmilyen relevanciával nem bír.

37 A fenti megállapításokból következik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

Az ügy érdeméről

38 Kérdésével az azt előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a keretmegállapodást úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely az egymást követő, határozott idejű munkaszerződéseknek vagy munkaviszonyoknak a közszektorhoz tartozó munkáltató általi visszaélésszerű alkalmazása esetén kizárja, hogy e munkaviszonyokat vagy munkaszerződéseket határozatlan idejűvé alakítsák még akkor is, ha az ilyen átalakítás a magánszektorhoz tartozó munkáltatókkal kötött munkaszerződések és munkaviszonyok esetén kötelező.

39 E kérdés érdemi megválaszolásához elsőként meg kell állapítani, hogy - az olasz kormánynak a tárgyaláson kifejtett álláspontjával ellentétben - az 1999/70 irányelv és a keretmegállapodás a közigazgatási és egyéb állami szervekkel kötött határozott idejű munkaszerződésekre és munkaviszonyokra egyaránt alkalmazandó (a C-212/04. sz., Adeneler és társai ügyben 2006. július 4-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-6091. o.] 54. pontja).

40 Valójában e két jogi aktus rendelkezései semmilyen olyan utalást nem tartalmaznak, amelyből az következne, hogy azok hatálya a munkavállalóknak csak a magánszektorba tartozó munkáltatókkal kötött határozott idejű szerződéseire terjed ki (a fent hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 55. pontja).

41 Éppen ellenkezőleg - egyrészt -, amint az a keretmegállapodás 2. szakaszának 1. pontjából is következik, a keretmegállapodás hatályát tágan határozták meg, az általában az "olyan határozott időre alkalmazott munkavállalókra vonatkozik, akik a törvény, kollektív szerződés vagy a tagállamokban kialakult gyakorlat szerint munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek". Vagyis a "határozott időre alkalmazott munkavállalók"-nak a keretmegállapodás értelmében vett fogalmába - melyet 3. szakaszának 1. pontja határoz meg - munkáltatójuk magán- vagy közjogi minőségétől függetlenül valamennyi munkavállaló beletartozik (a fent hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 56. pontja).

42 Másrészt ugyanezen keretmegállapodás 2. szakaszának 2. pontja - anélkül, hogy előírná az állami munkáltatóval kötött határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok kizárását - lehetővé teszi a tagállamok és/vagy a szociális partnerek számára, hogy kivegyék a keretmegállapodás hatálya alól a "szakképzési viszonyok[at] és szakmai képzési rendszerek"-et, valamint azokat a munkaszerződéseket és munkaviszonyokat, amelyek "meghatározott állami vagy államilag támogatott képzési, szakmai, beilleszkedési és átképzési programokon belül kerültek megkötésre" (a fent hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 57. pontja).

43 Emlékeztetni kell arra is, hogy a keretmegállapodás célja 1. szakasza b) pontjának értelmében az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozásához szükséges keret megállapítása.

44 E célból a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja azt a kötelezettséget írja elő a tagállamoknak, hogy vezessenek be jogrendszerükbe legalább egyet az 1. pontjának a)-c) alpontjában előírt intézkedések közül, amennyiben az adott tagállamban az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések alkalmazásával való visszaélések megakadályozására még nem léteznek ezzel egyenértékű hatékony jogi rendelkezések (a fent hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 65. pontja).

45 Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy az említett rendelkezés - mint megfogalmazásából következik - kimondja, hogy a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy figyelembe vegyék meghatározott ágazatok és/vagy munkavállalói kategóriák igényeit, feltéve hogy ezt objektív okok alátámasztják.

46 A keretmegállapodás 5. szakaszának 2. pontja azonban - annak feltételeit illetően, hogy az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat mikor kell határozatlan idejűnek tekinteni - ugyanezt a jogot nem ismeri el kifejezetten a tagállamoknak.

47 Ugyanakkor, mivel az említett rendelkezés nem ír elő olyan általános kötelezettséget, amelynek értelmében a tagállamoknak elő kellene írniuk a határozott idejű szerződések határozatlanná való átalakítását, és azokat a konkrét feltételeket sem írja elő, amelyek alapján a tagállamok ehhez folyamodhatnának (a fent hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 91. pontja), e tárgyban mégis hagy némi mérlegelési jogkört a tagállamoknak.

48 Mindebből következően a keretmegállapodás 5. szakaszával önmagában nem ellentétes, ha egy tagállam az egymást követő, határozott idejű munkaszerződésekkel vagy munkaviszonyokkal való visszaélésre vonatkozóan eltérő szabályozást ír elő attól függően, hogy ezeket a szerződéseket vagy munkaviszonyokat a magánszektorhoz vagy a közszektorhoz tartozó munkáltatóval kötötték meg.

49 Ugyanakkor - mint az a fent hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 105. pontjából is következik - ahhoz, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló tagállami szabályozást, amely kizárólag a közszektorban tiltja az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések határozatlan idejűvé alakítását, a keretmegállapodással összeegyeztethetőnek lehessen tekinteni, az érintett tagállam belső jogrendjének az adott szektorra vonatkozóan tartalmaznia kell az egymást követő, határozott idejű szerződések visszaélésszerű alkalmazásának elkerülésére, illetve adott esetben szankcionálására vonatkozó egyéb hatékony intézkedést.

50 Ez utóbbi feltétellel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a keretmegállapodás 5. szakaszának 1. pontja értelmében megfelelő nemzeti intézkedések hiányában a tagállamok kötelesek az említett bekezdésben felsorolt és az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozása irányuló intézkedések közül egyet vagy többet ténylegesen és kötelezően bevezetni.

51 Egyébként amikor - mint jelen esetben is - a közösségi jog nem ír elő konkrét szankciókat arra az esetre, ha visszaélést észlelnek, a nemzeti hatóságok feladata elfogadni az ilyen helyzetnek megfelelő intézkedéseket, amelyeknek nemcsak arányosnak, hanem egyúttal kellően hatékonynak és elrettentőnek is kell lenniük ahhoz, hogy biztosítsák a keretmegállapodás alkalmazásával hozott normák teljes érvényesülését (a fent hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 94. pontja).

52 Annak ellenére, hogy e normák végrehajtásának részletes szabályai a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján azok belső jogrendjébe tartoznak, nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló belső jellegű esetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (lásd különösen a C-312/93. sz. Peterbroeck-ügyben 1995. december 14-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-4599. o.] 12. pontját és a fent hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 95. pontját).

53 Mindebből következik, ha mégis egymást követő határozott idejű munkaszerződések jogellenes alkalmazására került sor, alkalmazhatónak kell lennie valamely, a munkavállalók számára tényleges és egyenértékű védelmet biztosító intézkedésnek, amely megfelelően szankcionálja ezt a visszaélést, és megszünteti a közösségi jog megsértéséből származó következményeket. Valójában magának az 1999/70 irányelv 2. cikkének első bekezdése értelmében a tagállamok "megteszik az [említett] irányelvben előírt eredmények folyamatos biztosításához szükséges lépéseket" (a fent hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 102. pontja).

54 Nem a Bíróság feladata a belső jog értelmezése, mivel az kizárólag a kérdést előterjesztő bíróságra tartozik, amely jelen esetben köteles arról határozni, hogy az előző három pontban említett követelményeket a vonatkozó nemzeti szabályozás teljesíti-e. Azonban a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során szükség esetén pontosításokat adhat, amelyek célja, hogy iránymutatást adjanak a nemzeti bíróságnak az értelmezés során (lásd a C-255/02. sz., Halifax és társai ügyben 2006. február 21-én hozott ítélet [az EBHT-ban nem tették közzé] 76. és 77. pontját).

55 Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a határozott idejű szerződések időtartamára és megújítására, illetve az egymást követő, határozott idejű munkaviszonyok közigazgatási szerv általi visszaélésszerű alkalmazása miatt a munkavállaló által elszenvedett kár megtérítésére vonatkozóan kötelező szabályokat állapít meg, a jelen ítélet 51-53. pontjában felsorolt követelményeknek megfelelőnek tűnik.

56 Ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság feladata eldönteni, hogy a 165/2001 törvényerejű rendelet 36. cikke (2) bekezdésének első mondata alkalmazásának és hatékony végrehajtásának feltételei milyen mértékben tekinthetőek megfelelő intézkedésnek az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok közigazgatási szerv általi visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozásához, illetve adott esetben szankcionálásához.

57 A fenti megállapításokra tekintettel a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodást úgy kell értelmezni, hogy azzal fő szabály szerint nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az egymást követő, határozott idejű munkaszerződéseknek vagy munkaviszonyoknak a közszektorhoz tartozó munkáltató általi visszaélésszerű alkalmazása esetén kizárja e munkaviszonyok vagy munkaszerződések határozatlan idejűvé alakítását annak ellenére, hogy az a magánszektorhoz tartozó munkáltatókkal kötött munkaszerződések és munkaviszonyok esetén kötelező, feltéve hogy e szabályozás tartalmaz egyéb, az egymást követő, határozott idejű szerződéseknek a közszektorhoz tartozó munkáltató általi visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozására irányuló és azt adott esetben szankcionáló tényleges intézkedést is.

A költségekről

58 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján, a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28-i 1999/70/EK tanácsi irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18-án kötött keretmegállapodást úgy kell értelmezni, hogy azzal fő szabály szerint nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az egymást követő, határozott idejű munkaszerződéseknek vagy munkaviszonyoknak a közszektorhoz tartozó munkáltató általi visszaélésszerű alkalmazása esetén kizárja e munkaviszonyok vagy munkaszerződések határozatlan idejűvé alakítását annak ellenére, hogy az a magánszektorhoz tartozó munkáltatókkal kötött munkaszerződések és munkaviszonyok esetén kötelező, feltéve hogy e szabályozás tartalmaz egyéb, az egymást követő, határozott idejű szerződéseknek a közszektorhoz tartozó munkáltató általi visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozására irányuló és azt adott esetben szankcionáló tényleges intézkedést is.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: olasz.