A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20469/2008/4. számú határozata kölcsöntartozás megfizetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §, 196. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 523. §] Bírók: Kovács László, Pestovics Ilona, Ráczné dr. Gohér Angyalka

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék P.630749/2005/29., *Fővárosi Ítélőtábla Pf.20469/2008/4.*, Kúria Gfv.30441/2008/8. (BH+ 2009.6.269)

***********

Fővárosi Ítélőtábla

3.Pf.20.469/2008/4.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Szűcs Andrea ügyvéd által képviselt (felperes neve) felperesnek a dr. Szénási Péter ügyvéd által képviselt (I.r. alperes neve) I.r., a Bálint, Molnár & Kovács Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Molnár Éva ügyvéd) által képviselt (II.r. alperes neve) II.r., (III.r. alperes neve) III.r. és (IV.r. alperes neve) IV.r. alperesek ellen kölcsön visszafizetése iránt indult perében, - mely perbe a felperes pernyertességének előmozdítása végett beavatkozott a dr. Papp Sándor ügyvéd által képviselt (beavatkozó neve) - a Fővárosi Bíróság 2007. november 20-án kelt, 2.P.630.749/2005/29. számú ítéletével szemben az I.r. alperes által 33. sorszám alatt, illetve a II-III-IV.r. alperesek által 34. és 37. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a bíróság az I.r. alperest, hogy a felperesnek 750.000 (Hétszázötvenezer) Ft, a felperesi beavatkozónak 150.000 (Százötvenezer) Ft, a II., III. és IV.r. alpereseket, hogy egymás közt egyenlő arányban összesen a felperesnek 200.000 (Kettőszázezer) Ft, a felperesi beavatkozónak 100.000 (Százezer) Ft fellebbezési eljárási költséget - 15 nap alatt - fizessenek meg.

Az alperesek illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt 900.000 (Kilencszázezer) Ft fellebbezési illetékből az államnak - külön felhívásra - az I.r. alperes 600.000 (Hatszázezer) Ft-ot, a II., III. és IV.r. alperesek fejenként 100.000-100.000 (Százezer-százezer) Ft-ot fizessenek meg.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az I.r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 31.100.000 Ft-ot, valamint 600.000 Ft után 1991. november 30-ától, 24.000.000 Ft után 1992. március 12-étől, 2.600.000 Ft után 1992. április 15-étől, és 3.900.000 Ft után 1992. április 18-ától a kifizetés napjáig számított évi 20 %-os kamatot, továbbá 1.550.000 Ft perköltséget. Kötelezte az I.r. alperest arra is, hogy 15 napon belül fizessen meg a beavatkozónak 300.000 Ft perköltséget.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a Budapest ... kerületi, ... hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a Budapest ... kerület, ... szám alatti ingatlan I.r. alperes tulajdonát képező 1/2 hányada, valamint az ... .... hrsz-ú, természetben ..., ... szám alatti ingatlan I.r. alperes tulajdonában lévő 1/2 tulajdoni hányada tekintetében 1992. február 3-án megkötött tulajdonközösséget megszüntető szerződés és az 1990. október 20-án keletkezett ajándékozási szerződés a felperes irányában hatálytalan.

Kötelezte az I-IV.r. alpereseket arra, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 10.600 Ft perköltséget. Az I.r. alperest 300.000 Ft, az I-IV.r. alpereseket egyetemlegesen 11.400 Ft illeték állam javára való megfizetésére is kötelezte.

Az elsőfokú bíróság az I.r. alperes által írt és aláírt - teljes bizonyító erejű - magánokiratban foglalt tartozáselismerő nyilatkozatok alapján megállapította, hogy az I.r. alperes a felperes néhai édesapjától 1991. augusztus 27-én 600.000 Ft kamatmentes kölcsönt vett fel, 1991. november 30-ai visszafizetési határidővel. 1991. december 17-én 24.000.000 Ft baráti kölcsönt vett fel, 1992. március 12-ei visszafizetési határidővel. 1992. március 14-én 2.600.000 Ft kamatmentes kölcsönt vett fel, 1992. április 15-ei visszafizetési határidővel. 1992. március 17-én pedig 3.900.000 Ft baráti kölcsönt vett fel, 1992. április 18-ai határidővel. Az I.r. alperes a 31.100.000 Ft-ot nem fizette vissza.

Az elsőfokú bíróság az I.r. alperes elévülési kifogását elutasította. E körben döntését azzal indokolta, hogy az elévülés nyugodott, amíg a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 21.Pk.51.593/2003/34. számú, 2004. szeptember 20-án kelt végzésével a felperes jogelődjét holttá nyilvánította, a halál időpontjául 1993. október 15-ét határozva meg.

Utalt az elsőfokú bíróság arra is, hogy a felperes jogelődjének hagyatékát a közjegyző a 2004. (helyesen 2005.) július 22-én kelt hagyatékátadó végzésével adta át a felperesnek, s a felperes 2005. szeptember 28-án bírósághoz érkezett beadványában jelentette be, hogy édesapjának jogutódjaként perbelép. Utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy a felperes jogelődjének halálával az eljárás félbeszakadt a Pp. 111. § (1) bekezdése értelmében. A felperes a félbeszakadt eljárásba csak azt követően tudott belépni, hogy valószínűsítette jogutódlását, ennek pedig feltétele volt a jogelőd halálának megállapítása. A Pp. 112. § (2) bekezdése szerint a félbeszakadás tartama alatt tett minden bírói rendelkezés és a felek minden perbeli cselekménye hatálytalan, kivéve a félbeszakadással, illetve annak megszüntetésével kapcsolatos bírói rendelkezéseket és perbeli cselekményeket. A félbeszakadás a törvény erejénél fogva 1993. október 15-étől állt fenn, mindaddig, amíg a Pp. 61. § (1) bekezdése alapján a jogutód perbe nem lépett. A felperes jogelődjét holttá nyilvánító határozat 2004. október 27-én emelkedett jogerőre. Ezen eljárásjogi rendelkezések alapján a félbeszakadás tartama alatt elévülés nem következhetett be. A Ptk. 326. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében 2004. október 27-éhez képest a 2005. szeptember 28-án bíróságra érkezett perbelépés iránti kérelem előterjesztésére határidőben került sor, így a felperes követelése nem évült el.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az I.r. alperes által tett tartozáselismerő nyilatkozatok a Pp. 196. § (1) bekezdés a) pontja szerint minősülő teljes bizonyító erejű magánokiratok, amik az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a kiállítójuk, tehát az I.r. alperes az abban foglalt nyilatkozatokat megtette, illetve elfogadta vagy magára nézve kötelezőnek elismerte. Az elsőfokú bíróság értékelte, hogy az I.r. alperes nem vitatta, hogy az elismervényeket maga írta és írta alá, azok semmilyen módon nem utalnak arra, hogy az I.r. alperes (tanú1)-től származó megbízás alapján vett volna át pénzösszegeket a felperes jogelődjétől. Az I.r. alperes által a perben hangoztatott "postás szerepére" ezek az okiratok nem szolgálnak bizonyítékul.

Az elsőfokú bíróság (tanú1) tanúvallomását a büntetőeljárás során tett gyanúsítotti vallomásával egybevetve használhatatlannak ítélte és azt, mint bizonyítékot mellőzte a tényállás megállapításánál. Az 1999. január 5-én, (tanú1) halála előtt két héttel keletkezett irat nem teljes bizonyító erejű magánokirat és annak tartalma (tanú1) korábbi perbeli, illetve büntetőbíróság előtt tett nyilatkozatával is ellentétes. Az elsőfokú bíróság figyelembe vette, hogy az irat keletkezésének körülményei és az I.r. alperes általi birtoklása tisztázatlan, így a bíróság ezt az iratot is kirekesztette a bizonyítékok köréből.