59/1996. (VII. 4.) OGY határozat
a társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elosztásáról
1. Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény (a továbbiakban: Tv.) 37. §-ának (2) bekezdése alapján - a társadalmi szervezetek támogatására, a Tv. 1. számú mellékletének II. Országgyűlés fejezet, 8. címében biztosított 390 milló forintot a határozat mellékletének I-V. fejezetében foglaltak szerint osztja fel.
2. E költségvetési támogatás a társadalmi szervezetek szervezeti és működési költségeinek fedezésére szolgál.
3. A költségvetési támogatást a Pénzügyminisztérium a következők szerint folyósítja:
a) egy összegben, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 3 millió forintot,
b) félévenként, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 8 millió forintot.
4. Ha ezen országgyűlési határozati javaslat alapján támogatásban részesített valamely társadalmi szervezet év közben szétválik és az így létrejött új szervezetek tevékenységi köre együttesen megfelel a szétválás előtti szervezet tevékenységi körének, úgy a fel nem használt költségvetési támogatást létszámarányosan kell elosztani.
5. Amennyiben a társadalmi szervezet év közben feloszlással, illetőleg megszűnésének megállapításával szűnik meg, a fel nem használt támogatási összeget vissza kell utalnia a Pénzügyminisztérium "Pártok és társadalmi szervezetek támogatása" kiadási számlára. A támogatás felhasználásáról szóló írásbeli beszámolót és elszámolást a feloszlás, illetőleg a megszűnés kimondásának napjától számított 60 napon belül a Társadalmi Szervezetek Költségvetési Támogatását Előkészítő Bizottságnak benyújtja.
6. A támogatásban részesített társadalmi szervezet az elnyert összeget csak a támogatott tevékenységre fordíthatja. Azt a pályázat benyújtásakor meglévő saját tagszervezetein kívül más szervezetnek tovább nem adhatja.
7. A támogatásban részesített társadalmi szervezet az elnyert összeg felhasználásáról köteles részletes írásbeli beszámolót és tételes elszámolást készíteni az Országgyűlés számára. A beszámolót és az elszámolást a tevékenység befejezését követően, de legkésőbb az 1997. évi költségvetési támogatás elnyerése iránti pályázattal együttesen kell benyújtani. Amennyiben a társadalmi szervezet az 1997. évi költségvetési támogatás elnyerése érdekében pályázatot nem nyújt be, a beszámolót és elszámolást legkésőbb 1997. március 1. napjáig köteles az Országgyűlésnek benyújtani.
8. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 121. §-a alapján történik.
Melléklet az 59/1996. (VII. 4.) OGY határozathoz
Társadalmi szervezetek támogatása
| Sor- szám | Szervezetek | Támogatás összege (E Ft) 1996. évre |
I. Egészségügyi, rehabilitációs, prevenciós és egészségmegőrzési, valamint a szociálpolitikai társadalmi szervezetek
| 1. | "Add a kezed" Alkoholmentes Egyesület | 250 | |||||||
| 2. | "Akarat" Diáksport Egyesület | 1 800 | |||||||
| 3. | "Humanitás" - Bűnmegelőzést és Társadalmi Beilleszkedést Segítő Társaság | 300 | |||||||
| 4. | "Józan Élet" Egészség- és Családvédő Országos Szövetség | 700 | |||||||
| 5. | "MÁTRIX" Szenvedélybetegek Hozzátartozóinak Egyesülete | 600 | |||||||
| 6. | "Pápai Páriz" Egészségnevelési Országos Egyesület | 500 | |||||||
| 7. | "Szent István" Szeretet Szolgálata | 50 | |||||||
| 8. | "Szolgálat" Közösségi Lélekvédő Egyesület | 200 | |||||||
| 9. | "Szülők a hallássérült gyermekekért" Egyesület | 750 | |||||||
| 10. | "Vitalis" Életvédők Egyesülete | 500 | |||||||
| 11. | Alkoholizmus Ellenes Egyesületek és Klubok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetsége | 250 | |||||||
| 12. | Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége | 2 500 | |||||||
| 13. | Asztmás Betegek Országos Szövetsége | 600 | |||||||
| 14. | Baranya Megyei Diabétesz Szövetség | 200 | |||||||
| 15. | Belszervi (krónikus) Betegek, Rokkantak Országos Egyesülete | 1 000 | |||||||
| 16. | Börtönben Élők Mentális és Szociális Gondozó Szolgálata | 750 | |||||||
| 17. | Caritas-Collectio Mozgássérülteket Támogató Egyesület | 500 | |||||||
| 18. | Cukorbetegek Budapesti Egyesülete | 500 | |||||||
| 19. | Családalapítók Egyesülete | 300 | |||||||
| 20. | Csecsemőotthonok Országos Szövetsége | 400 | |||||||
| 21. | DÉMOSZTHENÉSZ Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete | 750 | |||||||
| 22. | Dinamikus Pszichológiai és Pszichiátriai Egyesület | 200 | |||||||
| 23. | Drog Stop Budapest Egyesület | 600 | |||||||
| 24. | Dyslexia Szövetség - Védőszárny Szervezet | 500 | |||||||
| 25. | Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége | 800 | |||||||
| 26. | ÉGISZ Lelki Sérültek Országos Családi Egyesülete | 300 | |||||||
| 27. | Péceli Egymást Segítő Egyesület | 650 | |||||||
| 28. | Felnőtt CF Betegek Egyesülete | 1 000 | |||||||
| 29. | Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége | 500 | |||||||
| 30. | Hajszolt-Hajléktalan Szolgálatok Tagjainak Országos Kamarája | 1 500 | |||||||
| 31. | Háttér Baráti Társaság a Homoszexuálisokért | 250 | |||||||
| 32. | Johannita Segítő Szolgálat | 1 000 | |||||||
| 33. | Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága | 250 | |||||||
| 34. | Kiút Szociális és Mentalhygiénés Egyesület | 380 | |||||||
| 35. | LÁNC Egészségkárosodott Emberek Szervezeteinek Szövetsége | 1 500 | |||||||
| 36. | Liga az Agyi Érbetegségek Ellen | 350 | |||||||
| 37. | Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete | 1 200 | |||||||
| 38. | Magzatvédő Társaság | 500 | |||||||
| 39. | Magyar Börtönpasztorációs Társaság | 1 000 | |||||||
| 40. | Magyar Börtönügyi Társaság | 300 | |||||||
| 41. | Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége | 2 850 | |||||||
| 42. | Magyar Diabetikusok Országos Szövetsége | 200 | |||||||
| 43. | Magyar Egészségügyi Társaság | 200 | |||||||
| 44. | Magyar Egészségvédők Országos Sportszövetsége | 300 | |||||||
| 45. | Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete | 140 | |||||||
| 46. | Magyar Gyógytornászok Társasága | 400 | |||||||
| 47. | Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége | 600 | |||||||
| 48. | Magyar Hemofilia Egyesület | 1 000 | |||||||
| 49. | Magyar Higiénikusok Társasága | 100 | |||||||
| 50. | Magyar Homeopata Orvosi Egyesület | 400 | |||||||
| 51. | Magyar ILCO Szövetség | 2 500 | |||||||
| 52. | Magyar Kamilliánus Családok Társasága Egyesület | 250 | |||||||
| 53. | Magyar Karitász - Caritas Hungarica | 1 500 | |||||||
| 54. | Magyar Kékkereszt Egyesület | 1 650 | |||||||
| 55. | Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége | 400 | |||||||
| 56. | Magyar Mentálhigiénés Szövetség | 500 | |||||||
| 57. | Magyar Narkológiai Társaság | 200 | |||||||
| 58. | Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége | 2 400 | |||||||
| 59. | Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége | 450 | |||||||
| 60. | Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat | 1 500 | |||||||
| 61. | Magyar Pszichiátriai Társaság | 300 | |||||||
| 62. | Magyar Pszichodráma Egyesület | 200 | |||||||
| 63. | Magyar Pszichofiziológiai és Egészséglélektani Társaság | 200 | |||||||
| 64. | Magyar Rákellenes Liga | 2 200 | |||||||
| 65. | Magyar Szív Egyesület | 1 000 | |||||||
| 66. | Magyar Szociálpszichiátriai Társaság | 200 | |||||||
| 67. | Magyar Táplálékallergia Munkaközösség Egyesület | 300 | |||||||
| 68. | Magyar Testvéri Börtöntársaság | 850 | |||||||
| 69. | Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesülete | 600 | |||||||
| 70. | Magyar Védőnők Egyesülete | 1 000 | |||||||
| 71. | Magyarországi PKU Egyesület | 1 500 | |||||||
| 72. | Magyarországi Szegények és Hajléktalanok Országos Szövetsége | 600 | |||||||
| 73. | Márka-Dera Alkoholmentes Önsegítő Egyesület - Dolina | 450 | |||||||
| 74. | Megváltozott Munkaképességűek Országos Egyesülete | 300 | |||||||
| 75. | Mezőgazdasági Nyugdíjasok Országos Egyesülete | 900 | |||||||
| 76. | Munkabiztonsági és Foglalkozásegészségügyi Szövetség | 200 | |||||||
| 77. | Munkanélküliek Egyesületeinek Érdekvédelmi Szövetsége | 700 | |||||||
| 78. | Munkanélküliek és Álláskeresők Budapesti Egyesülete | 550 | |||||||
| 79. | Munkanélküliek és Álláskeresők Dunaújvárosi és Városkörnyéki Egyesülete | 339 | |||||||
| 80. | Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesülete | 76 | |||||||
| 81. | Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesületeinek Észak-Kelet-Magyarországi Regionális Szövetsége | 1 000 | |||||||
| 82. | Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesületeinek Országos Szövetsége | 2 000 | |||||||
| 83. | Nagycsaládosok Országos Egyesülete | 7 000 | |||||||
| 84. | Nemzetközi Betegsegélyezési Társaság | 1 300 | |||||||
| 85. | Non-profit Humán Szolgáltatók Kamarája | 800 | |||||||
| 86. | Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen | 600 | |||||||
| 87. | Nyugdíjas Klubok és Idősek "Életet az Éveknek" Országos Szövetsége | 1 700 | |||||||
| 88. | Nyugdíjasok Baranya Megyei Kamarája | 250 | |||||||
| 89. | Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége | 400 | |||||||
| 90. | Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége | 200 | |||||||
| 91. | Nyugdíjasok Közössége | 200 | |||||||
| 92. | Nyugdíjasok Országos Képviselete | 1 300 | |||||||
| 93. | Nyugdíjasok Egyesülete | 600 | |||||||
| 94. | Oltalom Karitatív Egyesület | 2 100 | |||||||
| 95. | Országos Alkoholmentes Klubbizottság Pihenőház Egyesület | 100 | |||||||
| 96. | Országos Dohányfüstmentes Egyesület | 800 | |||||||
| 97. | Pest Megyei AE és AM Klubok Tagjainak Egyesülete | 400 | |||||||
| 98. | PLUSS, a Magyarországi HIV-pozitívokat Segélyező Egyesület | 1 000 | |||||||
| 99. | Rákbetegek Országos Szövetsége | 2 200 | |||||||
| 100. | S.O.S. Egyesület a Szenvedélybetegekért | 350 | |||||||
| 101. | Szamaritánusok Magyarországi Szövetsége | 1 000 | |||||||
| 102. | Szociális Háló Egyesület | 350 | |||||||
| 103. | Tessedik Sámuel Társaság | 1 500 | |||||||
| 104. | Utcai Szociális Segítők Egyesülete | 1 000 | |||||||
| 105. | Vas Megyei AE és AM Klubok Tagjainak Egyesülete | 200 | |||||||
| 106. | Vasutas Biztosító Egyesület | 800 | |||||||
| 107. | Vasutas Cukorbetegek Egyesülete | 425 | |||||||
| 108. | Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége | 90 | |||||||
| 109. | Vasutas Önkéntes Támogatási Alap | 250 | |||||||
| 110. | Vasutasok és Közlekedési Dolgozók Segélyező és Biztosító Egyesülete | 500 | |||||||
| 111. | Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége | 2 000 | |||||||
| 112. | Vesebetegek Regionális Egyesülete | 150 | |||||||
| 113. | VITULUS Egyesület | 200 | |||||||
| 114. | Volt Állami Gondozottak Budapesti Önsegítő Egyesülete | 500 | |||||||
| 115. | Zöldinform Professzionális Egyesület | 900 | |||||||
| 116. | "Egészséges Ifjúságért" Szövetség | 300 | |||||||
| Összesen: | 90 650 | ||||||||
II. Ifjúsági és gyermekérdekvédő társadalmi szervezetek
| 1. | "Amrita" Pályaorientációs Baráti Kör | 300 | |||||||
| 2. | "Egészségesebb Iskolákért Hálózat" Magyarországi Egyesület | 150 | |||||||
| 3. | "Forráshely" a Magyar Gyerekek Világtalálkozójáért Egyesület | 100 | |||||||
| 4. | "Pax et bonum" Magyar Katolikus Ferences Diákegyesület | 100 | |||||||
| 5. | AGRYA Agrár- és Falusi Ifjúság Szövetsége | 3 000 | |||||||
| 6. | Alkotó Pedagógusok és Nevelőintézmények Egyesülete | 300 | |||||||
| 7. | Állás-pont Állásteremtő Fiatalok Öntevékeny Ligája | 500 | |||||||
| 8. | Az Iskolai Esélyegyenlőségért Egyesület | 100 | |||||||
| 9. | Baloldali Ifjúsági Társulás | 1 150 | |||||||
| 10. | Budapesti Montessori Társaság | 200 | |||||||
| 11. | Budapesti Önkormányzatok Középiskolai Szövetsége | 800 | |||||||
| 12. | Centrál Kör | 200 | |||||||
| 13. | Diákújságírók Országos Egyesülete | 1 000 | |||||||
| 14. | Doktoranduszok Országos Szövetsége | 500 | |||||||
| 15. | Egyesület a Diákönkormányzatokért | 400 | |||||||
| 16. | Európa Jövője Egyesület | 2 800 | |||||||
| 17. | Európai Cserkészek Magyar Szövetsége | 200 | |||||||
| 18. | Európai Hallgatók Egyesülete | 600 | |||||||
| 19. | Fehér Kereszt Gyermekvédő Társaság | 400 | |||||||
| 20. | Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége | 300 | |||||||
| 21. | Fiatal Sasok Országos Egyesülete | 1 300 | |||||||
| 22. | Fiatalok a Megértésért Magyarországi Egyesület | 400 | |||||||
| 23. | Független Ifjúság | 300 | |||||||
| 24. | Független Magyar Ifjúság Egyesület | 1 150 | |||||||
| 25. | Görögkatolikus Ifjúsági Egyesületek Szövetsége | 200 | |||||||
| 26. | Gyerekanimátorok Egyesülete | 1 000 | |||||||
| 27. | Gyermekek Öröm Napjainak Gyűjteménye Regionális Egyesület | 50 | |||||||
| 28. | Gyermekérdekek Magyarországi Fóruma | 1 000 | |||||||
| 29. | Gyermeklánc Egyesület | 1 500 | |||||||
| 30. | Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége | 1 000 | |||||||
| 31. | Ifjú Szocialisták | 1 150 | |||||||
| 32. | Ifjúsági Demokrata Fórum | 1 150 | |||||||
| 33. | Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió | 1 150 | |||||||
| 34. | Ifjúsági Unió | 1 150 | |||||||
| 35. | Katedra | 500 | |||||||
| 36. | Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete | 1 000 | |||||||
| 37. | Katolikus Ifjúsági Mozgalom | 1 000 | |||||||
| 38. | Katolikus Szülők Országos Szövetsége | 200 | |||||||
| 39. | Kemény Gábor Iskolaszövetség | 300 | |||||||
| 40. | Keresztény Diákegyesületek Kartellszövetsége | 500 | |||||||
| 41. | Keresztény Értelmiségi Társaság | 300 | |||||||
| 42. | Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség | 200 | |||||||
| 43. | Kompánia Egyesület | 700 | |||||||
| 44. | Középiskolások Szövetsége | 200 | |||||||
| 45. | Középiskolások Szövetsége 1990 | 1 150 | |||||||
| 46. | Magyar Alapítványi Egyesületi és Magánoktatási Intézmények Egyesülete | 400 | |||||||
| 47. | Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége | 600 | |||||||
| 48. | Magyar Cserkészlányok, Cserkészfiuk Szövetsége | 200 | |||||||
| 49. | Magyar Cserkészleány Szövetség | 600 | |||||||
| 50. | Magyar Cserkészszövetség | 2 000 | |||||||
| 51. | Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség | 200 | |||||||
| 52. | Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Kamara | 300 | |||||||
| 53. | Magyar Ifjúsági Eszperantó Szövetség | 500 | |||||||
| 54. | Magyar Ifjúsági Kamara | 250 | |||||||
| 55. | Magyar Katolikus Családegyesület | 100 | |||||||
| 56. | Magyar Kolping Szövetség | 600 | |||||||
| 57. | Magyar Középiskolások Köre | 200 | |||||||
| 58. | Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete | 150 | |||||||
| 59. | Magyar Óvodapedagógiai Egyesület | 300 | |||||||
| 60. | Magyar Pedagógiai Társaság | 1 500 | |||||||
| 61. | Magyar Tehetséggondozó Társaság | 300 | |||||||
| 62. | Magyar Úttörők Szövetsége | 4 500 | |||||||
| 63. | Magyarországi 4H Klubok Szövetsége | 700 | |||||||
| 64. | Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége | 500 | |||||||
| 65. | Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség | 900 | |||||||
| 66. | Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma | 2000 | |||||||
| 67. | Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége | 1 000 | |||||||
| 68. | Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület | 1 000 | |||||||
| 69. | Magyarországi Pályaválasztási Tanácsadók Egyesülete | 200 | |||||||
| 70. | Magyarországi Pedagógus Szaktanácsadók Egyesülete | 200 | |||||||
| 71. | Magyarországi Szociális Munkást és Szociális Asszisztenst Képző Iskolák és Oktatók Egyesülete | 250 | |||||||
| 72. | Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek Diákjainak Országos Szövetsége | 500 | |||||||
| 73. | Nemzetközi Szakmai Diákszervezetek Kamarája | 800 | |||||||
| 74. | Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége (FICE) Magyarországi Egyesülete | 400 | |||||||
| 75. | Nyitott Képzések Egyesület | 700 | |||||||
| 76. | OM Program Társadalmi Szervezete | 150 | |||||||
| 77. | Országos Diák Unió | 700 | |||||||
| 78. | Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament | 300 | |||||||
| 79. | Országos Gyermekvédő Liga | 3 250 | |||||||
| 80. | Országos Kollégiumi Diákszövetség | 200 | |||||||
| 81. | P.Ó.K.-HÁLÓ (Patronáló-Óvó-Közösségi Háló) | 1 500 | |||||||
| 82. | PAX HUNGARICA Diákszervezetek Szövetsége | 250 | |||||||
| 83. | Pozitív Országos Szakmai Egyesület a nehezen kezelhető gyermekek megsegítésére | 250 | |||||||
| 84. | Pro Patria Szövetség - Magyarország felfedezői | 1 200 | |||||||
| 85. | Református Fiatalok Szövetsége | 900 | |||||||
| 86. | Regnum Marianum | 200 | |||||||
| 87. | Szabad Demokraták Szövetsége Ifjúsági Szervezete | 1 150 | |||||||
| 88. | Szakmunkástanulókért Kulturális Egyesület | 600 | |||||||
| 89. | Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség | 500 | |||||||
| 90. | Szegedi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Kulturális és Mentálhigiénés Egyesület | 900 | |||||||
| 91. | Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom | 1 150 | |||||||
| 92. | Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete | 600 | |||||||
| 93. | Teljes Evangéliumi Diák- és Ifjúsági Szövetség | 400 | |||||||
| 94. | Történelemtanárok Egylete | 300 | |||||||
| 95. | Új Család Egyesület | 150 | |||||||
| 96. | ÚTILAPU Nemzetközi Építőtábor Hálózat | 200 | |||||||
| 97. | Vasárnapi Iskola Szövetség | 200 | |||||||
| 98. | Vasi Diákszövetség | 300 | |||||||
| 99. | VE-GA Gyermek- és Ifjúsági Szövetség | 1 200 | |||||||
| 100. | VITA EGYLET | 200 | |||||||
| 101. | Volt Állami Gondozottak Országos Önsegítő Egyesülete | 300 | |||||||
| 102. | Esztergomi Ifjúsági és Természetjáró Egyesület | 400 | |||||||
| 103. | Miskolci Bölcsész Egylet | 200 | |||||||
| Összesen: | 71 150 | ||||||||
III. Természet- és környezetvédelmi társadalmi szervezetek
| 1. | "Fehér Kereszt" Állat- és Természetvédő Egyesület | 300 | ||
| 2. | "Híd a Boronkán" Egyesület | 100 | ||
| 3. | "NIMFEA" Természetvédelmi Egyesület | 300 | ||
| 4. | Balatonparti Fürdőegyesületek Szövetsége | 200 | ||
| 5. | Biokultúra Egyesület | 1 600 | ||
| 6. | Budapesti Városvédő Egyesület | 1 800 | ||
| 7. | Duna Kör | 1 800 | ||
| 8. | E-misszió Természetvédelmi Egyesület | 800 | ||
| 9. | Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület Klubja | 700 | ||
| 10. | Életfa Környezetvédő Szövetség | 1 400 | ||
| 11. | Erdei Iskola Egyesületért | 500 | ||
| 12. | Falusi Turizmus Országos Szövetsége | 500 | ||
| 13. | FAUNA Egyesület | 400 | ||
| 14. | Fekete István Országos Állatvédő Egyesület | 1 200 | ||
| 15. | Földrajz Tanárok Egylete | 500 | ||
| 16. | Göncöl Szövetség | 2 000 | ||
| 17. | Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület | 1 100 | ||
| 18. | Hortobágy Természetvédelmi Egyesület | 300 | ||
| 19. | Hulladék Munkaszövetség (HUMUSZ) | 700 | ||
| 20. | Ipoly Unió | 500 | ||
| 21. | "Jászkun" Természetvédelmi Szervezet | 500 | ||
| 22. | Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége | 200 | ||
| 23. | Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület | 1 400 | ||
| 24. | Környezeti Nevelési Hálózat Országos Egyesület | 500 | ||
| 25. | Környezetvédő Egyesület Mosonmagyaróvár | 900 | ||
| 26. | Körös-völgyi Természetvédelmi Egyesület | 300 | ||
| 27. | Közép- és Kelet-Európai Munkacsoport a Biodiverzitás Növeléséért | 700 | ||
| 28. | Lakossági Hulladékhasznosítási Egyesület | 750 | ||
| 29. | Magyar Állatkertek Szövetsége | 200 | ||
| 30. | Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség | 300 | ||
| 31. | Magyar Bioetikai Társaság | 200 | ||
| 32. | Magyar Denevérkutatók Baráti Köre | 700 | ||
| 33. | Magyar Faluszövetség | 100 | ||
| 34. | Magyar Kisállatbarátok és Tenyésztők Országos Szövetsége | 200 | ||
| 35. | Magyar Környezeti Nevelési Egyesület | 500 | ||
| 36. | Magyar Környezetvédelmi Egyesület | 1 250 | ||
| 37. | Magyar Közlekedési Klub Egyesület | 700 | ||
| 38. | Magyar Madártani Egyesület "Somogy" Természetvédelmi Szervezet | 1 000 | ||
| 39. | Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület | 5 000 | ||
| 40. | Magyar Mikológiai Társaság | 300 | ||
| 41. | Magyar Rovartani Társaság | 300 | ||
| 42. | Magyar Természetbarát Szövetség | 2 000 | ||
| 43. | Magyar Természetvédők Szövetsége | 2 500 | ||
| 44. | Magyarországi Kárpát Egyesület | 200 | ||
| 45. | Magyarországi Zöld Kereszt Egyesület | 300 | ||
| 46. | PANGEA Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület | 300 | ||
| 47. | Pannon Természetvédő Szövetség | 500 | ||
| 48. | Pécsi Zöld Kör, Egészség-, Természet-, Környezetvédő Baráti Kör | 700 | ||
| 49. | Reális Zöldek Klub | 400 | ||
| 50. | Reflex Környezetvédő Egyesület | 2 700 | ||
| 51. | Süni Magazin Barátainak Egyesülete | 1 000 | ||
| 52. | Táj- és Kertépítész Diákszövetség | 200 | ||
| 53. | Tájak-Korok-Múzeumok Egyesülete | 900 | ||
| 54. | Természet BUVÁR Egyesület | 2 000 | ||
| 55. | Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete | 800 | ||
| 56. | Természetjáró Fiatalok Szövetsége | 100 | ||
| 57. | Természetvédők és Természetbarátok Békés Megyei Egyesülete | 300 | ||
| 58. | Tisza-Klub | 1 500 | ||
| 59. | Tiszadobi Természetvédők Egyesülete | 400 | ||
| 60. | Tiszántúli Természetvédők Társulata | 800 | ||
| 61. | Tiszta Levegőért Egyesület Budaörs | 2 000 | ||
| 62. | Város- és Faluvédők Szövetsége (HUNGARIA NOSTRA) | 2 900 | ||
| 63. | Városi Biciklizés Barátai | 300 | ||
| 64. | Vásárhelyi István Természetvédelmi Kör | 400 | ||
| 65. | Velencei-tó Barátainak Szövetsége | 300 | ||
| 66. | Zempléni Környezetvédelmi Egyesület | 400 | ||
| 67. | Zöld Akció Egyesület | 1 400 | ||
| 68. | Zöldszív Ifjúsági Természetvédelmi Tömegmozgalom | 1 400 | ||
| Összesen: | 59 400 | |||
IV. Kulturális és művelődési társadalmi szervezetek
| 1. | "A TEHETSÉGÉRT" Mozgalom | 500 | ||
| 2. | "CORODINI" Országos Bűvész Egyesület | 100 | ||
| 3. | "Fényes Szellők" Baráti Kör | 300 | ||
| 4. | Általános Művelődési Központok Országos Egyesülete | 200 | ||
| 5. | Alternatív Színházak Szövetsége | 500 | ||
| 6. | Amatőr Költők és Írók Szövetsége | 400 | ||
| 7. | AMURT (Ananda Marga Universal Relief Team) Egyesület | 500 | ||
| 8. | Anyanyelvápolók Szövetsége | 1 000 | ||
| 9. | B'nai B'rith Első Budapeti Közösség | 200 | ||
| 10. | Bábjátékos Egyesület | 400 | ||
| 11. | Bányai Panoráma Egyesület | 500 | ||
| 12. | Bárdos Lajos Társaság | 300 | ||
| 13. | Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság | 800 | ||
| 14. | Bleyer Jakab Közösség | 300 | ||
| 15. | Bohemia Baráti Kör | 100 | ||
| 16. | Bonyhádi Székely Szövetség | 500 | ||
| 17. | Budai Fotó és Filmklub | 100 | ||
| 18. | Budakörnyéki Székely Kör | 200 | ||
| 19. | Budapesti Filharmóniai Társaság | 500 | ||
| 20. | Budapesti Művészetbarátok Egyesülete | 700 | ||
| 21. | Budapesti Népművelők Egyesülete | 800 | ||
| 22. | Budapesti Székely Kör | 300 | ||
| 23. | Cimbalom Világszövetség | 300 | ||
| 24. | English-Speaking Union of Hungary | 100 | ||
| 25. | Erdélyi Körök Országos Szövetsége | 900 | ||
| 26. | Erdélyi Magyarok Egyesülete | 1 200 | ||
| 27. | Európa Unió Magyar Lovastagozat | 400 | ||
| 28. | Fekete István Irodalmi Társaság | 300 | ||
| 29. | Fiatal Iparművészek Stúdiója | 800 | ||
| 30. | Fiatal Képzőművészek Stúdiója | 800 | ||
| 31. | Filantróp Társaság | 350 | ||
| 32. | Független Alkotók Országos Szövetsége | 400 | ||
| 33. | Gyulai Magyar-Román Baráti Társaság | 100 | ||
| 34. | Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület | 200 | ||
| 35. | Hármashatár Irodalmi Társaság | 600 | ||
| 36. | Honismereti Szövetség | 1 800 | ||
| 37. | Honvéd Hagyományőrző Egyesület | 300 | ||
| 38. | Honvéd Kulturális Egyesület | 400 | ||
| 39. | Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete | 1 200 | ||
| 40. | IGEN Katolikus Kulturális Egyesület | 800 | ||
| 41. | Irodalmi Társaságok Szövetsége | 700 | ||
| 42. | Jászok Egyesülete | 200 | ||
| 43. | József Attila Kör | 600 | ||
| 44. | Kalevala Baráti Kör | 200 | ||
| 45. | Kapos ART Képző- és Iparművészeti Egyesület | 400 | ||
| 46. | Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület | 500 | ||
| 47. | Kékfa Kulturális Szervező, Szolgáltató és Tehetséggondozó Egyesület | 300 | ||
| 48. | Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság | 800 | ||
| 49. | Kortárs Táncszínházi Egyesület | 300 | ||
| 50. | Kölcsey Társaság Fehérgyarmat | 300 | ||
| 51. | Kultúraközvetítők Társasága | 500 | ||
| 52. | Külváros Baráti Kör Kulturális és Szociális Egyesület | 400 | ||
| 53. | Liszt Ferenc Társaság | 600 | ||
| 54. | Madách-Kör | 300 | ||
| 55. | Magyar Akrobatikus Rock'n Roll Szövetség | 200 | ||
| 56. | Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete | 500 | ||
| 57. | Magyar Bor Akadémia | 100 | ||
| 58. | Magyar Csipkekészítők Egyesülete | 200 | ||
| 59. | Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség | 300 | ||
| 60. | Magyar Drámapedagógiai Társaság | 800 | ||
| 61. | Magyar Egyházzenei Társaság | 800 | ||
| 62. | Magyar és Román Értelmiségiek Szövetsége | 200 | ||
| 63. | Magyar Festők Társasága | 500 | ||
| 64. | Magyar Film- és Tv-művészek Szövetsége | 1 000 | ||
| 65. | Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége | 600 | ||
| 66. | Magyar Fotográfiai Egyesület | 150 | ||
| 67. | Magyar Fotóklubok és Szakkörök Szövetsége | 200 | ||
| 68. | Magyar Fotóművészek Szövetsége | 500 | ||
| 69. | Magyar Fúvószenei Szövetség | 600 | ||
| 70. | Magyar Fúvószenészek és Fúvósegyüttesek Társasága | 500 | ||
| 71. | Magyar Független Film és Video Szövetség | 1 000 | ||
| 72. | Magyar Garabonciás Szövetség Tatabánya | 3 300 | ||
| 73. | Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaság | 200 | ||
| 74. | Magyar Illusztrátorok Társasága | 350 | ||
| 75. | Magyar Írószövetség | 2 600 | ||
| 76. | Magyar Jazz Szövetség | 600 | ||
| 77. | Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége | 1 000 | ||
| 78. | Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társasága | 1 000 | ||
| 79. | Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége - KÓTA | 1 000 | ||
| 80. | Magyar Könyvtárosok Egyesülete | 1 800 | ||
| 81. | Magyar Kulturális Szövetség | 500 | ||
| 82. | Magyar Mezőgazdasági Múzeum Barátainak Köre | 400 | ||
| 83. | Magyar Népfőiskolai Kamara | 600 | ||
| 84. | Magyar Népfőiskolai Társaság | 3 500 | ||
| 85. | Magyar Népművelők Egyesülete | 1 800 | ||
| 86. | Magyar Néprajzi Társaság | 800 | ||
| 87. | Magyar Prostestáns Közművelődési Egyesület | 700 | ||
| 88. | Magyar Szemiotikai Társaság | 200 | ||
| 89. | Magyar Színházművészeti Szövetség | 600 | ||
| 90. | Magyar Szobrász Társaság | 200 | ||
| 91. | Magyar Történelmi Társulat | 600 | ||
| 92. | Magyar Vízfestők Társasága | 200 | ||
| 93. | Magyar Zenei Kamara | 300 | ||
| 94. | Magyar Zenei Tanács | 800 | ||
| 95. | Magyar Zeneiskolák Szövetsége | 800 | ||
| 96. | Magyar Zeneművészek és Táncművészek Világszövetsége | 800 | ||
| 97. | Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság | 100 | ||
| 98. | Magyar Zsidó Kulturális Egyesület | 1 000 | ||
| 99. | Magyar-Ír Baráti Szövetség | 300 | ||
| 100. | Magyar-Kubai Baráti Társaság | 150 | ||
| 101. | Magyar-Laoszi Baráti Társaság | 100 | ||
| 102. | Pécsi Magyar-Román Baráti Társaság | 700 | ||
| 103. | Magyarországi Alkotótelepek és Symposionok Társasága (Symposion Társaság) | 200 | ||
| 104. | Magyarországi Eszperantó Szövetség | 1 200 | ||
| 105. | Magyarországi Humboldt Egyesület | 200 | ||
| 106. | MAMÜ Társaság | 500 | ||
| 107. | Martin György Néptánc Szövetség | 600 | ||
| 108. | Mezőgazdasági Emlékeket Védők Fejér Megyei Egyesülete | 400 | ||
| 109. | Mikszáth Kálmán Társaság | 300 | ||
| 110. | MNC Magyar Népfőiskolai Collegium | 2 000 | ||
| 111. | Móricz Zsigmond Társaság | 700 | ||
| 112. | Muharay Elemér Népművészeti Szövetség | 500 | ||
| 113. | Munkásfórumok Országos Szövetsége | 100 | ||
| 114. | MÚZSA Művészeti és Tudománypártoló Egyesület | 100 | ||
| 115. | Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság | 500 | ||
| 116. | Napóleon Társaság | 200 | ||
| 117. | Nemhivatásos Színházak Szövetsége | 1 000 | ||
| 118. | Nemzetek Háza Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetsége | 1 400 | ||
| 119. | Nemzetközi Kodály Társaság | 500 | ||
| 120. | Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság | 800 | ||
| 121. | Népművészeti Egyesületek Szövetsége | 2 500 | ||
| 122. | Néprajzi Múzeum Barátainak Köre Egyesület | 300 | ||
| 123. | Nimród Fotóklub | 500 | ||
| 124. | Nullpont Kulturális Egyesület | 300 | ||
| 125. | Olvasókörök Szövetsége | 300 | ||
| 126. | Országos Diákszínjátszó Egyesület | 1 200 | ||
| 127. | Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság | 800 | ||
| 128. | Országos Széchenyi Kör | 600 | ||
| 129. | Országos Versmondó Egyesület | 800 | ||
| 130. | Ökumenikus Tanulmányi Központ Budapest | 800 | ||
| 131. | Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület | 600 | ||
| 132. | Petőfi Sándor Társaság | 900 | ||
| 133. | Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület | 200 | ||
| 134. | Rákóczi Tárogató Egyesület | 200 | ||
| 135. | Richard Wagner Társaság | 200 | ||
| 136. | Sikervonal Egyesület | 100 | ||
| 137. | Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete | 500 | ||
| 138. | Szabó Dezső Emléktársaság | 100 | ||
| 139. | Szárszó Baráti Kör | 100 | ||
| 140. | Széchenyi Társaság | 700 | ||
| 141. | Szőnyi István Emlékmúzeum Baráti Kör | 200 | ||
| 142. | Táncház Egyesület | 800 | ||
| 143. | Táncpedagógusok Országos Szövetsége | 500 | ||
| 144. | Társadalomtudományi Társaság | 200 | ||
| 145. | Térszínház Egyesület | 500 | ||
| 146. | Thália Színjátszó Társaság | 500 | ||
| 147. | Tokaji Írótábor Egyesület | 400 | ||
| 148. | Új Bekezdés Irodalmi Alkotócsoport és Művészeti Egyesület | 300 | ||
| 149. | UNIMA Nemzetközi Bábművész-Szövetség Magyar Központja | 400 | ||
| 150. | Vajda Lajos Stúdió Kulturális Egyesület | 500 | ||
| 151. | Veres Péter Társaság | 600 | ||
| 152. | Móra Ferenc Közművelődés Egyesület | 200 | ||
| Összesen: | 89 400 | |||
V. Más közérdekű társadalmi szervezetek
| 1. | "Alba Kör" Erőszakmentes Mozgalom a Békéért | 400 | ||||
| 2. | "DELTA" Országos Katasztrófa Mentő Csoport | 200 | ||||
| 3. | "Össz-Hang" | 100 | ||||
| 4. | "Szociáldemokrácia 2000" Egyesület | 500 | ||||
| 5. | 1945-1956 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége | 1 700 | ||||
| 6. | 56-os Szövetség | 1 500 | ||||
| 7. | A LÉT (A Lakosság Érdekvédelmi Tömörülése) Konzultatív és Koordinációs Szervezet | 1 500 | ||||
| 8. | Állampolgári Jogvédő Liga | 300 | ||||
| 9. | Bajcsy-Zsilinszky Társaság | 400 | ||||
| 10. | Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége | 200 | ||||
| 11. | Baloldali Alternatíva Egyesület | 600 | ||||
| 12. | Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete | 200 | ||||
| 13. | Bethánia C.E. Szövetség | 200 | ||||
| 14. | Bocskai Szövetség | 1 200 | ||||
| 15. | Budapesti Polgárőr Szervezetek Szövetsége | 700 | ||||
| 16. | Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör | 500 | ||||
| 17. | Első Magyar Vidéki Nőegylet | 200 | ||||
| 18. | Európa Centrum Egyesület | 100 | ||||
| 19. | Európa Ház | 700 | ||||
| 20. | Európa Mozgalom Magyar Tanácsa | 400 | ||||
| 21. | Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület | 800 | ||||
| 22. | Fővárosi Közmunka Egyesület | 400 | ||||
| 23. | Független Jogász Fórum | 100 | ||||
| 24. | Független Népképviseleti Szövetség | 250 | ||||
| 25. | Független Női Szövetség | 500 | ||||
| 26. | Garay János Gimnázium Öregdiákjainak Szövetsége | 100 | ||||
| 27. | Határőr Sorkatonák Érdekképviseleti Egyesülete | 50 | ||||
| 28. | Ház- és Lakástulajdonosok Egyesülete | 200 | ||||
| 29. | Holocaust Áldozatok Magyarországi Szövetsége | 100 | ||||
| 30. | Hunyadi Szövetség | 1 000 | ||||
| 31. | Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség | 200 | ||||
| 32. | II. Hadsereg Veteránbajtársak Országos Szövetsége | 300 | ||||
| 33. | Isonzó Baráti Kör | 200 | ||||
| 34. | Jászi Oszkár Társaság | 100 | ||||
| 35. | Kárpátaljai Szövetség | 900 | ||||
| 36. | Keresztény Értelmiségiek Szövetsége | 1 500 | ||||
| 37. | Keresztény-Zsidó Társaság | 600 | ||||
| 38. | Kéthly Anna Szociáldemokrata Platform Egyesület | 200 | ||||
| 39. | Kossuth Szövetség | 500 | ||||
| 40. | Közéleti Mozgalom a helyi Demokráciáért | 700 | ||||
| 41. | Közösségfejlesztők Egyesülete | 500 | ||||
| 42. | Lakásbérlők Egyesülete | 1 700 | ||||
| 43. | Magyar Adófizetők Országos Szövetsége (MAOSZ) | 100 | ||||
| 44. | Magyar Auschwitz Alapítványt Támogató Egyesület | 300 | ||||
| 45. | Magyar Barlangi Mentőszolgálat | 500 | ||||
| 46. | Magyar-Baskír Baráti Társaság | 200 | ||||
| 47. | Magyar Békeszövetség | 700 | ||||
| 48. | Magyar Csillagászati Egyesület | 200 | ||||
| 49. | Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége | 2 400 | ||||
| 50. | Magyar ENSZ Társaság | 1 000 | ||||
| 51. | Magyar Gépkörök Szövetsége | 300 | ||||
| 52. | Magyar Hadtudományi Társaság | 300 | ||||
| 53. | Magyar Informatikai és Kibernetikai Egyesület | 300 | ||||
| 54. | Magyar Katasztrófakutyás Egyesület | 100 | ||||
| 55. | Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége | 900 | ||||
| 56. | Magyar Kriminológiai Társaság | 200 | ||||
| 57. | Magyar Méhészek Egyesülete | 400 | ||||
| 58. | Magyar Mérnökakadémia | 300 | ||||
| 59. | Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség | 1 000 | ||||
| 60. | Magyar Nők Szövetsége | 2 100 | ||||
| 61. | Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja | 800 | ||||
| 62. | Magyar Paraszt Szövetség | 800 | ||||
| 63. | Magyar Pax Romana Fórum | 500 | ||||
| 64. | Magyar Politikai Foglyok Szövetsége | 3 500 | ||||
| 65. | Magyar Privatizációs Társaság | 200 | ||||
| 66. | Magyar Rádióamatőr Szövetség | 1 000 | ||||
| 67. | Magyar Református Presbiteri Szövetség | 300 | ||||
| 68. | Magyar Reformátusok Világszövetsége | 1 700 | ||||
| 69. | Magyar Televíziózók Kamarája | 100 | ||||
| 70. | Magyar Újságírók Közössége | 1 100 | ||||
| 71. | Magyar Újságírók Országos Szövetsége | 3 100 | ||||
| 72. | Magyar Urbanisztikai Társaság | 500 | ||||
| 73. | Magyar Veterán Repülők Egyesülete | 200 | ||||
| 74. | Magyar Vízimentő Szövetség | 500 | ||||
| 75. | Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetsége | 4 000 | ||||
| 76. | Magyarság Jövője Társaság | 200 | ||||
| 77. | Május 1. Társaság | 500 | ||||
| 78. | Martin Luther King Egyesület | 500 | ||||
| 79. | MENSA HungarIQa Egyesület | 100 | ||||
| 80. | Nagyváthy János Gazdaképző Egyesület | 500 | ||||
| 81. | Nemzeti Mozgalom a Vasútért Egylet | 150 | ||||
| 82. | Nemzetőrök Szövetsége | 500 | ||||
| 83. | Nonprofit Kutatócsoport Egyesület | 200 | ||||
| 84. | Nyugati Hadifoglyok Bajtársi Egyesülete | 300 | ||||
| 85. | Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület | 800 | ||||
| 86. | Országos Polgárőr Szövetség | 2 500 | ||||
| 87. | Országos Református Tanáregyesület | 100 | ||||
| 88. | Otthonteremtők Országos Egyesülete | 100 | ||||
| 89. | Páneurópa Unió Magyar Egyesülete | 500 | ||||
| 90. | Polgári Tanácsadó Szolgálat | 200 | ||||
| 91. | Rádiósok Országos Egyesülete | 200 | ||||
| 92. | Rákóczi Szövetség | 2 000 | ||||
| 93. | Raoul Wallenberg Egyesület | 750 | ||||
| 94. | Recski Szövetség | 1 100 | ||||
| 95. | Résztulajdonos Munkavállalók és Vezetők, MRP és MBO Szervezetek és Társaságaik Országos Szövetsége | 500 | ||||
| 96. | Szent Korona Szövetség | 200 | ||||
| 97. | LAZARUS Segélyszervezet | 1 400 | ||||
| 98. | Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) | 400 | ||||
| 99. | Szövetség a Hazáért Egyesület | 200 | ||||
| 100. | Szövetség a Közép-Kelet-Európai Zöld-Falusi Vendégfogadásért | 300 | ||||
| 101. | Társadalmi Egyesülések Szövetsége | 3 000 | ||||
| 102. | Társadalmi Érdekegyeztető Tanács (TÉT) | 3 000 | ||||
| 103. | Társadalmi Unió, Civil Szervezetek Országos Tömörülése | 3 000 | ||||
| 104. | Tartalékos Katonák Országos Egyesülete | 400 | ||||
| 105. | Történelmi Igazságtétel Bizottság | 2 400 | ||||
| 106. | Vasvári Pál Brigád | 100 | ||||
| 107. | Vitézi Rend | 500 | ||||
| 108. | Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége | 500 | ||||
| 109. | Volt Politikai Üldözöttek Bajtársi Szövetsége | 200 | ||||
| Összesen: | 79 400 | |||||
| Mindösszesen: | 390 000 | |||||
| I. | Egészségügyi, rehabilitációs, prevenciós és egészségmegőrzési, valamint a szociálpolitikai társadalmi szervezetek | 90 650 | ||||
| II. | Ifjúsági és gyermekérdekvédő társadalmi szervezetek | 71 150 | ||||
| III. | Természet- és környezetvédelmi társadalmi szervezetek | 59 400 | ||||
| IV. | Kulturális és művelődési társadalmi szervezetek | 89 400 | ||||
| V. | Más közérdekű társadalmi szervezetek | 79 400 | ||||
| Mindösszesen: | 390 000 | |||||