A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról szóló T/3845. számú törvényjavaslat indokolása
INDOKOLÁS
A Magyar Köztársaságban napjainkra meghatározóvá vált a magántulajdon, kialakultak a piacgazdaság jogi és intézményi keretei. A magántulajdonra épülő piacgazdaságban a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjog súlyára, alkotmányos jelentőségére tekintettel a dolog tulajdonosa az elbirtoklás útján ingyenes jogszerzővel szemben is hatékonyabb jogvédelemre tarthat igényt, mint amilyenben a Ptk. 1959-es viszonyoknak megfelelő, ma is hatályos szabályozása részesíti.
A Ptk-t módosító 1991. évi XIV. törvény a rendszerváltozás első időszakában született, annak célja alapvetően a tulajdonjogra vonatkozó azon szabályok megváltoztatása volt, amelyeket a piacgazdaság kialakulása halaszthatatlanná tett. Amint azt az említett törvény indokolása is hangsúlyozta, a törvény nem érinti azokat az egyébként felülvizsgálatra szoruló rendelkezéseket, amelyeknél a felülvizsgálat alapjául szolgáló gazdasági és jogi elképzelések még kiforratlanok, elkerülhetetlenné vált viszont, hogy szűk körben, nevezetesen az államnak a vagyoni viszonyokban betöltött szerepét illetően a Ptk. megtegye az első lépéseket. Ezek közé mindenekelőtt az a lépés tartozott, hogy a Ptk. - a tulajdonformák egyenrangúságának alkotmányos elvével összhangban - megszüntesse a tulajdonformák megkülönböztetésének a Ptk-ban kialakított hierarchikus és egyes tulajdonformákat (a társadalmi tulajdonnak minősített állami és szövetkezeti tulajdont) favorizáló rendszerét. Az 1991-es Ptk-módosítás - jelzett céljának megfelelően - e valóban elkerülhetetlenné vált alkotmányos igényt kielégítette, nem fordított azonban kellő figyelmet az általános tulajdonvédelem alkotmányos követelményeinek megfelelő szabályozás kialakítására az elbirtoklás körében.
A tulajdonhoz való jog ma már az Alkotmánybíróság gyakorlata által is megerősített olyan alkotmányos jogelv, amely mindenekelőtt a megszerzett, a fennálló tulajdonra vonatkozik, ezt részesíti kitüntetett védelemben. Bár a tulajdonjog tényleges gyakorlásához fűződő érdekek társadalmi szempontból ugyancsak méltányolhatóak, a más tulajdonát huzamos időn keresztül sajátjaként békésen birtokló személy jogszerzése elismerhető, mégis e jogszerzés feltételeinek megállapítása során nyilvánvalóan nagyobb hangsúlyt kell helyezni a már fennálló tulajdon védelmére irányuló alkotmányos követelmények kielégítésére. Különösen igaz ez olyan jogintézmény esetén, amely - egyebek között - az idő múlásának tulajdonít jelentőséget, úgy azonban, hogy a megszabott idő letelte előtt sem szerzett jogról, sem pedig dologi várományról (mint fokozott jogvédelmet igénylő sajátos jogi helyzetről) még nem lehet szó.
A törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) ezért az elbirtoklás időtartamára vonatkozó rendelkezést részben megváltoztatja, ingatlanok esetében azt a tulajdon formájától, a tulajdonos személyétől függetlenül - egységesen - 15 évre emeli fel, ingó dolgok tekintetében pedig nem érinti a jelenlegi tíz éves elbirtoklási időt. Ez utóbbi rendelkezés az ingatlanok és az ingók között a tulajdonszerzés feltételeiben érvényesülő jogi megkülönböztetés hagyományait követi. Közismert, hogy az ingók és az ingatlanok forgalma - ezek különböző fizikai és ebből adódó jogi természetéből következően - hagyományosan más elvek alapján, más jogintézmények (pl. ingatlan-nyilvántartás) közbejöttével történik, ennek természetesen az elbirtoklással történő jogszerzés körében is le kell vonni a következményeit, amiként azt számos európai ország vonatkozó szabályozása is megteszi.
Az elbirtoklási idő mértékének - Javaslat szerinti - meghatározása hatásaiban jelentős, jogi értelemben azonban csupán kis terjedelmű, az elbirtoklás további feltételeihez mérten arányos, azzal változatlanul összhangban álló változtatásnak tekinthető, így az elbirtoklás feltételrendszerét alkotó más elemek módosítását nem igényli, nem szükséges tehát sem az elbirtoklás megszakadására, sem pedig a nyugvására vonatkozó szabályok módosítása sem.
A Javaslat szem előtt tartja az Európai Unió egyes tagállamaiban az elbirtoklás időtartama tekintetében alkalmazott szabályozás trendjét, de figyelemmel van a korábbi magyar szabályozásra is.
A német jogfejlődésen alapuló polgári törvénykönyvek (a német BGB, az osztrák ABGB és a svájci ZGB) is különbséget tesznek az ingók és ingatlanok elbirtoklásához szükséges időtartam között (ingók esetében a BGB 10, az ABGB 3 - állami tulajdonban álló ingóságnál 6 - a ZGB 5 éves elbirtoklási időt állapít meg; ingatlanok esetében a BGB és az ABGB 30 éves időtartamot ír elő, a ZGB 10 évet, ha jogtalanul jegyezték be a tulajdonost a telekkönyvbe, egyébként pedig 30 évet). A legújabb, több szempontból példaértékű holland polgári törvénykönyv a be nem jegyzett ingók és más jogok elbirtoklásához 3 év, míg az ingatlanok és a bejegyzett más dolgok esetében 10 év elbirtoklási időt követel meg. Az 1928-as Magánjogi törvényjavaslat az elbirtoklási időt az addig szokásjogilag érvényesülő 32 évben állapította meg, a korabeli magyar magánjogban egyébként az egyházzal szemben 40, az államkincstárral szemben pedig 100 évre volt szükség az elbirtokláshoz.
Az ingatlanok elbirtoklási idejének felemelését indokolja továbbá az a körülmény is, hogy a Ptk már említett 1991-es módosításának eredményeként az állami tulajdonban lévő dolgokra korábban fennállott elbirtoklási tilalom megszűnése folytán az állami tulajdon is elbirtokolhatóvá vált. Az állammal szembeni elbirtoklás legkorábban 2001. június 9-én következhet be. Az 1991-98 közötti időszakban az állami vagyon teljes körű felleltározása megkezdődött ugyan, de az állammal szembeni elbirtoklás megszakadását eredményező intézkedések megtételére - számos esetben objektív okból - a szükséges mértékben nem kerülhetett sor. A Ptk. 1991-es módosítása óta eltelt idő a társadalmi tulajdon lebontásának körülményei között - az ingatlan-nyilvántartás közismert állapotára is figyelemmel - nem volt elegendő arra, hogy az állam tulajdonában maradó dolgok tulajdoni és használati viszonyainak rendezése teljes mértékben megvalósulhasson.
A rendszerváltás óta eltelt tíz év olyan átmeneti időszaknak tekinthető, amelyben kialakult és a gazdaságban meghatározóvá vált a magántulajdon az állami vállalatok gazdasági társaságokká történt átalakulása, a tömeges privatizáció révén. Ebben az időszakban az agrárviszonyokban is jelentős változások mentek végbe: az állami gazdaságok részvénytársaságokká alakultak; a mezőgazdasági termelőszövetkezetek egy részét felszámolták, más része átalakult; ennek és a kárpótlásnak is köszönhetően megváltoztak a birtokviszonyok; folyamatban van a korszerű birtokviszonyok kialakulását szolgáló törvényjavaslatok kimunkálása, a nemzeti földalap létrehozása. Mára már megállapítható, hogy a rendezett társadalmi és gazdasági viszonyok - ide értve a stabil tulajdoni viszonyokat is - kialakítása a korábban valószínűsítettnél hosszabb időt vesz igénybe. A változások követése és az elmúlt ötven év mulasztásainak pótlása - egyebek között az ingatlan-nyilvántartás körében is - olyan nagy mennyiségű feladatot eredményezett, amely indokolja, hogy az elbirtoklási idő, bárki tulajdonában álló ingatlanról legyen is szó, a jelenleg hatályos időtartamnál - legalább annak felével - hosszabbá váljon.