BH+ 2013.11.469 A visszlízing szerződés jogi jellege. Ingó dolog tulajdonának átruházásához szükséges átadás nemcsak kézhez adást jelent, hanem megvalósul a birtok fenntartása mellett is [Ptk. 99. §, 117. § (2) bek., 205. § (1) és (2) bek.]

Kapcsolódó határozatok:

Szegedi Törvényszék G.40184/2011/11., Szegedi Ítélőtábla Gf.30251/2012/4., Kúria Gfv.30035/2013/5. (*BH+ 2013.11.469*)

***********

A gépjármű és alkatrész kereskedelemmel foglalkozó felperes gazdasági társaságok 2010 februárjában szóban megállapodtak az alperessel, hogy a tulajdonukban lévő használt ingóságokat részére értékesítik, majd visszalízingelik, a kialkudott vételárat pedig egyéb, az alperes felé fennálló hiteltartozásaikba számítják be. Az adásvételi szerződéseket szóban kötötték meg azzal, hogy a vétel tárgyát jelentő ingóságok a felperesek birtokában és használatában maradnak a létrejövő lízingszerződésre tekintettel. A lízingszerződéseket a felek 2010. február 22-én kötötték öt éves futamidőre, mely szerződések mellékletei tartalmazták a lízingtárgyak felsorolását, cikkszám, megnevezés és darabszám szerint. A szerződéseket készfizető kezességi szerződések biztosították.

A lízingbevevő felperesek 2010. február 26-án - külön-külön - a lízingszerződésekben feltüntetett bruttó árakkal egyező vételárakról számlát bocsátottak ki az alperes mint vevő részére 2010. március 6-i teljesítési határidővel. Az alperes a számlákon megjelölt vételár fizetési kötelezettségének úgy tett eleget, hogy - a felperesek rendelkezésének megfelelően - az összegekkel a felperesnek más pénzügyi lízingszerződésekből eredő tartozásait csökkentette, azokat követeléseibe beszámította.

Az alperes a felperesek súlyos szerződésszegésére hivatkozással a lízingszerződéseket 2010. szeptember 6-án azonnali hatállyal felmondta.

A felperesek keresetükben elsődlegesen az adásvételi szerződések érvénytelenségének megállapítását kérték. Hivatkoztak a szerződések színleltségére, mert a felek szándéka nem ingók tulajdonjogának átruházására irányult, céljuk az volt, hogy a felperesek kölcsönhöz jussanak. Másodlagosan a szerződések uzsorás jellegére hivatkoztak. Harmadlagosan a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalansága miatt támadták meg a szerződéseket. Hivatkoztak arra is, hogy az adásvételi szerződés tévedés jogcímén is érvénytelen, miután a szerződés megkötésekor az alperes a vételár tekintetében megtévesztette őket. Eshetőlegesen előterjesztett harmad, illetőleg negyedleges kereseti kérelmük tekintetében marasztalási keresetet is előterjesztettek, melyben az alperest személyenként kétmillió Ft és járulékai megfizetésére kérték kötelezni. Utaltak arra, hogy adásvételi szerződés esetén a tulajdonszerzéshez szükséges a vevő részéről az adásvétel tárgyát adó ingóságok birtokba vétele is, amely a perbeli esetben elmaradt. Kiemelték, hogy a vételárat az alperes ténylegesen nem fizette meg számukra.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a peres felek között létrejött, ún. visszlízing szerződés lényege, hogy a lízingtárgy tulajdonosának likviditási gondjain segít, számára forrást teremt. Mindkét fél egyező akarata ennek a szerződésnek a megkötésére irányult, a felperesek helyzetét nem használta ki, nem jutott feltűnően értékaránytalan előnyhöz, mert a felperesek határozták meg a vételárat.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Megítélése szerint a perbeli jogügylet visszlízingszerződés, amely a hitelezés egyik formája. A konstrukció két szerződés együttesen: adásvételi és pénzügyi lízingszerződés. E szerződések egymással szorosan összefüggnek és együttesen minősülnek visszlízing szerződésnek, amiből az következik, hogy önmagában az egyik elem érvénytelensége iránti kereset nem bírálható el, miután az adásvételt nem lehet elvonatkoztatni a pénzügyi lízingtől. Tekintettel arra, hogy a felperesek keresetükben kizárólag az adásvételi szerződési elemet tartalmazó rész vonatkozásában kérték az érvénytelenség megállapítását, a teljes szerződéses konstrukcióra, a visszlízingre vonatkozóan megalapozott következtetés nem vonható le.

A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A fellebbezés indokaira tekintettel arra hivatkozott: a visszlízing szerződésben a lízingtárgy tulajdonosa annak eladásával, majd visszalízingelésével a tulajdonából kikerült dolgot birtokolhatja, használhatja, egyben kölcsönhöz jut. A felek a szerződést akár egy megállapodásban, akár - az adásvételi és lízingügylet elkülönítésével - két külön megállapodásban is megköthetik. A perbeli esetben a felek külön, szóban állapodtak meg az ingók tulajdonjogának átruházásáról és ezt követően kötötték meg írásban a lízingszerződést. A két lépcsőben - szóban, illetve írásban - megvalósult szerződéskötésnek jogi akadálya nem volt, az ingók adásvételére irányuló szerződésnek nem volt érvényességi feltétele az írásba foglalás. A birtokba adásra a visszlízing sajátossága miatt nem volt szükség, mert közvetlenül az adásvételi szerződést követően a lízingszerződések is létrejöttek, amelyek alapján a dolgok birtoklására, használatára - díj ellenében - a lízingbe vevők, azaz a korábbi tulajdonosok szereztek jogot. Az a körülmény, hogy a felperesek részéről a vételár a lízingszerződés megkötése után került kiszámlázásra, sem az adásvételi, sem a lízingszerződési elem létrejöttét nem befolyásolja és nem bizonyítja azt sem, hogy az adásvételi szerződés a lízingszerződést követően került volna megkötésre. A jogerős ítéletben szereplő egyéb jogi érveket a felülvizsgálati kérelem nem támadta, így azok részletezése a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából szükségtelen.

A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmükben a felperesek elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását, másodlagosan a kereseti kérelmükben helyt adó ítélet meghozatalát kérték. Álláspontjuk szerint az ingóságok sohasem kerültek az alperes tulajdonába, mert nem jutott azok birtokába, ezért a jogerős ítélet a Ptk. 117. §-ába, és a Ptk. 99. §-ába ütköző módon jogszabálysértő. Hivatkoztak arra is, hogy az adásvételi szerződés elengedhetetlen része az eladónak a vételár feletti rendelkezési jogának megvalósulása, amely nem történt meg. Az alperes ez okból sem szerzett tulajdonjogot, így az ingóságokat nem adhatta lízingbe, ezért a szerződések és a jogerős ítélet is a Ptk. 205. § (1)-(2) bekezdésébe ütköznek. Álláspontjuk szerint az eljárt bíróságok a felajánlott bizonyítékokat figyelmen kívül hagyták, a támadott szerződések, számlák szövegét, mint bizonyítékokat nem értékelték, ezért a jogerős ítélet a Pp. 163. §-ába és 206. §-ába is ütközik. Figyelemmel arra, hogy a jogerős ítélet indokolásából nem állapítható meg az egyes bizonyítási indítványok elutasításának oka, illetve a rendelkezésre álló okiratokból levont következtetések, ezért az a Pp. 220. § (1) bekezdés d) pontjának második fordulatát is sérti.

A felperesek hivatkoztak a Legfelsőbb Bíróság 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény 2. pontjára is. Álláspontjuk szerint a perbeli szerződésekben több olyan egyoldalú és előre meghatározott feltétel is volt, melyek vonatkozásában az alperes nem bizonyította, hogy a felek a szerződéskötéskor azt ténylegesen megvitatták. Végül hivatkoztak arra is, hogy a 93/13/EGK irányelv 9. cikke alapján tisztességtelen volt az adósok székhelyétől több száz km-re lévő bíróság illetékességének a kikötése, az eljárásra az Sz.-i Törvényszék lett volna illetékes.