39/2007. (V. 9.) OGY határozat
a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról[1]
I. A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 33. § (3) bekezdése alapján annak 1. számú mellékletének I. fejezete 6. címében előirányzott 110,0 millió forint támogatási összeget a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei számára az Országgyűlés a jelen határozat melléklete szerint osztja fel.
II. E költségvetési támogatás a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei működési költségeinek fedezésére szolgál.
III. A költségvetési támogatást a Pénzügyminisztérium a következők szerint folyósítja:
a) egy összegben, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 3 millió forintot,
b) két részletben, amennyiben az érintett szervezet támogatása meghaladja a 3 millió forintot.
IV. E határozattal támogatásban részesített társadalmi szervezet a támogatás felhasználásáról köteles írásbeli elszámolást készíteni és legkésőbb 2008. január 31-ig megküldeni az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának.
V. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII, törvény 2. §-a (5) bekezdése alapján történik.
VI. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.
Dr. Szili Katalin s. k.,
az Országgyűlés elnöke
Podolák György s. k.,
az Országgyűlés jegyzője
V. Németh Zsolt s. k.,
az Országgyűlés jegyzője
Melléklet a 39/2007. (V. 9.) OGY határozathoz
| Szervezet neve | Javaslat |
| Abaúji Elmaradott Térség Cigányságának Felzárkóztatási Szervezete | 400 000 |
| "Az Európai Unió Roma Ifjúságáért" Egyesület | 1 000 000 |
| Balassagyarmat Kistérségi Cigány Szervezet | 200 000 |
| "BÁRKA" Közhasznú Egyesület | 200 000 |
| B-A-Z Megyei Civil Közéletiek Szövetsége | 300 000 |
| Belső Tűz Egyesület | 250 000 |
| "Bhim Rao" Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hátrányos Helyzetű Ifjak (Magyarok, Romák) Azonos Szintű Oktatásáért Szociális, Kulturális és Oktatási Egyesület | 300 000 |
| Biztosabb Jövőért Kistérségi Közhasznú Egyesület | 100 000 |
| Boglárka Etnikai Kisebbségi és Kulturális Egyesület | 100 000 |
| Bonyhádi Független Roma Egyesület | 150 000 |
| Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete Méra (RÉV Egyesületek Méra) | 100000 |
| "CHUTUL KANO" Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Független Cigány Szervezet | 400 000 |
| Cigány Fiatalok Kulturális Szövetsége | 500 000 |
| Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya Megyei Szövetsége | 200 000 |
| Szervezet neve | Javaslat |
| Cigány Kulturális Egyesület Mánfa | 300 000 |
| Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület | 750 000 |
| Cigány Szabadidősport Klub | 200 000 |
| Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis | 400 000 |
| Cigány Tudományos és Művészeti Társaság | 800 000 |
| Cigányok és Etnikai Kisebbségek Érdekeit Képviselő Egyesület C.E.K.É.K.E. | 200 000 |
| Cigányokért az Európai Unióban Egyesület | 600 000 |
| Csongrád Megyei Cigányok Demokratikus Szövetsége | 400 000 |
| Dél-Somogyi Cigányok Közhasznú Szervezete | 800 000 |
| Dél-Vidék Kulturális Egyesület | 500 000 |
| Dél-Zalai Cigányokért Egyesület | 400 000 |
| Drávavölgyi Cigány Fiatalok Szövetsége | 100 000 |
| Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége | 100 000 |
| Dunaszekcsői Nagycsaládosok Egyesülete | 400 000 |
| Együttélés Cigány Érdekvédelmi Szervezet | 200 000 |
| Együttélés Egyesület | 300 000 |
| "Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság | 800 000 |
| ETHNIX Művészeti és Oktatási Egyesület | 400 000 |
| EU-DROM Roma EU-Integrációt Elősegítő Egyesület (EU DROM Egyesület) | 200 000 |
| Fehérfolt Közhasznú Egyesület | 100 000 |
| Fényszarui Romák Betegségmegelőző Egyesülete (FRBE) | 100 000 |
| Fiatal Romák Országos Szövetsége Jászfényszarui Szervezete (FIROSZ Jászfényszarui Szervezete) | 300 000 |
| Garabonci Cigányokért Egyesület | 600 000 |
| Görgetegi Regionális Kisebbségi Fórum | 300 000 |
| Görgetegi Romákért Egyesület | 200 000 |
| Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetsége | 600 000 |
| Hajdú-Bihar Megyei Cigányok Koordinációs Szervezete | 400 000 |
| Hajdúhadház Roma Érdekvédelmi Szövetség | 400 000 |
| Hajósi Cigány Érdekvédelmi Egyesület | 200 000 |
| Hernádvécsei Független Cigányszervezet | 100 000 |
| Ifjúságért Roma Egyesület | 200 000 |
| "IGAZ SZÓ" MAGYARORSZÁGI ROMÁK FÜGGETLEN ORSZÁGOS ÉRDEKSZÖVETSÉGE | 200 000 |
| Integrációs Roma Szövetség | 150 000 |
| "Ismerd meg Önmagad" Roma Érdekvédelmi Egyesület | 100 000 |
| Istvándi Cigány Közösségi Klub | 100 000 |
| Jászkiséri Etnikai Szervezet | 200 000 |
| Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Etnikai Érdekvédelmi Egyesület | 500 000 |
| Jászsági Cigányok Munkalehetőségéért Egyesület | 300 000 |
| Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet Egyesület | 400 000 |
| Kadarkúti Roma Egyesület | 100 000 |
| Kanizsa Csillagai Művészeti Egyesület | 100 000 |
| Kaposszerdahelyi Romákért Egyesület | 100 000 |
| Kárpátia 2000 Szociális és Kulturális Egyesület | 100 000 |
| Kercseligeti Kisebbségi Érdekvédelmi Szervezet (K.K.É.SZ.) | 100 000 |
| Szervezet neve | Javaslat |
| Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület | 250 000 |
| Kisbajomi Etnikai Cigány Szervezet | 400 000 |
| Kisebbségi Közösségek Egyesülete | 500 000 |
| Kisebbségi Közösségi Ház Közhasznú Egyesület | 700 000 |
| Kisebbségi Önkormányzatok Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége | 600 000 |
| Kiút csak Munkával Egyesület Alsószentmárton | 300 000 |
| Közéleti Roma Nők Egyesülete | 600 000 |
| Közéleti Roma Nők Kelet-Magyarországi Egyesülete | 400 000 |
| Kutasi Cigány Szervezet | 100 000 |
| Kutasi Etnikai Szervezet (KESZ) | 100 000 |
| Lábodi Cigány Szervezet | 100 000 |
| Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség Mérai Tagszervezete | 400 000 |
| Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumának Borsodbótai Szervezete | 100 000 |
| Magyarországi Cigányok Nyelvőrző Egyesülete | 200 000 |
| Magyarországi Cigányok Önkormányzati Érdekegyeztető- és Képviseleti Szervezete | 100 000 |
| Magyarországi Jogsértettekért Egyesület | 400 000 |
| Magyarországi Nemzetiségi Vallási Kulturális Szervezet | 600 000 |
| Magyarországi Roma Parlament | 650 000 |
| Magyarországi Roma Parlament Encsi Tagszervezete | 200 000 |
| Magyarországi Romák Ezoterikus Társasága | 300 000 |
| Mezőberényi Cigányokért Egyesület | 100 000 |
| Mikei Kisebbségi Fórum | 200 000 |
| "Milleniumi Zenekar" Közhasznú Egyesület | 250 000 |
| Nagybajom és Vidéke Cigányszervezet | 200 000 |
| Nagydorogi Cigányokért Egyesület | 200 000 |
| Nagyradai Cigányokért Egyesület | 200 000 |
| Napkerék Egyesület | 300 000 |
| Németkéri Cigány Hagyományőrző Egyesület | 100 000 |
| Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége | 600 000 |
| Ormánságfejlesztő Társulás Egyesület | 400 000 |
| Országos Etnikai Kisebbségek Egyesülete | 600 000 |
| Országos Hagyományőrző Cigányegyesület | 100 000 |
| Ózd Kék Sirály Zenei Egyesület | 400 000 |
| Pestszenterzsébeti Cigány Nemzetiségi Érdekképviselet | 300 000 |
| PHRALIPE Független Cigány Szervezet Országos Szervezete - Központi Szervezet | 1 000 000 |
| PHRALIPE Független Cigány Szervezet Országos Szervezete, Hernádvécsei Tagszervezete | 100 000 |
| Pro-Ma Future (Jövő a máért) Oktatási, Kulturális Egyesület | 900 000 |
| Roma Diplomások Országos Szervezete | 300 000 |
| Roma és Beás Érdekvédelmi Szövetség | 200 000 |
| Roma Esélyegyenlőség az Uniós csatlakozásért | 200 000 |
| Roma Kulturális Klubegyesület | 250 000 |
| Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet | 400 000 |
| Roma Polgári Tömörülés (RPt) | 1 000 000 |
| Roma Sajtóközpont Közhasznú Egyesület | 700 000 |
| Szervezet neve | Javaslat |
| Romano Karavano (Cigány Karaván) Roma Kulturális Egyesület | 800 000 |
| ROMÉRO B-A-Z Megyei Cigány Értelmiségi Fiatalok Közhasznú Egyesülete | 500 000 |
| Segesdi "Karaván" Egyesület | 250 000 |
| Somogy Megyei Minoritas Egyesület | 500 000 |
| Somogy Megyei Romák Egyesülete | 200 000 |
| Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében élő Cigányok Egészségneveléséért Egyesület | 300 000 |
| Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hátrányos Helyzetűek Esélyteremtő Szövetsége | 200 000 |
| Szenyéri Etnikai Cigány Szervezet | 200 000 |
| Színes Gyöngyök - Délvidéki Roma Nőkért Egyesület | 400 000 |
| Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület | 200 000 |
| Tegnapután Országos Cigány Kulturális Egyesület | 300 000 |
| Terne Shave Cigány Érdekképviseleti Szervezet | 200 000 |
| Testvériség Kulturális és Szabadidő Sportegyesület | 100 000 |
| "Tiszaroffi Cigányok Munkalehetőségéért Egyesület" | 200 000 |
| Újiregi Cigányok Szervezete | 100 000 |
| Utolsó Padban Egyesület | 400 000 |
| Vajszló és Vidéke Kulturális Egyesület | 100 000 |
| Vasvár és Térsége Cigány Érdekvédelmi Egyesület | 200 000 |
| Zombai Romákért Egyesület | 100 000 |
| Ágfalvai Fúvószenekar Egyesület | 100 000 |
| Ajkarendeki Német Nemzetiségi Dalkör Kulturális Egyesület | 100 000 |
| Alsógallai Baráti Egyesület | 200 000 |
| Apátistvánfalvai Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület | 200 000 |
| Bácsalmási Németek Egyesülete | 300 000 |
| Bácska Német Kulturális Egyesület | 300 000 |
| "Bánát" Szerb Kulturális Közhasznú Egyesület | 300 000 |
| Baranya Kulturális Egyesület | 200 000 |
| Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége | 500 000 |
| Baranyai Német Táncegyesület | 300 000 |
| Bátaszéki Német Nemzetiségi Egyesület | 300 000 |
| Battonyai Románok Nemzetiségi Egyesülete | 500 000 |
| Békés Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége Mezőberény | 300 000 |
| Békéscsabai Románok Szövetsége | 200 000 |
| Békés-Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület Gyula | 300 000 |
| Bezenyei Horvát Egyesület (Bizonjsko Hrvatsko Drustvo) | 100 000 |
| "BLAUE ENZIAN" Német Nemzetiségi Hagyományőrző Néptánc Egyesület | 100 000 |
| Bleyer Jakab Közösség | 400 000 |
| Bolgár Ifjúsági Egyesület | 100 000 |
| Bolgár Kulturális Fórum | 100 000 |
| Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Lengyel Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége | 200 000 |
| Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének Egyesülete | 200 000 |
| "BRAUNHAXLER" Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület | 200 000 |
| Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület | 300 000 |
| Budakeszi Hagyományőrző Kör | 200 000 |
| Szervezet neve | Javaslat |
| Budapesti Román Egyesület | 300 000 |
| Budapesti Románok Kulturális Társasága | 300 000 |
| Cikói Székely-Német Hagyományőrző Egyesület | 100 000 |
| Csabai Szlovákok Szervezete (Békéscsaba) | 2 000 000 |
| Császártöltési Német Nemzetiségi Egyesület | 200 000 |
| Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete | 200 000 |
| Csolnoki Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület | 200 000 |
| Dabas-Sári Szlovákok Egyesülete | 100 000 |
| Dél-Alföldi Szlovákok Szervezete | 100 000 |
| Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület | 200 000 |
| Dunavarsányi Svábok Egyesülete | 100 000 |
| Ecseri Zöld Koszorú Hagyományőrző Kör | 300 000 |
| "Edelweiss Német Nemzetiségi Dalkör" Egyesület | 200 000 |
| Egyesület a Magyarországi Német Gyermekekért VEREIN FÜR UNGARNDEUTSCHE KINDER (Közhasznú) (VUK) | 600 000 |
| Együtt Szentlászlóért Közhasznú Egyesület | 200 000 |
| Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesület | 200 000 |
| "Erdélyi Örmény Gyökerek" Kulturális Egyesület | 600 000 |
| Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Közhasznú Egyesület | 100 000 |
| Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület Verband der Deutschen Selbsterwaltungen in Nordungaren e. V. | 400 000 |
| Etyeki Németek Egyesülete | 100 000 |
| FÁKLYA Horvát Folklór Centrum Egyesület | 1 000 000 |
| Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület | 300 000 |
| FátraKör | 200 000 |
| Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher (GJU) - Magyarországi Ifjú Németek Közössége (MINK) | 1700 000 |
| Gradisce Horvát Kulturális Egyesület | 300 000 |
| Gyönki Német Hagyományőrző Ének-Zenei Közhasznú Egyesület | 200 000 |
| Gyulaíírátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület | 100 000 |
| Gyulai Román Nyugdíjasok Klubja | 200 000 |
| Hagyományőrző Nemzetiségi Egyesület Szakadát Tradítionspflegender Verein Sagetal | 100 000 |
| Hajnalpír Énekegyesület | 200 000 |
| Hárskúti Hársfa Német Nemzetiségi Egyesület | 100 000 |
| Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület | 200 000 |
| Herendi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület | 100 000 |
| "Horvát Hagyományőrző" Egyesület | 300 000 |
| Hőgyészi Német Nemzetiségi Egyesület Verein der Hőgyészer Volksdeutschen e.V. | 200 000 |
| "Jan Sobieski" Lengyel Kulturális Egyesület | 100 000 |
| Katolikus Németek Egyházmegyei Egyesülete Pécs (Verein Katholischer Ungarndeutschen der Diozöse Fünfkirchen) | 200 000 |
| Kerepesi Pávakör Egyesület | 200 000 |
| Kétegyházi Románok Kulturális Egyesülete | 400 000 |
| Kiskassáért Német Egyesület | 100 000 |
| Kiskőrösi Szlovákok Szervezete | 300 000 |
| Kislődi Német Nemzetiségi Kultúráért Egyesület Közhasznú Szervezet | 200 000 |
| Szervezet neve | Javaslat |
| Kistarcsai Kulturális Egyesület | 300 000 |
| Komárom-Esztergom Megyei Német Iskolaegylet | 300 000 |
| Komlósi Szlovákok Szervezete | 200 000 |
| Kondorosi Szlovák Klub | 100 000 |
| Kópházi Horvát Egyesület | 600 000 |
| Körösszakáli Nemzetiségi Nyugdíjas Egyesület | 200 000 |
| Körösszegapáti Románok Egyesülete | 200 000 |
| Kőszegfalvi Nemzetiségi Kórusért Egyesület | 250 000 |
| "KRANZLEIN" Volkstanzverein Bonnhard "KRANZLEIN" Néptáncegyesület Bonyhád | 200 000 |
| Kultúrny Spolok Sarvasskych Slovákov "VERNOST" Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre | 500 000 |
| "Lánycsóki Liederkrancz" Magyar-Német Kulturális (Barátsági) Egyesület | 300 000 |
| Lengyel-Magyar Klub | 100 000 |
| Létavértesi Román Kulturális Egyesület | 200 000 |
| Lipa Szlovák Folklóregyesület | 100 000 |
| Lippói Magyar-Német Kulturális Egyesület | 100 000 |
| Mágocsi Német Nemzetiségi Egyesület | 200 000 |
| Magyar-Lengyei Baráti Kulturális Egyesület | 200 000 |
| Magyar-Lengyei Pilsudski Történelmi Társaság | 100 000 |
| Magyar-Német Baráti Klub Székelyszabar | 100 000 |
| Magyarországi "Bem József Lengyel Kulturális Egyesület | 500 000 |
| Magyarországi Bolgárok Egyesülete | 700 000 |
| Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete | 1 200 000 |
| Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete Csongrád Megyei Helyi Csoport (Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete) | 200 000 |
| Magyarországi Gradistyei Horvátok Egyesülete (Drustvo Gradiscanskih Hrvatov u Ugarskoj) | 1 200 000 |
| Magyarországi Horvátok Szövetsége | 2 500 000 |
| Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete | 200 000 |
| Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa | 4 000 000 |
| Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (Verband Ungarndeutscher Autoren und Künstler) | 1 300 000 |
| Magyarországi Német Iskolaegyletek Szövetsége | 600 000 |
| Magyarországi Német Népi Kultúráért Egyesület Szigetújfalu | 200 000 |
| Magyarországi Németek Családfakutató Egyesülete (Akufí) | 200 000 |
| Magyarországi Németek Csongrád Megyei Egyesülete | 200 000 |
| Magyarországi Németek Győr és környéke Érdekképviselete és Kulturális Egyesülete | 200 000 |
| Magyarországi Román Kutatók és Alkotók Közössége (Gyula) | 400 000 |
| Magyarországi Román Pünkösdi Egyesület | 200 000 |
| Magyarországi Románok Koalíciója | 150 000 |
| Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége | 2 000 000 |
| Magyarországi Románok Kutatóintézete (Gyula) | 1 200 000 |
| Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete | 400 000 |
| Magyarországi Szlovákok Szövetsége | 3 500 000 |
| Magyarországi Szlovének Szövetsége | 1 000 000 |
| Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület | 900 000 |
| Magyarpolányi Német Nemzetiségi Egyesület | 100 000 |
| Szervezet neve | Javaslat |
| Majsi Magyar-Német Kulturális Egyesület | 200 000 |
| Mányi Svábok Nemzetiségi Egyesülete | 500 000 |
| "Máriahalomi Faluközösségi Egyesület" | 100 000 |
| Marica Kulturális Egyesület | 200 000 |
| Martenica Néptánc Egyesület | 200 000 |
| Mecseknádasdi Német Nemzetiségi Néptánc Egyesület | 100 000 |
| Méhkerékért Egyesület | 200 000 |
| Méhkeréki Románok Egyesülete | 100 000 |
| Mezőberényi Német Hagyományápoló Egyesület | 200 000 |
| Mezőberényi Szlovákok Szervezete-Organízácia Slovákov v Polnom Berincoku | 200 000 |
| Mohács-Bensheim Baráti Kör | 200 000 |
| Mohácsi Németek Egyesülete | 200 000 |
| Mohácsi Sokacok Olvasóköre | 400 000 |
| Móri Fúvószenei Egyesület | 1 200 000 |
| Mosonmagyaróvári Gradistyei Horvátok Egyesülete | 300 000 |
| Mözsi Német Nemzetiségi Klub | 100 000 |
| Mura és Kerkamenti Kisebbségiek Szövetsége | 150 000 |
| "Művelődési Kör Erdőkürt"' | 100 000 |
| Nagyesztergári Német Nemzetiségi Kör | 200 000 |
| Nagynyárád-Grossnaarad Magyar-Német Baráti Kör | 500 000 |
| "Német Hagyományokat Ápolók Szövetsége" Egyesület Pestszenterzsébet | 100 000 |
| Német Hagyományőrző Egyesület, Kunbaja | 100 000 |
| Német Kisebbségi Önkormányzatok Bács-Kiskun Megyei Szövetsége | 400 000 |
| Német Klub Kulturális (Barátsági) Egyesület | 100 000 |
| Német nemzeti kisebbségi hagyomány és származáskutató Egyesület Bakonynána | 100 000 |
| Német Nemzeti Kisebbségi Hagyomány és Származáskutató Egyesület Veszprém | 400 000 |
| Német Nemzetiségi Dal- és Kultúregyesület | 200 000 |
| Német Nemzetiségi Egyesület Gyönk | 200 000 |
| Német Nemzetiségi Egyesület Szászvár | 200 000 |
| Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület Újpetre | 200 000 |
| Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület - Deutscher Nationalitáten Kultur Verein | 300 000 |
| Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Iklad | 200 000 |
| Német Nemzetiségi Tánccsoport | 200 000 |
| Német-Magyar Baráti Egyesület Erdősmecske (Deutsch-Ungarischer Freundeshreis Erdősmecske) | 100 000 |
| "NEVEN" Bunyevác Kulturális Egyesület | 300 000 |
| Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület | 1 200 000 |
| Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja | 200 000 |
| Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete | 200 000 |
| OPANKE Hagyományőrző Kulturális Egyesület | 100 000 |
| Országos Magyar-Horvát Baráti Társaság | 100 000 |
| Ozvena (Visszhang) Budapesti Szlovák Kórus | 200 000 |
| Palotabozsoki Német Nemzetiségi Egyesület | 200 000 |
| Pari Ifjúsági és Nemzetiségi Egyesület | 100 000 |
| Pécsi Görög Egyesület | 300 000 |
| Szervezet neve | Javaslat |
| Peter Rosegger Egyesület | 100 000 |
| Piliscsabai Németek Kulturális Egyesülete | 200 000 |
| Pilisi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja | 300 000 |
| Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Vegyeskórus Közhasznú Egyesület | 100 000 |
| Pomázi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület | 200 000 |
| Pusztaottlakai Románok Egyesülete | 300 000 |
| Pusztavám Község Német Nemzetiségi Fúvószenekar | 500 000 |
| Rosmárein Táncegyesület | 100 000 |
| Rozmaring Néptáncegyüttes Baráti Egyesülete | 200 000 |
| "Schwarzwald" Hagyományőrző Egyesület | 100 000 |
| "Sopron és Környéke Német Kultúrklub" Egyesület | 300 000 |
| Soproni Horvátok Kulturális Egyesülete | 300 000 |
| Soroksári Svábok Független Egyesülete | 100 000 |
| Sóskút 2000 Társaság | 200 000 |
| Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület | 100 000 |
| Szegedi Helyi Szerb Közösség | 1 200 000 |
| Szegedi Román Kulturális Egyesület | 200 000 |
| Szegedi Szlovákok Egyesülete | 300 000 |
| Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület | 600 000 |
| Szentendrei Szerb Klub Kulturális Egyesület | 100 000 |
| Szigetszentmártoni Német Nemzetiségi Kultúregyesület | 300 000 |
| Szlovák Nyugdíjasok Klubja . | 200 000 |
| Szombathelyi Horvát Kulturális és Vallási Egyesület | 400 000 |
| Szülőföld védő-szépítő és Fejlesztő Egyesület Fekedi Szülőföldünk Baráti Kör Egyesület | 100 000 |
| Tabán Szerb Folklórcentrum Egyesület | 2 000 000 |
| "TANAC" Kulturális Egyesület | 500 000 |
| Tarján Községért Baráti Kör | 200 000 |
| "Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekari Egyesület" | 200 000 |
| Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége | 400 000 |
| Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör | 200 000 |
| Töttös Községi Magyar-Német Kulturális (Barátsági) Egyesület | 200 000 |
| Városlődi Falumúzeum Baráti Köre | 100 000 |
| Varsádért Ifjúsági Klub | 100 000 |
| Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület - Musikverein Wetschesch | 100 000 |
| Vecsési Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tánccsoport | 200 000 |
| Vértessomlói Német Nemzetiségi Népdalkör | 200 000 |
| "Veseli Santovcani" Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület | 1000 000 |
| Veszprém Megyei Német Iskolaegyesület | 200 000 |
| Veszprém Megyei Német Önkormányzatok és Elektorok Közössége | 400 000 |
| Veszprémi Német Nemzetiségi Klub | 100 000 |
| Villányi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület (Kulturverein Wielander Ungarndeutshen) | 200 000 |
| "ZVIRANJAK" Peresznyei Horvát Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület | 200 000 |
| Zsámbéki Német Nemzetiségi Kör | 200 000 |
| Összesen: | 110 000 000 |
Lábjegyzetek:
[1] A határozatot az Országgyűlés a 2007. május 7-i ülésnapján fogadta el.