A Kúria Bhar.1313/2012/5. számú precedensképes határozata testi sértés bűntette (ÉLETVESZÉLYT okozó testi sértés bűntette) tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 170. §, 271. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 369. §, 386. §, 390. §, 392. §] Bírók: Márki Zoltán, Németh Mária, Székely Ákos

A határozat elvi tartalma:

Amennyiben a bíróság a törvényes vád alapján eljárva - és azt kimerítve - megállapítja, hogy a vád tárgyává tett cselekményt a vádlott elkövette; akkor annak eldöntése, hogy a tényállás szerinti egyetlen cselekmény több törvényi tényállást is kimerített-e - és így a vádlott terhére megállapítható-e az alaki halmazat - valójában nem a bűnösségről, hanem a jogi minősítésről szóló állásfoglalást jelenti (3/2007. BJE). A látszólagos alaki halmazatra tekintettel a másodfellebbezés törvényben kizárt.

***********

KÚRIA

Bhar.III.1.313/2012/5.szám

A Kúria Budapesten, a 2013. év február hó 12. napján tartott harmadfokú nyilvános ülésen meghozta a következő

v é g z é s t:

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt F.I. és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 2.Fkf.141/2011/9. számú ítélete ellen F.I. I. rendű vádlott védője által benyújtott fellebbezést elutasítja.

A végzés ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A Fejér Megyei Bíróság a 2011. január 13-án kihirdetett 6.Fk.121/2009/23. számú ítéletével F.I. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében [az elkövetéskor - 2008. augusztus 19-én - hatályos Btk. 271. § (1) és (2) bek. a) pont] és ezért őt 1 évi, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 80.000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Végrehajtás esetére rendelkezett az I. rendű vádlott által 2008. augusztus 20-tól 2009. február 5-ig előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a pénzmellékbüntetés meg nem fizetése esetén annak szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról és a bűnügyi költség viseléséről.

Az I. rendű vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezés alapján eljárva a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a 2012. május 17-én nyilvános ülésen meghozott 2.Fkf.141/2011/9. számú ítéletével az I. rendű vádlott bűnösségét testi sértés bűntettében [Btk. 170. § (1) és (5) bek. I. ford.] is megállapította; büntetését halmazati büntetésként 1 év 10 hónap börtönbüntetésre súlyosította, mellékbüntetésül őt 2 év közügyektől eltiltásra is ítélte, egyben a szabadságvesztés felfüggesztésére, a pénzmellékbüntetés kiszabására és annak átváltoztatására vonatkozó rendelkezéseket mellőzte. Rendelkezett az előzetes fogvatartás beszámításáról, pontosította a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezést és megjelölte a lakhelyelhagyási tilalom zárónapját.

A Fővárosi Ítélőtábla jogorvoslati lehetőséget biztosított ítélete ellen az I. rendű vádlott vonatkozásában.

Az ügyész a másodfokú ítéletet tudomásul vette; az ellen az I. rendű vádlott és védője a minősítés megváltoztatása és a büntetés enyhítése végett fellebbezett.

A Legfőbb Ügyészség az Fk.BF.2408/2012. számú átiratában a másodfellebbezéseknek - mint törvényben kizártaknak - az elutasítását indítványozta.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a jogi értékelése alapján az I. rendű vádlott terhére az életveszélyt okozó testi sértés bűntettét nem látta megállapíthatónak, és a cselekmény egészét egységesen garázdaság bűntettének minősítette.

Ehhez képest a másodfokú bíróság - anélkül, hogy a bűnösség körét megváltoztatta, bővítette volna - a látszólagos alaki halmazatban álló egységes cselekményt valóságos halmazatban rótta az I. rendű vádlott terhére, kimondva a bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében is.

Mindez azonban nem értékelhető ellentétes irányú döntésként és olyan cselekményben történt másodfokú bűnösség-megállapításnak, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett.

A minősülés kérdésében hozott eltérő másodfokú döntés jogi következtetés, amely egyébiránt téves is; a garázdaság bűntettének megállapítására ugyanis csak akkor kerülhetett volna sor, ha az a testi épség elleni cselekménytől elkülönülten nyert volna elkövetést.

A látszólagos alaki halmazat folytán a minősítés körébe tartozó ellentétes anyagi jogi értékelés a harmadfokú eljárás lehetőségét a törvényi előfeltételek hiányában nem nyitotta meg; a másodfokú bíróság tévesen biztosított fellebbezési jogot az ítélete ellen, s nem rendelkezett a törvényben kizárt fellebbezés elutasításáról sem.

Indítványozta ezért az I. rendű vádlott és védője által bejelentett másodfellebbezés elutasítását, s annak megállapítását, hogy a Fővárosi Ítélőtábla ítélete e vádlottal szemben jogerős és végrehajtható.

A védő a Legfőbb Ügyészség indítványára észrevételt tett, és másodfellebbezését írásban részletesen indokolta.

Kifejtette: a másodfokú bíróság helyesen biztosított másodfellebbezést a döntése ellen, tekintve, hogy olyan cselekmény miatt állapította meg az I. rendű vádlott bűnösségét - a védői álláspont szerint helytelenül, a büntetőjog szabályainak megsértésével -, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett.

A Be. 386. § (1) bekezdésében írt jogszabályszöveg elemzésével arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Kúria hatáskörébe tartozik annak eldöntése: az elsőfokú bíróság rendelkezett-e a testi sértés bűntettéről. A másodfokú bíróság minősítésbeli tévedésben volt-e akkor, amikor a látszólagos alaki halmazatban álló egységes cselekményt valóságos halmazatban rótta a védence terhére, s mindezek okán a büntető anyagi jog szabályait megsértette-e.

Érdemben arra hivatkozott, hogy semmilyen bizonyíték: vallomás, videofelvétel, tárgyi bizonyíték (így szagminta, DNS- és ujjlenyomat-vizsgálat) nem támasztja alá, hogy az I. rendű vádlott által eldobott kő okozta a sértett sérülését. Az elsőfokú eljárásban nyilatkozó két igazságügyi szakértő is kijelentette, hogy a videofelvétel alapján nem állapítható meg egyértelműen: kinek az eldobott köve okozott sérülést. Mindezt felülmérlegelve állapította meg a másodfokú bíróság - indokolása szerint a "szakértői vélemény alapján", ám részletezés, érdemi okfejtés nélkül - a testi sértés elkövetését a védence terhén.

Álláspontja szerint - szemben a másodfokú ítéletben kifejtettekkel - az elsőfokú ítélet nem szenvedett megalapozatlansági hibákban; s tekintve, hogy a másodfokú bíróság bizonyítást nem folytatott le, eltérő tényállás megállapításának nem lett volna helye.

Kétséget kizáró tények mellett és a két igazságügyi szakértő szakvéleményével szembehelyezkedve logikai úton kikövetkeztetni - s azzal a tényállást kiegészíteni, helyesbíteni -, hogy az I. rendű vádlott által dobott és utóbb a szemlebizottság által a szobában lefoglalt sárgadinnye nagyságú, kb. 16 cm széles betondarab volt az, amely a sértettet eltalálta, a sérülését okozta, a védelem szerint jogszabálysértő. Észrevételezte, hogy a másodfokú bíróság által is elfogadottan az elkövetői csoport szándéka még eshetőlegesen sem irányult bántalmazásra; utóbb mégis - és egyedül az I. rendű vádlott terhére - megállapíthatónak találta a sérülés okozására irányuló szándék fennálltát, azt, hogy a cselekményébe belenyugodva cselekedett, s tudata az eredményt is átfogta.