A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21878/2008/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 3. §, 78. §, 164. §, 228. §, 239. §, 253. §, 254. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 345. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 64. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §] Bírók: Molnár Ambrus, Németh László, Szűcs József

Fővárosi Ítélőtábla

6.Pf.21.878/2008/3.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Nyikos György ügyvéd által képviselt felperesnek, a dr. Tomasitz István jogtanácsos által képviselt alperes ellen, az alperes pernyertessége érdekében fellépő dr. Guba Imre jogtanácsos által képviselt beavatkozó közreműködése mellett kártérítés megfizetése iránt indított perében, a Fővárosi Bíróság 2008. szeptember 23. napján meghozott, 28.P.22.239/2007/17. számú ítélete ellen, az alperes részéről 18., míg az alperesi beavatkozó részéről 19. és 20. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érinti, fellebbezett rendelkezését pedig helybenhagyja.

Az alperes kereseti illeték térítési kötelezettségét 120.000 (százhúszezer) forintra felemeli.

Kötelezi az alperest és a beavatkozót, hogy külön-külön fizessenek meg a felperesnek 15 nap alatt 30.000-30.000 (harmincezer-harmincezer) forint másodfokú perköltséget és külön-külön térítsenek meg az államnak 120.000-120.000 (százhúszezer-százhúszezer) forint fellebbezési eljárási illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes az alperes járművén utazott, majd leszállás közben a megállóban elesett, és sérüléseket szenvedett. A felperes keresetében az ezzel összefüggésben keletkezett vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes és a beavatkozó ellenkérelmében azért kérte a kereset elutasítását, mert mind a kártérítési felelősség fennállását mind a felperes kárának mértékét vitássá tette.

Az elsőfokú bíróság ítéletével 2.000.000 Ft nem vagyoni kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte az alperest, az ezt meghaladó kereset elutasítása mellett. A felperest részperköltség megfizetésére kötelezte, továbbá rendelkezett a le nem rótt kereseti illeték, valamint az állam által előlegezett költség megtérítéséről. A jogalap tekintetében úgy foglalt állást, hogy a villamos üzemeltetése fokozott veszéllyel járó tevékenységnek minősül. A menetrend szerint közlekedő villamosnak a villamosmegállóban való megállása nem jelentette a veszélyes üzemi jelleg megszűnését, mivel nem került a jármű teljesen üzemen kívüli állapotba. A távműködtetésű ajtó üzemeltetését önmagában is fokozott veszéllyel járó tevékenységnek minősítette, és mivel a felperes kára az ajtó működtetésével összefüggésben keletkezett, az alperes kártérítési felelősségét a Ptk. 345. § (1) bekezdése alapján állapította meg. Rámutatott, hogy a balesetet egészében észlelő tanú hiányában az alperest a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján terhelő bizonyítás lefolytatására nem volt lehetőség. Az elsőfokú bíróság a felperes életkorára, az elszenvedett sérüléseire, a rehabilitáció jellegére, és életvitelének beszűkülésére figyelemmel, a baleset bekövetkezésekor fennállt élet és értékviszonyok alapján 2.000.000 Ft nem vagyoni kártérítést talált arányban állónak a felperes által elszenvedett hátrányokkal.

Az ítélet részbeni megváltoztatása, a kereset elutasítása iránt az alperes és a beavatkozó terjesztett elő fellebbezést. Mindketten a kártérítési felelősség megállapítása miatt támadták az elsőfokú bíróság döntését. Álláspontjuk szerint a perben rendelkezésre álló adatok alapján nem került egyértelműen bizonyításra az alperes kárfelelőssége. Az elsőfokú bíróság megalapozatlan döntést hozott a jogalap kérdésében, mivel a baleset körülményeit nem lehetett felderíteni. A felperes előadása, a tanúvallomások értékeléséből azt a következtetést vonták le, hogy nem bizonyított, miszerint a felperes balesete a villamosról történt leszállás közben következett be. Mindketten hangsúlyozták, hogy a veszélyes üzemi felelősség megállapításához is elengedhetetlen az okozati összefüggés bizonyítása. A beavatkozó vitatta, hogy a távműködtetésű ajtó csukódása okozta volna a felperes kárát, míg az alperes a távműködtetésű ajtó veszélyes üzemi minősítését kifogásolta. A beavatkozó hangsúlyozta, hogy amennyiben a baleset a villamosról történt leszállás közben következett be, az esetben sem áll fenn az alperes veszélyes üzemi felelőssége, a le- vagy felszállás közben történt balesetre nem alkalmazhatók a veszélyes üzemi szabályok, mivel a kár és az üzem veszélyes volta között nincs okozati összefüggés.