EH 2004.1110 A fegyveresen elkövetett rablás bűntettének befejezésétől való önkéntes elállás csak akkor állapítható meg a terhelt javára, ha az adott helyzetben külső körülmény nem gátolja ugyan a véghezvitelben, döntően a saját elhatározásából azonban mégis felhagy annak véghezvitelével [Btk. 16. § (3) bek., 321. § (3) bek. a) pont].
A városi bíróság a terheltet fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt 2 évi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte, egyben a lefoglalt játékpisztolyt elkobozta, s a terheltet kötelezte a bűnügyi költség megfizetésére is.
A tényállás a következőket tartalmazta:
A terhelt a cselekmény elkövetésekor szenzitív psychopathiában szenvedett, amely azonban nem érte el a kóros elmeműködés szintjét.
A rendőr törzsőrmester terhelt 2003. augusztus 4-én érkezett a városba. A buszpályaudvaron lévő bankjegy-automatából felvett 87 000 forintot, de a pénzt munkahelye, a megyei rendőr-főkapitányság felé tartva - ahová azért ment, hogy a betegállományával kapcsolatos orvosi okmányokat leadja, - elhagyta. Ezért a terhelt visszatért a bank-automatához, abból további 3000 forintot vett ki. Ezután több italboltba betérve sört fogyasztott, végül elhatározta, hogy kirabolja az IBUSZ Irodát. Ennek érdekében vásárolt egy pár fekete színű női térdfix harisnyát, továbbá egy játékpisztolyt.
16 óra 10 perc körüli időben lépett be az IBUSZ Irodába, úgy, hogy az ajtóban a fejére húzta a harisnyát, majd az ügyféltérbe ment, ahol a zsebéből elővéve és maga elé tartva a pisztolyt, azt mondta, hogy "Kérem a pénzt!". Erre a pénztárban tartózkodó irodavezető megkérdezte, hogy "Milyen pénzt? Nemrég voltak itt a rendőrök." A terhelt ekkor közölte, hogy "Ne szórakozzanak vele", s felszólította a három alkalmazottat, hogy menjenek be az irodából nyíló kis helyiségbe. Minthogy azonban egyik hölgy sem mozdult, a terhelt káromkodva elindult a kijárat felé. Az ajtóban levette a fejéről a harisnyát, azután futva eltávozott.
E tényállást alapul véve az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a terhelt a cselekményével megvalósította a fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletét. Célja nem vitásan idegen dolog, a pénztárban lévő pénzösszeg jogtalan eltulajdonítása volt, s evégből élet, illetve testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmazott. Az elkövetés módja - az arc harisnyával történő eltakarása, a PA 63. típusú maroklőfegyverhez hasonlító tárgy elővétele és eközben a pénz átadására történő felszólítás - ugyanis alkalmas volt arra, hogy az iroda alkalmazottaiban komoly félelmet keltsen. Minthogy az élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés kifejtése (hiszen a terhelt tényállás szerinti megjelenése, felszólításai annak tekintendők) megkezdődött, a pénz átadása vagy átvétele viszont nem történt meg; a cselekmény kísérleti szakban maradt.
Az elsőfokú bíróság álláspontja értelmében az a körülmény, hogy a terhelt a bűncselekmény befejezése, a pénz elvétele nélkül távozott a helyszínről, önkéntes elállásként nem értékelhető, minthogy abban az időtényező és a jelen lévő személyek váratlan reakciója játszott döntő szerepet.
A másodfokon eljárt megyei bíróság a terheltet a fegyveresen elkövetett rablás bűntette kísérletének vádja alól felmentette, a játékpisztoly elkobzását mellőzte, s megállapította, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli.
A másodfokú bíróság utalt arra, hogy a rablási fenyegetés - a Btk. 138. §-ában írtaktól eltérően - kvalifikált, azaz élet vagy testi épség ellen kell irányulnia és közvetlennek kell lennie. A jelen ügyben e feltételek megvalósultak ugyan, de a sértetti oldalon az akaratbénító hatás nem volt tettenérhető, mivel az iroda alkalmazottai az első ijedtségen túl, a terhelt fenyegetéseit nem vették komolyan, követeléseinek teljesítését megtagadták.
Ehhez képest a másodfokú bíróság úgy vélte, hogy - élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hiányában - a terhelt cselekménye a rablás bűntettének tényállási elemeit nem merítette ki. A terhelti magatartás legfeljebb a rablás előkészületeként lenne értékelhető, amelyet viszont a törvény nem rendel büntetni. Erre figyelemmel a megyei bíróság a terheltet a Be. 331. §-a (1) bekezdésének első fordulata alapján, utalással a Be. 6. §-a (3) bekezdésének záró fordulatára, valamint a) pontjának első fordulatára, a vád alól felmentette.
A másodfokú bíróság ügydöntő határozata ellen a megyei főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a terhelt terhére a Be. 405. §-a (1) bekezdésének a) pontjára alapozottan. Álláspontja szerint ugyanis a terhelt - bűncselekmény hiányában történő - felmentésére anyagi jogi szabálysértés eredményeként került sor. Ezért a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és a bíróság új másodfokú eljárásra utasítására tett indítványt.
A Legfőbb Ügyészség a nyilatkozatában - miként a nyilvános ülésen jelen lévő ügyész is - a felülvizsgálati indítványt fenntartotta.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
A Btk. 321. §-ának (1) bekezdése első fordulatában írt rablás bűntettének a dologelvétel a célcselekménye, eszközcselekménye pedig az elvétel céljából alkalmazott erőszak vagy élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés. E tényállás szempontjából tehát a Btk. 138. §-ában foglalt kritériumokon túllépő - kvalifikált - fenyegetésről van szó, mert annak élet vagy testi épség ellen kell irányulnia és közvetlennek kell lennie, vagyis olyannak, amely a kilátásba helyezett rendkívül súlyos hátrány azonnali bekövetkezhetősége folytán az adott körülmények között - így az elkövetés helyét, időpontját, az elkövető és a megfenyegetett közötti erőviszonyokat, valamint más egyéb tényezőket is figyelembe véve - objektíve alkalmas arra, hogy a sértett akaratát megtörje, megbénítsa. Alkalmasságról van tehát szó, amely a lenyűgöző hatás, mint eredmény beálltát nem kívánja meg, ekként a kvalifikált fenyegetés megállapíthatóságának korántsem előfeltétele, hogy a megfenyegetett tűrje is értékeinek jogtalan eltulajdonítást célzó elvételét. Ebből következően az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés akarat megtörésére való objektíve alkalmas voltát önmagában nem zárja ki az, ha a bűncselekmény passzív alanya - vállalva annak kockázatát, hogy a fenyegetésben jelzett erőszak valóra válhat - az elkövetővel szemben ellenállást tanúsít.
A megyei bíróság ezzel ellentétes álláspontja nyilvánvalóan téves, hiszen ez azt eredményezné, hogy amikor a sértett értékeinek megvédése céljából az erőszakkal vagy kvalifikált fenyegetéssel eredményesen száll szembe, az elkövető terhére a rablás bűntettének kísérlete - a cselekmény tényállásszerűségének hiányára hivatkozással - soha sem lenne megállapítható.
A tényállásból kitűnően a terhelt arcát elfedve, a pénz átadását oly módon követelte az iroda alkalmazottaitól, hogy a pisztolyt előre szegezve, maga elé tartotta. E magatartása a fegyver esetleges használatának veszélye folytán a sértettek szemszögéből élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetésként jelentkezett, mivel arra nézve nem merült fel adat, hogy az alkalmazottak a lőfegyver utánzat voltát felismerték volna.
A kvalifikált fenyegetés kifejtésével viszont a terhelt rablási cselekménye kísérleti szakaszba lépett, ám kétségkívül nem fejeződött be, minthogy a célcselekmény, a dologelvétel nem történt meg. A Btk. 321. §-a (1) bekezdésének első fordulatában meghatározott - és a jelen esetben a Btk. 137. §-a 4/a) pontjában írtak értelmében a 321. § (3) bekezdésének a) pontja szerint minősülő - rablás bűntette immateriális bűncselekmény, ehhez képest elállásra mindaddig lehetőség nyílik, amíg a dologelvételre nem kerül sor.
A bűncselekmény befejezésétől való önkéntes elállásra vonatkozó, a Btk. 16. §-ának (3) bekezdésében szabályozott kedvezmény azonban csak akkor alkalmazható az elkövető javára, ha az adott helyzetben külső körülmény nem gátolja ugyan a bűncselekmény véghezvitelében, döntően a saját elhatározásából azonban mégis felhagy annak végigvitelével. A jelen ügyben pedig éppen a kialakult, az eltervezetthez képest váratlan helyzet késztette a terheltet meghátrálásra. Az iroda alkalmazottai ugyanis a követeléseket nem teljesítették, így a terhelt felismerte, hogy - mivel a fenyegetésnek további nyomatékot képtelen adni - az időhúzás merőben céltalan, hiszen az már csupán a felfedezés veszélyét növeli.
Mindezeket alapul véve a terhelt esetében a Btk. 16. §-a (3) bekezdésének első fordulata sem látszik alkalmazhatónak.
A kifejtettekre tekintettel tehát a Legfelsőbb Bíróság - a felülvizsgálati indítvánnyal egyetértve - úgy találta, hogy a terhelt felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor, ezért a megyei bíróság ítéletét a Be. 425. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, s a másodfokú bíróságot új fellebbezési eljárás lefolytatására utasította.
Megállapította egyben, hogy a felülvizsgálati eljárásban felmerült bűnügyi költséget a Be. 428. §-ának záró fordulata értelmében az állam viseli.