2/2006. Büntető jogegységi határozata

az összbüntetésbe foglalás feltételeiről[1]

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa Budapesten, a 2006. április 10. napján tartott ülésen meghozta a következő

jogegységi határozatot:

Az összbüntetésbe foglalásnak nem törvényi feltétele a büntetések folyamatos végrehajtása.

Ha a terheltet feltételes szabadság tartama alatt olyan cselekmény miatt ítélik jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre, amelyet a korábbi ítélet jogerőre emelkedése előtt követett el, a büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni arra tekintet nélkül, hogy az újabb büntetést foganatba vették-e vagy sem.

A 3/2002. büntető jogegységi határozat I/3. pontját a Legfelsőbb Bíróság nem tartja fenn.

INDOKOLÁS

A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész indítványára jogegységi eljárást folytatott a következő jogértelmezést igénylő elvi kérdésben:

- Helye van-e összbüntetésbe foglalásnak, ha a terheltet feltételes szabadságának tartama alatt, annak megszüntetése nélkül, jogerősen ismét végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik; ez utóbbi büntetését még a feltételes szabadság tartama alatt foganatba is veszik, és a terhelt valamennyi bűncselekményt a vele szemben legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt követte el.

A legfőbb ügyész jogegységi indítványa szerint a felvetett kérdésben a bírói gyakorlatban két - egymással ellentétes - álláspont alakult ki; emiatt az egységes bírói gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat hozatala szükséges.

Az indítvány előterjesztője az eltérő álláspontokat konkrét bírósági határozatokkal szemléltette.

A mellékelt határozatoknak a kérdés eldöntése szempontjából releváns részei az alábbiak:

1. A városi bíróság a terheltnek az utólagos összbünte-tésbe foglalás iránti kérelmét elutasította.

Az egyik alapítéletben a terheltet 2003. május 22-én jogerősen - üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt - 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték.

Büntetését 2003. május 23-án kezdte tölteni; abból 2004.április 9-én feltételes szabadságra bocsátották. Feltételes szabadsága 2005. április 8-án járt le; büntetését 2005.február 23-án töltötte ki.

A másik alapítélet 1999. május és július hónapok közötti időben elkövetett üzletszerű lopás bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetést tartalmazott.

Ez az ítélet 2004. november 23-án emelkedett jogerőre.

Büntetésének letöltését a terhelt 2005. január 25-én kezdte meg.

A városi bíróság a kérelem elutasítását azzal indokolta, hogy a büntetés végrehajtása nem folyamatosan történt, hiszen 2004. április 9-e és 2005. január 25-e közötti időben a terhelt szabadlábon, feltételes szabadságon volt. Ennek ideje alatt rajta nem hajtottak végre szabadságvesztést. A Btk. 92. § (1) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság 3/2002. számú büntető jogegységi határozatának I/3. pontja alapján az összbüntetésbe foglalás kizárt.

Amennyiben a bíróság a büntetéseket mégis összbüntetésbe foglalná, úgy törvényes ok nélkül megszüntetné a feltételes szabadságot.

A másodfokú bíróság a végzés indokolását az alábbiakkal egészítette ki:

A 3/2002. BJE határozat I/3. pontja szerint az összbüntetésbe foglalás feltételei addig állnak fenn, amíg egyik büntetést sem hajtották végre teljesen, illetve végrehajtásuk folyamatos.

A jogegységi határozat indokolásának I/3/a) pontja szerint, ha az elkövető korábbi büntetését egy végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó újabb ítélet jogerőre emelkedésekor már végrehajtották, és ezért csak egy büntetést kell végrehajtani, az összbüntetésbe foglalás lehetősége nem nyílik meg.

Az indokolás I/3/b) pontja szerint, ha két szabadságvesztést folyamatosan, időbeli megszakítás nélkül hajtanak végre, (az egyik büntetés kitöltése után az elkövető nem kerül szabadlábra), ebben az esetben a teljesen kitöltött szabadságvesztés az összbüntetésbe foglalás szempontjából nem tekinthető végrehajtottnak.

A folyamatos végrehajtás eredményeként ugyanis az elkövető gyakorlatilag egy büntetést áll ki, "azaz az összbüntetésbe foglalás eléri célját".

A jogegységi határozat indokolásából egyértelműen következik - írja a másodfokú bíróság - hogy összbüntetésbe foglalásra addig van lehetőség, amíg egyik büntetést sem hajtották végre teljesen, illetve végrehajtásuk folyamatos és így az elítélt ténylegesen egy büntetést áll ki. A rendelkező részben az "illetve" szó nem vagylagos feltételt jelent; összbüntetésbe foglalásnak csak abban az esetben van helye, ha a végrehajtás folyamatos. Amennyiben az elkövető szabadlábra került és a szabadságvesztések végrehajtása nem folyamatos, az összbüntetésbe foglalás lehetősége nem merülhet fel.

Az elítélt védőjének a BK. 151. számú állásfoglalásra történő hivatkozását illetően - a másodfokú bíróság - még arra utalt, hogy azt a 3/2002. BJE indokolásának V. pontjában kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság a továbbiakban nem tekinti irányadónak, így arra a jogegységi határozat kihirdetését követően alappal hivatkozni nem lehet. (Tatabányai Városi Bíróság 5.Bk.448/2005/3. számú - és a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 3.Bkf. 320/2005/3. számú végzései.)

Lényegében a jogegységi határozat I/3. pontjára- és annak fentebb idézett indokolására - hivatkozással utasított el összbüntetésbe foglalás iránti kérelmeket a Debreceni Városi Bíróság az 5.Bk.809/2004/8. számú végzésével; illetőleg a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság az

1. Bkf. 101/2005/6. számú végzésével; a Pécsi Városi Bíróság a 11.Bk.65/2004/2. számú, illetőleg a Baranya Megyei Bíróság a 2.Bkf.60/2004/2. számú végzésével.

2. Más esetben az eljáró bíróságok a büntetéseket összbüntetésbe foglalták.

A terheltet elsőfokon 2003. január 13-án meghozott, másodfokon 2003. április 29-én jogerős egyik alapítélettel sikkasztás vétsége és más bűncselekmények miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték. A büntetését 2003. május 28-án kezdte meg; abból 2004. április 12-én feltételes szabadságra bocsátották.

Feltételes szabadsága 2005. április 11-én járt le. A büntetését 2004. július 27-én töltötte ki.

A másik alapítéletben 2003. március 25. napján és 2003 márciusában elkövetett 2 rendbeli csalás vétsége miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetést szabtak ki vele szemben. A határozat másodfokon 2004. június 9-én emelkedett jogerőre. A terhelt e büntetésének letöltését 2004. november 25-én kezdte meg.

Az elsőfokú végzést - amellyel a bíróság a kérelmet elutasította - a megyei bíróság hatályon kívül helyezte, és a városi bíróságot új eljárásra utasította.

A másodfokú bíróság jogi indokai szerint az összbüntetésbe foglalás feltételei fennállanak, mert a terheltet a feltételes szabadságának tartama alatt ítélték jogerősen újabb végrehajtandó szabadságvesztésre, aminek a foganatba vételére is a korábbi büntetéséből engedélyezett feltételes szabadság tartama alatt került sor. Egységes és töretlen a bírói gyakorlat abban, hogy az összbüntetésbe foglalás feltételei fennállanak, ha a terhelten a korábbi szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadság tartama alatt, a feltételes szabadságra bocsátás előtt elkövetett bűncselekmény miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztést vesznek foganatba.

Ha az újabb jogerős elítélés az elítéltre korábban kiszabott szabadságvesztés töltésének vagy a feltételes szabadság tartamának időszakára esik - minthogy a feltételes szabadság része a szabadságvesztésnek - helye van az összbüntetésbe foglalásnak.

A fentieken túl a 3/2002. BJE I/3. pontja szerint az összbüntetésbe foglalás feltételei addig állnak fenn, amíg egyik büntetést sem hajtották teljesen végre, illetve végrehajtásuk folyamatos.

Az a szabadságvesztés, amiből az elítéltet feltételes szabadságra bocsátották, annak tartama alatt nem tekinthető végrehajtottnak.

Tekintettel arra, hogy az újabb végrehajtandó büntetés foganatba vételére a feltételes szabadság ideje alatt kerül sor, fennáll az a feltétel is, hogy a szabadságvesztések töltésére folyamatosan kerül sor. (Csongrád Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság 2.Bkf.668/2005/2. számú végzése, melyet követően a Szegedi Városi Bíróság 10.Beü.1376/2005/2. számú végzésével a büntetéseket összbüntetésbe foglalta.)

De összbüntetési ítéleteket hoztak még: a Szombathelyi Városi Bíróságon Bk.245/2004/2. szám alatt, - melyet további mérséklést követően - a Vas Megyei Bíróság Bkf. 348/2004/2. számon helybenhagyott. A Nyíregyházi Városi Bíróságon Bk.1041/2004/2. szám alatt, - amit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 3.Bkf. 106/2005/2. számon helybenhagyott. A Pápai Városi Bíróságon 2.Bk.310/2005/2. szám alatt, - amit a Veszprém Megyei Bíróság 2.Bkf.1022/2005/2. számon helybenhagyott.

A jogegységi indítványban feltett elvi kérdésben az ítélkezési gyakorlat megosztottságát a mellékelt határozatok meggyőzően példázták.

A Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsa ezért az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a jogegységi határozat meghozatalát szükségesnek tartotta [Be. 440. § (1) bekezdésének a) pontja].

A 3/2002. büntető jogegységi határozat meghozatalát az összbüntetésre vonatkozó anyagi jogi szabályok módosítása tette szükségessé.

Amint azt a 3/2002. BJE indokolásának I. pontjában kifejtette, a Btk. novella a Btk. 92. §-ának (2) bekezdését hatályon kívül helyezte; az összbüntetés lehetősége az ún. kvázi halmazati összbüntetés lehetőségére "szűkült".

A Btk. 92. §-a (2) bekezdésének elhagyása folytán emiatt állást kellett foglalni abban a kérdésben, módosult-e az összbüntetésbe foglalás két korábbi általános feltétele, nevezetesen: "csak végrehajtandó és olyan szabadságvesztés büntetéseket lehet összbüntetésbe foglalni, amelyeket az összbüntetésbe foglaláskor még nem hajtottak végre vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre".

Az egyik korábbi feltételt tekintve - és ennek indokát is adva - a jogegységi határozat arra az álláspontra jutott, hogy bár a "végrehajtandó" jelzőt a módosított normaszöveg nem használja, felfüggesztett szabadságvesztések egymással vagy felfüggesztett szabadságvesztések végrehajtandó szabadságvesztéssel összbüntetésbe nem foglalhatók.

Az összbüntetésbe foglalásnak tehát továbbra is törvényi feltétele a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélés ténye [rendelkező rész I/1. pontja], de sor kerülhet összbüntetésre akkor is, ha a felfüggesztett szabadságvesztést utóbb végre kell hajtani (rendelkező rész I/2. pontja) .

Az összbüntetés másik korábbi feltételének ("még nem hajtották végre" vagy "folyamatosan hajtanak végre") elemzésével a 3/2002. BJE határozat valójában adós maradt; azt továbbra is evidens feltételnek tekintette. A rendelkező rész I/3. pontjában megállapította: "Az összbüntetésbe foglalás feltételei addig állnak fenn, amíg egyik büntetést sem hajtották teljesen végre, illetve végrehajtásuk folyamatos".

E megállapítása indokaként lényegében csak azt fejtette ki, amit az elsőként vázolt jogeset kapcsán a másodfokú bíróság I/3/a), illetve I/3/b) pontként idézett.

A jogegységi indítványhoz mellékelt határozatok arra hívták fel a figyelmet, elsődlegesen annak vizsgálata szükséges, hogy a módosítás eredményeként az összbüntetés másik korábbi feltétele miként alakult.

Ennek az elvi kérdésnek az eldöntése a jogegységi eljárás tárgyával szorosan összefüggött, és ebben történő iránymutatásra is a Be. 443. §-ának (2) bekezdése a jogegységi tanácsnak lehetőséget nyújtott.

A módosítás előtt a Btk. 92-93. §-ai az összbüntetésnek két formáját szabályozták: az ún. nem kvázi halmazati összbüntetést és a kvázi halmazati összbüntetést.

Mindkettőnek közös törvényi előfeltétele volt:

a) több, határozott ideig tartó szabadságvesztésre történő jogerős elítélés [92. § (1) bekezdése],

b) olyan végrehajtandó büntetésekről legyen szó, amelyeket az összbüntetésbe foglalás időpontjában még nem, vagy nem teljesen hajtottak végre,

c) vagy azokat folyamatosan hajtják végre.

[A b) és c) pontban írt feltételek a 92. § (2) bekezdésén alapultak.]

Az ún. nem kvázi halmazati összbüntetés célja annak a hátránynak a kiküszöbölése volt, ami a terheltet több büntetés egymás utáni folyamatos végrehajtása miatt érte.

Ebben az esetben az összbüntetés tartamát a Btk. 93. § (1) bekezdésében írtak szerint kellett meghatározni; és azt csak kisebb mértékben lehetett csökkenteni.

A folyamatos végrehajtásnak mint törvényi feltételnek pedig a fentebb írt cél miatt jelentősége volt.

A Btk. novella (1998. évi LXXXVIII. törvény 25. §-a) az összbüntetésre vonatkozó szabályokat megváltoztatta.

Az ún. nem kvázi halmazati összbüntetést megszüntette, a kvázi halmazati összbüntetést megtartotta.

A korábbi és a jelenleg hatályos anyagi jogi szabályok egybevetéséből azonban kitűnik, hogy a módosítás nem csupán "szűkítést", tehát az ún. nem kvázi halmazati összbüntetés szabályainak a puszta elhagyását, hanem a kvázi halmazati összbüntetés feltételeinek teljes újraszabályozását eredményezte.

A hatályos Btk. 92. § (1) bekezdése szerint az összbün-tetésbe foglalás feltétele:

a) több határozott ideig tartó "végrehajtandó" (3/2002. BJE I/1. pontja) szabadságvesztésre ítélés, és

b) az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt kövesse el.

[A b) pont a módosítás előtt a 93. § (4) bekezdésében, a tartam meghatározásának feltételeként szerepelt.]

A hatályos anyagi szabályokból következően tehát az összbüntetésbe foglalásnak már nem törvényi feltétele a büntetések folyamatos végrehajtása és nem zárja ki annak lehetőségét az egyik büntetés teljes kiállása sem.

A kvázi halmazati büntetés célja ugyanis az, hogy a terheltet utólag olyan helyzetbe hozza, mintha valamennyi cselekményét a legkorábban hozott ítéletben bírálták volna el, és vele szemben halmazati büntetést szabtak volna ki, hiszen az elkövetési időpontok miatt erre - legalábbis elvileg, de sok esetben ténylegesen is - meg lett volna a lehetőség.

Ez a cél pedig mindaddig elérhető, amíg a terheltnek az összbüntetési ítélet meghozatalakor van olyan büntetése, amelyet még nem vagy nem teljesen hajtottak végre.

A célból következően nagyobb mérvű az elengedés mértéke is.

Az összbüntetés célja viszont okafogyottá válik, amikor a büntetéseit már egészében végrehajtották.

A fentiekben kifejtettek miatt a jogegységi tanács a 3/2002. BJE határozat rendelkező részének I/3. pontját nem tartja fenn, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy az indokolásnak az I/3/a) pontjában szereplő "Ha viszont ......" kezdetű utolsó bekezdését is mellőzni szükséges.

Tévesnek bizonyult az indokolás I/3/b) pontja is, ami tartalmában az ún. nem kvázi halmazati összbüntetés kapcsán folytatott korábbi bírói gyakorlatnak felelt meg.

A fenti helyesbítésből egyúttal az is következett, hogy a jogegységi indítványban felvetett elvi kérdés érdemi megoldását tekintve a jogegységi tanács azokkal a bíróságokkal értett egyet, amelyek a büntetéseket összbüntetésbe foglalták.

A bírói gyakorlatban a vizsgált kérdés már a módosítás előtt is felmerült.

A BH 1981/2. szám alatt közzétett eseti döntés c) pontjában a Legfelsőbb Bíróság kifejtette: azokban az esetekben, amikor a feltételes szabadság tartama alatt foganatba vesznek az elítélten valamely végrehajtandó szabadságvesztést anélkül, hogy a feltételes szabadság megszüntetésének a Btk. 48. §-a (4) bekezdésében foglalt feltételei fennállanának, ez egymagában szükségessé teszi a végrehajtandó, valamint annak a szabadságvesztésnek az összbüntetésbe foglalását, amelyből a terhelt feltételes szabadságra került.

Ekkor is megvalósulnak ugyanis a "Btk. 92. §-ának (2) bekezdésében írt" feltételei, tehát az összbüntetésbe foglalás tárgyában a határozathozatal kötelező. Nem kétséges az sem, hogy az elítélt egyidejűleg feltételes szabadságot és egy korábbi ügyben kiszabott szabadságvesztést nem tölthet, tehát lényegében ilyenkor is még végre nem hajtott végrehajtandó szabadságvesztések találkozásának esetéről van szó.

Hasonló iránymutatást adott a BH. 1988/125. számú eseti döntés, az 1994-ben meghozott BK. 151. számú állásfoglalás I. pontja, és a BH. 1996/5. számú eseti döntés is.

Ezek alapján rögzíthető, hogy több mint két évtizedre visszavezethetően a bírói gyakorlat a kérdést igenlően döntötte el.

A BK. 151. számú állásfoglalás I. pontjában még szereplő iránymutatást a 3/2002. számú büntető jogegységi határozat nem vette át, ugyanekkor a BK. 151. számú állásfoglalást sem tartotta fenn.

A legfőbb ügyész jogegységi indítványa ennek a hiánynak a pótlására is lehetőséget adott.

A jogegységi tanács álláspontja szerint a BH. 1981/2. számú eseti döntésben tett elvi megállapítások a Btk. 92. § (2) bekezdésére történő utalás figyelmen kívül hagyásával jelenleg is helytállóak.

A "folyamatos végrehajtás" az összbüntetésbe foglalásnak már nem törvényi feltétele, ezért ha a szabadságvesztés büntetés végrehajtása a feltételes szabadságra bocsátással "megszakad", az az összbüntetésbe foglalásnak nem akadálya.

A feltételes szabadság tartama azonos a szabadságvesztés hátralévő részével, de legalább egy év [Btk. 48. § (1) bekezdés első fordulat].

Ha a szabadságvesztés hátralevő része egy évnél rövidebb és végrehajtását nem rendelték el, a büntetést - a feltételes szabadság letelte után - a hátralévő rész utolsó napjával kell kitöltöttnek tekinteni [Btk. 48. § (2) bekezdés].

A fenti szabályokból következik az, hogy a feltételes szabadság is része a végrehajtandó szabadságvesztésnek. Annak tartama alatt a terhelt még szabadságvesztés hatálya alatt áll. A büntetés csak akkor lesz "végrehajtottnak" tekinthető, ha a feltételes szabadság eredményesen eltelt.

Az összbüntetésbe foglalás során annak a büntetésnek, amelyből a terheltet feltételes szabadságra bocsátották, jelentősége csupán a tartam megállapítása során van, hiszen ha az a legsúlyosabb, akkor az összbüntetés tartamának is legalább azt el kell érnie, de még ekkor sem haladhatja meg a halmazatban álló legsúlyosabb bűncselekményre megállapított büntetési tétel felével megemelt felső határát.

A terhelt tehát az összbüntetésbe foglalás eredményeként mindenképpen kedvezőbb helyzetbe kerül; a rövidebb tartamú büntetése akár teljesen elenyészhet, vagy jelentősen mérséklődhet.

Ehhez a mérsékelt tartamhoz képest pedig - tekintet nélkül arra, hogy az újabb büntetést mikor veszik foganatba - ténylegesen kevesebb büntetést kell kiállnia, még ha azt teljesen ki is kell töltenie.

Ha pedig az összbüntetésből feltételes szabadságra bocsátása lehetséges - a már ténylegesen letöltött tartam beszámításával - ez a lehetőség is lényegesen korábban nyílik meg. Feltételes szabadsága értelemszerűen ugyancsak hamarabb telik le, aminek a későbbi jogkövetkezmények szempontjából (pl. mentesítés lehetősége vagy visszaesés) is jelentősége van.

Ily módon a terhelt - minthogy valamennyi korábbi alapítéletre vissza kell térni - utólag olyan helyzetbe kerül, mintha valamennyi cselekményét a legkorábban hozott ítéletben bírálták volna el, és vele szemben egyetlen szabadságvesztést szabtak volna ki.

Az összbüntetés célja ekkor, és nem a folyamatos végrehajtás eredményeként [3/2002. BJE indokolás I/3/b) pont] valósul meg, mert a terhelt lényegében egy egységes szabadságvesztést áll ki.

Nem kerül sor feltételes szabadságának törvényes ok nélküli megszüntetésére sem, mert feltételes szabadsága az összbüntetéshez igazodik.

A kifejtettekre tekintettel a jogegységi tanács a Bszi. 27. §-ára és annak 32. §-a (4) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel jogegységi határozatot hozott; határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Budapest, 2006. április 10.

Dr. Kónya István s. k.,

a tanács elnöke

Dr. Horváth Ibolya s. k.,

előadóbíró bíró

Dr. Édes Tamás s. k.,

bíró

Dr. Szabó Győző s. k.,

bíró

Dr. Belegi József s. k.,

bíró