BH 2004.1.10 Ha a magzat fejlődési rendellenességének gyanúja nem zárható ki, az orvosi tájékoztatásnak ki kell terjednie a fejlődési rendellenesség valószínűségének mértékére, a terhesség-megszakítás elvi lehetőségére, és a szakmai felülvizsgálat igénybevételének a lehetőségére [Ptk. 339. § (1) bek., 348. § (1) bek., 1972. évi II. tv. 45. § (1) bek., 1992. évi LXXIX. tv. 6. § (1) és (3) bek.].

A jogerős közbenső ítéletben a bíróság megállapította az alperes kártérítő felelősségét "a felperesek 1994. augusztus 31-én, fejlődési rendellenességgel született gyermeke vonatkozásában felmerült kárukkal kapcsolatban". A megállapított tényállás szerint az I. r. felperes a terhességéről 1994. február 15-én szerzett tudomást. Az 1994 áprilisában elvégzett AFP-vizsgálatok és a májusi ultrahang vizsgálat nem megnyugtató eredményei alapján a kezelőorvos az I. r. felperest az alperes klinikájára utalta be, ahol az ugyanezen a napon elvégzett ultrahangvizsgálat alapján tíz nap elteltével a gerinc alsó szakaszának kontrollját javasolták. Az ultrahanglelet kisfokú, jobb oldali agykamratágulatra is utalt. Az 1994. május 16-i genetikai tanácsadáson készült orvosi lap az ultrahanglelet megállapításain kívül tartalmazza azt is, hogy magzatvíz- vizsgálatra került sor. Az invazív magzati beavatkozás elvégzése érdekében az I. r. felperes aláírta a "kérelem és beleegyező nyilatkozat" elnevezésű iratot, amely többek között tartalmazta, hogy a vizsgálatra a magzat Down-y-VZR betegségének 10%-os kockázata miatt van szükség, és dr. T. P. felvilágosítást adott a szóban forgó betegség súlyosságáról, várható kimeneteléről, és a beavatkozás veszélyeiről. 1994. május 26-án az I. r. felperes ismét megjelent a genetikai tanácsadáson, ahol közölték vele a magzatvíz-vizsgálat eredményét. E szerint az AFP-érték magas, a neutrálvörös vizsgálat negatív volt, és kromoszóma-eltérést nem találtak. Az ezen a napon készült ultrahanglelet azt rögzítette, hogy a magzati fejlődési rendellenességre utaló jel nem látható, ép a koponya és a gerinc. Ezt követően több ultrahangvizsgálatot végeztek, majd 1994. augusztus 31-én vetették fel a szülés megindításának szükségességét a vízfejűség és a nyitott gerinc rendellenesség diagnosztizálása alapján. A megindított szüléssel megszületett a 2800 g súlyú élő, érett leánymagzat, majd az újszülött - súlyos károsodásai folytán - 1994. november 27-én meghalt.

A felperesek a vagyoni és nem vagyoni káruk megtérítésére irányuló keresetüket arra alapították, hogy az alperes orvosai nem tájékoztatták az I. r. felperest arról, hogy a magzatnál rendkívül súlyos rendellenesség van, ennél fogva az I. r. felperes a terhesség-megszakításról nem dönthetett.

Az alperes jogi álláspontja az elsőfokú eljárásban, valamint a fellebbezésében is az volt, hogy az orvosok az I. r. felperes ellátása során felróható magatartást nem tanúsítottak, az I. r. felperest állapotáról megfelelően tájékoztatták. Miután a terhesség 24. hetéig nem merült fel olyan adat, amely alapján a fejlődési rendellenesség gyanúja az 50%-ot meghaladta volna, ezért az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján az I. r. felperes nem is kérhette a terhessége megszakítását.

A jogerős közbenső ítélet indokolása szerint az ügy elbírálására irányadó, korábban hatályban volt, az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 45. §-ának (1) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettségének az alperes nem tett eleget, mert nem tájékoztatta az I. r. felperest arról, hogy a magzat fejlődési rendellenességének gyanúja nem zárható ki. Az orvosoknak a megfelelő tájékoztatást akkor is meg kell adniuk a terhes nő részére, ha a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Mgtv.) 6. §-ának (3) bekezdésében előírt 50%-os magzati ártalom nem valószínűsíthető, ennek hiányában ugyanis elzárják a terhes nőt attól az eljárástól, amelyben a szakmai felülvizsgálatra is lehetőség van, és ennek következtében az alperes kártérítő felelőssége a bekövetkezett kárért fennáll [Ptk. 339. § (1) bek., 348. § (1) bek.].

A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel a kártérítés iránti kereset elutasítása érdekében. Az alperes azzal érvelt, hogy a jogerős közbenső ítélet a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésébe ütközik; iratellenesen állapítja meg, hogy az I. r. felperes megfelelő tájékoztatása elmaradt, és ennek folytán hiányzik az okozati összefüggés az alperes tevékenysége és a felpereseket ért kár között. Az alperes hivatkozott arra, hogy az 1994. május 16-i ultrahangvizsgálat eredményéről tájékoztatta az I. r. felperest, és meghatározta a felmerült rendellenesség 10%-os kockázatát is.

Az I. r. felperes aláírta azt a nyilatkozatot, amely a betegségek 10%-os kockázatát tartalmazta. A nyilatkozat szerint az I. r. felperes a betegségek súlyosságáról és kimeneteléről dr. T. P.-től megfelelő felvilágosítást is kapott. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében utalt továbbá arra, hogy az orvosnak nem kell a terhes nőt a terhesség-megszakításra rábeszélnie. Az I. r. felperes rendelkezett minden olyan információval, amely alapján dönthetett a terhesség-megszakítás kérdésében. Az I. r. felperest már a kezelőorvosa is a magzati károsodás gyanúja miatt küldte az alpereshez, így tudnia kellett ennek fennállásáról. Dr. Sz. K. kezelőorvos vallomása szerint az I. r. felperes utóbb említést tett az agykamratágulatról és "lehet", hogy a nyitott gerinc lehetőségéről is, ebből következően az orvosi kifejezések (rövidítések) jelentésével tisztában kellett lennie. 1994. május 26-án az alperes nem tájékoztathatta másról az I. r. felperest, mint arról, hogy gyengült a gerinczáródási rendellenesség gyanúja. Az I. r. felperes azt is elismerte, hogy dr. T. P. együttesen tájékoztatta a felpereseket az agykamratágulatról, és a magzatvíz vizsgálat eredményét is ismertették. Az I. r. felperes egy szórólapból, valamint egy nővértől kapott tájékoztatás alapján azt is tudta, hogy a rendellenesség esetén a terhességmegszakítást a 24. hétig el kell végezni. Az alperes álláspontja szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok azt támasztják alá, hogy az I. r. felperes tudta, miért végzik a vizsgálatokat, és annak eredményeit is ismerte, ezért iratellenes az a megállapítás, hogy az alperes a tájékoztatási kötelezettségét elmulasztotta.

A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályban tartására irányult. Azzal érveltek, hogy az 1994. május 16-i tájékoztatás nem a betegség súlyosságára és várható kimenetelére, hanem arra vonatkozott, hogy a magzat gerincét nem tudták egyértelműen megítélni. A magzatvízvétellel kapcsolatos beleegyező nyilatkozat e beavatkozás veszélyeire utalt, a magzati betegség súlyosságáról és várható kimeneteléről nem volt szó. A felperesek szerint az alperes iratellenesen és tévesen indult ki abból, hogy a felpereseket a magzati veszélyekről tájékoztatták. Ezzel szemben a magzat valós helyzetéről ténylegesen nem adtak megfelelő tájékoztatást, és ez nem is irányulhatott arra, hogy a magzat gerince ép. Az okozati összefüggés kapcsán a felülvizsgálati ellenkérelem kiemelte, hogy ha az alperes orvosai tájékoztatják az I. r. felperest arról a velőcső-záródási rendellenességről, amelyről már tudtak, a terhesség-megszakítás kezdeményezésére is sor kerülhetett volna.