1574/2017. (VIII. 28.) Korm. határozat

a Budapest V. kerület, Alkotmány utca alatt megépítésre kerülő mélygarázs megvalósítása érdekében a Beruházás Előkészítési Alap alcím terhére történő előirányzat-átcsoportosításról

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér és környezete felújításával kapcsolatos egyes intézkedésekről szóló 1358/2016. (VII. 13.) Korm. határozat 1. pontja szerinti feladatok végrehajtása érdekében az Alkotmány utca torkolatában későbbi kormányzati döntés függvényében megépítendő mélygarázs megvalósításához és a kapcsolódó felszíni rendezéshez tervezési és egyéb előkészítő munkák elvégzésére van szükség;

2. felkéri az Országgyűlés Hivatalát, hogy működjön közre e munkáknak a Steindl Imre Program Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) útján történő megvalósításában;

3. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a Steindl Imre Program egyes elemei megvalósításának előkészítését végző állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság alapításáról szóló 1788/2016. (XII. 17.) Korm. határozat 5. pont a) alpontja és 6. pontja szerinti feladatokhoz kapcsolódó, a "Budapest V. kerület, Alkotmány utca alatt megvalósítandó mélygarázs tervezése és előkészítése" beruházásnak a Társaság útján történő megvalósítása (településrendezési eszközök elkészítése, engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítése), a megvalósításhoz szükséges forrásnak a Társaság részére történő biztosítása érdekében bruttó 381 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 61. Beruházás Előkészítési Alap cím terhére az I. Országgyűlés fejezet, 4. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 14. Steindl Imre program támogatása alcím javára, az 1. melléklet szerint azzal, hogy a Társaság az előkészítési fázisokat legkésőbb 2019. március 31. napjáig köteles megvalósítani.[1]

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Országgyűlés Hivatala főigazgatója

Határidő: azonnal

Az elszámolási és a visszatérítési kötelezettség tekintetében

Felelős: Országgyűlés Hivatala főigazgatója

Határidő: 2019. április 30.[2]

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

1. melléklet az 1574/2017. (VIII. 28.) Korm. határozathoz

I. Országgyűlés

XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2017.

forintban
Államház-
tartási egyedi
azonosító
Fejezet
szám
Cím
szám
Alcím
szám
Jog-
cím
csop.
szám
Jog-
cím
szám
Kiemelt
előir.
szám
Fejezet
név
Cím
név
Alcím
név
Jog-
cím
csop.
név
Jog-
cím
név
KIADÁSOKA módosítás jogcímeMódosítás
(+/-)
A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása
A módosítást elrendelő
jogszabály/határozat száma
Kiemelt előirányzat
neve
I.Országgyűlés
4Fejezeti kezelésű előirányzatok
36791714Steindl Imre program támogatása
K5Egyéb működési célú kiadások25 400 000
K8Egyéb felhalmozási célú kiadások355 600 000
XVII.Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
20Fejezeti kezelésű előirányzatok
36857361Beruházás Előkészítési Alap
K8Egyéb felhalmozási célú kiadások-381 000 000
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
forintban
Államház-
tartási egyedi
azonosító
Fejezet
szám
Cím
szám
Alcím
szám
Jog-
cím
csop.
szám
Jog-
cím
szám
Kiemelt
előir.
szám
Fejezet
név
Cím
név
Alcím
név
Jog-
cím
csop.
név
Jog-
cím
név
BEVÉTELA módosítás jogcímeMódosítás
(+/-)
A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása
A módosítást elrendelő
jogszabály/határozat száma
Kiemelt előirányzat
neve
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
forintban
Államház-
tartási egyedi
azonosító
Fejezet
szám
Cím
szám
Alcím
szám
Jog-
cím
csop.
szám
Jog-
cím
szám
Kiemelt
előir.
szám
Fejezet
név
Cím
név
Alcím
név
Jog-
cím
csop.
név
Jog-
cím
név
TÁMOGATÁSA módosítás jogcímeMódosítás
(+/-)
A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása
A módosítást elrendelő
jogszabály/határozat száma
Kiemelt előirányzat
neve
I.Országgyűlés
4Fejezeti kezelésű előirányzatok
36791714Steindl Imre program támogatása381 000 000
XVII.Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
20Fejezeti kezelésű előirányzatok
36857361Beruházás Előkészítési Alap-381 000 000
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Az adatlap 5 példányban töltendő kiA támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)ÖsszesenI.n.évII.n.évIII.n.évIV.n.év
Fejezet
Állami Számvevőszék
Magyar Államkincstár
Nemzetgazdasági Minisztérium
1 példány
1 példány
1 példány
2 példány
időarányos
teljesítményarányos
egyéb: azonnal
381 000 000381 000 000
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

Lábjegyzetek:

[1] Módosította az 1640/2018. (XII. 5.) Korm. határozat. Hatályos 2018.12.06.

[2] Módosította az 1640/2018. (XII. 5.) Korm. határozat. Hatályos 2018.12.06.

Tartalomjegyzék