A. §, 1979. évi 13. tvr. (továbbaikban: Tvr.) 59. §, 1997. évi CXLV. tv. 19. §).

A peres felek svéd állampolgárok, házasságukat a svéd bíróság 1994. április 14-én kelt ítéletével felbontotta. A felek még a házasságuk fennállása alatt vásároltak Svédországban egy ingatlant 298 000 svéd koronáért. A vételár kiegyenlítése érdekében hitelt vettek igénybe. Az ingatlant 1996-ben értékesítették, az így kapott vételár azonban még a hitel kiegyenlítésére sem volt elegendő, 250 000 svéd korona hiteltartozás fennmaradt, melyet a felperes - előadása szerint - egyedül törlesztett, 2006 novemberéig a kamatokkal és az illetékkel együtt összesen 326 050 svéd koronát fizetett ki.

Az alperes 1993-tól kezdődően egyre hosszabb időt töltött Magyarországon, 1993-ban megalapította a V. Export-Import Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot, tagsági jogviszonya 2001. március 14-én szűnt meg. 2002. december 3. óta alapító tagja a J. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak, melynek egyben az egyik ügyvezetője is. Az alperes tulajdonát képezi Magyarországon egy ingatlan 1/4 része édesanyjának özvegyi haszonélvezetével terhelten.

A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 163 032 svéd korona megfizetésére, illetve további 40 000 svéd korona megfizetésére házastársi vagyonközösség megszüntetése jogcímén. Az első tétel annak a hiteltörlesztésnek a fele, amelyet a közös tulajdonú ingatlannal összefüggésben a felperes teljesített az alperes helyett, a 40 000 svéd koronára pedig azért tartott igényt a felperes, mert még az életközösség fennállása alatt, 1993-ban alapította az alperes a V. Kft.-t, a felek közös megtakarításából rendelkezésre álló 80 000 svéd koronából.

Az alperes a felperesi kereset elutasítását kérte, vitatta a magyar bíróság joghatóságát, érdemben pedig úgy nyilatkozott, hogy a felperes a vagyonközösség megszüntetésével kapcsolatban nem állított fel vagyonmérleget, nem jelölte meg a közös vagyoni körbe tartozó vagyontárgyakat, azok értékét, a felek jutóját és a különvagyoni tárgyakat. Álláspontja szerint a hiteltörlesztéssel összefüggésben a felperes követelése elévült, a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat pedig a felek 1994-ben egymás között megosztották.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint - figyelemmel arra, hogy az alperes Magyarországon ingatlanvagyonnal rendelkezik és egy gazdasági társaságban ügyvezető - a magyar bíróság joghatósága fennáll. Ugyanakkor a felperes kereseti kérelme, illetve az eljárás során általa csatolt okiratok nem voltak alkalmasak a kereset érdemi elbírálására. A felperes házassági vagyonközösség megszüntetése jogcímén is igényt jelentett be az alperessel szemben, azonban vagyonmérleget nem állított fel, nem jelölte meg a közös vagyoni ingóságokat és azok életközösség megszüntetésekori értékét. A felvett kölcsön tekintetében a felperes nem igazolta annak összegszerűségét, az általa csatolt iratokból nem volt megállapítható, hogy a felek a kölcsönszerződést mikor, milyen összegre kötötték meg és abból a felperes pontosan mennyit törlesztett, figyelemmel arra is, hogy a peres eljárás kezdetén a felperes még úgy nyilatkozott, hogy az alperes a kölcsön visszafizetéséhez részben hozzájárult, utóbb azonban az alperes által megfizetett összegeket nem számolta el. A felperes tehát nem igazolta és bizonyította a követelés létrejöttét, mennyiségét és lejártát. Az általa csatolt egyes, nem hiteles fordításban készült okiratok a kölcsön körülményeinek megállapítására nem voltak alkalmasak. A kifejtettekre tekintettel az elsőfokú bíróság a felperes keresetét megalapozatlannak találta, a felperes ugyanis keresetét többszöri bírósági felhívás ellenére sem pontosította.

A másodfokú bíróság jogerős végzésével a pert megszüntette és az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a magyar bíróság joghatóságát a Európai Unió Tanácsának 44/2001/EK rendeletére alapította. Ennek 1. Cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint a rendelet a házassági vagyonjogra nem vonatkozik. A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 59. §-ának (2) bekezdése értelmében pedig a házassági vagyonjogot érintő eljárásban a magyar bíróság akkor járhat el, ha az egyik házastárs lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye belföldön van, erre azonban a felperes maga sem hivatkozott. E különös szintű rendelkezéssel szemben nem alkalmazható a Tvr. 57. §-a, mely szerint vagyonjogi perben eljárhat a magyar bíróság, ha az alperesnek belföldön végrehajtás alá vonható vagyona van. Erre tekintettel a másodfokú bíróság a pert a Pp. 157. § a) pontja alapján, figyelemmel a Pp. 130. § (1) bekezdés a) pontjára, megszüntette.

A jogerős végzés ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Ebben a permegszüntető végzés hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróságnak a per érdemi tárgyalására történő utasítását kérte. A felperes szerint a magyar bíróság joghatósága a perben megállapítható, mivel az alperesnek Magyarországon vagyona van és egy gazdasági társaságban is rendelkezik érdekeltséggel, ezen túlmenően Magyarországon tartózkodási hellyel rendelkezik, annak érdekében, hogy gazdasági társaságának ügyeit intézni tudja.

A felperes azt is előadta, hogy alapvetően nem házastársi vagyonközösségi igényt érvényesített, hanem az alperessel közösen igénybe vett hitelintézeti kölcsön visszafizetésével összefüggésben perelt. A felperes a követelésének kizárólag magyar bíróság előtt tud érvényt szerezni, miután az alperesnek Svédországban nincs munkája és nem is tartózkodik az országban.

A felperes felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy csak másodlagos jogcímként jelölte meg a házastársi közös vagyon megosztását, a másodfokú bíróság pedig kizárólag a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó joghatósági rendelkezésekből kiindulva állapította meg azt, hogy a magyar bíróságnak nincs joghatósága a peres eljárás lefolytatására. Az alperes életvitelszerűen Magyarországon lakik, és a felperes elsődleges kereseti kérelmére figyelemmel a 44/2001/EK rendelet értelmében a magyar bíróság joghatósága fennáll.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős határozat hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Csjt. 31. § (2) bekezdése szerint a házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség véget ér és bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását. Ennek során igényelni lehet a közös vagyonból a különvagyonba, illetve a különvagyonból a közös vagyonba történt beruházások, továbbá a kezelési és fenntartási költségek megtérítését is.

A házastársak vagyona nemcsak pozitív, hanem negatív elemeket: passzívumokat (tartozásokat, kötelezettségeket) is tartalmazhat. A házastársak adósságai vagyonuk passzív elemei: azok a tartozások és kötelezettségek, amelyek mindkettőjüket harmadik személyekkel szemben terhelik. A házastársak az általuk közösen vállalt kötelezettségekért mindketten teljes vagyonukkal felelnek. Jelen esetben tehát nemcsak a házassági életközösség fennállása alatt a közös vagyonból szerzett alperesi üzletrészt kell elszámolni házastársi vagyonközösség címén, hanem az életközösség fennállása alatt közösen vásárolt ingatlan megszerzése érdekében felvett kölcsön visszafizetésének elszámolására is csak házastársi vagyonközösség megosztása keretében kerülhet sor, a felperes "elsődleges" és "másodlagos" kereseti kérelme egységes szempontok szerint bírálandó el.

Azt, hogy a házastársi vagyonközösség elszámolására a magyar bíróság rendelkezik-e joghatósággal, a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK rendelet alapján nem dönthető el. Helyesesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy e rendelet 1. Cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a rendelet nem vonatkozik a házassági vagyonjogra. Tekintettel arra, hogy Magyarország és Svédország között a házastársi vagyonjogi kérdésekkel összefüggő joghatóságról többoldalú szerződés illetve kétoldalú jogsegélyszerződés nem rendelkezik, a joghatóság kérdésében a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Tvr.) szabályai az irányadók. A Tvr. 59. §-ának (2) bekezdése szerint házassági vagyonjogot érintő eljárásban magyar bíróság eljárhat, ha az egyik házastárs lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye belföldön van. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy e jogszabályhellyel szemben, mely kifejezetten a házassági vagyonjogra irányadó, nem alkalmazható a Tvr. 57. §-a, mely a vagyonjogi perekre általános jelleggel határoz meg joghatósági rendelkezést.

Jelen esetben a per tárgyalására magyar bíróságnak kizárólag akkor lenne joghatósága, ha az egyik házastárs lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye belföldön van. A Tvr. 12. §-ának (1) bekezdése szerint a lakóhely az a hely, ahol valaki állandóan vagy a letelepedés szándékával lakik, a (2) bekezdés pedig a szokásos tartózkodási hely fogalmát határozza meg, ennek értelmében szokásos tartózkodási helynek az a hely minősül, ahol valaki letelepedés szándéka nélkül hosszabb ideig tartózkodik.

A felülvizsgálati kérelmében a felperes arra hivatkozott, hogy az alperes életvitelszerűen Magyarországon tartózkodik, annak érdekében, hogy a cégügyeit intézni tudja. Az alperes tagadta, hogy szokásos tartózkodási helye Magyarországon lenne és a másodfokú bíróság álláspontja szerint ez a perben nem is nyert bizonyítást, erre a per korábbi szakaszában a felperes maga sem hivatkozott.

A felperes a felülvizsgálati kérelmében maga is alapvetően célszerűségi okokkal indokolta, hogy Magyarországon indította meg a pert, ugyanis az alperes itt rendelkezik vagyonnal, azonban a nemzetközi magánjogi Tvr. kógens rendelkezéseire figyelemmel a házastársi vagyonjogi igényét a felperes csak akkor érvényesíthette volna Magyarországon, ha az alperes lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye itt található. Ezt a felperes az alperes tagadásával szemben bizonyítani nem tudta, és a felperesi állításnak az egyéb peradatok is ellentmondanak.

A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. tv. bevezette a kézbesítési megbízott jogintézményét. A 19. § (1) bekezdésének értelmében, ha a cégjegyzékbe bejegyzett külföldi személy Magyarországon nem rendelkezik lakóhellyel illetve tartózkodási hellyel, a hivatalos iratok átvételére kézbesítési megbízottat kell megbíznia, akinek adatait a cégjegyzék tartalmazza (hasonló rendelkezését tartalmaz az új cégtörvény, a 2006. évi V. törvény is.). A periratok között található annak a két gazdasági társaságnak a cégkivonata, melyben az alperes korábban, illetve jelenleg tagsági jogokkal rendelkezik. A cégnyilvántartás szerint az alperes nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel, a cégjegyzék csak svédországi lakcímét rögzíti, ugyanakkor a korábban idézett jogszabályhely alapján a V. Kft. esetében H. Z.-né volt az alperes kézbesítési megbízottja, míg a J. Kft. vonatkozásában - jelenleg is - S. D. a kézbesítési megbízott. A közhiteles cégnyilvántartás is azt támasztja tehát alá, hogy az alperes Magyarországon lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkezik. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy alkalomszerűen, ügyei intézése céljából ne látogatna Magyarországra.

A kifejtettekre figyelemmel helyesen döntött a másodfokú bíróság a permegszüntetésről, figyelemmel a Pp. 157/A. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakra is, mely szerint olyan esetben, ha a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának a Pp. 130. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott okból (kizárt joghatóság) nem volt helye, de a magyar bíróság joghatósága egyetlen joghatósági ok alapján sem állapítható meg, a bíróság az eljárást megszünteti, amennyiben az alperes a bíróság joghatóságának hiányát kifogásolja. Az alperes pedig már az eljárás kezdetén arra hivatkozott, hogy a per elbírálására a magyar bíróságnak nincsen joghatósága.

A jogerős határozat tehát a felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott okokból nem jogszabálysértő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Pfv. II. 21.290/2007.)