BH+ 2008.10.447 Bírósági jogkörben okozott kár [Ptk. 339. §, 349. §].

Kapcsolódó határozatok:

Székesfehérvári Törvényszék P.21462/2005/19., Fővárosi Ítélőtábla Pf.20869/2007/2., Kúria Pfv.20355/2008/4. (*BH+ 2008.10.447*)

***********

Az elsőfokú bíróság az ítéletében a keresetnek helytadva az alperest bírói jogkörben okozott kár megtérítése jogcímén, a Ptk. 339. és 349. §-ai alapján 150 000 forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte.

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes és 39 társa ellen indított büntetőeljárásban az ügyészség a vádiratot 1999. február 5-én nyújtotta be a P.-i Bíróságon. A felperes előzetes letartóztatását a bíróság február 19-én hozott határozatával fenntartotta és rendelkezett a vádirat kézbesítéséről. Ez azonban nem valamennyi vádlott tekintetében vezetett eredményre, ezért lakcím-kutatást rendelt el, majd foglalkozott a fogvatartottak szabadlábra helyezési kérelmével és egyik vádlottnak az útlevelére vonatkozó kérelmével. Június és július hónapban ismét rendelkezett a vádlottak felkutatásáról és döntött a felperes előzetes letartóztatása ügyében. A tárgyalást szeptember 13-án tűzte ki, december 1., 3., 7. és 15. és 17. napjára. Az első tárgyaláson a vád ismertetése és a vádlottak kihallgatása megtörtént, a 17-én tartott tárgyaláson pedig a felperes előzetes letartóztatását megszüntette. A felperes összesen két év és két hónap időtartamot töltött előzetes letartóztatásban, vele szemben halmazati büntetésül négy évre felfüggesztett két évi szabadságvesztést szabtak ki.

Az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtettek szerint az adott büntetőeljárás során alkalmazandó 1973. évi I. törvény (Be.) 4. §-ának, a 92-96. §-ainak értelmében a személyes szabadságot korlátozó intézkedés a lehető legrövidebb ideig tartható fenn, továbbá azokban az ügyekben, amelyekben a vádlott előzetes letartóztatásban van, az eljárást soron kívül kell lefolytatni. A soronkívüliség tartalmát jogszabály nem határozta meg, de a gyakorlatban egyértelműen azt jelentette, hogy a bíró a többi ügytől függetlenül haladéktalanul köteles volt intézkedni, eljárási cselekményeket elrendelni az ügy minél előbbi befejezése érdekében. A büntetőügy iratai alapján tény, hogy az eljáró bíró a tárgyalás kitűzése iránti célravezető intézkedéseket nem tett. Az első ízben kibocsátott lakcím-figyelő részben negatív eredménye már április és május hónapban rendelkezésére állt, ennek ellenére ismét csak lakcím-figyelők kibocsátásáról döntött, holott a tárgyalást a Be. 102. §-a alapján - elfogató parancs kibocsátása mellett - fel kellett volna függesztenie és a hiányzó vádlottak ügyét a Be. 32. §-ának alkalmazásával el lehetett (kellett) volna különíteni. A felperes sorozatos sürgető kérelmét is figyelembe véve az lett volna a helyes és kívánatos eljárás, hogy a bíróság azonnal döntsön a tárgyalási napok kijelöléséről és a vádiratot ne külön, hanem az idézésekkel együtt kézbesítse. Könnyen belátható, hogy 40 vádlott esetén szinte kizárt, hogy minden idézés sikeres legyen, ami az adott ügyben be is bizonyosodott. A bíróság azonban ennek ellenére is tudott - többek között - a felperes vonatkozásában tárgyalást tartani és az előzetes letartóztatás megszüntetéséről dönteni. Mindezek alapján megállapítható az alperes kárfelelőssége azért, hogy a felperesnek a szükségesnél hosszabb ideig kellett előzetes letartóztatásban lennie. Az eljárásban hozott érdemi döntés tartalmától függetlenül is tudható volt, hogy ún. foglyos ügyen a kilencedik hónapra kitűzött tárgyalás túl kései, sértheti a vádlott személyi szabadsághoz fűződő alkotmányos jogát.