62005TJ0048_SUM[1]

Az Elsőfokú Bíróság (harmadik tanács) 2008. július 8-i ítélete. Yves Franchet és Daniel Byk kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Szerződésen kívüli felelősség - Közszolgálat - Az OLAF vizsgálatai - »Eurostat«-ügy - Olyan cselekményekkel kapcsolatos információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő továbbítása, amelyek miatt büntetőeljárás indítható - Az érintett tisztviselők és az OLAF Felügyeleti Bizottsága előzetes értesítésének elmulasztása - Információk kiszivárogtatása a sajtóban - Az OLAF és a Bizottság általi nyilvánosságra hozatal -Az ártatlanság vélelme elvének megsértése - Nem vagyoni kár - Okozati összefüggés. T-48/05. sz. ügy

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2008. július 8. ( *1 )

"Szerződésen kívüli felelősség - Közszolgálat - Az OLAF vizsgálatai - »Eurostat«-ügy - Olyan cselekményekkel kapcsolatos információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő továbbítása, amelyek miatt büntetőeljárás indítható - Az érintett tisztviselők és az OLAF Felügyeleti Bizottsága előzetes értesítésének elmulasztása - Információk kiszivárogtatása a sajtóban - Az OLAF és a Bizottság általi nyilvánosságra hozatal - Az ártatlanság vélelme elvének megsértése - Nem vagyoni kár - Okozati összefüggés"

A T-48/05. sz. ügyben,

Yves Franchet, az Európai Közösségek Bizottságának volt tisztviselője (lakóhelye: Nizza [Franciaország]),

Daniel Byk, az Európai Közösségek Bizottságának tisztviselője (lakóhelye: Luxembourg [Luxemburg])

(képviselik őket: G. Vandersanden és L. Levi avocats)

felpereseknek

az

Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: J.-F. Pasquier, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a Bizottság és az OLAF által az "Eurostat"-ügyre vonatkozó vizsgálatok keretében állítólagosan elkövetett kötelességszegések eredményeképpen állítólagosan elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelem tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (harmadik tanács),

tagjai: M. Jaeger elnök, V. Tiili (előadó) és T. Tchipev bírák,

hivatalvezető: K. Pocheć tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. október 3-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

Jogi háttér

1 Az 1999. április 28-i 1999/352/EK, ESZAK, Euratom határozattal (HL L 136., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 110. o.) létrehozott Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) feladata többek között belső igazgatási vizsgálatok lefolytatása a szolgálati feladatok teljesítéséhez kapcsolódó, súlyosnak minősülő tények kivizsgálása érdekében, amelyek a Közösségek tisztviselői és alkalmazottai kötelességeinek feltehetően fegyelmi vagy adott esetben büntetőeljárást eredményező elhanyagolásának vagy elmulasztásának minősülhetnek.

2 Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló, 1999. május 25-i 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 136., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 91. o.) a Hivatal alkalmazottainak a feladataik teljesítésének keretein belül végzett felügyeleti, ellenőrzési és egyéb tevékenységeit szabályozza. Az OLAF által lefolytatott vizsgálatok "külső" - azaz, a Közösségen kívüli -, valamint "belső" - tehát az intézményeken belüli - vizsgálatokból állnak.

3 Az 1073/1999 rendelet (10) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

"mivel ezen vizsgálatokat a Szerződés és különösen az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban kell lefolytatni, és ugyanakkor tiszteletben kell tartani az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata és a Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételekben [...] előírt rendelkezéseket, és teljes mértékben tiszteletben kell tartani az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat, különösen a méltányosság elvét, az érintett személyek jogát arra, hogy a velük kapcsolatos ügyekben elmondhassák álláspontjukat, és azt az elvet, hogy a vizsgálat eredményeként levont következtetéseknek kizárólag bizonyíték erejű tényeken kell alapulniuk; mivel ennek biztosítása céljából az intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek kötelesek megállapítani azon szabályokat és feltételeket, amelyek hatálya alatt az ilyen belső vizsgálatokat lefolytatják; mivel következésképpen a személyzeti szabályzatokat módosítani kell olyan módon, hogy azok tartalmazzák a tisztviselők és egyéb alkalmazottak belső vizsgálatokkal kapcsolatos jogait és kötelességeit."

4 Az 1073/1999 rendelet (13) preambulumbekezdésének szövege a következő:

"mivel a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak vagy az esetnek megfelelően az intézményeknek, szerveknek, hivataloknak vagy ügynökségeknek kell eldönteniük a[z] [OLAF] által készített jelentés alapján, hogy a lefolytatott vizsgálatot követően milyen intézkedéseket kell megtenni; mivel mindennek ellenére a[z] [OLAF] igazgatójára kell háruljon a feladat, hogy a[z] [OLAF] által a belső vizsgálatok folyamán feltárt, feltehetően büntetőeljárást maga után vonó esetekkel kapcsolatos információt közvetlenül az érintett tagállam igazságügyi hatóságai számára továbbítsa."

5 Az 1073/1999 rendelet 4. cikkének szövege a következő:

"Belső vizsgálatok

(1) Az 1. cikk rendelkezéseiben említett területeken, a[z] [OLAF] az intézményeken, szerveken, hivatalokon és ügynökségeken belül igazgatási vizsgálatot [...] folytat le.

Ezen belső vizsgálatokat a Szerződések, különösen az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv rendelkezéseinek függvényében, az e rendeletben előírt eljárásoknak és az egyes intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek által elfogadott határozatoknak megfelelően folytatják le, és megfelelő figyelmet fordítanak a személyzeti szabályzat rendelkezéseire. Az intézmények konzultálnak egymással azon szabályokról, amelyeket az ilyen határozatokkal kell megállapítani.

[...]

(5) Olyan esetekben, amikor a vizsgálatok feltárják, hogy a vizsgálatokban egy tag, igazgató, tisztviselő vagy egyéb alkalmazott személyesen érintett, értesítik az érintett intézményt, szervet, hivatalt vagy ügynökséget, amelyhez az ilyen személy tartozik.

Olyan esetekben, amikor a vizsgálat célja érdekében teljes titoktartásra van szükség, vagy ha a használt vizsgálati eszköz nemzeti igazságügyi hatóság illetékességébe tartozik, az ilyen információ szolgáltatását késleltetni lehet.

[...]"

6 Az 1073/1999 rendelet 6. cikkének (5) bekezdése szerint:

"A vizsgálatokat egy időtartam alatt folyamatosan végzik, amelynek hosszát az eset körülményei és bonyolultsága határozza meg. [helyesen: a vizsgálatokat, az ügy körülményeivel és bonyolultságával arányos időtartamon belül, folyamatosan kell lefolytatni]".

7 Az 1073/1999 rendeletnek a "Bizalmas jelleg és adatvédelem" című 8. cikke a következőket írja elő:

"(1) A külső vizsgálatok lefolytatása során megszerzett információ minden formájára vonatkozó rendelkezések nyújtanak védelmet [helyesen: A külső vizsgálatok lefolytatása során megszerzett információkra vonatkozóan - azok formájától függetlenül - az e vizsgálatokra vonatkozó rendelkezések biztosítanak védelmet].

(2) Belső vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett vagy szolgáltatott információ minden formájára biztosítják a szakmai titoktartást [helyesen: A belső vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett vagy szolgáltatott információk - formájuktól függetlenül - szakmai titoknak minősülnek], és azok az Európai Közösségek intézményeire vonatkozó rendelkezések védelmét élvezik.

Ilyen információt nem lehet más személlyel közölni az Európai Közösségek vagy az érintett tagállam intézményeinek alkalmazásában álló olyan személyek kivételével, akiknek a feladataik ellátásához az ilyen információt ismerniük kell, és az információt csalás, korrupció és egyéb jogellenes cselekmény megakadályozása és megelőzése kivételével semmilyen más célra nem lehet felhasználni.

(3) Az igazgató gondoskodik arról, hogy a[z] [OLAF] alkalmazottai és az ellenőrzése alatt tevékenykedő más személyek betartsák a közösségi és a nemzeti személyi adatvédelmi szabályokat, különös tekintettel a személyes adatok kezelése vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv [HL L 281., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 15. kötet, 355. o.] rendelkezéseire.

(4) A[z] [OLAF] igazgatója, valamint a Felügyeleti Bizottság 11. cikkben említett tagjai gondoskodnak az e cikk és a[z] [EK] 286. és [EK] 287. cikk rendelkezéseinek alkalmazásáról."

8 Az 1073/1999 rendelet "Vizsgálati jelentés és a vizsgálatot követő intézkedések" címet viselő 9. cikke a következőképpen rendelkezik:

"(1) A[z] [OLAF] által végrehajtott vizsgálat befejezését követően a[z] [OLAF] az igazgató felügyelete mellett összeállít egy jelentést, amelyben feltüntetik a megállapított tényeket, a pénzügyi veszteség mértékét, amennyiben van, továbbá a vizsgálat által feltárt eredményeket és az igazgató javaslatait a meghozandó intézkedésekről.

(2) Az ilyen jelentések összeállításánál figyelembe veszik az érintett tagállam nemzeti jogában előírt eljárási követelményeket. Az ilyen alapon összeállított jelentések azon tagállamban, amelyben azok felhasználása szükségesnek bizonyul, ugyanolyan módon és ugyanolyan feltételek mellett, mint az adott ország nemzeti közigazgatási felügyelői által készített jelentések, igazgatási vagy bírósági eljárásban elfogadható bizonyítéknak minősülnek. A jelentések tartalmát ugyanolyan értékelési szabályok alapján ugyanolyan értékelésnek vetik alá, mint az adott ország nemzeti közigazgatási felügyelői által összeállított jelentéseket, és a jelentéseket azokkal azonos értékű dokumentumnak tekintik.

(3) A külső vizsgálatot követően összeállított jelentéseket és az összes vonatkozó felhasználható dokumentumot az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságainak küldik meg azon szabályok betartásával, amelyeket a külső vizsgálatokra kell alkalmazni.

(4) A belső vizsgálatot követően összeállított jelentéseket és az összes vonatkozó felhasználható dokumentumot az érintett intézménynek, szervnek, hivatalnak vagy ügynökségnek küldik meg. Az érintett intézmény, szerv, hivatal vagy ügynökség megteszi a vizsgálat eredményeiből fakadó, különösen a fegyelmi vagy a jogi intézkedéseket, és a[z] [OLAF] igazgatója számára jelentést küld az intézkedések megtételéről az igazgató által az igazgató jelentésének következtetéseiben megállapított határidőn belül."

9 Az 1073/1999 rendeletnek az "Információ továbbítása a[z] [OLAF] által" című 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

"(1) E rendelet 8., 9. és 11. cikkének, valamint a 2185/96/Euratom, EK rendelet rendelkezéseinek sérelme nélkül, a[z] [OLAF] mindenkor jogosult a külső vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett információt az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai számára megküldeni.

(2) E rendelet 8., 9. és 11. cikke rendelkezéseinek sérelme nélkül, a[z] [OLAF] igazgatója a feltehetően büntetőeljárást eredményező vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett információt megküldi az érintett tagállam igazságügyi hatóságai számára. A vizsgálattal kapcsolatos elvárásokra is figyelemmel az igazgató egyidejűleg tájékoztatja az érintett tagállamot is.

(3) E rendelet 8. és 9. cikke rendelkezéseinek sérelme nélkül, a[z] [OLAF] mindenkor jogosult a belső vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett információt az érintett intézmény, szerv, hivatal vagy ügynökség számára megküldeni."

10 Az 1073/1999 rendeletnek a "Felügyeleti Bizottság" című 11. cikke a következőképpen rendelkezik:

"(1) A Felügyeleti Bizottság a vizsgálati feladatkör ellátásának rendszeres figyelemmel kísérésével erősíti meg a[z] [OLAF] függetlenségét.

A Felügyeleti Bizottság saját kezdeményezésére vagy az igazgató felkérésére véleményt nyilvánít a[z] [OLAF] tevékenységeiről, anélkül azonban, hogy a folyamatban levő vizsgálati eljárások végrehajtásába beavatkozna.

[...]

(7) Az igazgató minden évben megküldi a Felügyeleti Bizottság számára a[z] [OLAF] munkáját ismertető, az e rendelet 1. cikkében említett tevékenységi programot. Az igazgató a bizottságot rendszeresen tájékoztatja a[z] [OLAF] tevékenységeiről, a folyamatban levő vizsgálatokról, a vizsgálatok eredményeiről és az azok alapján hozott intézkedésekről. Ha egy vizsgálat lefolytatása kilenc hónapnál hosszabb ideje tart, az igazgató tájékoztatást küld a Felügyeleti Bizottság számára a vizsgálat elhúzódásának indokairól és a vizsgálat befejezésének várható időpontjáról. Az igazgató tájékoztatja a bizottságot az olyan esetekről, amikor az érintett intézmény, szerv, hivatal és ügynökség nem tette meg a vizsgálat befejezését követően az igazgató által javasolt intézkedéseket. Az igazgató a Felügyeleti Bizottságot tájékoztatja minden olyan esetről, amikor információt kell szolgáltatni egy tagállam igazságügyi hatóságai számára.

[...]"

11 Az 1073/1999 rendelet 12. cikke (3) bekezdésének második és harmadik albekezdése a következőképpen rendelkezik:

"Az igazgató rendszeresen jelentést tesz az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Számvevőszéknek a[z] [OLAF] által lefolytatott vizsgálatok eredményeiről, tiszteletben tartva a lefolytatott vizsgálatok eredményeinek bizalmas jellegét, az érintett személyek törvény által biztosított jogait, továbbá azon nemzeti rendelkezéseket, amelyeket adott esetben a bírósági eljárásoknál kell alkalmazni.

A fenti intézmények biztosítják a[z] [OLAF] által lefolytatott vizsgálatok bizalmas jellegének tiszteletben tartását az érintett személyek törvény által biztosított jogainak tiszteletben tartásával együtt, valamint azt is, hogy ha bírósági eljárásokat kell kezdeményezni, az ilyen eljárásokban alkalmazandó összes hatályos nemzeti rendelkezést betartsák."

12 A csalás, a korrupció és a Közösségek érdekeit sértő jogellenes tevékenységek elleni küzdelemmel kapcsolatos belső vizsgálatok feltételeiről és módjairól szóló, 1999. június 2-i 1999/396/EK, ESZAK, Euratom bizottsági határozat (HL L 149., 57. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet 118. o.) a 4. cikkében az érintettek értesítését a következő feltételekkel írja elő:

"Ha személyes érintettség lehetősége merül fel a Bizottság tagjára, tisztviselőjére vagy alkalmazottjára vonatkozóan, az érdekeltet rövid időn belül értesítik, feltéve, hogy ez a vizsgálatot nem veszélyezteti. Semmilyen esetben sem lehet az illető bizottsági tagra, tisztviselőre vagy alkalmazottra név szerint utaló következtetést levonni, ha a vizsgálatot anélkül folytatták le, hogy az érdekeltnek lehetősége lett volna véleményét kifejteni az őt érintő valamennyi tényről.

Azon esetekben, amikor a vizsgálat céljai érdekében a teljes titoktartás fenntartása és a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozó vizsgálati eljárás alkalmazása válik szükségessé, a Bizottság érintett tagjának, tisztviselőjének vagy alkalmazottjának a nyilatkozattétel érdekében történő értesítési kötelezettség teljesítése [helyesen: a Bizottság érintett tagjának, tisztviselőjének vagy alkalmazottjának a nyilatkozattételre való felhívását érintő kötelezettség teljesítése] a Bizottság elnökének vagy különösen a főtitkárnak a hozzájárulásával elhalasztható."

13 Az OLAF Felügyeleti Bizottsága belső szabályzatának (HL 2000. L 41., 12. o.) a "Jogszerűség" című 2. cikke a következőket írja elő:

"A bizottság biztosítja, hogy az OLAF tevékenységének gyakorlása az emberi jogok és alapvető szabadságok teljes mértékű tiszteletben tartása mellett, a Szerződéssel és a másodlagos joggal és különösen az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyvvel, valamint az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatával összhangban történjen." [nem hivatalos fordítás]

14 Az OLAF Felügyeleti Bizottsága belső szabályzata 14. cikkének (1)-(3) bekezdése a következőket írja elő:

"(1) A Felügyeleti Bizottság ülései zártak. A bizottság tanácskozásai, valamint az azokat megalapozó mindenfajta dokumentum - ha a bizottság ettől eltérően nem határoz - bizalmas.

(2) Az OLAF igazgatója által előterjesztett dokumentumokra és információkra az [EK] 287. cikk titokvédelmi rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) A Felügyeleti Bizottság dokumentumok és véleménytervezetek, valamint jelentések és határozatok alapján tanácskozik."

15 Az 1950. november 4-én Rómában aláírt, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezménynek (a továbbiakban: EJEE) a tisztességes tárgyaláshoz való jogra vonatkozó 6. cikke a következőképpen rendelkezik: "[...] (2) Minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították. (3) Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van - legalább - arra, hogy [...]"

a) a legrövidebb időn belül tájékoztassák olyan nyelven, amelyet megért, és a legrészletesebb módon az ellene felhozott vád természetéről és indokairól;

b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel;

16 Az Európai Unió Alapjogi Chartája, amelyet 2000. december 7-én Nizzában hirdettek ki (HL 2000. C 364., 1. o.; a továbbiakban: Charta), a következőket írja elő: "41. cikk A megfelelő ügyintézéshez való jog (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. (2) Ez a jog magában foglalja: (3) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az Unió a tagállamok jogában foglalt közös általános elvek alapján megtérítse számára az intézményei és alkalmazottai által feladatuk teljesítése során neki okozott károkat. [...] 48. cikk Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog (1) Minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították. (2) Minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását."

- mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák;

- mindenkinek a jogát arra, hogy a személyére vonatkozó iratokba a bizalmas adatkezeléshez, illetőleg a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartása mellett betekintsen,

- az igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják.

A jogvita alapját képező tényállás

17 A felperesek, Yves Franchet és Daniel Byk az Eurostat (az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala) korábbi főigazgatója, illetve korábbi igazgatója.

18 Az Eurostaton belül végzett több könyvvizsgálat lehetséges szabálytalanságokat tárt fel a pénzügyi igazgatás terén. Ezért az OLAF vizsgálatokat indított, különösen az Eurostatnak az Eurocost, Eurogramme, Datashop, Planistat, valamint CESD Communautaire nevű társaságokkal kötött szerződéseivel, és az e társaságok részére nyújtott támogatásokkal kapcsolatban.

19 2002. július 4-én az OLAF megküldte a luxemburgi igazságügyi hatóságok számára az Eurocosttal kapcsolatos vizsgálat iratait, valamint az Eurogramme-ot érintő vizsgálat iratait is.

20 2002. november 13-án Y. Franchet levelet küldött az OLAF főigazgatójának, mely a következőképpen megfogalmazott szöveget tartalmazta:

"[...]

A Cocobu [a Parlament költségvetési és ellenőrzési bizottsága, a továbbiakban: Cocobu] révén a tudomásomra jutott, hogy Önök a részükre információt szolgáltattak az Önök által a luxemburgi igazságügyi hatóságoknak megküldött iratokat érintően, mely információk számomra nem állnak rendelkezésre; a Stern magazinból értesültem arról, hogy az Eurostat vonatkozásában »egy sor szabálytalanságot állapítottak meg«, amelyekre vonatkozóan az Önök szolgálata velem semmit sem közölt.

[...]"

21 2003. március 13-án a Parlament határozatot hozott az Eurostat-ügyben.

22 2003. március 19-én az OLAF főigazgatója a francia igazságügyi hatóságoknak levelet küldött, melynek tárgya "Információ továbbítása esetlegesen büntetőjogi következményeket maga után vonó tényállás vonatkozásában CMS N° IO/2002/0510 - Eurostat/Datashop/Planistat" (a továbbiakban: 2003. március 19-i levél), és amelyet az OLAF két vizsgálójának a feljegyzése kísért, melyet ugyanazon a napon címeztek az OLAF főigazgatójához, és amelynek tárgya "Esetlegesen bűncselekménynek minősülő tényállás felfedése CMS N° IO/2002/0510 - Eurostat/Datashop/Planistat" (a továbbiakban: 2003. március 19-i feljegyzés).

23 2003. április 3-án az OLAF főigazgatója összefoglaló feljegyzést küldött a Bizottság főigazgatójának az Eurostatra vonatkozóan folyamatban lévő vizsgálatot illetően.

24 2003. május 19-én a felperesek a Bizottságtól "a személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti segítséget" kértek "jó hírnevük, valamint a szerzők és a valótlan információkat terjesztők elleni védelemhez való joguk megőrzéséhez", illetve mentesítést kértek a feladataik alól annak érdekében, hogy védelmüket biztosíthassák.

25 2003. május 21-én a felpereseket saját kérésükre áthelyezték.

26 2003. május 26-án a felperesek két levelet küldtek az OLAF főigazgatójának, és különösen azt kérték, hogy a rájuk vonatkozóan "az OLAF által megfogalmazott kifogásokról és vádakról a lehető legrövidebb időn belül" tájékoztatást kapjanak annak érdekében, hogy a 2003 júniusának végére kitűzött meghallgatások keretében a védelemhez való joguk tiszteletben tartása biztosított legyen. A felperesek így hozzáférést kértek a teljes iratanyaghoz. Hangsúlyozták, hogy a két iratanyagnak a nemzeti igazságügyi hatóságoknak való megküldését megelőzően nem tájékoztatták, és nem is hallgatták meg őket. Ezenfelül jelezték, hogy "az is nyilvánvalónak tűnik, hogy az OLAF a sajtó számára bizalmas információkat szivárogtatott ki, ami szándékosan történt az Eurostat, sőt, a Bizottságnál magas szintű posztokat betöltő személyek lejáratására irányuló rágalomhadjárat keretében".

27 Ugyanezen a napon a felperesek az OLAF Felügyeleti Bizottságának is küldtek két levelet, melyben közölték, hogy a sajtó útján a tudomásukra jutott, hogy az OLAF a nemzeti igazságügyi hatóságok számára megküldött egy olyan iratanyagot, amely "hűtlen kezelés, hűtlen kezeléshez nyújtott bűnsegély, és bűnszövetség létrehozása bűncselekményeire" vonatkozó vádakat tartalmazott, és közölték továbbá, hogy az OLAF egyáltalán nem hallgatta meg őket, és kiszivárogtatásra került sor. A felperesek a Felügyeleti Bizottságtól azt kérték, hogy "határozzon az elfogadhatatlan magatartás tárgyában, amelyet az OLAF tanúsít, amely e kiszivárogtatásokat szándékosan szervezte, vagy nem tette meg az azok megakadályozásához szükséges intézkedéseket, és ezáltal teljes mértékben felelős a felperesek tekintetében, [...] és másrészt kötelezze az OLAF-ot arra, hogy biztosítsa a továbbiakban a felpereseket alapvető jogainak a teljes mértékű tiszteletben tartását".

28 2003. május 26-án a felperesek ismét két levelet küldtek a Bizottság főtitkárának, illetve egyik főigazgatójának, és arra kérték a Bizottságot, hogy határozza meg pontosan a számukra általa nyújtani vállalt segítség tartalmát. Azt is kérték továbbá, hogy hozzájuthassanak az OLAF iratanyagának a Bizottság számára esetlegesen rendelkezésre álló részéhez.

29 2003. június 5-én a felperesek az OLAF főigazgatójához fordultak, és azt kérték, hogy az iratanyaghoz a 2003. június végére tervezett meghallgatások előtt hozzáférhessenek.

30 2003. június 11-én a Bizottság megbízta a Belső Ellenőrzési Szolgálatot (BESZ) az Eurostat által kötött szerződések és általa nyújtott támogatások vizsgálatával, a mentesítési eljárással összefüggésben. A BESZ három jelentést készített, az elsőt 2003. július 7-i, a másodikat 2003. szeptember 24-i, a harmadikat pedig 2003. október 22-i keltezéssel.

31 2003 júniusa és júliusa során a Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága (Cocobu) ülésezett, és megvitatta az Eurostat iratanyagot többek között a Bizottság néhány tagjával.

32 2003. június 18-án a felperesek ismét az OLAF főigazgatójához fordultak, hangsúlyozva, hogy a meghallgatáshoz való jog feltételezi, hogy az érintett tájékoztatást kapjon a vele szemben felhozott kifogásokról, és az iratanyaghoz hozzáférjen, és jelezték, hogy a június végére tervezett meghallgatásokra így nem kerülhet sor a szokásos módon. A felperesek megállapították, hogy "amint az iratanyaghoz való hozzáférés lehetővé válik, és a jogi képviselők, valamint ügyfeleik számára megfelelő idő áll rendelkezésre az iratok áttekintésére, a meghallgatásokra sor kerülhet".

33 2003. június 23-án, az OLAF első meghallgatása során Y. Franchet előzetes nyilatkozatot nyújtott be a védelemhez való jogra vonatkozó jogi feljegyzéssel. 2003. június 25-én és 26-án az OLAF meghallgatta az Eurocost iratanyagára vonatkozóan. 2003. június 26-án és 27-én meghallgatták a Datashop és a Planistat iratanyagaival kapcsolatban, 2003. július 2-án pedig a CESD Communautaire iratanyagát érintően.

34 2003. július 1-jén P., a Bizottság főtitkárságának osztályvezetője feljegyzést küldött a Bizottság tagjainak a Cocobu ülésére, valamint a Bizottság főtitkárával és az OLAF főigazgatójával 2003. június 30-án folytatott eszmecserére vonatkozóan.

35 2003. július 3-án és 4-én az OLAF meghallgatta D. Byket a Datashop és a Planistat iratanyagokra vonatkozóan. D. Byk szintén előzetes nyilatkozatot nyújtott be a védelemhez való jogra vonatkozó jogi feljegyzéssel.

36 2003. július 9-én a Bizottság úgy döntött, hogy fegyelmi eljárást indít a felperesekkel szemben. Ezt az eljárást azonnal felfüggesztették, tekintettel arra, hogy az OLAF vizsgálata még folyamatban volt. A Bizottság felállított egy "task-force" elnevezésű munkacsoportot (a továbbiakban: task-force), amelynek feladatköre több területre terjedt ki.

37 Ugyanezen a napon a Bizottság sajtóközleményt tett közzé "A Bizottság intézkedéseket hoz az Eurostatot érintő pénzügyi szabálytalanságokat illetően" (IP/03/979) címmel.

38 2003. július 17-én a felperesek leveleikben tájékoztatták a Bizottság elnökét a helyzetükről.

39 2003. július 22-én a felperesek levelet küldtek a Bizottságnak, amelyben számba vették a Bizottság által állítólagosan elkövetett, és a Bizottság felelősségét megalapozó kötelességszegéseket. A felperesek kérték továbbá, hogy a Bizottság bocsássa a rendelkezésükre a fegyelmi eljárást megindító határozatokban hivatkozott dokumentumokat.

40 A felperesek június végi és július eleji meghallgatásainak jegyzőkönyvét 2003. augusztus 11-én készítették el.

41 2003. szeptember 24-én az OLAF főigazgatója a Bizottság elnöke számára megküldte "a jelenleg lezárt Eurostat-ügyek összefoglalój[át]". A továbbító feljegyzés szerint "ez az összefoglaló feljegyzés semmilyen módon nem tekinthető az 1073/1999 rendelet értelmében vett végleges jelentésnek", és "kizárólag az a célja, hogy bemutassa a végzett vizsgálatok alapján levont főbb következtetéseket".

42 Ezt az összefoglalót az "Eurostat task-force (TFES) jelentése - Összefoglaló és következtetések" című jelentéssel, valamint az Eurostatot érintő, a BESZ által készített második közbenső jelentésen alapuló tájékoztató feljegyzéssel együtt ugyanezen a napon megküldték a Parlamentnek.

43 2003. szeptember 25-én az OLAF az Eurocost-ügyben, a Datashop-ügyben, a Planistat-ügyben és a CESD Communautaire ügyben elkészítette az 1073/1999 rendelet értelmében vett végleges vizsgálati jelentéseket.

44 Ugyanezen a napon a Cocobu meghallgatta a Bizottság elnökét, aki a Parlament frakcióvezetőinek ülésén beszédet tartott.

45 2003. szeptember 25-én a felperesek levelet küldtek a Bizottságnak a Parlamentnek 2003. szeptember 24-én megküldött dokumentumokra való hivatkozással. E levélben azon véleményüknek adtak hangot, mely szerint "elfogadhatatlan, hogy a személy[üket] érintő kétségek anélkül kerüljenek nyilvánosságra, hogy az [ellenük] felhozott vádakat megalapozó dokumentumokhoz hozzáfér[hettek volna]", és feltették a kérdést, hogy "normális dolog-e, hogy ismételten a sajtóból értesül[nek] arról, hogy különböző pénzügyi szabálytalanságok elkövetésével vádol[ják őket]". E levélben a felperesek továbbá arra kérték a Bizottságot, hogy küldje meg a számukra ezeket a jelentéseket, valamint a 2003. július 22-i levélben kért dokumentumokat, nevezetesen:

"- a 2003. április 3-i (004201) feljegyzést, valamint az OLAF 2003. március 19-i feljegyzéseit (003441 és 003440);

- a [költségvetési] főigazgatóság 2003. július 4-i jelentését (»DGBUDG Report - Analysis of audit reports on Eurostat systems for grants and procurement«);

- a Bizottság részéről a [BESZ] 2003. július 7-i jelentése (»First Interim Report - IAS examination of Eurostat contracts and grants: reportable events«]);

- a [BESZ], a task-force és az OLAF által [a Bizottság elnökének] a 2003. szeptember 25-i meghallgatására készített három jelentés."

46 2003. október 1-jén a Bizottság 2003. november 1-jei hatállyal az Eurostat átszervezéséről szóló határozatot fogadott el. A határozat megszüntetett egy igazgatóságot és egy igazgatói posztot.

47 2003. október 10-én a felperesek másolatot kaptak az Eurocost-ügyben, Datashop-ügyben és CESD Communautaire ügyben 2003. szeptember 25-én elkészített végleges jelentésekből, valamint abból a fenti 42. pontban említett három dokumentumból, amelyeket az OLAF a Parlamentnek 2003. szeptember 24-én küldött meg. Ugyanebben az időpontban a felperesek megkapták a fegyelmi eljárást megindító határozatokban említett dokumentumokat is, amelyeket a 2003. július 22-i és szeptember 25-i levelekben kértek, kivéve a 2003. március 19-i levelet és feljegyzést, mivel azok esetében "az OLAF által a párizsi francia hatóságoknak címzett küldeményről van szó, így azok a nemzeti szintű vizsgálati eljárás szerves részét képezik".

48 2003. október 23-án a felperesek az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata a jelen ügyre alkalmazandó változata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 90. cikkének (1) bekezdése alapján kérelmet nyújtottak be azon károk megtérítése iránt, amelyeket a Bizottság által elkövetett mulasztások eredményeképpen szenvedtek el, beleértve az OLAF-nak felróható mulasztásokat is.

49 A kinevezésre jogosult hatóság (a továbbiakban: KJH) 2004. május 10-i határozatával, mely 2004. május 17-én érkezett a felperesekhez, elutasította ezt a kérelmet.

50 A felperesek 2004. május 19-én a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtottak be a 2004. május 10-i határozatra vonatkozóan. 2004. augusztus 5-én a felperesek a panaszukhoz kapcsolódó kiegészítést nyújtottak be.

51 A KJH 2004. október 27-i határozatával, amely 2004. november 3-án érkezett a felperesekhez, kifejezetten elutasította a panaszt.

Az eljárás és a felek kérelmei

52 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. január 28-án benyújtott keresetlevelükkel a felperesek megindították a jelen keresetet.

53 Az előadó bíró jelentésére tekintettel az Elsőfokú Bíróság (harmadik tanács) úgy határozott, hogy a szóbeli szakaszt megnyitja, és az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében felszólította a feleket bizonyos okiratok benyújtására, valamint írásban feltett a számukra bizonyos kérdéseket. A felek a megszabott határidőn belül részben válaszoltak.

54 Az Elsőfokú Bíróság a 2007. június 6-i végzésével az eljárási szabályzat 65. cikkének b) pontja, 66. cikkének 1. §-a, valamint 67. cikke 3. §-ának második bekezdése alapján felhívta a Bizottságot arra, hogy az Eurostat-ügy keretében a francia igazságügyi hatóságoknak megküldött valamennyi dokumentumot nyújtsa be, elrendelte ugyanakkor, hogy e dokumentumok az eljárás e szakaszában nem küldhetők meg a felpereseknek. A felhívásnak a Bizottság eleget tett.

55 A Bizottság 2007. június 11-én benyújtotta az Elsőfokú Bíróság kérdéseire, valamint a dokumentumok benyújtására való felhívásaira a felperesek által adott válaszokhoz kapcsolódó észrevételeit. Ugyanezen a napon a felperesek benyújtották az említett kérdésekre és felhívásokra vonatkozóan a Bizottság által adott válaszokhoz kapcsolódó észrevételeiket.

56 A felek érvelését és az Elsőfokú Bíróság által feltett szóbeli kérdésekre adott válaszait a 2007. október 3-i tárgyaláson hallgatták meg.

57 A tárgyalás során a felek megerősítették, hogy az Elsőfokú Bíróság által elrendelt pervezető intézkedések felhívó intézkedések eredményeképpen a Bizottság által szolgáltatott dokumentumok közül a felperesek kizárólag azokkal a dokumentumokkal nem rendelkeztek, amelyek a 2003. március 19-i feljegyzés mellékletét képezték, továbbá a 2003. július 10-i panasszal és a Planistat-ügy végleges jelentésével. A felperesek hozzájárultak ahhoz, hogy az Elsőfokú Bíróság adott esetben használhassa az ezen, a részükre meg nem küldött dokumentumokban foglalt információkat, amit az Elsőfokú Bíróság a jegyzőkönyvben rögzített. Az Elsőfokú Bíróság csak azoknak a dokumentumoknak a használatát vélte szükségesnek, amelyekkel a felperesek rendelkeztek.

58 A tárgyalás során a Bizottság az Elsőfokú Bíróság kérésére benyújtotta az OLAF 2003. május 16-án kelt feljegyzését. A felperesek ennek benyújtását nem kifogásolták, amit az Elsőfokú Bíróság a jegyzőkönyvben rögzített.

59 A felperesek azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- kötelezze a Bizottságot a felpereseket ért vagyoni és nem vagyoni kár átmenetileg egymillió euróban meghatározott összegben történő megtérítésére;

- kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

60 A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- a keresetet utasítsa el;

- a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

A jogkérdésről

61 A kártérítési keresetük megalapozásául a felperesek az OLAF, valamint a Bizottság által elkövetett kötelességszegések fennállására, súlyos vagyoni és nem vagyoni kár bekövetkezésére, valamint az állítólagosan elkövetett kötelességszegések és az abból eredő károk közötti okozati kapcsolatra hivatkoznak.

62 A Bizottság elsődlegesen az OLAF Felügyeleti Bizottsága egyes, a keresetlevél mellékletét képező dokumentumainak a felperesek általi előterjesztését kifogásolja.

63 A Bizottság továbbá úgy véli, hogy a kártérítési keresetet részben idő előtt nyújtották be.

I - A keresetlevél egyes mellékleteinek az iratanyagból való eltávolítása iránti kérelem

A - A felek érvei

64 A Bizottság azt kérelmezi, hogy az OLAF Felügyeleti Bizottságának egyes dokumentumait, amelyeket a felperesek a keresetlevelük alátámasztása érdekében terjesztettek elő, távolítsák el az iratanyagból. E kérelem a keresetlevél hat mellékletét érinti.

65 A Bizottság egyrészt hangsúlyozza, hogy ezek a dokumentumok belső jellegűek, és nem hozhatók nyilvánosságra. Másrészt a felperesek ezekhez a dokumentumokhoz jogellenes módon jutottak, következésképpen azokat el kell távolítani az iratanyagból, beleértve az e dokumentumoknak a keresetlevélben szereplő hivatkozásait, illetve idézeteit (a Bíróság 197/80-200/80., 243/80., 245/80. és 247/80. sz., Ludwigshafener Walzmühle Erling és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 1981. december 17-én hozott ítéletének [EBHT 1981., 3211. o.] 13-16. pontja).

66 A Bizottság hangsúlyozza, hogy a bizalmas belső dokumentumokat a felperesek a keresetlevelük alátámasztása érdekében csak abban az esetben terjeszthetik elő, ha bizonyítani tudják, hogy azokat jogszerű úton szerezték meg.

67 A jelen ügyben azonban a kérdéses dokumentumok az OLAF Felügyeleti Bizottságának a belső dokumentumai, és az OLAF belső szabályzatának 14. cikke értelmében bizalmasak. A Felügyeleti Bizottság soha nem határozott úgy, e dokumentumok bizalmas jellegét feloldja, vagy azokat nyilvánosságra hozza, és azt sem határozta el, hogy a felperesek részére azokat megküldi a védelmük érdekében. Tekintve, hogy olyan dokumentumokról van szó, amelyeket továbbra is tisztán belső használatra szántak, az, hogy e dokumentumokat nem látták el "bizalmas" felirattal, nem eredményezi a bizalmas jellegük elvesztését.

68 A Bizottság álláspontja szerint mindenesetre a felpereseknek kell ismertetniük, hogy milyen jogszerű eszközzel tudták megszerezni ezeket a dokumentumokat, például az OLAF Felügyeleti Bizottsága által a hozzáférés iránti kérelmükre adott kedvező válasz eredményeképpen. Az említett dokumentumok jogszerű megszerzését nem igazolja olyan nyilatkozatoknak a felperesek általi benyújtása, amelyek szerint nem tulajdonítottak el, nem loptak el, és nem vettek jogtalanul birtokba az OLAF Felügyeleti Bizottságának titkársága által szolgáltatott belső dokumentumot, mellyel a Bizottság a felpereseket nem vádolta.

69 Végezetül a Bizottság álláspontja szerint e dokumentumok közül egyik sem bizonyítja semmilyen módon az OLAF és a Bizottság által állítólagosan elkövetett kötelességszegéseket.

70 A felperesek vitatják e dokumentumok bizalmas jellegét, valamint azt, hogy azokat jogellenesen szerezték volna meg.

71 A felperesek hangsúlyozzák, hogy bár az olyan iratanyagok esetében, mint amelyek a jelen, a kártérítési kérelemnek keretet adó ügy tárgyát képezik, nem lehetséges megjegyzést fűzni, sem pedig hozzáférni az OLAF és a Bizottság által elkövetett kötelességszegéseket ténylegesen bizonyító dokumentumokhoz, az egyértelmű, hogy a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelem teljes mértékű tiszteletben tartása súlyos és tényleges sérelmet szenvedett

72 A felperesek hangsúlyozzák, hogy a kérdéses dokumentumok megerősítik az őket az OLAF működésével kapcsolatban ért kritikákat érintő álláspontjukat, és ez a valódi oka annak, hogy a Bizottság kifogásolja a dokumentumok előterjesztését.

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

73 A Bizottság érvelése szerint a keresetlevél bizonyos mellékletei az OLAF Felügyeleti Bizottsága bizalmas belső dokumentumai, amelyeket a felperesek nem jogszerű módon szereztek meg. A következő dokumentumokról van szó:

- a Bizottság főtitkárának az OLAF Felügyeleti Bizottsága előtti, 2003. szeptember 3-i felszólalásának a szövege; a főtitkárt nem értesítették arról, hogy a felszólalását rögzítik, és a kérésére a Felügyeleti Bizottság a későbbiekben biztosította arról, hogy e dokumentum továbbra is e bizottságnak és titkárságának a tisztán belső jellegű dokumentuma marad;

- a Felügyeleti Bizottság titkársága által az annak elnökéhez, valamint egyik tagjához címzett, 2003. május 27-i feljegyzés;

- a Felügyeleti Bizottság titkársága által az annak elnökéhez címzett, 2003. május 27-i feljegyzés;

- a Felügyeleti Bizottság 2003. szeptember 2-i és 3-i ülésének a jegyzőkönyve;

- az Eurostat-ügyben megindított vizsgálatok által felvetett eljárási kérdések tárgyában a parlament felhívására a Felügyeleti Bizottság által készített 2004. január 15-i jelentés;

- a Felügyeleti Bizottság titkárságának a 2003. október 10-i, az OLAF az Eurostat-ügyben végzett vizsgálatainak menetéről, illetve a vizsgálatoknak az OLAF helyzetére vonatkozó következményeiről szóló tájékoztató feljegyzése.

74 Meg kell állapítani, hogy sem a kérdéses dokumentumok esetleges bizalmas jellege, sem pedig az, hogy azokat esetlegesen jogellenes módon szerezték meg, nem képezik akadályát annak, hogy a dokumentumok továbbra is az iratanyagban maradjanak.

75 Semmilyen rendelkezés nem tiltja ugyanis kifejezetten a jogellenesen, például az alapvető jogok megsértésével megszerzett bizonyítékok figyelembevételét.

76 Igaz ugyan, hogy a Bizottság által és a fenti 65. pontban hivatkozott Ludwigshafener Walzmühle Erling és társai kontra Tanács egyesített ügyekben a Bíróság megállapította, hogy mivel kétely merült fel mind a vitatott dokumentum jellegét illetően, mind azt érintően, hogy a beavatkozók azt jogszerűen szerezték-e meg, a dokumentumot el kell távolítani az iratanyagból (16. pont).

77 Ezért főszabály szerint valamely intézmény megalapozottan kéri a belső dokumentumnak az iratanyagból való eltávolítását, ha azt az arra hivatkozó személy nem jogszerű úton szerezte meg. A belső dokumentumok ugyanis bizalmas jellegűek, kivéve ha az azokat elkészítő intézmény hozzájárult azok nyilvánosságra hozatalához.

78 A Bíróság azonban a későbbi ítélkezési gyakorlatában nem zárta ki, hogy egyes esetekben akár a belső dokumentumok is jogszerűen az ügy iratanyagába tartozhassanak (a Bíróság 232/84. sz., Tordeur és társai ügyben 1985. március 19-én hozott végzésének [az EBHT-ban nem tették közzé] 8. pontja és a 31/86. sz., LAISA kontra Tanács ügyben 1986. október 15-én hozott végzésének [az EBHT-ban nem tették közzé] 5. pontja). Ezenfelül az Elsőfokú Bíróság néhány alkalommal figyelembe vett olyan iratokat, amelyekkel kapcsolatban nem volt bizonyított a jogszerű úton való megszerzés.

79 Bizonyos helyzetekben tehát a felperesnek nem kellett bizonyítania, hogy az állításának alátámasztása érdekében hivatkozott dokumentumot jogszerű úton szerezte meg. Az Elsőfokú Bíróság a védendő érdekek mérlegelését megelőzően azt állapította meg, hogy vizsgálni kell, hogy különleges körülmények - mint például a dokumentum előterjesztésének a meghatározó fontossága a megtámadott jogi aktus elfogadására vonatkozó eljárás szabályosságának ellenőrzése szempontjából (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-192/99. sz., Dunnett és társai kontra EBB ügyben 2001. március 6-án hozott ítéletének [EBHT 2001., II-813. o.] 33. és 34. pontját) vagy a hatáskörrel való visszaélés fennállásának a megállapítása szempontjából (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-280/94. sz., Lopes kontra az Európai Közösségek Bírósága ügyben 1996. február 29-én hozott ítéletének [EBHT-KSZ 1996., I-A-77. o. és II-239. o.] 59. pontját) - igazolják-e a dokumentum iratanyagból való eltávolításának mellőzését.

80 Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a jelen kereset sajátos kerete megalapozza azt az álláspontot, hogy a kérdéses dokumentumoknak továbbra is az iratanyag részét kell képezniük. Ezek a dokumentumok ugyanis szükségesek az OLAF az Eurostat-ra vonatkozó vizsgálatok kertében tanúsított magatartásának az értékeléséhez. Következésképpen a jelen kereset különleges jellege - mely kereset keretében a felperesek az OLAF magatartásának a jogellenes jellegét bizonyítani kívánják - igazolja, hogy e dokumentumok továbbra is az iratanyag részét képezzék (lásd ebben az értelemben a fenti 79. pontban hivatkozott Dunnett és társai kontra EBB ügyben hozott ítélet 33. és 34. pontját).

81 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az OLAF Felügyeleti Bizottságának az előkészítő dokumentumairól van szó, és e bizottságnak a belső szabályzatának a 2. cikke értelmében az a feladata, hogy "biztosít[s]a, hogy az OLAF tevékenységének gyakorlása az emberi jogok és alapvető szabadságok teljes mértékű tiszteletben tartása mellett, a Szerződéssel és a másodlagos joggal, és különösen az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyvvel, valamint az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatával összhangban történjen", továbbá a Bizottság főtitkárának az e bizottság előtti felszólalásának a szövegéről. Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a felperesek nehéz helyzetben vannak az OLAF magatartása esetleges jogellenes jellegének a bizonyítását illetően. Végezetül meg kell állapítani, hogy e dokumentumok segítségével bizonyíthatóak a felperesek által az OLAF-fal szemben kifogásolt tények, így a jelen jogvita megoldása szempontjából bizonyos jelentőséggel rendelkeznek.

82 Következésképpen a kérdéses dokumentumok jellegére és a jogvita különleges körülményeire tekintettel a dokumentumok eltávolítására vonatkozó kérelmet el kell utasítani.

II - A kereset idő előtti jellegéről

A - A felek érvei

83 A Bizottság érvelése szerint a felpereseknek a vizsgálati eljárás során állítólagosan elkövetett szabálytalanságokkal kapcsolatos állításainak a többsége idő előtti.

84 A Bizottság előadja, hogy nem hivatkozott a kereset elfogadhatatlanságára, de a kereset idő előtti jellegére hivatkozni kíván, mivel álláspontja szerint egyrészt a felpereseknek a Bizottság vagy az OLAF által elkövetett eljárási hibákra vonatkozó egyes jogalapjai csak azoknak a következményeknek a figyelembevételével értékelhetők, amelyeket e hibák a büntető- vagy fegyelmi eljárások keretében meghozandó jogerős határozat tekintetében okoznak (az Elsőfokú Bíróság T-10/92-T-12/92. és T-15/92. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1992. december 18-án hozott ítéletének [EBHT 1992., II-2667. o.] 48. pontja), másrészt azon feltevés mellett, hogy a kötelességszegések a Bizottságnak vagy az OLAF-nak felróhatóak, az elszenvedett kár értékelése a kötelsségszegésekre vonatkozó büntetőjogi vagy fegyelmi határozat tartalmától függ. Az állítólagos nem vagyoni kár értékelése tehát a bűnösségük fokával arányos, és az OLAF vagy a Bizottság kötelességszegéseinek a következményei - amennyiben megállapítást nyernek - nem értékelhetők a felperesek esetleges kötelességszegéseinek a figyelembevétele nélkül.

85 A Bizottság a Bíróság 90/78. sz., Granaria kontra Tanács és Bizottság ügyben 1979. március 28-án hozott ítéletének (EBHT 1979., 1081. o.) 6. pontjára és az Elsőfokú Bíróság azon lehetőségére hivatkozik, mely szerint az Elsőfokú Bíróság az eljárás első szakaszában határozhat arról, hogy az OLAF vagy a Bizottság magatartása megalapozza-e a Közösség felelősségét, miközben esetlegesen úgy dönthet, hogy az eljárás későbbi szakaszában, a kötelességszegések megállapított jellege alapján határoz a nem vagyoni kár terjedelmének a kérdéséről.

86 A felperesek vitatják a kereset állítólagos idő előtti jellegét, és úgy vélik, hogy a Bizottság kérelmei e tekintetben nem világosak.

87 A felperesek érvelése szerint a kereset valamennyi olyan elfogadhatósági és megalapozottsági feltételnek megfelel, amely szükséges a Bizottság felelősségének a megalapozásához és az Elsőfokú Bíróság általi bírói felülvizsgálat gyakorlásának a lehetővé tételéhez.

88 Semmi nem alapozza meg azt az álláspontot, hogy a kártérítési kereset másodlagos jellegű a fegyelmi eljárás és/vagy a tagállami igazságügyi hatóságok által végzett vizsgálatok megindításához képest. Ellentétes lenne a hatékony bírói védelemhez való jog alapelvével, valamint a gondos igazságszolgáltatáshoz való joggal, ha a jövőbeni és bizonytalan események önmagukban meghatározhatnák és megbéníthatnák a kártérítési kereseteket, mely azzal a következménnyel járna, hogy a kár tovább halmozódna, és az érdekeltek elveszítenék a kár megtérítéséhez való jogukat.

89 A felperesek álláspontja szerint a káruk létrejött, és fennáll azóta, hogy a Bizottság a kötelességszegéseket elkövette, és az idő elteltével csupán halmozódik.

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

90 Kétségtelen, hogy a nemzeti bírósági eljárások még folyamatban vannak. Ezen eljárások esetleges kimenetele ugyanakkor nem érinti a jelen eljárást. A jelen eljárásban ugyanis nem az a kérdés, hogy a felperesek terhére rótt cselekmények megállapíthatóak-e vagy sem, mivel ez a kérdés nem tartozik az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe. A jelen ügy tárgya nem az, hogy követtek-e el a felperesek a szakmai tevékenységeik során hibákat, hanem annak vizsgálata, hogy az OLAF hogyan vezette és zárta le azt a vizsgálatot, amely a felpereseket név szerint megjelöli, és amely esetlegesen a felpereseknek tulajdonítja a jóval a jogerős határozat meghozatala előtt nyilvánosságra hozott szabálytalanságokat, valamint az, hogy a Bizottság a vizsgálattal kapcsolatban hogyan járt el. A felperesek által elszenvedett esetleges károknak az sem jelenti szükségszerűen a megtérítését, ha a nemzeti igazságügyi hatóságok a felperesek ártatlanságát állapítják meg.

91 Következésképpen, tekintettel arra, hogy a jelen kereset keretében hivatkozott állítólagos kár különbözik attól a kártól, amelyet a nemzeti igazságügyi hatóságoknak a felperesek bűnösségének hiányát megállapító határozata igazolhatna, a kártérítési kérelmek nem utasíthatók el, mint idő előtti kérelmek, amelyeket a felperesek csak a nemzeti igazságügyi hatóságok esetleges jogerős határozatát követően terjeszthetnének elő.

92 Következésképpen, mivel a kereset nem idő előtti, nem szükséges a károk jellegére és terjedelmére vonatkozó kérdések vizsgálatának az eljárás esetleges későbbi szakaszára való elhalasztása.

III - A Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapításáról

93 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közösségnek a szervei jogellenes cselekményeiért az EK 288. cikk második bekezdése alapján fennálló szerződésen kívüli felelősségének a megállapításához több feltétel együttes teljesülése szükséges, így: az intézménynek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges bekövetkezte, illetve az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti ok-okozati összefüggés megléte (a Bíróság 26/81. sz., Oleifici Mediterranei kontra EGK ügyben 1982. szeptember 29-én hozott ítéletének [EBHT 1982., 3057. o.] 16. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-175/94. sz., International Procurement Services kontra Bizottság ügyben 1996. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 1996., II-729. o.] 44. pontja; a T-336/94. sz., Efisol kontra Bizottság ügyben 1996. október 16-án hozott ítéletének [EBHT 1996., II-1343. o.] 30. pontja, valamint a T-267/94. sz., Oleifici Italiani kontra Bizottság ügyben 1997. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 1997., II-1239. o.] 20. pontja).

94 Ha akár egyetlen feltétel nem teljesül, a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy a többi feltétel teljesülésének vizsgálatára szükség lenne (az Elsőfokú Bíróság T-170/00. sz., Förde-Reederei kontra Tanács és Bizottság ügyben 2002. február 20-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-515. o.] 37. pontja; lásd ebben az értelemben a Bíróság C-146/91. sz., KYDEP kontra Tanács és Bizottság ügyben 1994. szeptember 15-én hozott ítéletének [EBHT 1994., I-4199. o.] 81. pontját).

95 Az első feltétellel kapcsolatban az ítélkezési gyakorlat azt követeli meg, hogy megállapítható legyen valamely, a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése (a Bíróság C-352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4-én hozott ítéletének [EBHT 2000., I-5291. o.] 42. pontja). A közösségi jog kellően súlyos megsértésének meghatározó ismérve az, hogy az érintett közösségi intézmény mérlegelési jogkörének határait nyilvánvalóan és jelentősen figyelmen kívül hagyja. Ha ez az intézmény csak meglehetősen csekély, illetve semmilyen mérlegelési jogkörrel nem rendelkezik, a közösségi jog puszta megsértése elegendő lehet a kellően súlyos kötelességszegés megállapításához (a Bíróság C-312/00. P. sz., Bizottság kontra Camar és Tico ügyben 2002. december 10-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-11355. o.] 54. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T-198/95., T-171/96., T-230/97., T-174/98. és T-225/99. sz., Comafrica és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. július 12-én hozott ítéletének [EBHT 2001., II-1975. o.] 134. pontja).

96 A felperesek érvelése szerint mind az OLAF, mind a Bizottság kötelességszegést követett el, és csupán a Bizottság vonható felelősségre valamennyi kötelességszegésért. Az OLAF mind a felperesek, mind a Bizottság viszonylatában kötelességszegéseket követett el.

97 Az Elsőfokú Bíróság ezért úgy véli, hogy elsőként azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy az OLAF és/vagy a Bizottság elkövette-e valamely, a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértését.

A - Az OLAF magatartásának jogellenességéről

1. Az Eurostat-ügy iratanyagának az OLAF által a francia és a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történt megküldése alkalmával elkövetett kötelességszegésekről

a) A felek érvei

98 Először is a felperesek hangsúlyozzák, hogy az információknak az OLAF által történő megküldése tekintetében jelentős a különbség a külső és a belső vizsgálatok között. A felperesek rámutatnak, hogy a vizsgálat jellege és a francia igazságügyi hatóságoknak történő 2003. március 19-i megküldés jellege tekintetében zavar áll fenn. Az OLAF főigazgatójának a Cocobu előtt 2003. június 30-án tett nyilatkozatai szerint ugyanis "külső iratanyaggal" kapcsolatban jártak el, amely azonban tartalmazta a felperesek neveit. A vizsgálat azonban tisztán belső jellegű volt, amely megkövetelte volna, hogy az érintett intézményt értesítsék mindenfajta külső tájékoztatást megelőzően.

99 A felperesek álláspontja szerint az OLAF tehát a belső vizsgálatait külső vizsgálatoknak minősítette az eljárási hibák leplezése céljából, hiszen sem a Bizottságot, sem annak a Felügyeleti Bizottságát nem értesítették előzetesen arról, hogy az Eurostat-ügyben az OLAF az iratanyagot megküldte a francia és luxemburgi igazságügyi hatóságoknak.

100 A felperesek továbbá azt állítják, hogy arról sem kaptak előzetes értesítést, hogy az OLAF a Datashop-ügy és a Planistat-ügy iratanyagait megküldi a francia igazságügyi hatóságoknak, valamint, hogy Y. Franchet-t nem értesítették a - D. Byket nem érintő - Eurocost-ügy iratanyagának a luxemburgi igazságügyi hatóságoknak való megküldéséről.

101 Következésképpen az OLAF szándékosan figyelmen kívül hagyta a gondos ügyintézés és a kontradiktórius eljárás elvét, a védelemhez való jogot, valamint az érintett terhére és javára szóló körülmények vizsgálatának a követelményét, amelyeket többek közt az EJEE, valamint a Charta is magában foglal.

102 A felperesek az 1999/396 határozat 4. cikkére is hivatkoznak, és e tekintetben az európai ombudsman 2002. április 26-i, a 781/2001/IJH hivatkozási számon nyilvántartásba vett panaszt érintő határozatnak az OLAF-ra vonatkozó részére hivatkoznak, amely szerint "ez a rendelkezés az OLAF-ot arra kötelezi, hogy az olyan személyekre vonatkozóan, akikkel kapcsolatban vizsgálatot folytat, csak akkor tegyen kedvezőtlen megállapításokat, ha az érdekeltet értesítette a vele szemben felhozott állításokról, valamint az azok alapjául szolgáló tényekről, és alkalmat biztosított a számára az álláspontjának a kifejtésére", és amelyben az ombudsman többek közt megállapította, hogy "ez valamennyi hatékony és méltányos vizsgálati eljárás rendes eleme", illetve, hogy "ráadásul az olyan tanúvallomás, amelynek a vitatására nem volt ily módon lehetőség, általában nem rendelkezik bizonyító erővel".

103 A felperesek álláspontja szerint a Bizottság az 1073/1999 rendelet 4. és 10. cikkét, valamint az 1999/395 határozat 4. cikkét túlságosan megszorítóan értelmezi, és következésképpen alapvető jogokat hogy figyelmen kívül. Ezen értelmezés szerint az OLAF olyan határozata, amellyel az intézményt terhelő értesítési kötelezettség teljesítését elhalasztja, elvben nem lenne ellenőrizhető, és az OLAF így hozhatna ilyen határozatot annak érdekében, hogy valódi időkorlát nélkül az értesítés mindenfajta kötelezettsége alól mentesüljön.

104 Sem az OLAF, sem a Bizottság nem adott ugyanis soha magyarázatot arra, hogy a teljes titoktartás miért szükséges, vagy arra, hogy mi igazolja a Bizottságot értesítésére vonatkozó kötelezettség teljesítése elhalasztásának az állítólagos szükségességét, kivéve az Eurostat vonatkozásában folyamatban lévő vizsgálatokat érintő összefoglaló feljegyzést, amelyet az OLAF főigazgatója a Bizottság főtitkárának 2003. április 3-án küldött meg (lásd a fenti 23. pontot). Az érintett tisztviselők tájékoztatására vonatkozó kötelezettség teljesítése elhalasztásának a szükségességét érintően a felperesek előadják, hogy tudomásuk szerint a főigazgató soha nem adta meg az 1999/396 határozat 4. cikkének második bekezdése által előírt hozzájárulást.

105 A felperesek az 1073/1999 rendeletet módosító, 2004. február 10-i parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó javaslatra (COM(2004) 103 végleges), valamint a belső vizsgálatok keretében az OLAF és a Bizottság között történő gyors információcsere biztosítása végett bevezetendő magatartási kódexről szóló, 2003. augusztus 14-i intézményi megállapodástervezetre (SEC(2003) 871 konszolidált) hivatkoznak, amelyek többek közt előírják az OLAF információja tartalma megadásának a kötelezettségét. Ugyanígy az 1073/1999 rendeletet módosító rendelet tervezete szerint az érintett tisztviselőt meg kell hallgatni a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő információtovábbítás időpontjában, amely nem módosítása a hatályban lévő rendeletnek, mivel csupán átveszi a különösen a Chartában már előírt alapelveket, amint arra a Bizottság emlékeztetett. A felperesek megjegyzik, hogy az OLAF azért hallgatta meg őket, mert a meghallgatást kérték, és nem az OLAF kezdeményezésére.

106 Végezetül a felperesek álláspontja szerint az OLAF a francia igazságügyi hatóságokat "orientálta" azáltal, hogy büntetőjogi minősítéssel illette azokat a tényeket, amelyeket az álláspontja szerint az Eurostat-ügyben felfedett, amely ellentétes a szerepével, amely abban áll, hogy igazgatási vizsgálatokat folytasson. A 2003. március 19-i feljegyzés, amelyet a francia igazságügyi hatóságoknak megküldtek, a jelentés tárgyát képező tényeknek a francia jog szerinti valódi jogi elemzését tartalmazta, és azokat büntetőjogi minősítéssel illette a francia jog alapján, ami túllépte az 1073/1999 rendeletben előírt információközlést.

107 Először is a Bizottság azzal érvel, hogy a felperesek nem hivatkozhatnak az OLAF olyan kötelezettségére, amely megköveteli, hogy értesítse a Bizottságot, meghallgassa a felpereseket, illetve az információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő továbbítását megelőzően a felpereseket értesítse, a vizsgálat (külső vagy belső) jellegétől függetlenül.

108 A Bizottság úgy véli, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikke értelmében az OLAF-nak az érintett tagállam igazságügyi hatóságai számára meg kell küldenie a belső vizsgálatok során megszerzett minden olyan cselekményre vonatkozó információt, amely miatt büntetőeljárás indítható, míg a külső vizsgálatok esetében ez az információtovábbítás csupán lehetőség. E cikk semmilyen rendelkezése nem írja elő, hogy az ilyen megküldést az érintett intézmények vagy az esetlegesen érintett tisztviselők értesítésének kell megelőznie vagy kísérnie.

109 A Bizottság az 1073/1999 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésére hivatkozik, és megállapítja, hogy az azon intézmény értesítésének az elmaradását, amelyhez az esetlegesen személyesen érintett tisztviselők tartoznak, a tájékoztatás elhalasztásának a szükségessége igazolja. Még ha ez az elhalasztás a jelen ügyben nem is igazolt, a Bizottság értesítésének az esetleges elhalasztása nincs hatással a felpereseket érintő eljárás szabályosságára, mivel a felperesek számára az értesítés elmaradása semmilyen módon nem okozott hátrányt.

110 A felperesek meghallgatáshoz vagy tájékoztatáshoz való jogát illetően a Bizottság úgy véli, hogy az 1999/396 határozat 4. cikke értelmében az esetlegesen személyesen érintett tisztviselő értesítésének az a feltétele, hogy ez a vizsgálatot nem veszélyezteti, és e feltétel teljesülését az OLAF értékeli. Az a kötelezettség, amely szerint az érintettet arra is fel kell hívni, hogy tegyen nyilatkozatot az őt érintő valamennyi tény vonatkozásában, akkor lesz meghatározó, amikor az OLAF a vizsgálat alapján következtetéseket von le, és e kötelezettség teljesítése bizonyos sajátos esetekben csak akkor halasztható el, ha a Bizottság elnöke vagy a Bizottság főtitkára ahhoz hozzájárul, de e kötelezettség nem meghatározó akkor, amikor az 1073/1999 rendelet 10. cikke alapján az OLAF a vizsgálat során információkat továbbít a tagállami igazságügyi hatóságoknak.

111 Ráadásul az 1999/396 határozat 4. cikke alapján a felperesek számára azelőtt, hogy az OLAF a felpereseket érintő vizsgálatból következtetéseket vont volna le, lehetővé is tették, hogy a véleményüket kifejtsék az őket érintő valamennyi tényről.

112 A felperesek állításaival ellentétben téves az az álláspont, hogy az OLAF azon határozata, mely szerint az intézményt terhelő értesítési kötelezettséget elhalasztja, elvben ellenőrizhetetlen lenne, és hogy erre az ellenőrzésre csak a vizsgálat befejezésekor kerülhetne sor, ha az nem folytatódik, illetve a büntetőjogi és/vagy fegyelmi eljárás befejezésekor. A Bizottság álláspontja szerint az értesítés elmaradását a vizsgálat érdekeit szolgáló teljes titoktartás szükségessége vagy a nemzeti igazságügyi hatóságok hatáskörébe tartozó nyomozati eszközök igénybevételének igénye igazolja, és az ezen igazolásra irányuló, valamely korábbi eljárási szakaszban történő ellenőrzés gyakorlása az igazolási indokot "teljes mértékben megsemmisítené".

113 Ezenfelül a Bizottság hangsúlyozza, hogy kötelességszegés csak a tényállás időpontjában hatályos jogi háttér figyelmen kívül hagyásából eredhet, a tényállás megvalósulását követően előterjesztett új jogi háttérre irányuló javaslatban foglalt rendelkezés figyelmen kívül hagyásából pedig nem.

114 Másodszor a Bizottság azzal érvel, hogy az OLAF által a nemzeti igazságügyi hatóságok részére továbbított bűncselekményi tényállásoknak az OLAF által való büntetőjogi minősítései csupán jelzés értékűek, és e hatóságokat semmilyen módon nem kötelezik. Csupán az OLAF az iratanyaggal foglalkozó alkalmazottai mérlegelésének a kifejeződéséről van szó, és az igazságügyi hatóságnak való továbbítás csak akkor igazolt, ha az OLAF úgy véli, hogy a kérdéses tények büntetőjogi minősítésben részesülhetnek. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a nemzeti igazságügyi hatóságok, amelyekhez az OLAF fordul, teljes szabadsággal rendelkeznek abban a tekintetben, hogy az előterjesztést elfogadják és/vagy korlátozzák, és az OLAF-nak nem tartozik a hatáskörébe semmilyen utasítás adása e hatóságoknak.

115 A felperesek ezenfelül az OLAF tevékenységeinek értékeléséről szóló, 2003. április 2-i bizottsági jelentés (COM(2003) 154 végleges) 3.4.3. pontját tévesen értelmezik. A Bizottság soha nem képviselte azt az álláspontot, hogy a nemzeti igazságügyi hatósághoz fordulás azzal jár, hogy e hatóság kötve lesz az OLAF saját eredményeihez, éppen ellenkezőleg.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A vizsgálatok minősítéséről

116 Emlékeztetni kell arra, hogy az 1073/1999 rendelet értelmében az OLAF által lefolytatott vizsgálatok "külső" - azaz a Közösségen kívüli - vizsgálatokból, valamint "belső" - tehát az intézményeken belüli - vizsgálatokból állnak. Az OLAF által követendő eljárási szabályok a vizsgálat jellegétől függően különbözőek.

117 A felperesek érvelése szerint az OLAF a belső vizsgálatát küldő vizsgálatnak minősítette az eljárási hibák leplezése végett. A vizsgálat tisztán belső jellegű volt, ami azt követelte volna meg, hogy az információk mindenfajta kifelé irányuló továbbítása előtt az érintett intézményt, az OLAF Felügyeleti Bizottságát, valamint az érintett tisztviselőket értesítsék.

118 Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy valóban zavar figyelhető meg a különböző vizsgálatok jellegét illetően a vizsgálatok lefolytatása során.

119 E tekintetben a 2003. április 3-i összefoglaló feljegyzésből (lásd a fenti 23. pontot) kitűnik, hogy az OLAF az Eurostat-ügy (luxemburgi igazságügyi hatóságoknak megküldött) iratanyagára vonatkozó vizsgálatokat és a Datashop-ügy (francia igazságügyi hatóságoknak megküldött) iratanyagára vonatkozó vizsgálatokat belső vizsgálatoknak minősítette. A "jelenleg lezárt Eurostat-ügyek összefoglalójában" az Eurocost-ügyben végzett vizsgálatot belső vizsgálatnak, az Eurogramme ügyben végzett vizsgálatot külső vizsgálatnak, a CESD Communautaire ügyre vonatkozó vizsgálatot belső vizsgálatnak, a Datashop-ügyben végzett vizsgálatot pedig külső vizsgálatnak minősítették. Az összefoglaló azt is megállapítja, hogy a Datashophálózatra vonatkozó belső vizsgálat lehetővé tette a Planistat társaság központi szerepének bizonyítását, emiatt indított az OLAF 2003. március 18-án külső vizsgálatot ezen utóbbi társaságra vonatkozóan..

120 A Cocobu ülésére, valamint a Bizottság főtitkárával és az OLAF főigazgatójával 2003. június 30-án folytatott eszmecserére vonatkozó 2003. július 1-jei feljegyzésből (lásd a fenti 34. pontot) kitűnik, hogy ez a minősítés nem egyértelmű. A feljegyzés szerint ugyanis az OLAF főigazgatója megállapította, hogy a belső és a külső vonatkozások egybemosódnak az Eurostat-ügy iratanyagában, illetve hogy az Eurocost-ügy és az Eurogramme-ügy iratanyagában a külső vonatkozás vizsgálata szinte teljesen befejeződött, hogy annak eredményeit továbbították a luxemburgi igazságügyi hatóságoknak, és hogy a Datashop-ügy és a Planistat-ügy iratanyagai esetében a külső és a belső vonatkozások szintén egybemosódnak.

121 Ezenfelül az Eurostat-ügyben megindított vizsgálatok által felvetett eljárási kérdések tárgyában a Parlament felhívására a Felügyeleti Bizottság által készített 2004. január 15-i jelentésben az említett bizottság a következőket állapította meg:

"Az OLAF-nak szintén nehézségekkel kellett szembenéznie a rendeletnek a belső, valamint külső vizsgálatokra vonatkozó rendelkezéseinek az alkalmazása során. Az OLAF eredetileg külső vizsgálatokat indított, és belső vizsgálatok kezdeményezésére csak akkor került sor, amikor úgy tűnt, hogy tisztviselők is érintettek lehetnek. Az ugyanazon iratanyagok e tisztán igazgatási jellegű felosztása zavart okozott."

122 Az iratanyagból kitűnik, hogy - legalábbis a vizsgálatok végén - az Eurocost-ügy, a Datashop-ügy és a CESD Communautaire ügy iratanyagai belső iratanyagok voltak, míg az Eurogramme és Planistat ügyek iratanyagai külső iratanyagoknak minősültek. Ugyanakkor az iratanyagból az is kitűnik, hogy a Datashop-ügy és a Planistat-ügy szorosan kapcsolódnak egymáshoz.

123 Fontos a francia igazságügyi hatóságok részére való, 2003. március 19-i információtovábbítás jellegének a meghatározása. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az, hogy a 2003. március 19-i levélben és feljegyzésben a hivatkozás a Planistat-ügy külső iratanyagát említi (mely ügyet az ezt megelőző napon indítottak), és nem pedig a Datashop-ügy belső iratanyagát, nem releváns. Ez a tény nem mentesít a belső vizsgálatokhoz kapcsolódó eljárásjogi kötelezettségek alól, mivel tisztviselők érintettek. Ezenfelül a 2003. március 19-i feljegyzésben a vizsgálók a külső iratanyagra való hivatkozás ellenére az 1073/1999 rendeletnek arra a releváns rendelkezésére hivatkoznak, amely az OLAF által a belső vizsgálatai során megszerzett információk továbbítására vonatkozik. A 2003. március 19-i levélben nem határozták meg kifejezetten, hogy belső vagy külső vizsgálatról van-e szó. Ugyanakkor a tárgya alapján a levél tartalma "információ továbbítása esetlegesen büntetőjogi következményeket maga után vonó tényállás vonatkozásában", ami megfelel az 1073/1999 rendelet 10. cikke (2) bekezdése tartalmának, amely a feltehetően büntetőeljárást eredményező vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett információt megküldésére vonatkozik. A belső iratanyag hivatkozása feltüntetésének a hiánya tehát nem vonja maga után annak a megengedését, hogy az abban megnevezett személyek védelemhez való jogát figyelmen kívül hagyják. Az iratanyag hivatkozása után mindenesetre az "Eurostat/Datashop/Planistat" felirat szerepel. Ezenfelül az OLAF főigazgatója maga állapította meg a 2003. április 3-i feljegyzésében (lásd a fenti 23. pontot), hogy a Datashop-ügy belső iratanyagát, amely ügyben tisztviselők érintettek, megküldték a párizsi ügyészség (Franciaország) vezető ügyésze részére.

124 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a jelen eljárás tekintetében az Eurocost-ügy iratanyagának a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történő, 2002. július 4-i megküldése egy belső vizsgálatot érintett, ugyanúgy, mint a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére történő, 2003. március 19-i megküldése.

125 Meg kell tehát vizsgálni, hogy az OLAF megsértett-e magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabályt a belső vizsgálatok iratanyagainak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldésekor.

A felpereseknek, a Bizottságnak, valamint az OLAF Felügyeleti Bizottságának az értesítése

- A felperesek tájékoztatása

126 A felperesek állításuk szerint nem kaptak előzetes értesítést a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldéséről, és Y. Franchet-t a D. Byket nem érintő Eurocost-ügy iratanyagának a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történő megküldéséről sem értesítették. Következésképpen az OLAF szándékosan figyelmen kívül hagyta a gondos ügyintézés és a kontradiktórius eljárás elvét, a védelemhez való jogot, valamint az érintett terhére és javára szóló körülmények vizsgálatának a követelményét, amelyeket többek közt az EJEE, valamint a Charta is magában foglal. A felperesek az 1999/396 határozat 4. cikkére is hivatkoznak.

127 Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az érintett tisztviselők értesítését a 1999/396 határozat, amellyel a Bizottság a belső vizsgálatok feltételeinek és részletes szabályainak a végrehajtását meghatározta, kizárólag a belső vizsgálatok keretében írja elő.

128 Az 1999/396 határozat 4. cikke első bekezdésének a rendelkezéseiből kitűnik, hogy az érdekelt tisztviselőt rövid időn belül értesíteni kell személyes érintettségének lehetőségéről, feltéve hogy ez a vizsgálatot nem veszélyezteti, és semmilyen esetben sem lehet bizottsági tisztviselőre név szerint utaló következtetést levonni, ha a vizsgálatot anélkül folytatták le, hogy az érdekeltnek lehetősége lett volna véleményét kifejteni az őt érintő valamennyi tényről (a Bíróság elnöke C-471/02. P. (R). sz., Gómez-Reino kontra Bizottság ügyben 2003. április 8-án hozott végzésének [EBHT 2003., I-3207. o.] 63. pontja).

129 Ezeknek az azokat a feltételeket meghatározó rendelkezéseknek figyelmen kívül hagyása, amelyek mellett az érintett tisztviselő védelemhez való jogának a tiszteletben tartása összeegyeztethető a valamennyi ilyen jellegű vizsgálatra jellemző bizalmassági követelménnyel, a vizsgálati eljárásra vonatkozó lényeges alakiságok megsértésének minősül (a fenti 128. pontban hivatkozott Gómez-Reino kontra Bizottság ügyben hozott végzés 64. pontja).

130 Ugyanakkor az 1999/396 határozat 4. cikke nem érinti kifejezetten az információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldését, nem ír tehát elő olyan kötelezettséget, hogy az érintett tisztviselőt az ilyen megküldés előtt értesíteni kell. Az 1073/1999 rendelet 10. cikke értelmében ugyanis (a külső vizsgálatok esetében) az OLAF jogosult, illetve (a belső vizsgálatok esetében) köteles az információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldésére. Az információk megküldése tehát megelőzheti "a vizsgálat eredményeként levont következtetéseket", amelyeket rendszerint a vizsgálati jelentés foglal magában.

131 Ezenfelül a fenti 128. pontban hivatkozott Gómez-Reino kontra Bizottság ügyben hozott végzés 68. pontja szerint az 1999/396 határozat értelmében az OLAF által a vizsgálat alapján levont, tisztviselőre név szerint utaló következtetések szükségszerűen az 1073/1999 rendelet 9. cikke által előírt, az említett Hivatal igazgatójának felügyelete mellett összeállított jelentésben szerepelnek, és az érintett intézmény által a belső vizsgálat eredményeként megtett intézkedések különösen fegyelmi vagy jogi intézkedések lehetnek.

132 Teljes mértékben lehetséges ezért azt az álláspontot képviselni, hogy az információk a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldésének az időpontjában nem létezett az 1073/1999 rendelet 9. cikke értelmében vett, olyan jelentés, amelyet az OLAF a Bizottságnak megküldött, és amely a felpereseket személyesen érintette.

133 Ugyanakkor azt is meg kell vizsgálni, hogy a luxemburgi és francia igazságügyi hatóságoknak megküldött "információkat" oly módon kell-e értelmezni, hogy azokba beletartoznak a felperesekre "név szerint utaló következtetések" is.

134 Ami elsőként az Eurocost-ügy iratanyagának a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történő, 2002. július 4-i megküldését illeti, a továbbító feljegyzésből kitűnik, hogy az OLAF sem Y. Franchet-t, sem az Eurocost képviselőit nem hallgatta meg, és ezt szándékosan tette annak érdekében, hogy az igazságügyi vizsgálat eredményeit ne veszélyeztesse. Ezért semmilyen kétely nem áll fenn azt illetően, hogy Y. Franchet-t ezt az iratanyagot illetően nem hallgatták meg, mielőtt azt a luxemburgi igazságügyi hatóságoknak megküldték.

135 Az említett feljegyzés jelzi, hogy Y. Franchet, az Eurocost egyik alapítója, korábbi elnöke, alelnöke és tagja, rendszeresen jelen volt az Eurocost közgyűlésein, és az elnöksége alatt ő írta alá az Eurocost igazgatójának a munkaszerződését. Az OLAF főigazgatója hangsúlyozza, hogy esetlegesen összeférhetetlenség áll fenn, és hogy egy belső meghallgatás következtetései számos szabálytalanságot, valamint az Eurocost vezetői által az Eurostat sérelmére elkövetett csalásokat tártak fel. Az "Eurostat sérelmére elkövetett csalások leplezése végett eszközölt könyvelési manipulációk" tekintetében a feljegyzés azt állapítja meg, hogy szóba kerültek az Eurostattal e tárgyban kötött hallgatólagos megállapodások. A feljegyzés "egyes költségek dupla vagy akár tripla finanszírozására" is utal.

136 Meg kell állapítani, hogy ez a továbbító feljegyzés, amely az esetleges összeférhetetlenség tekintetében kifejezetten említi Y. Franchet-t, "Y. Franchet-re név szerint utaló következtetéseket tartalmazónak" kell tekinteni. E tekintetben azt is hangsúlyozni kell, hogy a 2003. április 3-i feljegyzésben (lásd a fenti 23. pontot) az OLAF főigazgatója közölte, hogy "a luxemburgi ügyész a 2002. július 10-i levelében nem ellenezte az OLAF vizsgálói által vádolt tisztviselők meghallgatását", illetve azt, hogy "a[z Eurostat] főigazgatója érintett lehet".

137 Másodszor a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére való, 2003. március 19-i megküldését illetően vitathatatlan, hogy a felpereseket nem értesítették, és nem biztosítottak a számukra lehetőséget az iratanyagra vonatkozó nyilatkozattételre annak megküldése előtt. Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a 2003. március 19-i levél tárgya "Információ továbbítása esetlegesen büntetőjogi következményeket maga után vonó tényállás vonatkozásában", a kísérő feljegyzésé pedig "Esetlegesen bűncselekménynek minősülő tényállás felfedése".

138 Az OLAF főigazgatója a 2003. március 19-i levelében közli, hogy a francia igazságügyi hatóságok értékelésére is figyelemmel "úgy tűnik, hogy az OLAF csalárd módon járt el, és ezzel kárt okozott a közösségi költségvetésnek, ami esetlegesen büntetőjogi következményeket vonhat maga után", és arról is tájékoztat, hogy "[a] vizsgálat felfedte, hogy e tényekért a párizsi székhelyű Planistat Europe SA vezetői felelősek, európai tisztviselők aktív bűnrészessége mellett".

139 A 2003. március 19-i feljegyzés "[a] vizsgálat tárgyát képező történeti tényállás" keretében "A vizsgálat során tett megállapítások" címet viselő 2.3. pontjában arról tájékoztat, hogy az Eurostat 1999. szeptemberi, a Brüsszelben (Belgium), Luxembourgban (Luxemburg) és Madridban (Spanyolország) található Datashopokra vonatkozó belső meghallgatására vonatkozó jelentés, amelynek alapján az OLAF vizsgálata megindult, "számos olyan szabálytalanságot tárt fel, amelyet e három Datashop irányítása keretében az 1996-tól 1999 végéig tartó időszakban követtek el", valamint, hogy "[a] jelen ügyben az e három Datashop által bevallott üzleti forgalom jelentős része - mintegy 50-55%-a - olyan titkos alapba került, amelynek a használata egy [az Eurostatnál dolgozó] tisztviselő engedélyéhez volt kötve".

140 E feljegyzésben az is szerepel, hogy "a teljes ügyre kizárólag a Groupe Planistat igazgatói rendelkeztek általános rálátással, valamint valószínűleg D. Byk, az Eurostat osztályvezetője, aki francia állampolgárságú", és hogy "a hamis számlákat a titkos alapból fizették ki [...] D. Byk hozzájárulását követően, aki az Eurostat igazgatója, és francia állampolgárságú", valamint hogy "[k]örülbelül 922500 [eurót] számláztak ki és fizettek ki ily módon", és "az Eurostat a titkos alapok segítségével ily módon a Planistat Europe SA veszteségének jelentős hányadát rendezte, noha e veszteségnek a Bizottsággal szerződő feleket kellett volna terhelnie", továbbá, hogy "a titkos alap szolgált az éttermek, szállodák és utazások az Eurostat egyes tisztviselői - köztük D. Byk - által okozott költségeinek a fedezésére is".

141 A kérdéses büntetőjogi jogsértések leírásának keretében, a "Hűtlen kezelés" című 3.1. pontban a következő megállapítások olvashatók:

"Az, hogy egyes közösségi tisztviselők a piaci szereplők olyan hálózatát hozták létre, amelynek az egyik célja az, hogy a Bizottság elől eltitkolja a közösségi statisztikai termékek értékesítéséből vagy szolgáltatások nyújtásokból származó bevétel egy részét, megvalósíthatja a Code pénalnak [büntető törvénykönyv] a hűtlen kezelést meghatározó 314-1. cikkében említett »alapok, értékpapírok és bármely javak eltulajdonítását«. A jogsértést megvalósító tényállási elemek összességét az érintett közösségi tisztviselők, a Planistat csoport érintett igazgatói, valamint a Datashop érintett igazgatói társtettesként követték el. A közösségi tisztviselők nem hagyhatták figyelmen kívül a hatályos pénzügyi szabályozást, amely a tisztviselőket arra kötelezi, hogy a teljes bevétellel elszámoljanak.

Ezenfelül ugyanezek a közösségi tisztviselők a kérdéses összegeket olyan célokra fordították, amelyek nem kapcsolódnak a közösségi érdekekhez, mivel az említett pénzösszegeket nyilvánvalóan a Planistat Europe SA társaságnak a Bizottsággal kötött szerződésében nem szereplő költségekre vagy az említett tisztviselők személyes kiadásának a fedezésére használták fel. A csalárd szándék abból származik, hogy ez a felhasználás nem a közösségi célokat szolgálta."

142 A feljegyzés, miután kitér a hűtlen kezelés leplezésének a kérdésére a Planistat társaság vonatkozásában, a "Bűnszövetség" című 3.3. pontjában a következőképpen fogalmaz:

"A Code pénal 450-1. cikke értelmében »bűnszövetségnek minősül minden, legalább öt év börtönbüntetéssel büntetendő bűntett vagy bűntettek, illetve vétség vagy vétségek egy vagy több tényállási elem megvalósulásával elkövett előkészülete céljából létrehozott csoportosulás vagy ilyen céllal kötött megállapodás [...]«.

Meg kell vizsgálni, hogy ez a minősítés megállapítható-e a jelen iratanyag esetében, mivel a közösségi alapok kifosztásának sikeres végrehajtásához szükséges volt a hűtlen kezelést elkövető tisztviselők, a Planistat igazgatói, valamint a Datashop igazgatói közötti szövetség.

[...]"

143 Végezetül a 3.5. pont, amelynek címe "A francia jognak a francia állampolgárok által külföldön elkövetett jogsértésekre való alkalmazása", a következőket tartalmazza:

"[...]

A jelen iratanyag keretében Y. Franchet, az Eurostat igazgatója és D. Byk, az Eurostat osztályvezetője, akik az Európai Közösségek tisztviselői, Luxemburgban dolgoznak, és akikről feltehető, hogy a teljes rendszert vagy annak egy részét létrehozták, francia állampolgársággal rendelkeznek.

A fent ismertetett információk alapján kijelenthető, hogy az OLAF a közösségi alapok kifosztására irányuló széles körű szövetkezéssel áll szemben, és e kijelentést számos olyan tény alapozza meg, amelyek - az illetékes igazságügyi hatóság által végzett értékelésre is figyelemmel - büntetőjogi következményeket vonhatnak maguk után.

Következésképpen a jelen feljegyzést és az ahhoz mellékelt iratokat meg kell küldeni a párizsi ügyészség vezető ügyészének."

144 A 2003. március 19-i feljegyzésből egyértelműen kitűnik, hogy az a felperesekre "név szerint utaló következtetéseket" von le.

145 Következésképpen Y. Franchet-t és D. Byket - Y. Franchet tekintetében az Eurocost iratanyagnak a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történő megküldését megelőzően, valamint Y. Franchet és D. Byk tekintetében a Datashop-Planistat iratanyagnak a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldését megelőzően - az 1999/396 határozat 4. cikke alapján elvben értesíteni kellett volna, és meg kellett volna őket hallgatni az őket érintő tényekkel kapcsolatban.

146 Ez a cikk ugyanakkor kivételt ír elő arra az esetre, ha a vizsgálat céljai érdekében a teljes titoktartás fenntartása és a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozó vizsgálati eljárás lefolytatása válik szükségessé. Az ilyen esetekben a tisztviselő nyilatkozattételre való felhívására vonatkozó kötelezettség teljesítése a Bizottság főtitkárának a hozzájárulásával elhalasztható. Az értesítés elhalasztásához tehát a vizsgálat céljai érdekében a teljes titoktartás fenntartása szükségességének, valamint a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozó vizsgálati eljárás lefolytatása szükségességének a kettős feltétele kell, hogy teljesüljön. Ezenfelül a Bizottság főtitkárának előzetes hozzájárulását is be kell szerezni.

147 E tekintetben az Eurocost iratanyagnak a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történő megküldését illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság főtitkára által az OLAF főigazgatójának 2002. augusztus 2-án küldött levélből kitűnik, hogy a főtitkár hozzájárult ahhoz, hogy az érdekelt személyek ne kapjanak értesítést. Indokolásában úgy nyilatkozott, hogy "a szolgálat[aik] közötti, a meglevő eljárások javítására vonatkozó tárgyalások eredményéig hozzájárul[hat] az [OLAF főigazgatójának] azon [javaslatához], hogy a tárgyban megjelölt ügyben az érdekelt fekete ne értesítsék". A Bizottság főtitkára tehát semmilyen módon nem vette számba a fent említett feltételek fennállását. E hozzájárulás megadása mindenesetre a kérdéses iratanyag megküldését követően történt.

148 A Datashop-Planistat iratanyagnak a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldését illetően meg kell állapítani, hogy a 2003. április 3-i feljegyzésből, amely tehát a 2003. március 19-i megküldést követő keltezésű, az derül ki, hogy az OLAF igazgatója megállapítja, hogy az Eurostatnál és az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatalánál dolgozó tisztviselők is érintettek, illetve továbbá azt, hogy a ezen vonatkozás tárgyában már továbbították az információkat a francia igazságügyi hatóságoknak, és a tisztviselők értesítését az 1999/396 határozat 4. cikke alapján el kell halasztani, mivel a vizsgálat céljai a teljes titoktartást teszik szükségessé. A második előírt feltételre ugyanakkor semmilyen utalás nem történt.

149 Ezenfelül az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére válaszolva a Bizottság megerősítette, hogy a főtitkárának "[nem volt] lehetősége arra, hogy hozzájáruljon a felperesek nyilatkozattételre való felhívás céljából történő értesítésére vonatkozó kötelezettség teljesítésének az elhalasztásához".

150 Következésképpen az 1999/396 határozat 4. cikkében előírt kivétel alkalmazásának a feltételei, amelyek az értesítés elhalasztását lehetővé teszik, a jelen ügyben nem teljesültek.

151 Meg kell állapítani, hogy a Bizottság főtitkára hozzájárulásának a kérése és a beszerzése nem puszta formalitás, amelyet adott esetben az eljárás későbbi szakaszában is teljesíteni lehetne. A hozzájárulás beszerzésének követelménye ugyanis elveszítené alapvető funkcióját, amely az érintett tisztviselők védelemhez való joga tiszteletben tartásának, valamint annak biztosításában áll, hogy az érintett tisztviselők értesítésének elhalasztására csak valóban kivételes esetben kerüljön sor, és e kivételes jelleg értékelése ne csak az OLAF hatáskörébe tartozzon, hanem annak a Bizottság főtitkára általi értékelése is szükséges legyen.

152 E körülmények között az OLAF a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldésével megsértette az 1999/396 határozat 4. cikkét, valamint a felperesek védelemhez való jogát, valamint az Eurocost-ügy iratanyagának a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történő megküldésével ugyanígy megsértette az említett cikket, és Y. Franchet védelemhez való jogát.

153 Vitathatatlan, hogy a jelen ügyben megsértett jogszabály, amely szerint a vizsgálat által érintett személyeket a vizsgálatról értesíteni kell, és biztosítani kell a számukra a lehetőséget arra, hogy valamennyi őket érintő tényt illetően nyilatkozzanak, a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabály (lásd ebben az értelemben a T-259/03. sz., Nikolaou kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12-én hozott ítélet [az EBHT-ban nem tették közzé] 263. pontját).

154 Igaz ugyan, hogy az 1999/396 határozat 4. cikke az OLAF számára mérlegelési mozgásteret biztosít azokban az esetekben, amelyekben a vizsgálat céljai a teljes titoktartást teszik szükségessé, illetve amelyekben a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozó vizsgálati eljárás lefolytatása válik szükségessé (lásd analóg módon a fenti 153. pontban hivatkozott Nikolaou kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 264. pontját). Az érintett tisztviselők értesítésének az elhalasztására vonatkozó határozat elfogadásának a módja tekintetében azonban az OLAF semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezik. Ugyanígy az OLAF semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezik az 1999/396 határozat 4. cikke alkalmazási feltételeinek a vizsgálata tekintetében.

155 Amint az már a fentiekben is megállapítottuk, az említett kivétel alkalmazásának feltételeit és módjait a jelen ügyben nem tartották be, mivel az OLAF nem hivatkozott az említett vizsgálati eljárás lefolytatására, valamint nem kérte, és nem is szerezte meg időben a Bizottság főtitkárának a hozzájárulását ahhoz, hogy a vizsgálat által érintett tisztviselők nyilatkozattételre való kötelező felhívását elhalasszák.

156 E körülmények között az OLAF, mivel nem teljesítette az értesítési kötelezettségét, kellően súlyosan megsértett egy a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabályt.

- A Bizottság értesítése

157 A felperesek érvelése szerint a Bizottságot az Eurostat-ügy iratanyagának a luxemburgi és francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldése előtt nem értesítették. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint ezt az érvet úgy kell értelmezni, hogy meg kell határozni azt, hogy a Bizottságot az 1999/396 határozat 4. cikkének alkalmazása keretében előírttól eltérő módon kellett-e értesíteni ahhoz, hogy a főtitkára a hozzájárulását adja, amit az alábbiakban vizsgálunk.

158 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése értelmében az OLAF-nak az esetlegesen büntetőjogi következményekkel járó tények tárgyában végzett belső vizsgálat esetében a megszerzett információkat meg kell küldenie az érintett tagállamnak, míg a külső vizsgálatok esetében e megküldés csupán lehetőség. A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy a vizsgálati jelentések még nem készültek el, és emiatt az iratanyagok megküldése eleve információk megküldésében állt, még ha azok a felperesekre név szerint utaló következtetéseket tartalmaztak is, és nem a vizsgálati jelentések megküldésében, amelyet az 1073/1999 rendelet 9. cikke szabályoz. A 10. cikk (3) bekezdése értelmében a belső vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett információnak az érintett intézmény számára való megküldése szintén lehetőség. E cikknek egyetlen rendelkezése sem írja elő, hogy az információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldése előtt vagy azzal egyidejűleg az érintett intézményt értesíteni kell.

159 A belső vizsgálatok keretében az érintett intézmény értesítését az 1073/1999 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése írja elő. Ez a rendelkezés azonban az értesítésre semmilyen határidőt nem határoz meg. Nem ír elő például olyasmit, hogy az érintett intézményt az információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldése előtt kellene értesíteni. Ezenfelül e cikk kivételt foglal magában arra az esetre, ha a vizsgálat célja érdekében teljes titoktartásra van szükség. Az ilyen esetekben az OLAF az értesítést késleltetheti. Az iratanyagból kitűnik, hogy az OLAF úgy vélte, hogy legalábbis a Datashop-Planistat ügy iratanyaga vonatkozásában olyan ügyről van szó, amely a vizsgálat céljai érdekében megkívánja a teljes titoktartást (lásd a fenti 23. pontban említett 2003. április 3-i feljegyzést). Meg kell állapítani, hogy az OLAF mérlegelési jogkörébe tartozik az a döntés, hogy ez a kivétel alkalmazandó-e.

160 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az OLAF nem volt köteles arra, hogy az információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére az 1073/1999 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése alapján történő megküldését megelőzően a Bizottságot értesítse.

161 Következésképpen az OLAF azzal, hogy az információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldését megelőzően a Bizottságot nem értesítette, nem sértette meg az 1073/1999 rendelet 4. és 10. cikkét.

162 A felperesek mindenesetre nem bizonyították, hogy az, hogy az információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldését megelőzően a Bizottságot nem értesítették, az 1999/396 határozat 4. cikkének alkalmazása keretében kifejtett megfontolásokra figyelemmel mennyiben sértette a jogaikat. Meg kell ugyanis állapítani, hogy az előző pontban említett rendelkezések nem tartalmaznak a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető olyan jogszabályt, amelynek a tiszteletben tartását a közösségi bíróság biztosítja.

- Az OLAF Felügyeleti Bizottságának értesítése

163 A felperesek érvelése szerint az OLAF Felügyeleti Bizottságát az információknak a luxemburgi és francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldését megelőzően szintén nem értesítették.

164 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az 1073/1999 rendelet 11. cikkének (7) bekezdése értelmében a Felügyeleti Bizottság által végzett vizsgálat végrehajtásának a rendszeres ellenőrzése keretében "[a]z [OLAF] igazgató[ja] a Felügyeleti Bizottságot tájékoztatja minden olyan esetről, amikor információt kell szolgáltatni egy tagállam igazságügyi hatóságai számára". Meg kell állapítani, hogy e rendelkezés szövege arra utal, hogy ennek az értesítésnek az információszolgáltatást meg kell előznie. Ha ez ugyanis nem így lenne, a szöveg nem tartalmazná az "olyan esetről, amikor információt kell szolgáltatni" megfogalmazást, amely jövőbeni eseményre utal. Ezt az értelmezést erősíti meg az OLAF Felügyeleti Bizottsága elnökének a House of Lords Select Committee on the European Union (az egyesült királyságbeli Lordok Házának az európai uniós különleges bizottsága) előtti, 2004. május 19-i felszólalása, amelyben megerősítette, hogy "[az OLAF] nem [volt] köteles arra, hogy azelőtt, hogy bármely igazságügyi hatósághoz fordul, a [Felügyeleti] Bizottságot értesítse".

165 A Bizottságnak az Elsőfokú Bíróság írott kérdésére adott válaszából kitűnik, hogy az OLAF 2002. október 25-én értesítette a Felügyeleti Bizottságot az Eurocost-ügy és az Eurogramme-ügy iratanyagainak a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történő megküldéséről, amely értesítés tehát a 2002. július 4-i megküldést követően történt. Ugyanígy a Felügyeleti Bizottságot 2003. március 24-én értesítették a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldéséről, és ez az értesítés is a 2003. március 19-i megküldést követően történt.

166 Következésképpen az OLAF megsértette az 1073/1999 rendelet 11. cikkének (7) bekezdését. Meg kell azonban még vizsgálni, hogy a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető olyan jogszabályról van-e szó, amelynek a tiszteletben tartását a közösségi bíróság biztosítja.

167 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy még ha az 1073/1999 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében az OLAF Felügyeleti Bizottsága nem is avatkozhat be a folyamatban lévő vizsgálatok végrehajtásába, belső szabályzatának 2. cikke értelmében "biztosítja, hogy az OLAF tevékenységének gyakorlása az emberi jogok és alapvető szabadságok teljes mértékű tiszteletben tartása mellett, a Szerződéssel és a másodlagos joggal, és különösen az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyvvel, valamint az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatával összhangban történjen".

168 Az említett bizottságnak tehát a feladata az OLAF vizsgálatai által érintett személyek jogainak a védelme. Ezért vitathatatlan, hogy a bizottsággal való, az információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldését megelőző konzultáció követelménye az érintett személyek számára jogosultságot keletkeztet.

169 Mindezek alapján meg kell állapítani, hogy az OLAF az 1073/1999 rendelet 11. cikke (7) bekezdésének a megsértésével olyan jogszabályt sértett meg, amely magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztet.

170 Ezenfelül, tekintettel arra, hogy az 1073/1999 rendelet 11. cikkének (7) bekezdése előírja, hogy a Felügyeleti Bizottság értesítése feltétlen kötelezettség, és semmilyen mérlegelési mozgásteret nem hagy, kellően súlyos jogsértésről van szó.

A nemzeti igazságügyi hatóságokra gyakorolt befolyás

171 A felperesek érvelése szerint az OLAF "orientálta" a francia igazságügyi hatóságokat azáltal, hogy büntetőjogi minősítéssel is illette azokat a tényeket, amelyeket az álláspontja szerint az Eurostat-ügyben felfedett, amely ellentétes a szerepével, amely abban áll, hogy igazgatási vizsgálatokat folytasson.

172 Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy kizárólag és teljes mértékben a nemzeti hatóságok felelősek azért, hogy milyen intézkedéseket tesznek az OLAF által nekik továbbított információk nyomán. Így e hatóságoknak maguknak kell megvizsgálniuk, hogy ezek az információk indokolják-e vagy megkövetelik-e büntetőeljárás indítását. Ebből következik, hogy az ilyen büntetőeljárások keretében a bírói jogvédelmet nemzeti szinten kell biztosítani a belső jog által biztosított valamennyi garancia felhasználásával, ideértve azokat a garanciákat is, amelyek a közösségi jog általános elveinek szerves részét képező alapvető jogokból erednek, amelyeket a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a közösségi szabályozás végrehajtása során (a Bíróság 5/88. sz. Wachauf-ügyben 1989. július 13-án hozott ítéletének [EBHT 1989., 2609. o.] 19. pontja; a C-20/00. és C-64/00. sz., Booker Aquaculture és Hydro Seafood egyesített ügyekben 2003. július 10-én hozott ítéletének [EBHT 2003., I-7411. o.] 88. pontja, valamint a Bíróság elnöke C-521/04. P. (R). sz., Tillack kontra Bizottság ügyben 2005. április 19-én hozott végzésének [EBHT 2005., I-3103. o.] 38. pontja).

173 Következésképpen a felpereseknek a nemzeti igazságügyi hatóságokra gyakorolt befolyáshoz kapcsolódó érve irreleváns.

2. Az információknak az OLAF általi nyilvánosságra hozatala

a) A felek érvei

174 A felperesek az OLAF-fal szemben kifogásolják, hogy megsértette a különösen az 1073/1999 rendelet 8. és 12. cikkében előírt titoktartási kötelezettséget, a gondos ügyintézés elvét, valamint az ártatlanság védelmének az elvét. Egyrészt ugyanis a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldése tekintetében információ szivárgott ki. A felperesek 2003 májusában a sajtóból értesültek az őket ért vádakról, és arról, hogy az ügyben a francia igazságügyi hatósághoz fordultak.

175 Másrészt az információk szivárgása folytatódott. A felperesek álláspontja szerint a kiszivárgások vagy a nemzeti igazságügyi hatóságokkal közölt jelentésen és információkon, vagy közvetlenül a felperesek és az OLAF vizsgálói közötti, 2003. június 23. és július 4. között tartott meghallgatásokon alapultak. A kiszivárgások eredete tehát egyértelmű. Az OLAF vizsgálói előtt előadott magyarázatok másnak vagy néhány nappal később szinte szó szerint megjelentek a sajtóban.

176 A "jelenleg lezárt Eurostat-ügyek összefoglalójára" vonatkozó, az OLAF által a Bizottság elnökének 2003. szeptember 24-én küldött közlemény szintén a titoktartási kötelezettség megsértésének minősül. Ezt a dokumentumot nem küldték meg a felpereseknek, és az OLAF főigazgatójának tudnia kellett volna arról, hogy ezt a közleményt a Bizottság elnöke másnap nyilvánosan fogja használni, és arról, hogy azt az előző napon a Parlamentben nyilvánosan terjesztették.

177 Az OLAF ezenfelül a felpereseket nyilvánosan - és ebbe az információknak a sajtóban való kiszivárogtatása is beletartozik - bűnösnek minősítette számos büntetőjogi jogsértés tekintetében, amely a felperesek bűnösségében való hitre ösztönzött, és előítéletet alakított ki a francia bíróságban a tények értékelésére vonatkozóan, amely így az ártatlanság vélelme megsértésének minősül. Az OLAF főigazgatója a sajtóban és a Cocobu előtt tett nyilatkozataiban az iratanyagot súlyosnak és komolynak minősítette, és ezek a nyilatkozatok az ügy megítélését foglalták magukban, míg a vizsgálatok még folyamatban voltak. Következésképpen az OLAF a titoktartási kötelezettségének sem tett eleget.

178 A Bizottság vitatja a felperesek érvelést, és megállapítja, hogy a felpereseknek bizonyítaniuk kell azokat az OLAF jó hírnevét súlyosan károsító vádakat és gyanúsításokat, amelyeket állítanak.

179 A "jelenleg lezárt Eurostat-ügyek összefoglalójára" vonatkozó 2003. szeptember 24-i közlemény tekintetében a Bizottság az 1073/1999 rendelet 10. cikkére hivatkozik, és megállapítja, hogy még ha külső vizsgálatról van is szó, az OLAF megküldhette az információit a Bizottságnak is, mivel a Bizottság a közösségi pénzügyi érdekek védelme tekintetében érintett volt.

180 Végezetül a Bizottság úgy véli, hogy az ártatlanság védelmének a figyelmen kívül hagyására alapított kifogás teljes mértékben megalapozatlan. Az OLAF ugyanis a felperesekkel szemben semmilyen bírósági vagy fegyelmi határozatot nem hozhat, mivel nem bírósági vagy fegyelmi szerv. Még ha az ártatlanság vélelmének sérelmét más közjogi hatóságok okozhatják is, a felperesek nem bizonyították, hogy az OLAF miként minősítette őket bűnösnek számos büntetőjogi jogsértés tekintetében.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Az információk kiszivárgásáról

181 A felperesek álláspontja az, hogy egyrészt a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldése tekintetében információk szivárogtak ki. Másrészt a felperesek szerint e kiszivárgások folytatódtak.

182 Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a kártérítési keresetek keretében a felperesnek kell bizonyítania, hogy a Közösség EK 288. cikk második bekezdése szerinti, szerződésen kívüli felelőssége megállapításának a feltételei teljesülnek (az Elsőfokú Bíróság T-273/01. sz., Innova Privat-Akademie kontra Bizottság ügyben 2003. december 17-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-1093. o.] 23. pontja, valamint a T-146/01. sz., DLD Trading kontra Tanács ügyben 2003. december 17-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-6005. o.] 71. pontja). Amennyiben tehát a felperesek a jelen ügyben nem bizonyították, hogy az őket érintő vizsgálatra vonatkozó információk nyilvánosságra hozatala az információk az OLAF-nak tulajdonítható terjesztésének az eredménye, a nyilvánosságra hozatal elvben nem kifogásolható az OLAF-fal szemben (lásd ebben az értelemben a fenti 153. pontban hivatkozott Nikolaou kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 141. pontját).

183 E szabály alól létezik azonban kivétel abban az esetben, ha a kárt okozó tény több különböző tényező következménye, és a közösségi intézmény nem szolgáltatott olyan bizonyítékot, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a kárt okozó tény mely tényező következménye, annak ellenére, hogy az intézmény volt inkább abban a helyzetben, hogy e tekintetben bizonyítékot szolgáltasson, így a fennmaradó bizonytalanságot az intézmény terhére kell figyelembe venni (lásd ebben az értelemben a Bíróság 169/83. sz., Leussink-Brummelhuis kontra Bizottság ügyben 1986. október 8-án hozott ítélet [EBHT 1986., 2801. o.] 16. és 17. pontját). Ezt a megközelítést kell alkalmazni, és meg kell vizsgálni, hogy a felperesek bizonyították-e, hogy az OLAF vagy az alkalmazottai terjesztettek egyes információkat, az eljárás e szakaszában nem érintve az Elsőfokú Bíróság azon kérdésre vonatkozó értékelését, hogy az esetleges információterjesztés az OLAF által elkövetett jogellenes cselekményeknek minősül-e (lásd ebben az értelemben a fenti 153. pontban hivatkozott Nikolaou kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 142. pontját).

- Az információk kiszivárgásának fennállásáról és tartalmáról

184 Meg kell állapítani, hogy az információk kiszivárgásának a fennállását a jelen ügyben köztudomású ténynek kell tekinteni. A Bizottság ugyanis maga is elismerte a tárgyalás során, hogy "az információknak a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő közlésére [került sor], [és hogy] valamikor bizonyosan kiszivárog[tak] az információk, oly módon, hogy néhány héttel később azok [megjelentek] a sajtóban". Az információk kiszivárgására vonatkozó ezen általános jellegű beismerés ellenére a Bizottság ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy a felpereseknek kell bizonyítaniuk, hogy az OLAF részéről kiszivárogtatásra került sor. A felperesek a maguk részéről elismerik, hogy nem rendelkeznek írásos bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy egy bizonyos személy volt a kiszivárogtatás forrása, de úgy vélik, hogy a ténykörülmények és a feltevések alapján arra lehet következtetni, hogy az OLAF részéről történt a kiszivárogtatás.

185 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság főtitkárának az OLAF Felügyeleti Bizottsága előtti, 2003. szeptember 3-i felszólalásának a szövege megállapítja a kiszivárogtatások fennállását. Az alábbiakban szükségesnek látszik idézni e szöveg egy bekezdését, amelynek a Bizottság az iratanyagból való eltávolítását kérte, és amely bizonyítja a nehézségek fennállását:

"Az érintettek meghallgatásának a problémájához kapcsolódóan teljes mértékben egyetértek, ez valóban probléma. Minden működhet, ha a titoktartást fenntartjuk. Ha valóban fennáll a titoktartás, az OLAF által készített iratanyagot megküldik egy ügyészségnek, és az ügyészség határoz arról, hogy meg kell-e hallgatni az érintetteket. Mindez tökéletes, ha az információk nem szivárognak ki. Sajnos az OLAF-tól jelenleg minden [kiszivárog]. Ennyit az úgynevezett titoktartásról - én [Y. Franchet vagy D. Byk] vagyok, és azt [olvasom] a Financial Times-ban, hogy a közösségi alapok kifosztásával vádolnak. Ne haragudjanak, de az Önök hírnevének vége. Nincs mit tenni, ezek az emberek, még ha később teljesen tisztára mossák is őket, teljesen tönkre vannak téve, szakmailag is és a magánéletükben is. Ezt tehát komolyan kell venni. Itt a karrierrel, a magánélettel, és a becsülettel játszunk. Ezért az a véleményem, hogy még ha a kiszivárgást nem is tudtuk megakadályozni, nagyon vigyázni kell arra, hogy mit írunk és mit mondunk; nagyon óvatosnak kell lenni."

186 Ezenfelül a Felügyeleti Bizottság titkársága által a Felügyeleti Bizottság elnökéhez címzett, 2003. május 27-i feljegyzés szerint:

"Számos, elsősorban a német, majd a francia sajtóban megjelent újságcikk beszámol arról, hogy az OLAF információkat küldött a párizsi ügyészség vezető ügyészének.

Úgy tűnik, hogy a német sajtóban való kiszivárgás teljesen egybeesett egyrészt azzal, hogy az OLAF egyes vezetőit Németországba helyezték át, másrészt pedig az Eurostat [50.] évfordulójához kapcsolódó ünnepléssel.

Megállapítható, hogy a Libération-nak a 2003. május 22-én közzétett, mellékelt cikkét kizárólag annak alapján szerkesztették, hogy az OLAF információkat küldött a párizsi ügyészség vezető ügyészének. A cikket két Brüsszelben dolgozó újságíró írta alá, ami arra enged következtetni, hogy az információk Brüsszelben, és nem Párizsban szivárogtak ki."

187 Ugyanígy az Eurostat-ügyben megindított vizsgálatok által felvetett eljárási kérdések tárgyában a Parlament felhívására a Felügyeleti Bizottság által készített 2004. január 15-i jelentés szerint:

"A jelen ügy lefolyásának egyik jellegzetessége az OLAF-nak a sajtó és az intézmények felé irányuló közlései, amelyek - szándékosan vagy nem - olyan információkra és nyilatkozatokra vonatkoztak, amelyeket a vizsgálat által érintett személyek egyéni jogai, valamint a vizsgálat megfelelő lefolytatása sérelmének a veszélye miatt bizalmasan kellett volna kezelni."

188 A 2003. július 1-jei feljegyzésből (lásd a fenti 34. pontot) az is kitűnik, hogy a kiszivárgások az OLAF főigazgatója számára egyértelmű tények voltak, tekintve, hogy a következő kijelentést tette: "Az információk kiszivárgását illetően a Bizottság biztonsági szolgálata vizsgálatot folytat".

189 E körülmények között meg kell állapítani, hogy az információk kiszivárgása a fent idézett dokumentumok alapján kellően bizonyított.

190 A felperesek az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére adott válaszukban előadják, hogy az első cikksorozatnak vagy a médiában, illetve a dokumentumokhoz nyilvánvalóan hozzáféréssel rendelkező európai képviselők által tett első nyilvános állásfoglalásoknak az OLAF 2003. március 19-i levelében és feljegyzésében használt információk és kifejezések az alapjai. A felperesek e tekintetben a sajtóban megjelent számos cikket idéznek.

191 A Bizottság a felperesek válaszához fűzött észrevételeiben vitatja, hogy a benyújtott újságcikkek az információk kiszivárgásának a fennállását vagy különösen az OLAF ebben való felelősségét bizonyítanák, és megállapítja, hogy bizonyíték nélküli állításról van szó. A Bizottság érvelése szerint a cikkek közül egyik sem támasztja alá, hogy az OLAF volt az információk a francia igazságügyi hatóságok részére történő, 2003. március 19-i megküldéséhez vagy bármely más eseményhez kapcsolódó kiszivárgások forrása.

192 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a felperesek által benyújtott újságcikkek alátámasztják a kiszivárgások fennállását. Az újságcikkek többek között egy jól informált forrásra való hivatkozásokat, valamint a 2003. március 19-i, a francia igazságügyi hatóságoknak megküldött levél és feljegyzés közvetlen idézeteit tartalmazzák.

193 A kiszivárgások tartalmának részletesebb vizsgálata érdekében tanácsosnak látszik néhány cikk idézése.

194 A Süddeutsche Zeitungban egy 2003. április 26-án megjelent cikk a következőket tartalmazza:

"A mai napon ünnepelni kellene. Az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala május 16-án lesz 50 éves [...]

Elképzelhető azonban, hogy az ünnep a tervezettnél kevésbé nagyszabású lesz. Közvetlenül a nevezetes évforduló előtt az Eurostat vezetősége a támadások kereszttüzében áll. A Süddeutsche Zeitung által megszerzett információk szerint a belső könyvvizsgálat eredményeképpen súlyos vádak merültek fel. Gyanítható, hogy titkos alapok útján megpróbálták kifosztani az Európai Unió által finanszírozott szervezetek alapjait. Az OLAF hónapok óta [...] aktívan vizsgálódik az ügyben.

[...] Legkésőbb 1999-től legalább 900000 eurót tulajdonítottak el a hivatalos számlákról, mely összeg megfelel az említett »Data Shops« bevételeinek. Vezető állású tisztviselők gyanúsíthatók azzal, hogy e titkos alapokból az összegeket saját használatra eltulajdonították.

A részletekről egyelőre keveset lehet tudni. Az érintettek ártatlanságát vélelmezni kell addig, amíg ennek az ellenkezője be nem bizonyosodik. Ha a vádak fennmaradnak, különösen merész csalásról van szó [...].

A gyanú a személyi állományra is rávetül, melynek vezetője a francia Yves Franchet. Franchet az Eurocost társaság egyik alapítója, aki régóta részesült a statisztikai hivatal pénzügyi támogatásában. Amint a Parlament márciusban jelezte, az Eurocost különösen azzal vádolható, hogy a mérlegét manipulálta [...].

A titkos alapok ezen új vádjával az Eurostat-ügy ismét lángra kaphat. S. asszony, európai parlamenti képviselő szavaival élve: »Ha ez a súlyos vád igaznak bizonyul, az ügy új irányt vesz [...]«".

195 2003. május 16-án a Financial Times-ban egy másik cikk jelent meg, mely szerint:

"A francia ügyészség nyomozást indított az európai uniós alapok »kifosztására szövetkezett kiterjedt vállalkozásra« vonatkozó állítások tárgyában, amely az Eurostat két vezető tisztviselőjét is érinti [...]

[...]

A nyomozás bejelentésére vonatkozó hír az Eurostat 50. évfordulóját megelőző öt napban pattant ki [...]

Jelenleg a tribunal de grande instance de Paris [párizsi helyi bíróság] által X ellen indított vizsgálóbírói eljárásról van szó. Az eljárást az OLAF vizsgálata nyomán indították meg [...], amely két vezető posztot betöltő francia tisztviselő ellen irányult, az egyik Yves Franchet, aki régóta az Eurostat főigazgatója, a másik pedig Daniel Byk, az Eurostat hat igazgatósága egyikének az igazgatója.

Az OLAF által a francia igazságügyi hatóságok részére megküldött iratanyag tanúsága szerint a két férfi ellen az a gyanú merült fel, hogy március 1[9]-én Luxemburgban letéti számlát nyitottak, amely mintegy 900000 euró tárolására szolgált, amely összegnek az Eurostathoz kellett volna kerülnie.

[...]."

196 Egy ugyanezen újságíró által Brüsszelben megírt cikk utal "az Yves Franchet főigazgató és Daniel Byk, az intézmény egyik igazgatója elleni vádak tárgyában a francia ügyészség által kezdeményezett nyomozásra", és azt írja, hogy "e két utóbbi személyt azzal gyanúsítják, hogy egy olyan luxemburgi letéti számla nyitásában érintettek, amely kívül esik a pénzügyi ellenőrző szervek felügyeletén". E cikk utal továbbá az Eurocost-ügy, az Eurogramme-ügy és a CESD Communautaire ügy iratanyagaira is.

197 A La Voix du Luxembourg2003. május 16-i számában ezenfelül egy cikk azt írta, hogy "alapos vizsgálatok és jól informált források szerint úgy tűnik, hogy ez az ügy jóval előrehaladottabb", és hogy "bizonyított, hogy a március 19-i, a Tribunal de grande instance de Paris-hoz tartozó ügyészség vezető ügyészének írt levélben az [OLAF] főigazgatója »a közösségi költségvetés tekintetében kárt okozó, olyan csalárd eljárások tárgyában« tesz feljelentést, »amelyek büntetőjogi következményeket vonhatnak maguk után«". Meg kell állapítani, hogy ez a cikk a francia igazságügyi hatóságok részére küldött 2003. március 19-i levelet és feljegyzést közvetlenül idézi.

198 Következésképpen e cikkekből kiderül, hogy a sajtó nagy valószínűséggel az információknak a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldéséről bizonyos információkkal rendelkezett. Ezekben a cikkekben "titkos alapokra" történik utalás, és a felpereseket név szerint, úgy említik, mint akik valószínűleg létrehozták a rendszert, vagy annak egy részét.

199 Ezenfelül Y. Franchet a 2003. május 14-én a Bizottság főtitkárának megküldött egy névtelen levelet, amelyet ő kapott, és amelyet állítása szerint megküldtek egy luxemburgi lapnak. Meg kell állapítani, hogy ez a névtelen levél, amelynek a tárgyában "Az Eurostat 50. évfordulója" felirat szerepel, a francia igazságügyi hatóságoknak megküldött, 2003. március 19-i levél és feljegyzés részleteit tartalmazza, és kifejezetten említi a felperesek neveit. Meg kell állapítani azt is, hogy ezek a részetek megegyeznek a La Voix du Luxembourg-ban megjelent cikknek a fenti 197. pontban idézett részleteivel.

200 Ezenfelül az Eurostatra vonatkozó, 2003. május 16-i nyilatkozatból, amelyet a 2003. május 19-i sajtóközlemény (IP/03/709) közzétett, és amelyet a felperesek az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére adott válaszként benyújtottak, kitűnik, hogy "a Bizottság sajnálja az OLAF vizsgálatát érintő titoktartási kötelezettség megsértését, amely nehéz helyzetet teremt, mindenekelőtt a médiában említett tisztviselők tekintetében, de a Bizottság számára is, amely nincs abban a helyzetben, hogy az esetleges következmények vonatkozásában döntsön, amíg nem rendelkezik az OLAF vizsgálatából származó megfelelő információkkal". A nyilatkozat megállapítja, hogy "a médiában információk keringenek [...] az Eurostat »datashopjaihoz« kapcsolódó, feltételezett jogellenes tevékenységekre, valamint az Eurostat [egyes] tisztviselő[inek] a lehetséges érintettségére vonatkozóan", valamint, hogy "[e]zen állítások [...] tárgyában az OLAF vizsgálatot folytat, amelynek egyes vonatkozásit érintően az OLAF iratanyagot küldött a francia ügyészségnek".

201 E dokumentumok alapján tehát általánosságban meg kell állapítani, hogy az információk kiszivárogtak, és a felperesek a sajtóból értesültek a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldéséről, amit a Bizottság nem vitat.

202 Az OLAF-nak az információk kiszivárgásában való felelősségét érintően a Bizottság az Elsőfokú Bíróság által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva kifejtette, hogy tekintve, hogy a francia igazságügyi hatóságok részére megküldött információkat az információknak a sajtóban való megjelenése előtt közölték az OLAF Felügyeleti Bizottságával, és a Bizottság jogi szolgálatával is, nem állapítható meg bizonyossággal, hogy a kiszivárgásért csak az OLAF lehet felelős. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy elegendő azt megállapítani, hogy az OLAF Felügyeleti Bizottságától származó kiszivárgás az OLAF-nak betudható, és hogy mindenesetre, még ha a kiszivárgások a Bizottság jogi szolgálatától származtak is, a Bizottság szintén felelős.

203 E körülmények között, tekintettel arra is, hogy a Bizottság még csak nem is hivatkozott arra a lehetőségre, hogy a kiszivárgások a Közösségen kívül álló forrásból származnak, mint például a francia igazságügyi hatóságoktól, az, hogy az információt az említett, a Közösségen kívüli hatóságok ismerhették, nem képez akadályt azon feltevés tekintetében, hogy az információ forrása az OLAF vagy olyan más forrás volt, amelyért a Közösség felelős.

204 Következésképpen meg kell állapítani, hogy az információk kiszivárgása a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldése tekintetében bizonyított. Ezenfelül minden az iratanyagban szereplő, valamint az iratanyag kontextusát képező ténykörülmény (lásd a különböző dokumentumoknak a fenti elemzését) arra enged következtetni, hogy a kiszivárgások forrása az OLAF, és olyan ténykörülmények hiányában, amelyek azt bizonyítanák, hogy a forrás inkább a Bizottság jogi szolgálata lehetett, vélelmezni kell, hogy a kiszivárgások forrása pontosan az OLAF.

205 A felperesek és az OLAF vizsgálói közötti, 2003. június 23-án és július 4-én tartott meghallgatásokra és a jelentésekre vonatkozó állítólagos kiszivárgások tekintetében meg kell állapítani, hogy a fentiekben megvizsgált dokumentumok nem bizonyítják kifejezetten, hogy az említett meghallgatások és jelentések tekintetében az információk kiszivárogtak. A felperesek szintén nem tudták ezt bizonyítani az általuk benyújtott újságcikkekkel. Következésképpen az esetleges kiszivárgások fennállása nem kellőképpen bizonyított.

206 A fentiekre tekintettel azt kell megállapítani, hogy a Bizottság által szolgáltatott, és annak bizonyítására irányuló bizonyítékok hiányában, hogy a kiszivárgásoknak más volt a forrása, az OLAF felelős a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldésére vonatkozó, 2003. március 19-i levélben és feljegyzésben foglalt információk kiszivárgásáért, és azért, hogy ezek az információk a kiszivárgások eredményeképpen megjelentek a sajtóban.

207 Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy az OLAF megsértett-e a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabályt.

- Magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabályok állítólagos, az információknak az OLAF általi terjesztéséből esetlegesen következő megsértésének a vizsgálata

208 A felperesek különösen az OLAF vizsgálatához kapcsolódó titoktartási kötelezettségnek, a gondos ügyintézés elvének, valamint az ártatlanság vélelme elvének a megsértésére hivatkoznak.

209 Az ártatlanság vélelme elvének a megsértését illetően az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy ez az elv, amely alapvető jog, és amelyet az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése és a Charta 48. cikkének (1) bekezdése ír elő, magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztet, amelynek tiszteletben tartását a közösségi bíróság garantálja (az Elsőfokú Bíróság T-193/04. sz., Tillack kontra Bizottság ügyben 2006. október 4-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3995. o.] 121. pontja).

210 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlata szerint az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése nemcsak a vád megalapozottságának a vizsgálatára irányadó, hanem a teljes büntetőeljárásra vonatkozik, függetlenül az eljárás kimenetelétől. E rendelkezés mindenki számára biztosítja azt, hogy ne lehessen valamely jogsértés elkövetésében bűnösnek minősíteni és bűnösként kezelni addig, amíg a bűnösségét bíróság meg nem állapította. Következésképpen ez a rendelkezés megköveteli különösen azt, hogy a bíróság tagjai a feladatuk teljesítése során ne abból az előfeltevésből induljanak ki, hogy a gyanúsított a bűncselekményt elkövette. Az ártatlanság vélelmét sértik az olyan nyilatkozatok vagy határozatok, amelyek azt a véleményt tükrözik, hogy az adott személy bűnös, amelyek a közvéleményt arra ösztönzik, hogy az adott személyt bűnösnek tekintse, és amelyek a tényállásnak az ügyben eljáró bíró által történő értékelését előre megjósolják (lásd az EJEB 2006. szeptember 21-i Pándy kontra Belgium ítéletet, 41-42. §).

211 Az EJEB ezenfelül megállapította, hogy bár az ártatlanság vélelmének az EJEE 6. cikkének (2) bekezdésében előírt elve az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében előírt tisztességes büntetőeljárás egyik eleme, az nem csupán büntető eljárásjogi biztosíték: a terjedelme jóval szélesebb ennél, és megköveteli azt, hogy az állam semmilyen képviselője ne nyilatkozzon úgy, hogy az adott személy valamely jogsértés elkövetésében bűnös, amíg a bűnösségét bíróság meg nem állapította (lásd az EJEB 2004. október 28-i Y. B. és társai kontra Törökország ítéletet, 43. §). Az EJEB ugyanis már a 1995. február 10-i Allenet de Ribemont kontra Franciaország ítéletben (A. sorozat, 308. szám, 35-36. §) - amelyre a felperesek annak alátámasztása érdekében hivatkoztak, hogy az EJEE-t úgy kell értelmezni, hogy az konkrét és tényleges, nem pedig elméleti és illuzórikus jogok védelmét biztosítja - megállapította, hogy az ártatlanság vélelmének a sérelmét nem csak bíró vagy bíróság, hanem már közhatóságok is okozhatják. E tekintetben az EJEB hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a közhatalom képviselői azelőtt, hogy az adott személyt elítélik, és a jogsértés elkövetésében való bűnösségét megállapítják, a nyilatkozattétel során megválogassák az általuk használt kifejezéseket. Az EJEE 6. cikke (2) bekezdésének alkalmazása tekintetében a kérdéses nyilatkozat valódi tartalma számít, és nem a szó szerinti megfogalmazás. Ugyanakkor azt, hogy a közhatalmi képviselő nyilatkozata megvalósítja-e az ártatlanság elvének a megsértését, azon különleges körülmények alapján kell elbírálni, amelyek között a vitatott nyilatkozat tételére sor került (a fent hivatkozott Y. B. és társai kontra Törökország ítélet, 44. §).

212 Az EJEB elismeri ezenfelül, hogy az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése az EJEE a véleménynyilvánítás szabadságát biztosító 10. cikkének az összefüggésében nem képezheti akadályát annak, hogy a hatóságok a nyilvánosságot tájékoztassák a folyamatban lévő nyomozásról, de megkívánja, hogy a hatóságok ezt az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartásához szükséges, lehető legnagyobb mértékű titoktartás és bizalmasság mellett tegyék (a fenti 211. pontban hivatkozott Allenet de Ribemont kontra Franciaország ítélet, 38. § és a fenti 211. pontban hivatkozott Y. B. és társai kontra Törökország ítélet, 47. §).

213 Az említett elv szükségszerű következménye az 1073/1999 rendelet 8. cikkének (2) bekezdése alapján az OLAF-ra háruló titoktartási kötelezettség.

214 Az EJEB ugyanígy megállapította, hogy az igazgatásnak a rá háruló gondoskodási kötelezettség és a gondos ügyintézés elve alapján egyrészt tartózkodnia kell attól, hogy a sajtó részére olyan információkat szolgáltasson, amelyek a kérdéses tisztviselő számára kárt okozhatnak, másrészt pedig minden szükséges intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy megakadályozza az intézményen belül az olyan információk bármely terjesztési lehetőségét, amelyek a tisztviselőre nézve becsületsértő jellegűek (lásd az Elsőfokú Bíróság elnöke T-203/95. R. sz., Connolly kontra Bizottság ügyben 1995. december 12-én hozott végzésének (EBHT 1995., II-2919. o.) 35. pontját.

215 A jelen ügyben a felperesek azzal érvelnek, hogy az OLAF őket egy sor büntetőjogi jogsértésben nyilvánosan - ideértve a sajtóban való kiszivárgásokat is - bűnösnek minősítette, ami a közvéleményt arra ösztönözte, hogy őket bűnösnek tekintse, valamint a tényállásnak a francia bíróság által történő értékelését előre megjósolta, amellyel megsértette az ártatlanság vélelmének elvét.

216 Emlékeztetni kell például arra, hogy a Financial Times 2003. május 16-án megjelent számában közzétett, a fenti 195. pontban idézett cikk a minden valószínűség szerint az OLAF-tól kiszivárgás útján származó információk alapján világosan jelzi, hogy a felperesek valószínűleg "a közösségi alapok kifosztására irányuló széles körű szövetkezést" hoztak létre. Egyértelmű, hogy ez a nyilatkozat sérti az ártatlanság vélelmének az elvét azáltal, hogy azt a véleményt tükrözi, hogy a felperesek bűnösök, és a közvéleményt arra ösztönzi, hogy őket bűnösnek tekintse.

217 Az OLAF tehát azáltal, hogy olyan információkat engedett kiszivárogni, amelyek már magukban foglalnak ilyen nyilatkozatokat, megsértette az ártatlanság vélelmét. E kiszivárogtatásokkal az OLAF a vizsgálathoz kapcsolódó titoktartási kötelezettséget is megsértette, továbbá azáltal, hogy a vizsgálatból származó érzékeny információknak a sajtóban való terjesztését provokálta, a gondos ügyintézéshez fűződő érdekeket is megsértette, mivel a vizsgálati eljárás során lehetővé tette a széles nyilvánosság számára, hogy bizalmas igazgatási információkhoz férjen hozzá.

218 Amint a fentiekben már szerepel, az ártatlanság vélelmének elve magánszemélyek számára jogosultságokat keletkeztet. Meg kell állapítani, hogy a titoktartási kötelezettség szintén jogosultságokat ruház az OLAF vizsgálata által érintett magánszemélyekre, mivel e magánszemélyek jogosultak arra, hogy az őket érintő vizsgálatokat az alapvető jogaik tiszteletben tartása mellett folytassák le. Ugyanígy a felperesek jogosultak arra a jelen ügyben, hogy a gondos ügyintézés elvére hivatkozzanak, amely magában foglalja, hogy az érintett ügyét a titoktartási kötelezettség betartása mellett kezeljék.

219 Meg kell állapítani, hogy e jogszabályok kellően súlyos megsértése valósult meg, mivel az OLAF-nak gondoskodnia kell arról, hogy ne kerülhessen sor ilyen kiszivárogtatásokra, amelyek az érintett személyek olyan alapvető jogait sértik, mint az ártatlanság vélelme, és az adminisztráció e kötelezettség teljesítése tekintetében semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezik.

A 2003. szeptember 24-i küldeményről

220 A felperesek érvelése szerint az OLAF azáltal, hogy 2003. szeptember 24-én megküldte a Bizottság elnökének a "jelenleg lezárt Eurostat-ügyek összefoglalóját", megsértette a titoktartási kötelezettséget.

221 Az összefoglalót a Bizottság elnöke részére az OLAF főigazgatója küldte meg. A továbbító feljegyzés szerint az OLAF főigazgatója a Bizottság elnökének "a jelenleg lezárt Eurostat-ügyek rövid összefoglalóját" küldte meg, "amely esetlegesen terjeszthető". A főigazgató ezenfelül azt írta, hogy "ez az összefoglaló feljegyzés semmilyen módon nem tekinthető az 1073/1999 rendelet értelmében vett végleges jelentésnek". Végezetül a főigazgató megjegyezte, hogy "ez a munkadokumentum általános jellegű, és az egyetlen célja az elvégzett vizsgálatok alapján levonható fő következtetések ismertetése". Maga az összefoglaló minden iratanyag (Eurocost, Eurogramme, Datashop, Planistat és CESD Communautaire) vonatkozásában feltünteti a vizsgálat tárgyát, illetve annak eredményeit és következtetéseit.

222 E tekintetben elég emlékeztetni arra, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikkének (3) bekezdése értelmében az OLAF mindenkor jogosult a belső vizsgálatok lefolytatása alkalmával megszerzett információt az érintett intézmény számára megküldeni. A felperesek érvei ezenfelül némileg ellentmondásosak, mivel egyrészről azt kifogásolják az OLAF-fal szemben, hogy egyes információkat nem közölt a Bizottsággal, másrészről viszont az a kifogásuk tárgya, hogy más információk vonatkozásában ezt megtette. Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a felpereseket 2003 júniusában és júliusában már meghallgatták ezekre az iratanyagokra vonatkozóan, így nem lehet arra hivatkozni, hogy e megküldés előtt a felpereseket nem hallgatták meg.

223 Tekintve mindenesetre, hogy az OLAF jogosult volt a dokumentumoknak a Bizottság részére történő megküldésére, meg kell állapítani, hogy az OLAf nem felelős azért az eshetőségért, hogy a Bizottság e dokumentumot nyilvánosan használta, és azt a Parlamentben nyilvánosan terjesztették. Ezt a vonatkozás az alábbiakban még vizsgálni kell a Bizottság esetleges jogellenes magatartásának az értékelése keretében.

Az OLAF főigazgatójának állásfoglalásairól

224 A felperesek érvelése szerint az OLAF főigazgatója állást foglalt az iratanyag vonatkozásában, azt súlyosnak és komolynak minősítette mind a sajtóban, mind pedig a Cocobu előtt tett nyilatkozatai alkalmával.

225 Az OLAF főigazgatójának a sajtóban állítólagosan tett nyilatkozatait illetően az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a felperesek ezzel kapcsolatos bizonyítékot nem nyújtottak be. Ezenfelül nem bizonyították, hogy az, hogy az OLAF főigazgatója egy 2003. június 30-i televíziós interjúban azt nyilatkozta, hogy az Eurostat-ügy "súlyos ügy", mennyiben sértette az ügyhöz kapcsolódó titoktartást. A felperesek mindenesetre nem nyújtottak be olyan bizonyítékot, amely lehetővé tenné az említett televíziós nyilatkozat tartalmának az ellenőrzését.

226 Az OLAf főigazgatójának a Cocobu előtti, 2003. június 30-i és 2003. július 16-i nyilatkozatai vonatkozásában a felperesek szintén nem bizonyították, hogy az, hogy a főigazgató az Eurostat-ügy iratanyagát "nem normális" és "nem klasszikus" minősítésekkel illette, hogyan sértette az ügyhöz kapcsolódó titoktartást.

227 A felperesek azonban e tekintetben az ártatlanság vélelme elvének a megsértésére is hivatkoznak.

228 E tekintetben meg kell vizsgálni, hogy az OLAF főigazgatója a Cocobu előtt tett nyilatkozataiban mit mondott. A 2003. július 1-jei feljegyzés szerint az OLAF főigazgatója a Cocobu előtti 2003. június 30-i felszólalásában megállapította, hogy "az OLAF folytatja a belső vizsgálatot, és Y. Franchet-t, valamint D. Byket meg fogja hallgatni, de a vizsgálat nem fejeződik be június végére". Ezenfelül a főigazgató megerősítette, hogy "ami azt a kérdést illeti, hogy miért nem került sor olyan fegyelmi intézkedésekre, mint például a felfüggesztés, az OLAF bizonytalan volt e tekintetben, de főként azt tartott[a] szem előtt, hogy az OLAF ne veszélyeztesse a belső vizsgálatot azzal, hogy azonnal megkondítja a vészharangokat". Ezenfelül a főigazgató kijelentette, hogy "Y. Franchet és D. Byk soha nem próbálta meg befolyásolni a vizsgálatot". Az OLAF főigazgatója a Cocobu előtti, 2003. július 16-i felszólalásában hangsúlyozta, hogy "egészen kivételes, hogy egy főigazgató érintett legyen", valamint, hogy "ez az információ nem volt elsőre észlelhető". A főigazgató megjegyezte továbbá, hogy "egy könyvvizsgálói jelentés nem jelenti feltétlenül, hogy bizonyíték is van". A főigazgató azt is megállapította, hogy Y. Franchet-t értesítették a vizsgálat megindításáról, valamint arról, hogy az eredményeket megküldték a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére.

229 Meg kell állapítani, hogy annak ellenére, hogy az OLAF főigazgatója a Cocobu előtti felszólalásaiban kifejezetten említette a felpereseket, nem vonható le az a következtetés, hogy megsértette az ártatlanság vélelmének az elvét. A kijelentései ugyanis inkább tájékoztató jellegűek, főként a Cocobu tagjai által feltett kérdésekre válaszolnak, és nem olyan jellegűek, hogy a felperesek bűnösnek tekintésére ösztönöznének.

230 E körülmények között az OLAF főigazgatója e tekintetben nem sértette meg az ártatlanság vélelmének elvét.

3. A feljegyzések és a végleges jelentések elkészítését és közlését érintő állítólagos mulasztásokról

a) A felek érvei

231 A felperesek az ombudsman 2003. július 3-i, az OLAF ellen benyújtott és a 1625/2002/IJH hivatkozási számon nyilvántartásba vett panasz tárgyában hozott határozatára hivatkoznak, amely szerint a gondos ügyintézés elve megkívánja, hogy az OLAF igazgatási vizsgálatait "gondosan, pártatlanul és objektív módon" folytassák le. A jelen ügyben azonban a felperesek szerint ez nem így történt.

232 Az OLAF ugyanis már egy 2002. július 1-jén kelt, az Eurostat-ügy iratanyagára vonatkozó feljegyzésben következtetéseket vont le, pedig ekkor még messze állt az iratanyag alapjául szolgáló vizsgálat befejezésétől és Y. Franchet meghallgatásától, aki ugyanakkor szerepel a luxemburgi igazságügyi hatóságoknak megküldött anyagban.

233 Ezenfelül sem a "jelenleg lezárt Eurostat-ügyek összefoglalója", mely 2003. szeptember 24-én kelt, sem pedig az OLAF végleges jelentései nem vették figyelembe a felperesek által a 2003 júniusi és júliusi meghallgatásaik során az Eurocost-ügy, a Datashop-Planistat ügy és CESD Communautaire ügy iratanyagára vonatkozóan közölt információkat. Az OLAF nem is indokolta, hogy ezen információkat miért nem vette figyelembe. Önmagában annak említése, hogy az érintett személyek vitatják a felelősségüket, nem jelenti azt, hogy az OLAF vizsgálói e személyeket megfelelő módon meghallgatták.

234 Az OLAF ezenfelül a következtetéseit a végleges jelentés elkészítése előtt nem közölte a felperesekkel, és ezzel ismét megsértette a meghallgatáshoz való jogukat.

235 A felperesek hangsúlyozzák, hogy az 1073/1999 rendelet (10) preambulumbekezdése szerint a vizsgálat eredményeként levont következtetéseknek kizárólag bizonyító erejű tényeken kell alapulniuk. Következésképpen az OLAF-nak minden összegyűjtött információt figyelembe kell vennie a következtetések levonásakor, és azokat nem értelmezheti oly módon, hogy azzal az általa előzetesen meghatározott kimenetelt vagy célt szolgálja.

236 Az OLAF ezenfelül erőteljes nyomást gyakorolt a francia igazságügyi hatóságokra annak érdekében, hogy a felperesek ellen eljárást indítson. A CESD Communautaire és Datashop-Planistat ügyek iratanyagának az OLAF által a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldése ugyanis ellentétes az 1073/1999 rendelet 9. cikkének (4) bekezdésével, mivel a végleges jelentések eredményeként teendő fegyelmi vagy jogi intézkedések meghatározása az érintett intézmény hatáskörébe tartozik, nem pedig az OLAF hatáskörébe.

237 A Bizottság a vizsgálat gondos és pártatlan lefolytatására vonatkozó kötelezettség tekintetében hangsúlyozza, hogy az OLAF maga határozhatja meg, hogy mikor véli szükségesnek a vizsgálat során szerzett információk továbbítását. A Bizottság vitatja, hogy a vizsgálók azt jelezték volna, hogy az információkat az azokhoz kapcsolódó tények pontos és teljes ismerete nélkül továbbították. A felperesek maguk is elismerik, hogy az OLAF vizsgálói meghallgatták őket. A vizsgálók ugyanakkor csak akkor hallgathatták meg a felpereseket, amikor a vizsgálat állása ezt lehetővé tette, ami viszonylagossá teszi a felperesek azon állítását, amely szerint csak a kérelmükre hallgatták meg őket.

238 Ami a felperesek által a 2003 júniusi és júliusi meghallgatásaik során az OLAF-fal közölt információk figyelembevételének az elmulasztását illeti, a Bizottság megállapítja, hogy a kérdéses iratanyagok jelenleg a francia és luxemburgi igazságügyi hatóságoknál vannak, és ezért a Bizottságnak a jelen ügy keretében nem kell nyilatkoznia az iratanyagok érdeméről. Az OLAF mindenesetre nem köteles arra, hogy a felperesek álláspontját ossza. Ezenfelül a "jelenleg lezárt Eurostat-ügyek összefoglalója" rögzítette, hogy a felpereseket meghallgatták, és hogy vitatják a felelősségüket.

239 A Bizottság az OLAF által a francia igazságügyi hatóságokra állítólagosan gyakorolt nyomás tekintetében, ragaszkodva ahhoz, hogy az 1073/1999 rendelet 9. cikkének (4) bekezdése értelmében a Bizottság, és nem az OLAF feladata a vizsgálati jelentések közlése, hangsúlyozza, hogy ez a rendelkezés semmilyen módon nem akadályozza az OLAF-ot abban, hogy tájékoztató jelleggel megküldje a belső vizsgálatra vonatkozó végleges jelentést valamely nemzeti igazságügyi hatóságnak, különösen akkor, ha e hatósághoz az OLAF a vizsgálat során már fordult tájékoztatásért. Ez a rendelkezés az érintett intézmény számára tartja fenn azt a feladatot, hogy megtegye a belső vizsgálat eredményeként szükséges azon fegyelmi vagy jogi lépéseket, amelyeket megfelelőnek vél.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

240 Először is a 2002. július 1-jei feljegyzés tekintetében elegendő azt megállapítani, hogy ez a feljegyzés semmilyen utalást nem tartalmaz Y. Franchet-re vonatkozóan, még hallgatólagosan sem. Tekintve mindenesetre, hogy az Elsőfokú Bíróság már megállapította a fentiekben, hogy Y. Franchet-t meg kellett volna hallgatni az Eurocost iratanyagnak a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történő megküldése alkalmával, már nem szükséges vizsgálni azt, hogy e feljegyzés kapcsán, amely az említett hatóságoknak megküldött iratanyag részét képezte, meg kellett-e volna hallgatni.

241 Másodszor a felperesek által az OLAF-fal közölt információk a végleges jelentések elkészítése során való figyelembevételének az elmulasztását illetően elegendő megállapítani azt, hogy a felperesek terjedelmes, tényekre vonatkozó okfejtésüket semmilyen bizonyítékkal nem támasztják alá. Ezenfelül nem tartozik az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozik az említett iratanyagok felülvizsgálata. Továbbá, amint a Bizottság megállapítja, az OLAF és a vizsgálói semmilyen módon nem kötelesek arra, hogy a felperesek álláspontját osszák. Egyebekben a "jelenleg lezárt Eurostat-ügyek összefoglalójában", mely 2003. szeptember 24-én kelt, hangsúlyt kap, hogy az érintett tisztviselők, akiket az OLAF szolgálatai meghallgattak, vitatták a felelősségüket a velük szemben kifogásolt tényállás tekintetében, és az az álláspontjuk, hogy mindenkor a Közösség érdekében jártak el.

242 Ezenfelül a felperesek azon érvét illetően, amely szerint a vizsgálat eredményeként levont következtetéseknek kizárólag bizonyító erejű tényeken kell alapulniuk, és következésképpen az OLAF-nak minden összegyűjtött információt figyelembe kell vennie, és azokat nem értelmezheti oly módon, hogy azzal az általa előzetesen meghatározott kimenetelt vagy célt szolgálja, elegendő annak megállapítása, hogy a felperesek semmilyen módon nem támasztották alá, hogy az OLAF a következtetéseit bizonyító erővel nem rendelkező információkra alapozta, vagy előzetesen kitűzött egy meghatározott célt.

243 Az indokolási kötelezettség állítólagos, azáltal felmerülő megsértése tekintetében, hogy az OLAF nem fejtette ki azokat az indokokat, amelyek miatt a felperesek észrevételeit nem vette figyelembe, elegendő annak a megállapítása, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EK 253. cikk által előírt indokolási kötelezettség megsértése önmagában nem váltja ki a Közösség felelősségét (a Bíróság 106/81. sz., Kind kontra EGK ügyben 1982. szeptember 15-én hozott ítéletének [EBHT 1982., 2885. o.] 14. pontja; a C-119/88. sz., AERPO és társai kontra Bizottság ügyben 1990. június 6-án hozott ítéletének [EBHT 1990., I-2189. o.] 20. pontja; a C-76/01. P. sz., Eurocoton és társai kontra Tanács ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 2003., I-10091. o.] 98. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-167/94. sz., Nölle kontra Tanács és Bizottság ügyben 1995. szeptember 18-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II-2589. o.] 57. pontja; a T-481/93. és T-484/93. sz., Exporteurs in Levende Varkens és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. december 13-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II-2941. o.] 104. pontja; a T-18/99. sz., Cordis kontra Bizottság ügyben 2001. március 20-án hozott ítéletének [EBHT 2001., II-913. o.] 79. pontja, valamint a T-43/98. sz., Emesa Sugar kontra Tanács ügyben 2001. december 6-án hozott ítélet [EBHT 2001., II-3519. o.] 63. pontja. Ezt az érvet tehát el kell utasítani.

244 Az indokolási kötelezettség mindenesetre nem foglal magában olyan követelményt, hogy minden olyan ténybeli és jogi érvet, amelyet az érintettek az eljárás során felvetettek, tárgyalni kellene (lásd ebben az értelemben a Bíróság 43/82. és 63/82. sz., VBVB és VBBB kontra Bizottság egyesített ügyekben 1984. január 17-én hozott ítéletének [EBHT 1984., 19. o.] 22. pontját; az Elsőfokú Bíróság T-277/01. sz., Stevens kontra Bizottság ügyben 2002. december 5-én hozott ítéletének [EBHT-KSZ 2002., I-A-253. o. és II-1273. o.] 71. pontját, valamint a T-198/02. sz., N kontra Bizottság ügyben 2004. április 1-jén hozott ítéletének [EBHT-KSZ 2004., I-A-115. o. és II-507. o.] 109. pontját).

245 Következésképpen a felperesek nem hivatkozhatnak arra, hogy az OLAF nem vette figyelembe az általuk közölt valamennyi információt és észrevételt.

246 Harmadszor a felperesek azon érvét illetően, amely szerint az OLAF a következtetéseit a végleges jelentése elkészítése előtt nem közölte velük, és ezáltal megsértette a meghallgatáshoz való jogukat, elegendő megállapítani azt, hogy a felpereseket a kérdéses iratanyagokhoz kapcsolódóan meghallgatták 2003. június végén és július elején, tehát jóval azelőtt, hogy az OLAF a jelentéseit 2003 szeptemberében elkészítette. A meghallgatáshoz való jog nem kívánja meg, hogy az OLAF a következtetéseit a felperesekkel közölje.

247 Negyedszer a végleges jelentéseknek a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldését, valamint az e hatóságokra állítólagosan gyakorolt nyomást illetően emlékeztetni kell arra, hogy az 1073/1999 rendelet 9. cikkének (4) bekezdése értelmében a belső vizsgálatot követően összeállított jelentést és az összes vonatkozó felhasználható dokumentumot az érintett intézménynek, szervnek, hivatalnak vagy ügynökségnek küldik meg, amely megteszi a vizsgálat eredményeiből fakadó, különösen fegyelmi vagy jogi intézkedéseket, és az OLAF igazgatóját erről tájékoztatja.

248 Arra is emlékeztetni kell, hogy az 1073/1999 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése értelmében az OLAF igazgatója a feltehetően büntetőeljárást eredményező belső vizsgálatok lefolytatása alkalmával az OLAF által megszerzett információt megküldi az érintett tagállam igazságügyi hatóságai számára.

249 A jelen ügyben az OLAF már megküldte az 1073/1999 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése alapján az információkat a francia igazságügyi hatóságok részére. Meg kell állapítani, hogy az 1073/1999 rendelet 9. cikkének (4) bekezdése nem akadályozza az OLAF-ot abban, hogy tájékoztató jelleggel megküldje a belső vizsgálatra vonatkozó végleges jelentést valamely nemzeti igazságügyi hatóságnak, különösen akkor, ha e hatósághoz az OLAF a vizsgálat során már fordult tájékoztatásért. Az említett rendelet 9. cikkének (4) bekezdése az érintett intézmény számára tartja fenn azt a feladatot, hogy megtegye a belső vizsgálat eredményeként szükséges fegyelmi vagy jogi lépéseket, és erről az OLAF igazgatóját tájékoztassa.

250 A felperesek mindenesetre nem tudták bizonyítani, hogy az OLAF valóban erőteljes nyomást gyakorolt a francia igazságügyi hatóságokra.

251 A fentiekből következően a felperesek nem tudták bizonyítani, hogy az OLAF magatartása jogellenes volt a feljegyzések és a végleges jelentések elkészítése és közlése tekintetében, kivéve az információk a luxemburgi és francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldésének a vizsgálata során már megállapított jogellenes magatartást.

4. Az egyes dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadásáról

a) A felek érvei

252 A felperesek álláspontja szerint az OLAF azáltal, hogy megtagadta tőlük a teljes iratanyaghoz való hozzáférést, az alapvető jogaik megsértésén felül hivatali visszásságot követett el. A releváns szabályozás semmilyen rendelkezése nem igazolja ugyanis a vizsgálati iratanyaghoz való hozzáférés megtagadását, mi több, a (külső vagy belső) vizsgálatra vonatkozó jelentéshez való hozzáférésnek az olyan személlyel szemben történő megtagadását, akivel kapcsolatban az OLAF vizsgálódik, függetlenül attól, hogy a vizsgálat teljes mértékben vagy részben eredményre vezet-e.

253 Nem állítható, hogy az OLAF-nak olyan jogosultsága lenne, amelynek alapján megtagadhatja a dokumentumaihoz való hozzáférést a rá bízott feladat teljesítése hatékonyságának és bizalmasságának, valamint az OLAF függetlenségének az általános indoka alapján. A dokumentumokhoz való hozzáférés alapvető jog, és annak minden esetleges korlátozását megszorítóan kell értelmezni.

254 A Bizottság észrevétele szerint az OLAF a hozzáférést nem jogellenes módon ellenezte, hiszen az eljárás előzetes szakaszában, amelyet a vizsgálata képez, ebben a tekintetben semmilyen kötelezettsége nem áll fenn. Az iratanyaghoz való hozzáférés joga csak az eljárás későbbi szakaszában, akkor nyílik meg, ha az OLAF jelentése a fegyelmi és/vagy bírósági eljárás következményével jár. A releváns dokumentumokat ezenfelül a felpereseknek a meghallgatásaik során a számukra feltett kérdések szerint bemutatták.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

255 Emlékeztetni kell arra, hogy az OLAF nem köteles arra, hogy a belső vizsgálat által állítólag érintett közösségi tisztviselő számára - a kinevezésre jogosult hatóság tisztviselő számára sérelmet okozó jogerős határozatának a meghozatala előtt - hozzáférést biztosítson az ilyen vizsgálat tárgyát képező vagy az OLAF által a vizsgálat keretében készített dokumentumokhoz; ellenkező esetben az OLAF-ra bízott feladat teljesítésének hatékonysága és bizalmassága, valamint az OLAF függetlensége sérülhetne. Különösen az a puszta tény, hogy úgy tűnik, hogy a vizsgálati iratanyagot a sajtóval jogellenes módon közölték, nem igazolja önmagában az iratanyag és az OLAF által lefolytatott vizsgálat bizalmasságától az állítólagosan érintett tisztviselő javára való eltérést. A kérdéses tisztviselő védelemhez való jogának a tiszteletben tartását kellő módon biztosítja az 1999/396 határozat 4. cikke (az Elsőfokú Bíróság T-215/02. sz., Gómez-Reino kontra Bizottság ügyben 2003. december 18-án hozott végzésének [EBHT-KSZ 2003., I-A-345. o. és II-1685. o.] 65. pontja; a fenti 153. pontban hivatkozott Nikolaou kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 241. pontja).

256 Az 1999/396 határozat 4. cikke tehát nem kötelezi az OLAF-ot arra, hogy hozzáférést biztosítson a belső vizsgálat tárgyát képező vagy az OLAF által a vizsgálat keretében készített dokumentumokhoz, főként mivel az említett rendelkezés olyan értelmezése, amely szerint az OLAF erre kötelezett, akadályozná e szerv munkáját (a fenti 153. pontban hivatkozott Nikolaou kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 242. pontja).

257 Ez a megközelítés nem ellentétes a Charta 41. cikkében előírt gondos ügyintézéshez való jog tiszteletben tartásával, mely cikk szerint e jog magában foglalja, hogy mindenkinek joga van arra, hogy a személyére vonatkozó iratokba a bizalmas adatkezeléshez, illetőleg a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartása mellett betekintsen. Az iratanyaghoz való hozzáférés ezért elvben megtagadható, ha a titoktartás ezt megkívánja.

258 Tekintettel arra, hogy ez az értelmezés az OLAF mindenfajta arra vonatkozó kötelezettségét kizárja, hogy az iratanyagához a végleges jelentésének az elkészítése előtt hozzáférést biztosítson, a felpereseknek a vizsgálati iratanyaghoz való hozzáférésre vonatkozó érvét el kell utasítani.

259 A végleges jelentéshez való hozzáférést illetően meg kell állapítani, hogy az 1999/396 határozat 4. cikkéből adódó kötelezettségek közül egyik sem vonatkozik e kérdésre. A kontradiktórius eljárás elve tekintetében az OLAF részéről jogellenes magatartást csak akkor lehet megállapítani, ha a végleges jelentést nyilvánosságra hozza, vagy ha a jelentést követően sérelmet okozó jogi aktus elfogadására kerül sor (lásd ebben az értelemben és analógia útján a fenti 153. pontban hivatkozott Nikolaou kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 267. és 268. pontját).

260 A jelen ügyben nem állítják, hogy a jelentéseket anélkül hozták nyilvánosságra, hogy azokat elsőként a felperesekkel közölték volna. Amennyiben a végleges jelentések címzettjeinek, nevezetesen a Bizottságnak és a francia vagy luxemburgi igazságügyi hatóságoknak szándékukban állt, hogy a felperesek tekintetében a végleges jelentések alapján ilyen jogi aktust fogadjanak el, ezeknek a hatóságoknak a feladata adott esetben az, hogy a felperesek részére hozzáférést biztosítsanak az iratanyaghoz a saját eljárási szabályaik, és nem pedig az OLAF eljárási szabályai alapján (lásd ebben az értelemben a fenti 153. pontban hivatkozott Nikolaou kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 269. pontját).

261 Meg kell állapítani tehát, hogy az OLAF a jelen ügyben a végleges jelentésekhez való hozzáférés tekintetében nem követett el jogsértést.

262 Amint mindenesetre a fenti 47. pontból kitűnik, a felperesek számára a kérelmükre hozzáférést biztosítottak a végleges jelentésekhez, kivéve a Planistat ügy iratanyagára vonatkozó vizsgálat végleges jelentését, amely a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a külső vonatkozását érinti.

5. Az Eurostat-ügy ésszerű időn belüli elintézésnek elmulasztásáról és az 1073/1999 rendelet 6. és 11. cikkének megsértéséről

a) A felek érvei

263 A felperesek az OLAF-fal szemben kifogásolják azt, hogy a vizsgálatok végleges jelentést csak 2003. szeptember 25-én, azaz az Eurocost-ügy és Datashop-Planistat-ügy iratanyagai tekintetében az eljárás megindításától számított mintegy három év múlva vagy az OLAF-hoz fordulástól számított három és fél év múlva, a CESD Communautaire ügy iratanyaga tekintetében pedig a vizsgálati eljárás megindításától számított tizennyolc hónap múlva, vagy az OLAF-hoz fordulástól számított mintegy két év múlva eredményeztek. Ezek a határidők ésszerűtlenek, valamint indokolatlanok az 1073/1999 rendelet 11. cikkének (7) bekezdésében előírt kilenc hónapos határidő, valamint az ugyanezen rendelet 6. cikkének (5) bekezdésében előírt azon kötelezettség tekintetében, hogy a vizsgálatokat folyamatosan kell lefolytatni, az ügy körülményeivel és bonyolultságával arányos időtartamon belül.

264 Y. Franchet ugyanis az OLAF-nak megküldte azokat a könyvvizsgálói jelentéseket, amelyek már 2000 márciusában (Eurocost-ügy) és 2001 novemberében (CESD Communautaire ügy) a vizsgálatok alapjául szolgáltak. A pénzügyi ellenőr a Datashop-Planistat ügy iratanyagára vonatkozó könyvvizsgálói jelentéssel 2000 februárja óta rendelkezett, és azt 2000 márciusában megküldte az OLAF-nak. Az OLAF a vizsgálatát az Eurocost-ügyre és a Datashop-Planistat ügyre vonatkozó iratanyag tekintetében csak 2000. október 6-án, a CESD Communautaire ügyre vonatkozó iratanyag tekintetében pedig 2002. március 18-án indította meg, tehát (az Eurocost-ügy és a Datashop-Planistat ügy esetében) nyolc hónapot, illetve (a CESD Communautaire ügy esetében) négy hónapot vett igénybe ahhoz, hogy elhatározza a vizsgálat megindítását, anélkül azonban, hogy ideje lett volna a felperesek meghallgatására.

265 A felperesek állítása szerint az OLAF egyáltalán nem értesítette a Felügyeleti Bizottságát azokról az indokokról, amelyek miatt a vizsgálat nem volt befejezhető kilenc hónap alatt, és a vizsgálat befejezésének előre látható időpontjáról sem.

266 Következésképpen az OLAF, mivel először is sok időt vett igénybe a vizsgálatok megindításához, lefolytatásához és befejezéséhez, és az igazságügyi hatóságokhoz következetlen feltételekkel, hiányos és lezáratlan vizsgálatok alapján fordult, magatartásával figyelmen kívül hagyta az ésszerű határidő fogalmát, és a gondos ügyintézés, valamint a gondos kezelés elvét.

267 A felpereseket továbbá kár érte e határidő miatt, és megalapozottan kifogásolják, hogy a vizsgálat már azelőtt is rendkívül hosszúnak bizonyult, hogy a felperesek egyáltalán aktívan részt vettek volna abban, vagy a vizsgálatban való érintettségük ismertté vált volna.

268 A Bizottság elismeri, hogy hosszú határidő telt el azon időpontok között, hogy az OLAF megkapta a különböző iratanyagokat, megindította a vizsgálatot, és e vizsgálatokat lezárta. E határidőt részben magának az OLAF-nak a létrehozása magyarázza, az OLAF ugyanis 1999. június 1-jén kezdte meg a tevékenységét a volt "Csalásellenes együttműködés" nevű task-force személyzetével, amelynek a helyébe lépett. Az új alkalmazottak érkezése 2001 közepétől 2002 közepéig fokozatos volt, és ez a személyzetváltás a szolgálat teljes újraszervezését, valamint személyzeti módosításokat, és az iratanyagok új kiosztását vonta maga után.

269 A határidő hossza tekintetében ugyanakkor nem állítható, hogy az nem ésszerű, figyelembe véve az ügy bonyolultságát. Az OLAF ugyanis az ügyre vonatkozó iratanyagokat pontosan megkapta, és csak a különböző iratanyagok közelebbi tanulmányozását követően - amelyhez némi időre volt szükség - kezdett egyértelművé válni a probléma jelentősége.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

270 Emlékeztetni kell arra, hogy az 1073/1999 rendelet 6. cikkének (5) bekezdése értelmében a vizsgálatokat az ügy körülményeivel és bonyolultságával arányos időtartamon belül, folyamatosan kell lefolytatni.

271 Az 1073/1999 rendelet 11. cikkének (7) bekezdése előírja továbbá, hogy ha egy vizsgálat lefolytatása kilenc hónapnál hosszabb ideje tart, az igazgató tájékoztatást küld a Felügyeleti Bizottság számára a vizsgálat elhúzódásának indokairól és a vizsgálat befejezésének várható időpontjáról.

272 Meg kell tehát állapítani, hogy az 1073/1999 rendelet nem ír elő pontos és kógens határidőt az OLAF vizsgálatainak a befejezésére.

273 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az igazgatási eljárások tekintetében az ésszerű határidő betartásának a kötelezettsége a közösségi jog általános elvének minősül, amelynek a tiszteletben tartását a közösségi bíróságok biztosítják, és amelyet egyébként a Charta 41. cikkének (1) bekezdése a gondos ügyintézéshez való jog elemeként nevesít (az Elsőfokú Bíróság T-394/03. sz., Angeletti kontra Bizottság ügyben 2006. április 11-én hozott ítéletének [EBHT-KSZ 2006., I-A-2-95. o. és II-A-2-441. o.] 162. pontja).

274 Következésképpen az OLAF előtti eljárás nem hosszabbítható meg az ésszerű határidőt meghaladóan, és az ésszerű határidőt az adott ügy körülményei alapján kell értékelni.

275 A jelen ügyben az iratanyagból kitűnik, hogy az OLAF 2000. március 17-től, 2000. április 12-től, illetve 2001. november 15-től rendelkezett a Datashop-ügy, az Eurocost-ügy és a CESD Communautaire ügy iratanyagára vonatkozó könyvvizsgálói jelentésekkel.

276 Az is kitűnik az iratanyagból, hogy az OLAF a belső vizsgálatot a Datashop-ügyben és az Eurocost-ügyben 2000. október 6-án, CESD Communautaire ügyben pedig 2002. március 18-án indította meg.

277 Ezeket a vizsgálatokat a 2003. szeptember 25-i végleges jelentések zárták le. Következésképpen a Datashop-ügyben és az Eurocost-ügyben lefolytatott vizsgálatokat körülbelül az OLAF-hoz fordulástól számított három és fél év múlva és a vizsgálati eljárás megindításától számított mintegy három év múlva; a CESD Communautaire ügyben lefolytatott vizsgálatot körülbelül az OLAF-hoz fordulástól számított mintegy másfél év múlva és a vizsgálati eljárás megindításától számított tizennyolc hónap múlva zárták le.

278 Meg kell állapítani, hogy ezek a határidők viszonylag hosszúak.

279 Amint maga a Bizottság is elismeri, hosszú idő telt el azon időpontok között, hogy az OLAF megkapta a különböző iratanyagokat, megindította a vizsgálatot, és e vizsgálatokat lezárta. E határidőt részben magának az OLAF-nak a létrehozása magyarázza, az OLAF ugyanis 1999. június 1-jén kezdte meg a tevékenységét a volt "Csalásellenes együttműködés" nevű task-force személyzetével, amelynek a helyébe lépett. Az új alkalmazottak érkezése 2001 közepétől 2002 közepéig fokozatos volt, és ez a személyzet-váltás a szolgálat teljes újraszervezését, valamint személyzeti módosításokat, és az iratanyagok új kiosztását vonta maga után.

280 Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy az ilyen magyarázatok önmagában nem igazolhatják ezeket a hosszú határidőket. Amint ugyanis a felperesek jogosan rámutatnak, az érintett tisztviselőket nem érheti hátrány a Bizottság szolgálatai igazgatási szervezetének a hiányosságai miatt. Az, hogy az OLAF a tevékenységének megkezdése során nehézségekbe ütközött, nem lehet indok a Bizottságnak a felelősség alóli mentesülésére.

281 Amint azonban a Bizottság ugyanakkor állítja, az ügy bonyolultságát is figyelembe kell venni. Az Eurostat-ügynek a tárgyában folytatott különböző vizsgálatok és a vizsgálatok közötti összefüggések tekintetében megmutatkozó bonyolultsága nem vitatott, és az iratanyagból is kitűnik.

282 Következésképpen nem állítható, hogy a határidők a jelen ügy körülményei alapján nem ésszerűek.

283 A felperesek azon érvét illetően, amely szerint az OLAF egyáltalán nem értesítette a Felügyeleti Bizottságát azokról az indokokról, amelyek miatt a vizsgálat nem volt befejezhető kilenc hónap alatt, és a vizsgálat befejezésének előre látható időpontjáról sem, elegendő azt megállapítani, hogy még ha ez így is lenne, a felperesek továbbra sem bizonyították, hogy valamely, magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértéséről van szó.

284 E körülmények között el kell utasítani a felpereseknek azt a kifogását, amely szerint a vizsgálatot nem folytatták le ésszerű határidőn belül.

285 A fentiekből következik, hogy az OLAF több olyan kötelességszegést követett el, amelyek kiválthatják a Közösség felelősségét. Ezek a kötelességszegések az információknak a luxemburgi és francia igazságügyi hatóságok részére anélkül történő megküldésében állnak, hogy az OLAF a felpereseket és a Felügyeleti Bizottságát meghallgatta volna, valamint a Datashop-Planistat ügyben az információknak a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldése tekintetében történt információkiszivárogtatásokban.

B - A Bizottság magatartásának jogellenességéről

1. Az információknak a Bizottság általi nyilvánosságra hozataláról

a) A felek érvei

286 A felperesek érvelése szerint az intézmények az 1073/1999 rendelet 12. cikkének (3) bekezdése alapján kötelesek az OLAF által lefolytatott vizsgálatok bizalmas jellegének tiszteletben tartására az érintett személyek törvény által biztosított jogainak tiszteletben tartásával együtt, valamint tiszteletben kell tartaniuk az alapvető jogokat, a Bizottság azonban a jelen ügyben nem felelt meg ezeknek.

287 A jelen ügyben az OLAF információinak vagy jelentéseinek a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő megküldése au OLAF részéről történő, többé-kevésbé szervezett, és feltehetően szándékos kiszivárogtatásához vezetett, és ez a felperesek elleni rágalmakat közzétevő médiahadjáratot eredményezett, amely a felperesek törvény által biztosított jogait, valamint becsületét és méltóságát súlyosan megsértette. Ugyanígy a sajtó a felperesek és az OLAF vizsgálói között lefolytatott meghallgatások óta különösen pontos információkkal rendelkezett az Eurostat-ügyről. A Bizottság tehát nem biztosította a bizalmas jelleg tiszteletben tartását. A felperesek ezenfelül megállapítják, hogy a Bizottság ezt nem is vitatja.

288 A Bizottság továbbá maga terjesztette az információkat, figyelmen kívül hagyva a titoktartási kötelezettségét, valamint a kontradiktórius eljárásnak és az ártatlanság vélemények az elvét. A felperesek egy 2003. július 9-i sajtóközleményre hivatkoznak, amelyben a Bizottság közli, hogy három tisztviselője ellen fegyelmi eljárást indít. Még ha e sajtóközlemény ki is jelenti, hogy e fegyelmi eljárások megindítását az ártatlanság vélelme elvének sérelme nélkül határozták el, a határozat meghozatala olyan kontextusban történt, hogy az a felperesek törvény által biztosított jogait szükségszerűen sérti. Ezenfelül e sajtóközleményben a Bizottság az Eurostat-ügyre vonatkozó bizalmas információkat hozott nyilvánosságra olyan vizsgálatok alapján, amelyek során a felpereseket előzetesen nem hallgatták meg.

289 Ezenfelül a Bizottság 2003. szeptember 24-én a Parlamentben három a felperesek elleni kifogásokat és kritikákat tartalmazó dokumentumot adott közre (lásd a fenti 42. pontot), amelyeket előzetesen a felperesekkel nem közöltek, és amelyekre vonatkozóan ezért a felpereseknek nem volt alkalmuk észrevételeket tenni, és amelyeket a felperesekkel csak a kérelmükre közöltek 2003. október 10-án, annak ellenére, hogy a dokumentumokat az intézményekben és a sajtóban 2003. szeptember 25-én széles körben terjesztették.

290 A felperesek érvelése szerint még ha a kérdéses dokumentumok, amelyek a task-force-tól és a Belső Ellenőrzési Szolgálattól származnak, nem is tartalmaznak őket konkrétan és egyedileg érintő kifogásokat, tekintve, hogy ezeknek a szerveknek a feladata nem abban állt, hogy a csalás fennállásáról formálisan nyilatkozzanak, vagy személyeket egyedileg érintő kifogásokat fogalmazzanak meg, önmagában az a tény, hogy e dokumentumok egyes megállapított információkat érintő kérdéseket fogalmaznak meg, kárt okoznak a felpereseknek.

291 A felperesek a válaszukban azzal érvelnek, hogy ez a terjesztés sértette a Parlament és a Bizottság kapcsolatára vonatkozó keretmegállapodást (a Parlament belső szabályzatának XIII. melléklete), amely szerint e két intézménynek minden bizalmas információ tekintetében tiszteletben kell tartania különösen "az alapvető emberi jogok[at], beleértve a tisztességes tárgyaláshoz való jogot és a magántitok védelmének jogát". A bizalmas információk ezenfelül csak a Parlament elnökével, az érdekelt parlamenti bizottságok elnökeivel, valamint az Elnökséggel és az Elnökök Értekezletével közölhetők. A jelen ügyben azonban a terjesztés ennél szélesebb körben történt, hiszen a terjesztett dokumentumok gyakorlatilag valamennyi parlamenti képviselő, illetve a sajtó számára is hozzáférhetővé váltak. A Bizottság elnöke ezenfelül felszólalt a parlamenti frakcióelnökök előtt, amely kategóriát az említett keretmegállapodás 1.4. pontja nem említi.

292 A Bizottság elnöke ezenfelül a parlamenti frakcióelnökök értekezletén való 2003. szeptember 25-i felszólalása alkalmával különösen súlyos vádakat fogalmazott meg a felperesekkel és különösen Y. Franchet-vel szemben. Még ha a Bizottság elnöke nem is vádolta különösen Y. Franchet-t a jogsértések elkövetésével, kifogásolta vele szemben azt, hogy lehetővé tettek, hogy e jogsértéseket elkövessék. Y. Franchet-t az a vád is érte, hogy a Bizottság felügyeletet gyakorló tagjait félreinformálta - amint a Bizottság azt elismerte -, és hogy érdeke fűződött ahhoz, hogy "a múltbeli tényekkel kapcsolatos igazságot leplezze".

293 Következésképpen ezzel a vádaskodással, amelyet a vádlott semmiféle meghallgatása nem előzött meg, és akit így a Cocobu tagjai előtt és a sajtóban "bűnbaknak állítottak", és amely kizárólag a Bizottsággal szembeni gyanúsítgatások légkörében elkészített jelentéseken alapult, amelynek a továbbiakban keménynek kellett mutatkoznia, a Bizottság elnöke nem olyan, méltóságteljes és becsületes magatartást tanúsított, amelyet valamennyi polgár jogosult tőle elvárni. A Bizottság elnöke nem tartotta tiszteletben az alapvető jogokat és különösen a védelemhez való jogot, értékeléseit pedig téves tényekre alapította. A felperesek álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy a Bizottság elnöke kizárólag politikai indokok alapján úgy határozott, hogy annak érdekében, hogy mindenfajta kritika alól mentesüljön, meghatároz egy bűnbakot. Ezen - a sajtó által használt minősítéssel élve - "esernyőpolitika" csak az időhúzás célját szolgálta.

294 A Bizottság hangsúlyozza, hogy tekintettel arra, hogy az OLAF a vizsgálati megbízatása keretében teljes mértékben függetlenül jár el, nem avatkozhat be az OLAF vizsgálati cselekményeibe. Az 1073/1999 rendelet 12. cikkének (3) bekezdése a Bizottságra titoktartási kötelezettséget ró az OLAF vizsgálatainak a tudomására jutott részére vonatkozóan. A Bizottság az OLAF-nak betudható minden esetleges felelősséget visel, de ez nem biztosít hatáskört arra, hogy beavatkozzon az eljárási cselekményeibe a bizalmasság biztosítása érdekében.

295 A 2003. július 9-i sajtóközleményt, valamint az ugyanezen a napon hozott határozatot illetően a Bizottság úgy véli, hogy azok különösen óvatosnak, kimértnek és az egyéni jogok védelmét szem előtt tartónak tűnnek, figyelembe véve a kontextust, amelyet "a [2001-es felmentés végrehajtása] nyomán előálló tagadhatatlan intézményközi feszültség klímája jellemzett".

296 A Parlamenttel közölt, 2003. szeptember 24-i három dokumentum (lásd a fenti 42. pontot) tekintetében a Bizottság megállapítja, hogy a task-force munkájának összefoglalása és következtetései nem tartalmaznak a felperesekre vonatkozó vádakat. A tájékoztató feljegyzés, amely a Belső Ellenőrzési Szolgálat által elkészített második közbenső jelentésen alapult, előzetes megjegyzéseket tartalmazott, amelyeknek a kimerítő jellege nem biztosított, és nem veti fel a felperesek esetleges közvetlen vagy egyéni felelősségét, így a felperesek nem kifogásolhatják, hogy a dokumentumokat előzetesen nem közölték velük, illetve, hogy nem volt lehetőségük arra, hogy az észrevételeiket megtegyék. E dokumentumok a rendszer hiányosságainak a megállapítására korlátozódnak. Annak az állításnak az elfogadása, hogy a task-force-hoz vagy a Belső Ellenőrzési Szolgálathoz hasonló szervek jelentései önmagában azáltal, hogy egyes cselekmények vagy magatartások szabályosságára vonatkozóan kérdéseket vetnek fel, kárt okozhatnak a tisztviselőknek, egész egyszerűen teljes mértékben megsemmisítené mindenfajta ellenőrzési tevékenység lehetőségét.

297 A Bizottság elnökének a 2003. szeptember 25-i beszédét érintően a Bizottság úgy véli, hogy az elnöke egy súlyos helyzet elemzését adta elő szépítés nélkül, anélkül azonban, hogy a felpereseket "bűnbakként" próbálta volna beállítani. Ha kifogásolta is Y. Franchet-val szemben, hogy az előző Bizottság utasításaival ellentétben nem számolta fel kellően rövid időn belül egyes érdekeltségeit, és szerződéses kapcsolatokat tartott fenn egyes társaságokkal bizonyos ellenőrzések olyan eredményei ellenére, amelyek a rendelkezésére álltak, ami ellentétes volt az elővigyázatosság elvével az elv legelemibb jelentését figyelembe véve is, nem vádolta a felpereseket a jogsértésekkel.

298 A Bizottság álláspontja szerint az Y. Franchet-vel szemben felhozott fő kifogás nem a csalásokban vagy a jogsértésekben való esetleges személyes érintettségében áll, hanem abban, hogy nem továbbított kellő információt a Bizottság felügyeletet gyakorló tagjának, mivel a hivatalba lépésekor a Bizottság felügyeletet gyakorló tagja nem kapott tájékoztatást az Eurostat-ügyről. A Bizottság megállapítja, hogy a Bizottság elnöke szintén egyértelműen azonosította az OLAF és a Bizottság közötti kommunikációs problémákat, és elismerte a központi ellenőrzés pénzügyi irányítása javításának a szükségességét. A felperesek büntetőjogi vagy fegyelmi felelősségét egyáltalán nem vetette fel, de egyértelműen utalt Y. Franchet "igazgatáspolitikai felelősségére".

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

299 Először is a felperesek azon kifogása tárgyában, amely szerint a Bizottság az információk a nemzeti igazságügyi hatóságok részére történő továbbítása tekintetében nem biztosította a vizsgálat bizalmas jellegét, elegendő azt megállapítani, hogy az 1073/1999 rendelet 12. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdése szerint az intézmények biztosítják a Hivatal által lefolytatott vizsgálatok bizalmas jellegének tiszteletben tartását az érintett személyek törvény által biztosított jogainak tiszteletben tartásával együtt. Ugyanakkor ez a rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy az a Bizottságra általános kötelezettséget ró annak biztosítására vonatkozóan, hogy az OLAF, amely a vizsgálatait teljes függetlenségben folytatja le, tiszteletben tartsa a bizalmasságot. Ezt a rendelkezést ugyanis az előző bekezdéssel összefüggésben kell értelmezni, amely szerint az OLAF igazgatója rendszeresen jelentést tesz az intézményeknek az általa lefolytatott vizsgálatok eredményeiről, tiszteletben tartva ugyanezen elveket. Az 1073/1999 rendelet 12. cikkéből tehát kitűnik, hogy amennyiben az OLAF főigazgatója az intézményeknek - a Bizottságot is ideértve - továbbította a vizsgálatokat érintő információkat, az intézményeknek az információk kezelése során biztosítaniuk kell ezen információk bizalmasságát, valamint az érintett személyeknek a törvény által biztosított jogait.

300 Ebből következően meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság magatartása jogellenes volt-e, amikor saját maga hozott nyilvánosságra a kérdéses vizsgálatokat érintő különböző információkat.

A 2003. július 9-i bizottsági sajtóközleményről

301 A felperes álláspontja szerint a Bizottság maga terjesztett információkat a titoktartási kötelezettségének, valamint a kontradiktórius eljárás és az ártatlanság vélelme elvének a figyelmen kívül hagyásával, és a felperesek e tekintetben a 2003. július 9-i sajtóközleményre hivatkoznak.

302 Szükségesnek tűnik a sajtóközlemény idézése:

"A Bizottság az Eurostatnál tapasztalt hűtlen kezelések eredményeképpen intézkedéseket fogad el.

Az elmúlt hetekben az Európai Közösségek Bizottsága belső vizsgálatot folytatott az [Eurostat]nál. Az elemzések előzetes eredményei egyértelműen arra utalnak, hogy az Eurostat irányítási rendszere tekintetében mulasztások és jogsértések történtek. Az [OLAF] által teljes mértékű függetlenség mellett nemrég elfogadott intézkedések teljes mértékű tiszteletben tartása mellett a Bizottság úgy véli, hogy azonnal szembe kell nézni ezekkel az aggasztó problémákkal. Következésképpen a Bizottság a mai napon számos olyan intézkedést vett tervbe, amelyek a legsürgősebb problémákat célozzák.

A Bizottság elnöke [...] a következőket nyilatkozta: »Türelmesen várjuk a különböző folyamatban lévő vizsgálatok eredményeit. Ugyanakkor a saját elemzéseik alapján már most indokolt lépéseket tenni, és a Bizottság már most határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy az események felgyorsuljanak. A mai naptól radikális és kellemetlen, de elengedhetetlen intézkedéseket teszünk. Bármi is történt a múltban, annak meglesznek a következményei, és az Eurostat meg fog felelni azoknak a szabályoknak és elveknek, amelyek alkalmazására a mostani Bizottság felesküdött.«

Intézkedések

A Bizottság a Bizottság három tisztviselője ellen fegyelmi eljárást indított. A megfelelő működés érdekében az Eurostat néhány igazgatóját áthelyezték, és tanácsadói feladatokat fognak ellátni.

Ha arra derül fény, hogy az Eurostat személyzetének valamely jelenlegi vagy volt tagja megsértette a pénzügyi rendeletet vagy a személyzeti szabályzatot, e személy ellen fegyelmi eljárás fog indulni. A Bizottság hangsúlyozni kívánja, hogy a fegyelmi eljárást megindító, illetve a tisztviselőket áthelyező határozatokat az ártatlanság vélelme elvének tiszteletben tartásával hozták meg.

[...]

[Az Eurostat belső ellenőrzésének eredményeképpen készített könyvvizsgálói jelentéseknek a »költségvetési« főigazgatóság általi elemzése] azt mutatja, hogy a pénzügyi rendelet számos súlyos megsértésre került sor, és a belső könyvvizsgáló jelentések több fontos vonatkozása tekintetében tett lépések nem voltak kellően széles körűek és szigorúak, és nem is vezettek lényegi intézkedésekhez.

[...]

A Belső Ellenőrzési Szolgálat eredményei előzetes jellegűek, és még meg kell azokat erősíteni. Ezek az eredmények és az első ténykörülmények azonban arra engednek következtetni, hogy súlyos jogsértések történtek.

Továbbra is várni kell az OLAF jelentésére, amelynek a tervek szerint június végén kell elkészülnie."

303 A felperesek álláspontja szerint ez a sajtóközlemény sérti a törvény által biztosított jogaikat, és sérti az ártatlanság vélelmének elvét.

304 Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a felpereseket e sajtóközlemény nem említi név szerint. Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy a nevük már széles körben nyilvánossá vált az Eurostat irányítási rendszere keretében elkövetett mulasztások és jogsértések összefüggésében, különösen 2003 májusában, kétségtelen volt, hogy a sajtóközlemény a felperesekre utalt.

305 A Bizottság ugyanis már nyilvánosságra hozta a felperesek nevét az Eurostatra vonatkozó azon nyilatkozatában, amelyet a 2003. május 19-i sajtóközleményben (IP/03/709) tett közzé, és amelyet a felperesek az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére válaszul benyújtottak. E nyilatkozat szerint:

"A múlt pénteken a Bizottság az OLAF-tól rövid közbenső feljegyzést kapott az Eurostatnál a múltban elkövetett állítólagos jogsértések tárgyában folyamatban lévő vizsgálataira vonatkozóan, amely megerősíti, hogy a vizsgálat által érintett néhány terület felvetheti bizonyos vezető beosztású tisztviselők egyéni felelősségét. A feljegyzés ugyanakkor nem tartalmaz konkrét tisztviselőkre vonatkozó bizonyítékokat. Ezenfelül az érintett tisztviselőket az OLAF nem hallgatta meg.

A Bizottság a következő szerdai ülésén áttekinti majd a helyzetet azt célozva, hogy minden szükséges intézkedést elfogadjon annak érdekében, hogy a folyamatban lévő vizsgálatok gyors befejezését és a Bizottság pénzügyi érdekeinek, valamint az intézmény és a tisztviselői hírnevének a védelmét biztosítsa. Ebben az összefüggésben a Bizottság áttanulmányozza majd az Eurostat főigazgatója, Yves Franchet, valamint az Eurostat igazgatója, Daniel Byk arra vonatkozó kérelmét, hogy őket a jelenlegi állásukból áthelyezzék az intézmény érdekeinek védelme céljából, valamint avégett, hogy védekezhessenek.

A Bizottság az OLAF-ot arra kéri, hogy gyorsítsa folyamatban lévő vizsgálatát, és különösen biztosítsa az általa esetlegesen érintettnek tartott tisztviselők számára a meghallgatás lehetőségét."

306 A Bizottság tehát egyértelműen társította a felperesek neveit az Eurostat-ügyben állítólagosan elkövetett jogsértésekhez. Ez megismétlődött 2003. május 21-én, amikor a Bizottság újabb sajtóközleményt tett közzé "A Bizottság lépéseket tesz az intézmény érdekeinek, valamint a saját személyzetének az Eurostat-ügyben felmerült állításokkal szembeni védelme céljából" (IP/03/723) címmel, amelyet a felperesek az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére válaszul benyújtottak, és amely szerint:

"A Bizottság a mai napon tanulmányozta az Európai Statisztikai Hivatal, az Eurostat tekintetében felmerülő állítások által teremtett helyzetet. E kontextusban négy intézkedést hozott az intézmény és a személyzet érdekeinek a védelme céljából.

Először is a Bizottság helyt ad az Eurostat főigazgatója, Yves Franchet, valamint az Eurostat igazgatója, Daniel Byk arra vonatkozó kérelmének, hogy őket új feladatkörökbe helyezzék át a vizsgálat időtartamára. Ezek az áthelyezések semmi esetre sem fegyelmi intézkedések, hanem az intézmény érdekeinek érdekében, valamint avégett történnek, hogy az érintett személyek megfelelő eszközökkel rendelkezhessenek az állításokkal szembeni védekezéshez. A mai naptól kezdve tehát az említett két személy átmenetileg tanácsadói kinevezést kap az [igazgatási] főigazgatóságnál. A Bizottság továbbá úgy határozott, hogy [V. A.]-t, a fordítási főigazgatóság jelenlegi igazgatóját nevezi ki átmenetileg az Eurostat főigazgatójává az Eurostat vezetése folytonosságának a biztosítása érdekében.

A Bizottság megjegyzi, hogy az [OLAF] mostantól a folyó év júniusának a végéig jelentést kíván tenni a Bizottság tisztviselőinek az esetleges érintettségére vonatkozóan.

Másodszor, tekintettel az Y. Franchet és D. Byk tekintetében a különösen a médiában kialakult helyzetre tekintettel a Bizottság úgy határozott, hogy segíti az említett személyeket a jó hírnevük és a védelemhez való joguk védelmében.

Harmadszor a Bizottság megbízta a [költségvetési] főigazgatóságot, hogy elemezze az Eurostat által végzett könyvvizsgálatok jelentéseit annak ellenőrzése érdekében, hogy a pénzügyi rendeletben előírt szabályokat az OLAF vizsgálata által érintett esetekben betartották-e.

Végezetül a Bizottság elhatározta, hogy a párizsi ügyészség vezető ügyésze által megindított eljárásban magánfélként részt vesz annak érdekében, hogy az intézmény polgári jogi és pénzügyi érdekeit védje.

A Bizottság hangsúlyozza, hogy az OLAF vizsgálatai folyamatban vannak, és megjegyzi, hogy az OLAF egyrészt az esetlegesen érintett tisztviselők számára biztosítani fogja a lehetőséget a meghallgatásra, és másrészt arra törekszik majd, hogy a vizsgálatait a lehető legrövidebb időn belül befejezze.

A Bizottság hangsúlyt kíván helyezni arra is, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, és emlékeztet arra, hogy az az információ, amellyel jelenleg rendelkezik, nem teszi lehetővé az egyes tisztviselők felelősségére vonatkozó következtetések levonását.

Az OLAF-ot pontosan abból a célból hozták létre, hogy védje a Közösségek pénzügyi érdekeit, és a tevékenysége valamint a vizsgálatai tekintetében fennálló függetlensége garantált. A Bizottság tiszteletben tartja az OLAF kiváltságait. Következésképpen tartózkodik mindenfajta cselekménytől, amely az OLAF vizsgálati eredményeit enyhítheti, és nem próbál meg az eredményeknek elébe menni. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a Bizottság nem vonhatja le a saját következtetéseit addig, amíg az OLAF be nem fejezte a munkáját, és el nem készítette a jelentését."

307 E sajtóközlemény tehát a felperesek nevét ismét egyértelműen társította az Eurostat-ügy állításaival.

308 Ebből következően a háttérre, valamint a már maga a Bizottság által a felpereseknek és az Eurostatnál elkövetett hűtlen kezelésekben való esetleges érintettségüknek biztosított nyilvánosságra tekintettel meg kell állapítani, hogy a 2003. június 9-i, három tisztviselő ellen fegyelmi eljárást megindító határozatot tartalmazó nyilvános közlemény, ösztönözhetett arra, hogy a felpereseket esetlegesen bűnösnek véljék, vagy legalábbis gyanúsítsák az Eurostat hatáskörébe tartozó programok irányítására vonatkozó vizsgálat tárgyát képező hűtlen kezelésekkel. Ezt a benyomást nem változtaja meg az a nyilatkozat, amely szerint "[a] Bizottság hangsúlyozni kívánja, hogy a fegyelmi eljárást megindító, illetve a tisztviselőket áthelyező határozatok az ártatlanság vélelme elvének tiszteletben tartásával hozták meg" (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-339/03. sz., Clotuche kontra Bizottság ügyben 2007. február 7-én hozott ítéletének [az EBHT-ban még nem tették közzé] 145. pontját, valamint a T-118/04. és T-134/04. sz., Caló kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. február 7-én hozott ítéletének [az EBHT-ban még nem tették közzé] 120. pontját).

309 Meg kell állapítani, hogy a 2003. július 9-i, a fegyelmi eljárásokat megindító határozatot tartalmazó nyilvános közlemény formája a nyilvánosságban vagy legalábbis annak egy részében szükségszerűen azt a benyomást keltette, hogy a felperesek belekeveredtek az Eurostatnál elkövetett jogsértésekbe. (lásd ebben az értelemben a fenti 308. pontban hivatkozott Clotuche kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 219. pontját és a fenti 308. pontban hivatkozott Caló kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 155. pontját).

310 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amint azt a fenti 210. és 211. pontban már megállapítottuk, az ártatlanság vélelmének elve megköveteli, hogy a jogsértés elkövetésével vádolt személyt ártatlannak vélelmezzék mindaddig, amíg a bűnösségét bírósági eljárás keretében minden kétséget kizáróan meg nem állapították. E sajtóközlemény közzététele időpontjában azonban - ahogy a mai napon - a felperesek bűnössége nem nyert bizonyítást.

311 Azt is meg kell azonban állapítani, hogy az intézmények nem akadályozhatók meg abban, hogy a nyilvánosságot a folyamatban lévő vizsgálatokról tájékoztassák (lásd a fenti 212. pontot). A jelen ügyben azonban nem állítható, hogy a Bizottság ezt a megkövetelt teljes titoktartást és bizalmasságot betartva, a felperesek és az intézmény érdekei közötti megfelelő egyensúlyt szem előtt tartva tette meg. Azáltal ugyanis, hogy a Bizottság elhatározta, hogy az Eurostat-ügynek ilyen nyilvánosságot biztosít, és a felpereseket társította a hűtlen kezelésekkel, túllépte a szolgálat érdekei által indokolt mértéket.

312 E körülmények között a Bizottság azon érve, amely szerint a 2003. július 9-i sajtóközlemény különösen óvatosnak, kimértnek és az egyéni jogok védelmét szem előtt tartónak tűnik - figyelembe véve a kontextust, amelyet "a [2001-es felmentés végrehajtása] nyomán előálló tagadhatatlan intézményközi feszültség klímája jellemzett" - nem fogadható el.

313 A Bizottság tehát megsértette az ártatlanság vélelmének elvét a sajtóközlemény közzétételével.

314 Amint a fenti 209. pontban már megállapítottuk, ez az elv a magánszemélyekre jogosultságokat ruház. Meg kell állapítani továbbá, hogy a jelen ügy körülményei között az említett elv e megsértését kellően súlyosnak kell tekinteni, mivel a Bizottság az ártatlanság vélelme elvének a tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettsége tekintetében semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezik.

A Parlamenttel 2003. szeptember 24-én közölt dokumentumokról

315 A felperesek érvelése szerint a Bizottság 2004. szeptember 24-én a Parlamentben három dokumentumot köröztetett, amelyek a felperesekkel szembeni kifogásokat tartalmaztak, illetve amelyek a felperesekre vonatkozó kritikákat fogalmaztak meg, és e dokumentumokat a felperesekkel nem közölték előzetesen, tehát nem biztosították a számukra a lehetőséget arra, hogy észrevételeiket megtegyék.

316 "A jelenleg lezárt Eurostat-ügyek összefoglalójáról" van szó, amelyet az OLAF főigazgatója készített, valamint az "Eurostat task-force (TEFS) jelentése - összefoglaló és következtetések" című jelentésről és az Eurostatra vonatkozó, a Belső Ellenőrzési Szolgálat második közbenső jelentésén alapuló tájékoztató feljegyzésről.

317 "A jelenleg lezárt Eurostat-ügyek összefoglalóját" illetően meg kell állapítani, hogy azt az OLAF főigazgatója megküldte a Bizottság elnökének. Hangsúlyozni kell, hogy a felperesek a Bizottsággal szemben kizárólag azt kifogásolják, hogy ezt a dokumentumot nem közölte velük, és annak megküldése előtt nem hallgatta meg őket. Meg kell azonban állapítani, hogy tekintettel arra, hogy nem a Bizottság által készített dokumentumról van szó, a Bizottság nem volt köteles arra, hogy a felpereseket a Parlamenttel való közlés előtt meghallgassa. Ezenfelül - amint a fenti 33. és 35. pontból is kitűnik - az OLAF a felpereseket 2003 júniusában és júliusában - tehát jóval az összefoglaló elkészítése előtt - meghallgatta.

318 A task-force és a BESZ kérdéses dokumentumait illetően pedig meg kell állapítani, hogy a felperesek érvelése az, hogy még ha e dokumentumok nem is tartalmaznak őket konkrétan és egyedileg érintő kifogásokat, tekintve, hogy ezeknek a szerveknek a feladata nem abban állt, hogy a csalás fennállásáról formálisan nyilatkozzanak, vagy személyeket egyedileg érintő kifogásokat fogalmazzanak meg, önmagában az a tény, hogy e dokumentumok egyes megállapított információkat érintő kérdéseket fogalmaznak meg, kárt okoznak a felpereseknek.

319 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a task-force jelentésének az összefoglalását és a következtetéseit tartalmazó dokumentum nem tartalmaz közvetlenül a felperesekkel szemben felhozott kifogásokat. Nincs szó ugyanis sérelmet okozó jogi aktusról, így a felperesek nem hivatkozhatnak jogosan a védelemhez való jog tiszteletben tartására annak kifogásolása érdekében, hogy e jelentés elkészítése előtt nem hallgatták meg őket. A felperesek a jelentésnek a Parlamentnek való megküldéséből esetlegesen származó kárra sem hivatkozhatnak.

320 Az Eurostatra vonatkozó, a Belső Ellenőrzési Szolgálat második közbenső jelentésén alapuló tájékoztató feljegyzést érintően meg kell állapítani, hogy az szintén nem tartalmaz közvetlenül a felperesekkel szemben felhozott kifogásokat. A felperesek érvelése szerint ez a dokumentum nekik kárt okozó információkat tartalmaznak, különösen Y. Franchet vonatkozásában azáltal, hogy a dokumentum említi az átláthatóságnak, valamint az Eurostat volt főigazgatója és a Bizottság felügyeletet gyakorló tagjai közötti kommunikációnak a hiányát. Ezenfelül a felperesek hangsúlyozzák, hogy a dokumentum azt a megállapítást tartalmazza, hogy "az alapok irányítása ellenőrzésének a hiánya elfogadhatatlan mértékben rejti magában a csalás és a jogsértések kockázatát". Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor megállapítja, hogy a felperesek elmulasztják a következő mondat idézetét, amely szerint "[t]ekintettel a BESZ megbízatásának a jellegére [nem kizárt az, hogy] az valamely egyéni gazdagodást okozó csalás lehetőségéről nyilatkozzon". Meg kell állapítani, hogy ezek az információk nem jelentenek kellő bizonyítékot arra, hogy a felpereseket e tekintetben a jelentés elkészítése előtt meg kellett volna hallgatni, és arra sem, hogy a dokumentumnak a Parlamenttel való közlése bármilyen kárt okozott volna. A BESZ jelentése mindenesetre, amelyen e feljegyzés alapszik, még nem minősült végleges jelentésnek. Ezenfelül nem állapítható meg, hogy sérelmet okozó jogi aktusról van szó.

321 Végezetül a felperesek a válaszukban azzal érvelnek, hogy a kérdéses három dokumentum terjesztése sértette a Parlament és a Bizottság kapcsolatára vonatkozó keretmegállapodást (a Parlament belső szabályzatának XIII. melléklete), amely szerint e két intézménynek minden bizalmas információ tekintetében tiszteletben kell tartania különösen "az alapvető emberi jogok[at], beleértve a tisztességes tárgyaláshoz való jogot és a magántitok védelmének jogát".

322 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint elegendő annak megállapítása, hogy az eljárás során felhozott új jogalapról van szó, amely nem olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Következésképpen e jogalapot az eljárási szabályzat 48. cikkének 2. §-a alapján el kell utasítani, mint elfogadhatatlant.

323 Megjegyzésként meg kell állapítani, hogy a felperesek semmilyen módon nem bizonyították, hogy a Bizottság bizalmas információkat közölt az említett keretmegállapodásban előírtakon kívül más címzettekkel, és azt sem, hogy a terjesztett dokumentumok a gyakorlatban valamennyi parlamenti képviselő, illetve ezen túlmenően a sajtó számára is hozzáférhetőek voltak.

324 A fentiekből következően, tekintettel arra, hogy a Bizottság nem volt köteles arra, hogy a felpereseket a három kérdéses dokumentumnak a Parlament részére történő továbbítása előtt meghallgassa, és arra sem, hogy e továbbítás előtt a dokumentumokat a felperesekkel közölje, a felperesek erre vonatkozó kifogását el kell utasítani.

A Bizottság elnökének 2003. szeptember 25-i beszéde

325 A felperesek érvelése szerint a Bizottság elnöke a Parlament frakcióvezetőinek értekezlete előtti, 2003. szeptember 25-i beszédében rendkívül súlyos vádakkal illette a felpereseket, illetve különösen Y. Franchet-t, és ebből következően nem tartotta tiszteletben a felperesek alapvető jogait.

326 A Bizottság álláspontja szerint az elnöke a beszéde során a felpereseket nem vádolta jogsértéssel. Az Elsőfokú Bíróság azonban megállapítja, hogy az említett beszédnek (lásd a fenti 297. és 298. pontot) a Bizottság általi értelmezése nem tükrözi a valóságot. Igaz ugyan, hogy a Bizottság elnöke a beszédében az átláthatóságnak, valamint az Eurostat volt főigazgatója és a Bizottság felügyeletet gyakorló tagjai közötti kommunikációnak a hiányát hangsúlyozza. Az elnök azonban azt sugallja, hogy az Eurostat főigazgatójának, valamint egy bizonyos másik vezető tisztviselőnek a jogsértésekben való érintettségéhez nem férhet kétség.

327 Megállapítja például, hogy "az előző Bizottság arra vonatkozó utasításival ellenétben, hogy számolja fel az e szervekkel való kapcsolatait [...] a főigazgató más formában és más módon folytatja az azokkal való együttműködését", valamint, hogy "félresiklás történt", illetve, hogy "számos könyvvizsgálói jelentés [...] hangsúlyoz olyan jogsértéseket, amelyek néhány esetben súlyosak vagy rendkívül súlyosak a hatályban lévő jogszabályok szerint, és amelyek az Unió pénzügyi érdekeit sértik". A beszéd annak hangsúlyozásával folytatódik, hogy a tényeket a Bizottság "teljes súlyosságukban és terjedelmükben 2003 májusában" észlelte, "az OLAF által a főtitkárnak küldött első összegző közleményben", és hogy "[a] tények súlyosságán kívül a példa nélküli és a leglesújtóbb tényező a magának az Eurostat főigazgatójának, illetve egy másik vezető tisztviselőnek a Datashop-ügyben való lehetséges érintettsége", valamint, hogy "[e]gy alapvető láncszem lazult meg nevezetesen a főigazgatóba politikai szinten vetett jogos bizalom, amely egész más megvilágításba helyezi az egész Eurostat iratanyagot, és az események kronológiájának a gondos újraolvasását követeli meg".

328 A Bizottság elnöke mindebből különösen azt a tanulságot vonja le, hogy "a kérdéses tények az esetleges büntetőjogi következményeken kívül a rossz gyakorlat terjedését, a túlzott engedékenységet [...], sőt, az amatőrizmust [példázzák] az irányítás és az ellenőrzés tekintetében, valamint a nyilvánvaló jogsértéseket és a csalás kockázatát, illetve a szoros értelemben vett csalást", és hogy "[m]indez az Eurostat legfelsőbb hierarchikus szintjén valósul meg".

329 Az Eurostat főigazgatója és a Bizottság felügyeletet gyakorló tagjai közötti kommunikációnak a hiányát érintően ezenfelül meg kell állapítani, hogy a Bizottság elnöke azt nyilatkozza, hogy attól az időponttól kezdve, hogy a kabinetje a kérelmére megkapta a 2002. júliusi "briefing feljegyzést" azt követően, hogy az OLAF közzétette az Eurostat iratanyagainak a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történő megküldésére vonatkozó közleményét, "a kirakó néhány darabja a kabinet rendelkezésére állt, olyan darabok, amelyek önmagukban nem voltak elegendőek a reagáláshoz, mivel továbbra is hiányzott a legfontosabb darab", nevezetesen "a maga a főigazgató ellen felmerült kifogások". Az elnök ezt követően beismeri, hogy "[m]indenki a maga igazgatási kultúrája alapján értékelheti a kommunikáció - és ebből következően a reakció - e hiányát", mi több, "[e]gyesek úgy vélhetik, hogy a kabinetnek nagyobb éberséget kellene tanúsítania, és követelnie kellene az olyan információt, amelyet a főigazgató magától nem továbbít". Az elnök ugyanakkor úgy véli, hogy meg kell határozni azt, hogy "[k]inek állt érdekében az, hogy a múltbeli tényekkel kapcsolatos igazságot leplezze", és kijelenti, hogy "[s]emmiképpen sem a [Bizottság valamely tagjának]".

330 Meg kell állapítani, hogy ezekből a szövegrészekből egyértelműen kitűnik, hogy még ha a Bizottság elnöke nem is vádolta különösen Y. Franchet-t a jogsértések elkövetésével, kifogásolta vele szemben, hogy hagyta e jogsértések elkövetését, és a számára az említett személy felelősségéhez valóban nem férhet kétség. Ezenfelül a Bizottság elnöke Y. Franchet-t nagymértékben közvetlenül vádolja azzal, hogy a kérdéses tényekkel kapcsolatos igazságot leplezte. Az elnök említ továbbá egy másik vezető tisztviselőt a Datashop-ügy vonatkozásában, ami semmilyen kétséget nem hagy azt illetően, hogy D. Bykről van szó, akinek a nevét már maga a Bizottság korábban nyilvánosan elterjesztette.

331 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság elnöke a beszédében nem tartotta teljes mértékben tiszteletben a felperesek alapvető jogait és különösen az ártatlanság vélelmének az elvét, mivel a nyilatkozatok, mint például ha "[m]indez az Eurostat legfelsőbb hierarchikus szintjén valósul meg", valamint a "magának az Eurostat főigazgatójának, illetve egy másik vezető tisztviselőnek a Datashop-ügyben való lehetséges érintettsége" kitételek, amelyek a beszédben szerepelnek, azt a véleményt tükrözik, hogy a felperesek a beszédben megjelölt jogsértések elkövetésében bűnösök. Az ilyen magatartás a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető elv kellően súlyos megsértésének minősül.

332 A fentiekből következően a Bizottság a 2003. július 9-i sajtóközleményével, valamint az elnökének a 2003. szeptember 25-i beszédével kellően súlyosan megsértette az ártatlanság vélelmének az elvét ahhoz, hogy a Közösség felelőssége megállapítható legyen.

2. A fegyelmi eljárásokról

a) A felek érvei

333 A felperesek álláspontja szerint a Bizottság magatartása ellentmondásos. A fegyelmi eljárások megindítását ugyanis azért határozta el, hogy azokat az általa megindított igazgatási vizsgálatok eredményéig rögtön fel is függessze, ami annál is inkább érthetetlen, mivel a fegyelmi eljárások megindításának ugyanaz volt a háttere, mint annak a döntésnek, hogy a Bizottság a felpereseknek segítséget nyújt. A felperesek megállapítják, hogy az, hogy feljelentésre került sor, nem akadályozza az intézményt a fegyelmi eljárás megindításában, mivel az esetleges fegyelmi szankció alkalmazására csak a nemzeti igazságügyi hatóságok előtti büntetőeljárás befejezését követően kerülhet sor.

334 A felperesek álláspontja szerint az, hogy a fegyelmi eljárást a belső vizsgálatokat megelőzően indították meg, értelmetlen volt, és ellentétes a hatékony igazgatás és a gondos igazságszolgáltatás elvével. A 2004. június 30-iKözigazgatási információkban közzétett, a fegyelmi eljárások és az igazgatási vizsgálatok lefolytatását érintő általános végrehajtási rendelkezések értelmében ugyanis az adminisztrációs és személyzeti főigazgató a fegyelmi eljárást a Bizottság Vizsgálati és Fegyelmi Hivatala (IDOC) által készített jelentés elkészültét követően vagy adott esetben közvetlenül az OLAF jelentésének elkészültét követően indítja meg.

335 A jelen ügyben azonban a Bizottság, amikor 2003. július 9-én több párhuzamos vizsgálatot indított, illetve megindította a fegyelmi eljárásokat, pánik hatása alatt cselekedett annak érdekében, hogy lehűtse a kedélyeket, ami kitűnik az OLAF Felügyeleti Bizottsága elnökének a Bizottság főtitkára által a Felügyeleti Bizottság 2003. szeptember 3-i ülésén előadott felszólalásakor tett nyilatkozatból. A Bizottságnak tehát meg kellett volna várnia az általa elrendelt belső vizsgálatok kimenetelét, valamint az OLAF munkájának az eredményeit, illetve az IDOC még folyamatban nem lévő munkájának a kezdetét, valamint annak eredményét, mielőtt döntést hoz a felperesek elleni fegyelmi eljárás megindításáról.

336 A felperesek érvelése szerint még ha a fegyelmi eljárások megindítására vonatkozó határozat nem is minősül sérelmet okozó jogi aktusnak, kárt okoz amiatt, hogy az ilyen határozatok esetében szükségszerűen fennálló jelleggel rendelkezik.

337 A Bizottság hangsúlyozza, hogy a fegyelmi eljárást megindító határozat csak az előkészítő eljárásnak egy szakasza, és nem határozza meg előre az igazgatás végleges álláspontját, ezért nem tekinthető sérelmet okozó jogi aktusnak. A felperesek ezenfelül nem bizonyították, hogy a kinevezésre jogosult hatóság által elfogadott jogi aktusok jogellenesek, a kinevezésre jogosult hatóság által a fegyelmi eljárások megindításának az alátámasztása érdekében megfogalmazott kifogásokat ugyanakkor számos jelentés és információ alátámasztotta, amelyeket az OLAF a 2003. április 3-i és 19-i feljegyzéseiben közölt.

338 A Bizottság nézete szerint a felperesek elleni fegyelmi eljárásokat fel kell függeszteni az eljárások, valamint a hasonló tényállás miatt indult büntetőeljárások közötti esetleges átfedések megakadályozása érdekében, annál is inkább, mivel a nemzeti igazságügyi hatóságok olyan vizsgálati eszközökkel rendelkeznek, amelyekkel az igazgatási hatóságok nem.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

339 A felperesek a Bizottsággal szemben azt kifogásolják, hogy egyrészt a fegyelmi eljárások megindítását azért határozta el, hogy azokat a vizsgálatok eredményéig rögtön fel is függessze, másrészt pedig a fegyelmi eljárásokat a belső vizsgálatok befejezése előtt indította meg.

340 Először is az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a kinevezésre jogosult hatóság azon döntése, hogy megindítja a fegyelmi eljárást, csupán előkészítő eljárási szakasz. Ez a határozat nem határozza meg előre az igazgatás végleges álláspontját, és ezért a személyzeti szabályzat 91. cikke értelmében nem tekinthető sérelmet okozó jogi aktusnak. Ez a határozat ezért csak közvetetten, a tisztviselőnek sérelmet okozó jogerős fegyelmi határozat ellen benyújtott kereset formájában támadható meg (az Elsőfokú Bíróság T-166/02. sz., Pessoa e Costa kontra Bizottság ügyben 2003. március 13-án hozott ítéletének [EBHT-KSZ 2003., I-A-89. o. és II-471. o.] 37. pontja).

341 Először is arra vonatkozóan, hogy a fegyelmi eljárásokat felfüggesztették, emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 88. cikkének ötödik bekezdése azt írja elő, hogy "amennyiben azonban ugyanezen cselekmények miatt a tisztviselő ellen büntetőeljárást indítottak, végleges határozat csak az ügyben eljáró bíróság jogerős ítéletét követően hozható". E rendelkezésből kitűnik, hogy az a kinevezésre jogosult hatóságnak megtiltja, hogy a büntetőbíróság határozatának jogerőre emelkedéséig a párhuzamosan a büntetőeljárás alapjául is szolgáló tényállás tekintetében az érintett tisztviselő fegyelmi helyzetét végleges jelleggel rendezze (a fenti 340. pontban hivatkozott Pessoa e Costa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 45. pontja). A személyzeti szabályzat 88. cikkének ötödik bekezdése nem biztosít mérlegelési jogkört a fegyelmi eljárás alá vont tisztviselő helyzetének végleges jellegű rendezésével megbízott kinevezésre jogosult hatóságnak, szemben a személyzeti szabályzat IX. melléklete 7. cikkének második bekezdésével, amelynek értelmében, ha büntetőeljárás van folyamatban, a fegyelmi tanács úgy határozhat, hogy csak a bíróság határozatát követően ad véleményt (az Elsőfokú Bíróság T-74/96. sz., Tzoanos kontra Bizottság ügyben 1998. március 19-én hozott ítéletének [EBHT-KSZ 1998., I-A-129. o. és II-343. o.] 32. és 33. pontja és a T-307/01. sz., François kontra Bizottság ügyben 2004. június 10-én hozott ítélet [EBHT 2004., II-1669. o.] 59. pontja).

342 Meg kell állapítani, hogy a személyi szabályzat 88. cikkének ötödik bekezdése két indokon alapul. Egyrészt ez a cikk azt a törekvést hivatott érvényre juttatni, hogy a kérdéses tisztviselő helyzetét ne érintse az ellene olyan tényállás alapján megindított büntetőeljárás, amely alapján az intézménye fegyelmi eljárást is indított (a fenti 341. pontban hivatkozott Tzoanos kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 34. pontja). Másrészt a fegyelmi eljárásnak a büntetőeljárás befejezéséig való felfüggesztése a büntetőbíróság határozatának a jogerőre emelkedésekor lehetővé teszi a büntetőbíróság által tett ténybeli megállapításoknak e fegyelmi eljárás keretében történő figyelembevételét. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a személyi szabályzat 88. cikkének ötödik bekezdése azt az elvet mondja ki, amely szerint "a büntetőeljárás eredményét átveszi a fegyelmi eljárás", amit különösen az indokol, hogy a nemzeti büntetőbíróságok a kinevezésre jogosult hatóságénál jelentősebb vizsgálati jogkörrel rendelkeznek (az Elsőfokú Bíróság T-23/00. sz., A. kontra Bizottság ügyben 2000. november 21-én hozott ítélet [EBHT-KSZ 2000., I-A-263. o. és II-1211. o.] 37. pontja). Abban az esetben tehát, ha ugyanazok a tények büntetőjogi jogsértésnek és a tisztviselő személyzeti szabályzaton alapuló kötelezettségei megsértésének is minősülhetnek, az adminisztrációt köti a büntetőbíróság által a büntetőeljárás keretében megállapított tényállás. Ha a büntetőbíróság megállapította az adott ügy tényállását, az adminisztráció ezt követően végezheti el annak jogi minősítését a fegyelmi vétség fogalma tekintetében, különösen annak vizsgálatával, hogy a cselekmény a személyzeti szabályzaton alapuló kötelezettség megsértésének minősül-e (a fenti 341. pontban hivatkozott François kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 75. pontja).

343 A jelen ügyben tehát, tekintettel arra, hogy egyértelmű, hogy a felperesek elleni fegyelmi eljárások legalábbis részben ugyanazokon a tényeken alapultak, mint a büntetőeljárások, a Bizottság számára tilos volt fegyelmi szempontból véglegesen dönteni a felperesek helyzetéről addig, amíg a büntetőbíróság meg nem hozta a jogerős határozatát (lásd ebben az értelemben a fenti 73. pontban hivatkozott François kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 73. pontját).

344 E körülmények között tehát a Bizottsággal szemben nem kifogásolható, hogy a felperesek ellen indult fegyelmi eljárásokat felfüggesztette; ellenkezőleg, erre köteles volt.

345 Azt illetően továbbá, hogy a Bizottság a fegyelmi eljárásokat megindította a belső vizsgálatok befejezése előtt, meg kell állapítani, hogy igaz, hogy a fegyelmi eljárások és az igazgatási vizsgálatok lefolytatását érintő általános végrehajtási rendelkezések 4. cikkének (2) bekezdése szerint, melyre a felperesek hivatkoznak, a következőképpen rendelkezik:

"Az igazgatási és személyzeti főigazgató a vizsgálat megindítása előtt konzultál az [OLAF-fal] annak érdekében, hogy meggyőződjön arról, hogy ezen utóbbi nem indít vizsgálatot, és ez nem is áll szándékában. Amíg az OLAF az 1073/1999 rendelet értelmében vizsgálatot folytat, ugyanazon tényekre vonatkozóan az előző bekezdés értelmében vett semmilyen igazgatási vizsgálat nem indítható."

346 E rendelkezés értelmében a fegyelmi eljárás nem indítható meg addig, amíg az OLAF ugyanezen tényekre vonatkozó vizsgálata folyamatban van. Ez a határozat ugyanakkor még nem volt alkalmazandó a fegyelmi eljárásokat megindító 2003. július 9-i határozatok meghozatalakor. Az említett időszakban a releváns rendelkezés az igazgatási vizsgálatok és a fegyelmi eljárások lefolytatásáról szóló, 2002. február 19-i C(2002) 540 határozat 5. cikkének (2) bekezdése volt, amely a következőket írta elő:

"A személyzeti és igazgatási főigazgató a vizsgálat megindítását megelőzően konzultál az [OLAF-fal] annak érdekében, hogy meggyőződjön arról, hogy ezen utóbbi nem indít vizsgálatot, és ez nem is áll szándékában."

347 Még ha ez a rendelkezés nem is tartalmaz kifejezett tilalmat a fegyelmi eljárásnak az ugyanazon tényekre vonatkozóan az OLAF által folytatott vizsgálat befejezése előtti megindítására vonatkozóan, e rendelkezés értelme az ettől eltérő értelmezés esetén megkérdőjeleződik. Ugyanis, ha a személyzeti és igazgatási főigazgató számára kötelező meggyőződni arról, hogy az OLAF nem indít vizsgálatot, és ez nem is áll szándékában, ez azt is jelenti, hogy amennyiben az OLAF vizsgálatot indít, vagy ez szándékában áll, akkor a fegyelmi eljárás még nem indítható meg.

348 A C(2002) 540 határozat 5. cikkének (7) bekezdése ugyanakkor előírja, hogy amikor a kinevezésre jogosult hatóság megkapja az OLAF vizsgálati jelentését, legalább két hétig tartó időtartamon belül azt megvizsgálja, és amennyiben szükségesnek tartja, arra kéri az OLAF-ot, hogy egészítse ki a jelentést, vagy folytasson le kiegészítő igazgatási vizsgálatot. Következésképpen a kinevezésre jogosult hatóság az OLAF ezen vizsgálati jelentése alapján hozta meg az esetlegesen az igazgatási eljárás lefolytatására, illetve adott esetben a fegyelmi eljárás megindítására vonatkozó határozatát.

349 Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy az 1073/1999 rendelet 9. cikkének (4) bekezdése értelmében az intézmények megteszik az OLAF vizsgálatának eredményeiből fakadó, különösen a fegyelmi vagy a jogi intézkedéseket.

350 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság 2003. július 9-én nem határozhatta volna el a fegyelmi eljárások megindítását addig, amíg az OLAF-nak az ugyanazon tényekre irányuló vizsgálata le nem zárult. A Bizottság e határozatot csak 2003. szeptember 25. után hozhatta meg, miután a végleges vizsgálati jelentéseket megkapta.

351 Következésképpen a Bizottság megsértette a fegyelmi eljárást szabályozó, és a fegyelmi eljárás az OLAF vizsgálatának befejezése előtti megindítását tiltó szabályokat.

352 Meg kell állapítani, hogy az e szabályok által követett cél különösen az érintett tisztviselő annak biztosítása útján való védelme, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a fegyelmi eljárás megindítása előtt rendelkezzen a kiterjedt vizsgálati eszközökkel rendelkező OLAF által lefolytatott vizsgálat során megállapított, pontos és releváns, különösen a tisztviselőt mentő körülményekre vonatkozó információkkal. Ebből következően a fegyelmi eljárásra vonatkozó, fent hivatkozott szabályok magánszemélyek számára jogosultságokat keletkeztető jogszabályoknak minősülnek.

353 Meg kell továbbá állapítani, hogy e szabályok kellően súlyos megsértéséről van szó, mivel a Bizottság semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezik a fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályok betartására vonatkozó kötelezzettsége tekintetében. Az iratanyagból ezenfelül kitűnik, hogy nem kizárt az sem, hogy a Bizottság ezeket a fegyelmi eljárásokat azért indította, hogy lehűtse a kedélyeket, amint azt a felperesek állítják. A Bizottság tehát nem vette kellő mértékben figyelembe a felperesek érdekeit akkor, amikor a fegyelmi eljárásokat a vizsgálatok befejezése előtt megindította.

3. A Bizottság különböző vizsgálatairól, és azok lefolytatásáról

a) A felek érvei

354 A felperesek úgy vélik, hogy az alapvető jogaikat sérthette a task-force felállítása, mivel az olyan tisztviselőkből állt, akik nem az OLAF-hoz tartoznak, és akikre ezért nem vonatkoztak olyan szigorú szabályok, mint az OLAF tisztviselőore a meghatalmazásra, megbízásra és a bizalmasságra vonatkozóan az 1073/1999 rendelet 6. cikkében előírtak, és ez még akkor is fennáll, ha a task-force-ot 2003. július 23-tól az OLAF főigazgatójának közvetlen irányítása alá helyezték. Ezenfelül, mivel a Bizottság elhatározta, hogy az OLAF személyi állományát 20 egységgel növeli az Eurostat iratanyag tekintetében, a két munkacsoport közötti munkamegosztás nem volt ismert.

355 A felperesek nézete szerint az eljárásokat illetően keletkezett zavar abból származik, hogy több igazgatási vizsgálat indult. Az Eurostat iratanyag keretében ugyanis legalább nyolc vizsgálatot folytattak le párhuzamosan: legalább öt vizsgálatot az OLAF folytatott le, egy vizsgálatot a BESZ, egy vizsgálatot a task-force, egyet pedig a Bizottság "költségvetési" főigazgatósága. Ezenfelül a nemzeti igazságügyi hatóságokat is bevonták. E különböző vizsgálatok megléte, a módszereik, valamint az összefüggéseik számos kérdést vetettek fel, mint például a vizsgálatok, illetve a költségeik arányosságának a kérdését.

356 A Bizottság főtitkárának 2003. október 10-i levele nem válaszolt a felperesek e tekintetben felvetett kérdéseire. A felperesek megjegyzik, hogy a task-force célja 2003. július 23-ig az volt, hogy az OLAF által lefolytatott vizsgálatok külső és belső vonatkozásait vizsgálja, és igazgatási vizsgálatot kezdjen azzal a céllal, hogy a pénzügyi jogsértések tekintetében a személyzet felelősségét értékelje. A task-force a 2003. szeptember 24-i, az "Eurostat task-force (TFES) jelentése - Összefoglaló és következtetések" című jelentésében számos problémát és kérdést hangsúlyozott, amelyek valójában a felperesekre, de legalábbis Y. Franchet-re vonatkoztak.

357 A felperesek érvelése szerint az, hogy az IDOC személyzetét a task-force rendelkezésére bocsátották, nem ártatlan, és nem igaz, hogy az nem jár következményekkel arra az igazgatási vizsgálatra nézve, amelyet az IDOC-nak az Eurpstat-ügyben esetlegesen le kell folytatnia. Tekintettel ugyanis arra, hogy a task-force szükségszerűen megvizsgálta a felpereseket érintő és a felperesek személyes érintettségét érintő kérdéseket, úgy tűnik, hogy az IDOC a vizsgálatot a saját szervezeti keretén kívül folytatta.

358 A felperesek ezenfelül azt állítják, hogy a Bizottság megsértette a gondos ügyintézés elvét. A felpereseket ugyanis a Bizottság által indított számos vizsgálat keretében elmulasztották meghallgatni. A felperesek részére csak azt a lehetőséget biztosították, hogy a költségvetési főbizottság 2003. júniusi jelentésére vonatkozóan az észrevételeiket megtegyék.

359 Ez a magatartás a kommunikáció és az átláthatóság súlyos hiányát bizonyítja az Eurostat tekintetében. A felperesek nem értik, hogy a pénzügyi ellenőr miért nem fordult soha az Eurostathoz annak érdekében, hogy magyarázatot kérjen, vagy eszmecserét folytasson azt követően, hogy a Datashop könyvvizsgáló jelentését továbbították, és miért fordult különösen riasztó módon közvetlenül az OLAF-hoz. A pénzügyi ellenőr az Eurostat számára nem tartott fenn másodpéldányt az OLAF-hoz szóló 2000. március 2-i feljegyzéséből, amely ellentétes a feljegyzésben foglalt ajánlásokkal. A pénzügyi ellenőr nem fordult az Eurostathoz az esetlegesen az irányítási rendszerét vagy ellenőrzését érintő hiányosságokkal kapcsolatban sem, pedig a pénzügyi ellenőr, a BESZ és a költségvetési főigazgatóság 2003-ban megfogalmazott ilyen irányú kifogásokat is. Ha e kifogások megalapozottnak bizonyultak, és a megfogalmazott és a Bizottság elnöke által nyilvánosságra hozott súlyos vádaknak alapja volt, e szolgálatoknak a Bizottság érintett tagjához kellett volna fordulniuk. Az említett szolgálatok azonban éveken keresztül tétlenek maradtak. A felperesek álláspontja szerint a Bizottság sorozatos tétlenségét semmi nem igazolja.

360 A felperesek továbbá a Bizottságnak 2003 júliusában és októberében feltett két parlamenti kérdésre hivatkoznak, amely megvilágítja a Bizottság és az OLAF részéről az Eurostat-ügyben tanúsított magatartás által okozott bonyodalmakat, valamint a hozott döntések jogszerűségét. A felperesek arra is hivatkoznak, hogy a sajtó fel tudta mérni a Bizottság és az OLAF által okozott "károkat".

361 A Bizottság a task-force felállításával kapcsolatban azzal érvel, hogy a főtitkára hosszan magyarázta azt a felpereseknek a 2003. október 10-i levelében. Ezenfelül egyértelműen kitűnik a task-force2003. szeptember 24-i jelentéséből, hogy a task-force munkája a rendszer hiányosságaira összpontosított, és személyeket érintő következtetéseket annak keretében nem fogalmaztak meg. Az IDOC tagjainak kijelölése a task-force-ban való részvételre spontán módon történt, a task-force szakértelmi arzenáljának a kiszélesítése érdekében. A Bizottság álláspontja szerint e kijelölés lehetséges volt, mivel a task-force tevékenységei nem tartoztak a C(2002) 540 határozat hatálya alá, hanem az igazgatási vizsgálatokétól és a fegyelmi eljárásokétól eltérő célra irányultak, nevezetesen a rendszer hiányosságainak a számbavételére.

362 A felperesek mindenesetre nem ítélhetik meg az Eurostat tevékenységeinek megvilágítására irányuló belső vizsgálatok a Bizottság általi megindításának a módját, mivel ezek a különböző vizsgálatok nem érintették a felperesek egyéni jogait.

363 A meghallgatáshoz való jog tekintetében a felperesek maguk is elismerik, hogy megvolt a lehetőségük arra, hogy a költségvetési főigazgatóság 2003. júniusi jelentésére észrevételeket tegyenek.

364 Végezetül a Bizottság megállapítja, hogy nem tartozik a hatáskörébe, hogy az eljárás e szakaszában olyan állításokra válaszoljon, amelyek különösen a vádak tartalmára vonatkoznak, amely a felperesek elleni fegyelmi eljárás megindítására ösztönözte. Csak ezen eljárások keretében, a felperesek védelemhez való jogának a tiszteletben tartása mellett vizsgálják majd a felperesek azon érveit, amelyek a rájuk vonatkozóan megfogalmazott kifogások megalapozatlanságára vonatkoznak.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

365 Először is a task-force létrehozását illetően elegendő azt megállapítani, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy a task-force puszta létrehozása konkrétan hogyan sértette az alapvető jogaikat, és a task-force létrehozásának az esetleges célszerűtlensége hogyan érintette közvetlenül a jogaikat. Ezt az érvet tehát el kell utasítani.

366 Másodszor azt illetően, hogy többféle vizsgálat indult, elegendő megállapítani azt, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy e különböző vizsgálatok puszta megindítása és léte konkrétan hogyan minősül magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértésének. Még ha az említett zavar fennállása a valóságnak meg is felel, amint a Bizottság megállapítja, a felperesek nem ítélhetik meg az Eurostat tevékenységeinek megvilágítására irányuló belső vizsgálatok a Bizottság általi megindításának a módját. Ezenfelül a vizsgálatok a költségekhez viszonyított arányosságának a kérdése semmiképpen nem kapcsolódik magánszemélyek számára jogosultságok keletkeztető jogszabályhoz. Következésképpen az arra vonatkozó érvet, hogy többféle eljárás megindítására került sor, el kell utasítani.

367 Harmadszor a gondos ügyintézés elvének azáltal állítólagosan megvalósult sérelmét illetően, hogy a Bizottság soha nem hallgatta meg a felpereseket az általa megindított számos vizsgálat során, elegendő megállapítani azt, hogy a felperesek meghallgatáshoz való jogát már vizsgáltuk a fentiekben az e tekintetben előterjesztett konkrét érvek vizsgálata keretében. Csak arra kell emlékeztetni, hogy mivel nem áll fenn a Bizottság részéről a felpereseknek sérelmet okozó jogi aktus, a védelemhez való jog elvére a felperesek nem hivatkozhatnak jogosan annak kifogásolása végett, hogy a különböző vizsgálatok keretében nem hallgatták meg őket a jelentések vagy feljegyzések elkészítése előtt.

368 Végezetül a Bizottság magatartását érintő egyéb, általánosan megfogalmazott kifogások vonatkozásában elegendő ismételten megállapítani azt, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy egy számukra jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése valósult meg.

4. A dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadásáról

a) A felek érvei

369 A felperesek érvelése szerint a Bizottság megtagadta velük szemben a birtokában lévő és az OLAF-tól származó dokumentumok közlését, és ezáltal megsértette az EK 255. cikkben, a Charta 41. cikkében, valamint az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) előírt, a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó alapvető jogukat.

370 A felperesek a T-391/03. és T-70/04. sz. egyesített ügyekben az 1049/2001 rendelet alapján benyújtott keresetükre hivatkoznak. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a jelen kereset keretében megfogalmazott kifogásuk független az 1049/2001 rendelettől, mivel az a saját érdekeikre vonatkozik, a Bizottság dokumentumaihoz való, valamennyi polgárt megillető hozzáféréshez való jogtól függetlenül. A felpereseknek az Eurostat-ügy keretében fennálló személyes helyzetükre tekintettel különleges érdekük fűződött a Bizottság birtokában lévő és az OLAF-tól származó dokumentumokhoz való hozzáféréshez.

371 Konkrétan a Bizottság megtagadta a 2003. március 19-i, a francia igazságügyi hatóságoknak szóló levélnek és feljegyzésnek a felperesekkel való közlését, és ezt a 2003. október 10-i levélben azzal indokolta, hogy ez a nemzeti szintű vizsgálati eljárás szerves részét képezi. Márpedig az említett iratanyagot érintő olyan alapvető dokumentumokról van szó, amelyek lehetővé tennék a felperesek számára a Bizottság és annak igazgatási szolgálata, az OLAF magatartása jogszerűségének az értékelését és kifogásolását, valamint a jogaik védelmét.

372 A Bizottság mindössze arra hivatkozik, hogy a felperesek a T-391/03. és T-70/04. sz. egyesített ügyek keretében az 1049/2001 rendelet alapján keresetet indítottak, és hangsúlyozza, hogy a hozzáférés iránti kérelem és annak elutasítása az említett rendelet keretébe illeszkedik.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

373 A felperesek kérelmének az a része, amelyben az 1049/2001 rendelet alapján a dokumentumokhoz való hozzáférésre hivatkoznak, nem tartozik a jelen eljárás kereteibe, mivel e kérelemmel az Elsőfokú Bíróság már foglalkozott a T-391/03. és T-70/04. sz., Franchet és Byk kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. július 6-án hozott ítéletében [EBHT 2006., II-2023. o.]).

374 Továbbá a felperesek kérelmének azon részét illetően, amelyben a különleges érdekeikre hivatkoznak, meg kell állapítani, hogy a jelen eljárás során hozzáférést nyertek a 2003. március 19-i, a francia igazságügyi hatóságoknak szóló levélhez és feljegyzéshez, és ezért lehetőségük volt arra, hogy hatékony módon védjék a jogaikat. Ugyanígy a tárgyalás során hozzáférést nyertek az OLAF 2003. május 16-i feljegyzéséhez, amelyre a 2003. május 19-i sajtóközlemény hivatkozott, és a felpereseknek lehetőségük volt arra, hogy a jogaikat védjék.

375 Ezért az OLAF-nak a Bizottság birtokában lévő dokumentumaihoz való hozzáférés iránti kérelem tárgyában már nem szükséges határozni.

376 A fentiekből következik, hogy a Bizottság több olyan kötelességszegést követett el, amely a Közösség felelősségét megalapozza. A kötelességszegések a 2003. július 9-i sajtóközleménnyel, a Bizottság elnökének a 2003. szeptember 25-i beszédével és a fegyelmi eljárásoknak a vizsgálatok befejezése előtt történő megindításával valósultak meg.

377 Következésképpen meg kell vizsgálni az állítólagos kár valódiságát és az Elsőfokú Bíróság által megállapított kötelességszegések, valamint az elszenvedett kár közötti okozati összefüggés fennállását.

C - A kárról és az okozati kapcsolatról

378 Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben szoros kapcsolat áll fenn a megtéríthető károk a felperesek által történt elszenvedésének a kérdése, valamint a megállapított kötelességszegések és az állítólagos kár közötti okozati kapcsolat kérdése között, e két kérdést együttesen kell vizsgálni.

1. A felek érvei

a) A nem vagyoni kárról

379 A felperesek érvelése szerint először is a szakmai hírnevüket, amelyet mind az Eurostaton és a Bizottságon belül, mind a Bizottságon kívül mindenki elismert és értékelt, "nyilvánosan és súlyosan bemocskolták". A felpereseket mindenfajta előzetes figyelmeztetés vagy meghallgatás nélkül, elhamarkodott védelmi reakció eredményeképpen becsmérelték, ami méltatlan a teljes hierarchiához. Ezenfelül bizonyos német sajtóorgánum által a felperesek ellen indított durva támadások, amelyek a valós tényektől teljes mértékben elrugaszkodott szóbeszéden alapultak, amelyet a Parlamenten belül egyes tisztviselők terjesztettek, arra késztették a felpereseket, hogy 2003. május 21-én rágalmazás miatt panaszt tegyenek.

380 A felperesek tehát a szakmai környezet elutasítására, valamint a jó hírnevükön esett orvosolhatatlan sérelemre hivatkoznak. A felperesek valódi szakmai "lincselés" áldozatai lettek. E tekintetben a felperesek a Bizottság főtitkárának az OLAF Felügyeleti Bizottsága előtt előadott, 2003. szeptember 23-i felszólalására hivatkoznak.

381 Y. Franchet, aki 2004 márciusában nyugdíjba vonult, a munkatársaival, a partnereivel és a szakmai környezetével fenntartott kapcsolatainak a teljes mértékű és drasztikus megszakadását élte át. Pletykákat hangoztattak agresszív és igazságtalan módon rá vonatkozóan.

382 Ami D. Byket illeti, még ha a kiválasztási bizottság a legjobbnak is tartotta az Eurostat igazgatói állásának a betöltésére, amelyre az Eurostat átszervezését követően pályázott, a jelölésére az ellene folyamatban lévő eljárás miatt nem kerülhetett sor. A "személyzeti és igazgatási" főigazgatósághoz való áthelyezését követően mindenfajta kilátás és remény megszűnt arra nézve, hogy egy napon újra a specializációjának és a tapasztalatának megfelelő munkát találhat. A megalapozatlan vádak, amelyeket a sajtóban terjesztettek, nagymértékű szenvedést és nyilvánvaló szorongást okoztak.

383 A felperesek ezenfelül a magánéletük és a szociális életük tekintetében bekövetkezett súlyos következményekre is hivatkoznak. A hozzátartozóikat meghallgatták ezzel kapcsolatban. Ezenfelül a felperesek egészségi állapota is károsodott mindezek miatt, D. Byk agyvérzést kapott, ami esetlegesen az Eurostat-ügyhöz kapcsolódó szorongáshoz és idegességhez köthető. A felperesek úgy vélik, hogy bűnbakként áldozatul estek a körülöttük kialakult politikai játszmának, és amelyet nagymértékben a tartózkodásra vonatkozó kötelezettségük betartása mellett szenvedtek el.

384 A nem vagyoni kárt a felperesek átmenetileg 800000 euróban számszerűsítik, amely megfelel a Bizottság és az OLAF által elkövetett kötelességszegések súlyosságának, és a felperesek által a testi és lelki egészségük tekintetében elszenvedett következményeknek. Az összeget a felperesek között egyenlő részben kell megosztani, mivel ugyanazon kötelességszegéssel eredményeképpen szenvedtek kárt, ugyanazon körülmények között, és az egészségi állapotukban előálló következményeket - még ha némileg eltérőek is - egyenértékűnek kell tekinteni.

385 A felperesek álláspontja szerint ha a Bizottság és az OLAF az Y. Franchet által 2000-től a kérdéses iratanyagra vonatkozóan készített belső könyvvizsgálói jelentések megküldésére reagáltak voltak, és ha ebben az időpontban párbeszéd kezdődött volna, az Eurostat-ügyre soha nem került volna sor, és senkit nem zaklattak volna igazságtalanul. Főként a Bizottság és az OLAF reagálásának az elmaradása az oka az események későbbi alakulásának, valamint a felperesek ellen indokolatlanul felhozott vádaknak.

386 A felperesek hangsúlyozzák, hogy a közvélemény szemében bűnösek, még ha a D. Bykre vonatkozó nyomozás még folyamatban is van Párizsban, és a fegyelmi eljárások továbbra is fel vannak függesztve. A nyilvános elítélés ítélet és mindenfajta valódi előzetes vizsgálat nélkül súlyos kötelességszegés és jelentős, a szenvedés fennmaradásával egyre fokozódó nem vagyoni kár forrása. Az ilyen nyilvános elítélés kihatással lehet a francia igazságügyi hatóságok által folytatott nyomozásra is.

387 A Bizottság nem vitatja, hogy a felperesek által átélt helyzet okozhat nem vagyoni kárt. Nem érti ugyanakkor, hogy az esetleges kárt hogyan határozták meg 800000 euróban, és azt sem, hogy a felperesekre ebből az összegből milyen rész jutna, és minek alapján.

b) A vagyoni kárról

388 A felperesek érvelése szerint a vagyoni káruk alapvetően azokból a jelentős összegű díjakból áll, amelyeket a jogaik védelme érdekében kellett kifizetniük azon időpont (2003 májusa) óta, hogy az első alkalommal tudomást szereztek az ellenük felhozott vádakról.

389 A felperesek a vagyoni kárt ideiglenesen 200000 euróra értékelik, az összeg későbbi emelésének a lehetőségét fenntartva. E kár csökkenthető, ha az Elsőfokú Bíróság a Bizottságot kötelezi az összes költség viselésére.

390 A felperesek a válaszukban előadják, hogy a vagyoni kár nemcsak az ügyvédi munkadíjak és kiadások költség címén történő megtérítésében áll. A felpereseknek ugyanis továbbra is viselniük kell a költség címen meg nem térített jelentős összegű díjakat, mint például a Nizza és Luxemburg közötti, mi több, az egészen Brüsszelig tartó útvonalakon történő közlekedés költségeit, mely utak megtételére a felperesek az eljárás 2003 májusi kezdete óta kényszerültek. A felpereseknek ezenfelül az említett időponttól kezdve a pert megelőző eljárás keretében mind az OLAF előtt, mind pedig a kérelmezési és a panaszeljárásban védekezniük kellett, és igénybe kellett venniük az ügyvédeik segítségét. Ezenfelül a felpereseknek a Franciaországban indult vizsgálat miatt felmerült további kiadásokat és díjakat is meg kellett fizetniük, amelyek a francia ügyvédek közlekedését és munkadíjait fedezték. A felperesek az 1049/2001 rendelet keretében benyújtott keresetükre hivatkoznak.

391 A felperesek készek az Elsőfokú Bíróság kérésére részletezni a vagyoni káraikat alkotó tényezőket, kivéve az eljárási költségeket.

392 A Bizottság érvelése szerint a felperesek nem bizonyítják a vagyoni káraikat. A felperesek által a védelmükre vonatkozóan kifizetett költségek nem vagyoni kárnak minősülnek, hanem eljárási költségeknek. A felperesek vagyoni kárrá minősítés útján nem téríttethetik meg a költségek azon részét, amelyek nem téríthetők meg azért, mert a pert megelőző eljárás folyamán felmerült díjak eredményeképpen merültek fel.

c) Az okozati kapcsolatról

393 A felperesek érvelése szerint az általuk elszenvedett károk közvetlen oka a Bizottság és az OLAF, valamint más szolgálatok kötelességszegő magatartása. A felpereseket például erőteljesen érintette az ellenük indított támadások váratlan jellege, az előzetes vizsgálat és a védelemhez való jog tiszteletben tartása nélküli bűnössé nyilvánításuk, a francia igazságügyi hatóságok, az előzetes meghallgatások hiánya, az eljárások szándékos és ártó céllal történő kiszivárogtatása, valamint az azonnal felfüggesztett fegyelmi eljárások megindítása, amely lehetővé tette a Bizottság számára, hogy a Parlament előtt "a kezeit mossa".

394 A felperesek hangsúlyozzák, hogy ha a Bizottság nem kötelességszegő módon járt volna el, a felperesek ellen nem merültek volna fel vádak, és a jó hírnevük nyilvános megsemmisítésére sem került volna sor. A felperesektől a munkakörnyezetük nem fordult volna el, és a Bizottság elnöke nem nyilvánította volna őket felelőssé a legsúlyosabb cselekményekért. Tulajdonképpen az Eurostat-ügy meg sem történt volna. Az "intézményes felfordulás", amelynek a Bizottság elítéléséhez kellett volna vezetnie, ilyen, a felpereseket bűnösnek nyilvánító manőverrel nem lett volna elkerülhető. A nyilvános vádak ezenfelül a francia igazságügyi hatóságok által a D. Byk ellen lefolytatott nyomozást is előre meghatározhatják.

395 Végezetül a felperesek felteszik a kérdést, hogy mi lett volna a káraik eredete, ha nem a Bizottságnak és az OLAF-nak a velük szemben tanúsított magatartása. A felperesek nem értik, hogy a Bizottság hogyan tudja egyrészt elismerni a felperesek vagyoni kárának a valódiságát egyrészről, másrészt tagadni a kár keletkezése és az általa elkövetett kötelességszegések közötti okozati kapcsolat meglétét.

396 A Bizottság érvelése szerint a felperesek nem nyújtanak be bizonyítékot az okozati kapcsolatra vonatkozóan. A felperesek által elszenvedett kár közvetlen okát a sajtóban való kiszivárgás képezi, de a felperesek nem terjesztenek elő olyan információt, amely bizonyítaná, hogy a kiszivárgásokért a Bizottság vagy az OLAF felelős.

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

397 Először is emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kárnak, ahhoz, hogy megtéríthető legyen, a kifogásolt magatartásból kellő mértékben közvetlen módon kell következnie (a Bíróság 64/76., 113/76., 167/78., 239/78., 27/79., 28/79. és 45/79. sz., Dumortier Frères és társai kontra Tanács egyesített ügyekben 1979. október 4-én hozott ítéletének [EBHT 1979., 3091. o.] 21. pontja; a fenti 93. pontban hivatkozott Tribunal International Procurement Services kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 55. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-7/96. sz., Perillo kontra Bizottság ügyben 1997. június 25-én hozott ítéletének [EBHT 1997., II-1061. o.] 41. pontja és a T-72/99. sz., Meyer kontra Bizottság ügyben 2000. június 27-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II-2521. o.] 49. pontja). A következetes ítélkezési gyakorlatból kitűnik az is, hogy a felperesnek kell bizonyítani az EK 288. cikk második bekezdése értelmében vett okozati kapcsolat fennállását (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-363/88. sz., Finsider és társai kontra Bizottság ügyben 1992. január 30-án hozott ítéletének EBHT 1992., I-359. o.] 25. pontját; az Elsőfokú Bíróság T-168/94. sz., Blackspur és társai kontra Tanács ügyben 1995. szeptember 18-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II-2627. o.] 40. pontját, valamint a T-149/96. sz., Coldiretti és társai kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 30-án hozott ítéletének [EBHT 1998., II-3841. o.] 101. pontját).

398 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az OLAF-nak a Közösség felelősségének a kiváltására alkalmas kötelességszegései az információknak a luxemburgi és a francia igazságügyi hatóságok részére anélkül történő megküldésében áll, hogy a felpereseket és az OLAF Felügyeleti Bizottságát meghallgatták volna, valamint a Datashop-Planistat ügy iratanyagának a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldését érintő információk kiszivárgásában (lásd a fenti 285. pontot); a Bizottságnak a Közösség felelősségének a kiváltására alkalmas kötelességszegései a 2003. július 9-i sajtóközlemény közzétételében, a Bizottság elnökének a 2003. szeptember 25-i beszédében, valamint a fegyelmi eljárásoknak a vizsgálatok befejezését megelőző megindításában állnak (lásd a fenti 376. pontot).

399 A felperesek a jelen ügyben két különböző típusú kárra hivatkoznak, nevezetesen vagyoni és nem vagyoni kárra. Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy mindkét típusú kárt meg kell vizsgálni egymást követően annak értékeléséhez, hogy egyrészt azok fennállása, másrészt az azok és az OLAF vagy a Bizottság által elkövetett adott jogsértés közötti okozati kapcsolat mennyiben állapítható meg.

a) A nem vagyoni kárról

400 Meg kell állapítani, hogy az, hogy az OLAF az Eurocost-ügy és a Datashop-Planistat ügy iratanyagait a nemzeti igazságügyi hatóságok részére a felperesek meghallgatása nélkül küldte el, a felpereseknek kárt okozott. Az ugyanis, hogy az őket közvetlenül érintő tényekre vonatkozóan nem nyilatkozhattak, és nem védekezhettek, szükségszerűen sértette a felperesek igazságérzetét, és frusztrációt okozott. Meg kell állapítani, hogy ez a kár közvetlenül az OLAF jogellenes magatartásából következik, és hogy e magatartás, valamint az említett kár között okozati kapcsolat áll fenn.

401 Ami azt illeti, hogy az OLAF az említett megküldések előtt nem értesítette a felügyeleti bizottságát, elegendő azt megállapítani, hogy ez nem okozott a felpereseknek semmilyen további kárt. E jogsértés következményei ugyanis megegyeznek az abból adódó következményekkel, hogy a felpereseket nem hallgatták meg, és következésképpen nem tekinthető külön kárnak.

402 A Datashop-Planistat iratanyagnak a francia igazságügyi hatóságok részére történő megküldését illető kiszivárgásokkal kapcsolatban meg kell állapítani, hogy - még a Bizottság által is - elfogadott, hogy a felperesek becsületét és szakmai hírnevét sérelem érte, tekintettel a sajtóban közzétett információkra. Azt is meg kell állapítani, hogy az OLAF által elkövetett jogsértés és a felperesek nem vagyoni kára közötti okozati összefüggés közvetlen jellege kétségtelen. Mihelyst ugyanis a bizalmas információ kiszivárog, annak nyilvánossá válása e jogsértés előre látható és természetes következménye, így az okozati kapcsolat kellő mértékben közvetlen.

403 A 2003. július 9-i közlemény közzétételét (lásd a fenti 302. pontot) illetően meg kell állapítani, hogy azáltal, hogy a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhető sajtóközlemény azt a benyomást keltette, hogy a felperesek a kérdéses hűtlen kezeléshez kapcsolhatók, a Bizottság megsértette a felperesek becsületét és jó hírnevét (lásd a fenti 308-310. pontot). Tekintve, hogy e sajtóközleményt maga a Bizottság tette közzé, a Bizottság által elkövetett jogsértés és a nem vagyoni kár közötti közvetlen okozati kapcsolat fennállásához nem férhet kétség.

404 Ugyanígy a Bizottság elnökének a beszédét illetően tagadhatatlan, hogy az elnök a Parlament előtti nyilatkozataival megsértette a felperesek becsületét és jó hírnevét (lásd a fenti 326-331. pontot), és hogy következésképpen e nyilatkozatok, valamint az említett kár között közvetlen okozati kapcsolat áll fenn.

405 Azt illetően, hogy a Bizottság a felperesek ellen fegyelmi eljárásokat indított azelőtt, hogy az OLAF vizsgálatai befejeződtek volna, meg kell állapítani, hogy ez a körülmény a felperesek jó hírnevét sértette, megzavarta a magánéletüket, és bizonytalan állapotot teremtett a számukra, amely megtérítendő nem vagyoni kárt képez (lásd ebben az értelemben a fenti 341. pontban hivatkozott François kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 110. pontját). Ezenfelül, bár a Bizottság a fegyelmi eljárásokat azonnal felfüggesztette, a felfüggesztés a nyilvánosság tekintetében semmilyen hatással nem járt, mivel a 2003. július 9-i sajtóközlemény csak a fegyelmi eljárásokat megindító határozatokat vette számba, az eljárások felfüggesztését azonban nem. Ugyanakkor tekintve, hogy az OLAF vizsgálatai a fegyelmi eljárások megindítását követően befejeződtek, és a Bizottság ebben az időpontban indíthatta volna meg jogszerűen az eljárásokat, a bizonytalanság állapota nem maradt fenn hosszú ideig.

406 A felperesek továbbá azzal érvelnek, hogy D. Byk, annak ellenére, hogy a kiválasztási bizottság őt tartotta a legjobbnak az Eurostat igazgatói állásának a betöltésére, amelyre az Eurostat 2003 őszi átszervezését követően pályázott, a jelölésére az ellene folyamatban lévő eljárás miatt nem kerülhetett sor. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a felperesek nem támasztották alá az állításukat. Ellenkezőleg, egy 2004. március 5-i feljegyzésből, amelyet egy írásbeli kérdésre a felperesek nyújtottak be az Elsőfokú Bíróságnak, az tűnik ki, hogy három jelölt - melyek közül az egyik D. Byk - rendelkezett a kérdéses állás betöltéséhez szükséges képesítéssel. E feljegyzésből még az is kitűnik, hogy a konzultatív bizottság kiemeli a másik két jelölt jó képesítéseit. Ezt az érvet tehát el kell utasítani.

407 Mindenesetre D. Byknek megvolt a lehetősége arra, hogy a jelöltsége ezen állítólagos elutasításának a megsemmisítését kérelmezze, amennyiben úgy vélte, hogy az tévesen alapult az ellene folyamatban lévő fegyelmi eljáráson (lásd ebben az értelemben a fenti 340. pontban hivatkozott Pessoa e Costa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 69. pontját).

408 A felperesek ezenfelül az egészségi állapotukhoz kapcsolódó kárra hivatkoznak. Az Elsőfokú Bíróság először is megállapítja, hogy a felperesek semmilyen módon nem támasztották alá az érveiket igazoló iratokkal, mint például orvosi igazolásokkal, és következésképpen ez a kár nem bizonyított.

409 Meg kell állapítani mindenesetre, hogy a felpereseknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy a fent meghatározott különböző jogsértések a fenti 397. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett közvetlen okai voltak a testi vagy lelki egészségük esetleges romlásának. Ezenfelül maguk a felperesek hivatkoztak "a bizonyos német sajtóorgánum által indított durva támadások"-ra, amelyek ellenük irányultak, és ezek szintén lehetnek okok.

410 Végezetül a hozzátartozóik tekintetében bekövetkezett súlyos következményekhez kapcsolódó nem vagyoni kárelemet illetően hangsúlyozni kell, hogy a felperesek állításait semmilyen konkrét, olyan információ nem támasztja alá, amely a hivatkozott kárelem fennállását, valamint az állítólagos kár és a felperesek elleni vizsgálati és fegyelmi eljárások közötti okozati kapcsolat meglétét bizonyítaná (lásd ebben az értelemben a T-21/01. sz., Zavvos kontra Bizottság ügyben 2002. július 9-én hozott ítélet [EBHT-KSZ 2002., I-A-101. o. és II-483. o.] 334. pontját).

411 A fentiekből az következik, hogy a felpereseknek az igazságérzetük sérelmével és frusztrációval kellett szembenézniük, valamint a becsületük és a szakmai jó hírnevük sérelmét szenvedték el az OLAF és a Bizottság jogellenes magatartása miatt. A jelen ügy e különleges körülményeire tekintettel, és mivel a felperesek jó hírneve komoly sérelmet szenvedett, e kár összegét ex aequo et bono56000 euróban kell meghatározni.

b) A vagyoni kárról

412 A felperesek érvelése szerint a vagyoni káruk lényegében azokból a jelentős összegű díjakból áll, amelyeket a jogaik védelme érdekében kellett kifizetniük azon időpont (2003 májusa) óta, hogy az első alkalommal tudomást szereztek az ellenük felhozott vádakról.

413 Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a vagyoni kár megtérítése iránti kérelem nem tekinthető elfogadhatónak. Bár a felperesek e kárt általánosan 200000 euróban határozták meg, ezen állítólagos kár különböző összetevőit nem számszerűsítették, illetve nem bizonyították és még csak nem is állították olyan különleges körülmények fennállását, amelyek igazolnák e kárnak a keresetlevélben való számszerűsítésének az elmulasztását. E tekintetben nem elég jelezni azt, hogy a felperesek "készek az Elsőfokú Bíróság kérésére részletezni a[z] ]állítólagos] vagyoni káraikat alkotó tényezőket, kivéve az eljárási költségeket". Következésképpen meg kell állapítani, hogy a kérdéses vagyoni kár megtérítése iránti kérelem nem felel meg az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §-a követelményeinek, és azt el kell utasítani, mint elfogadhatatlant (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-150/03. P. sz., Hectors kontra Parlament ügyben 2004. szeptember 23-án hozott ítéletének [EBHT 2004., I-8691. o.] 62. pontját, az Elsőfokú Bíróság T-37/89. sz., Hanning kontra Parlament ügyben 1990. szeptember 20-án hozott ítéletének [EBHT 1990., II-463. o.] 82. pontját és T-309/03. sz., Camós Grau kontra Bizottság ügyben 2006. április 6-án hozott ítéletének [EBHT 2006., II-1173. o.] 166. pontját).

414 A teljesség kedvéért meg kell állapítani, hogy - amint arra a Bizottság jogosan rámutat - a felperesek részéről a védelmük keretében felmerült díjak nem vagyoni kárnak, hanem költségnek minősülnek. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a feleknél a bírósági eljárás céljából felmerült költségek, mint ilyenek, nem tekinthetők az eljárás költségeinek terhétől különböző kárnak (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-334/97. sz., Bizottság kontra Montorio ügyben hozott 1999. június 10-én hozott ítéletének [EBHT 1999., I-3387. o.] 54. pontját).

415 A bírósági eljárás megindítását megelőzően felmerült ügyvédi költségeket érintően meg kell állapítani, hogy a hivatkozott kár valójában a felperesek szabad választásának az eredménye, és következésképpen közvetlenül a Bizottságnak nem felróható (lásd ebben az értelemben a C-331/05. P. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben 2007. június 28-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-5475. o.] 27. pontját).

416 Következésképpen a felperesek megalapozatlanul kérelmezik a kártérítés iránti kereset keretében az állítólagosan az eljárásnak a Bizottság előtti igazgatási szakaszában felmerült díjak eredményeként bekövetkező kárnak a megtérítését. Meg kell állapítani, hogy ugyanez a megoldás alkalmazandó az OLAF előtti eljáráshoz kapcsolódó ügyvédi díjakra is.

417 A nemzeti bíróságok előtti eljárások lefolytatásához kapcsolódó esetleges díjakat illetően figyelembe kell venni, hogy ezek a jelen ügyben nem téríthetők meg az ezen állítólagos kár, valamint az OLAF és a Bizottság által elkövetett kötelességszegések közötti okozati kapcsolat hiányában (lásd ebben az értelemben a fenti 341. pontban hivatkozott François kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 109. pontját). A nemzeti szinten felmerült díjköltségek megtérítésének a kérdése mindenesetre a nemzeti bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik, és az e területet érintő közösségi harmonizációs intézkedések hiányában a nemzeti bíróságnak kell határoznia e kérdésről a hatályos nemzeti jogi rendelkezések alkalmazásával (lásd ebben az értelemben a fenti 243. pontban hivatkozott Nölle kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet 387. pontját).

418 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felpereseknek a vagyoni kár megtérítése iránti kérelme elfogadhatatlan, és mindenesetre megalapozatlan.

A költségekről

419 Az eljárási szabályzat 87. cikke 3. §-a alapján részleges pernyertesség esetén az Elsőfokú Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, ugyanakkor az eljárási szabályzat 88. cikke értelmében a Közösségek és azok alkalmazottai közötti jogvitákban az intézmények maguk viselik saját költségeiket.

420 Mivel a jelen ügyben a keresetnek az Elsőfokú Bíróság részben helyt adott, az ügy különleges hátterére tekintettel annak igazságos értékelése arra a döntésre vezet, hogy a Bizottságnak a saját költségein kívül a felperesek részéről felmerült költségeket is viselnie kell.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1) Az Elsőfokú Bíróság a Bizottságot arra kötelezi, hogy Yves Franchet és Daniel Byk részére fizessen meg 56000 eurót.

2) Az Elsőfokú Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3) Az Elsőfokú Bíróság a Bizottságot kötelezi a költségek viselésére.

Jaeger

Tiili

Tchipev

Kihirdetve Luxembourgban, a 2008. július 8-i nyilvános ülésen.

E. Coulon

hivatalvezető

M. Jaeger

elnök

Tartalomjegyzék

Jogi háttér

A jogvita alapját képező tényállás

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

I - A keresetlevél egyes mellékleteinek az iratanyagból való eltávolítása iránti kérelem

A - A felek érvei

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

II - A kereset idő előtti jellegéről

A - A felek érvei

B - Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

III - A Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapításáról

A - Az OLAF magatartásának jogellenességéről

1. Az Eurostat-ügy iratanyagának az OLAF által a francia és a luxemburgi igazságügyi hatóságok részére történt megküldése alkalmával elkövetett kötelességszegésekről

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A vizsgálatok minősítéséről

A felpereseknek, a Bizottságnak, valamint az OLAF Felügyeleti Bizottságának az értesítése

- A felperesek tájékoztatása

- A Bizottság értesítése

- Az OLAF Felügyeleti Bizottságának értesítése

A nemzeti igazságügyi hatóságokra gyakorolt befolyás

2. Az információknak az OLAF általi nyilvánosságra hozatala

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Az információk kiszivárgásáról

- Az információk kiszivárgásának fennállásáról és tartalmáról

- Magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető jogszabályok állítólagos, az információknak az OLAF általi terjesztéséből esetlegesen következő megsértésének a vizsgálata

A 2003. szeptember 24-i küldeményről

Az OLAF főigazgatójának állásfoglalásairól

3. A feljegyzések és a végleges jelentések elkészítését és közlését érintő állítólagos mulasztásokról

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

4. Az egyes dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadásáról

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

5. Az Eurostat-ügy ésszerű időn belüli elintézésnek elmulasztásáról és az 1073/1999 rendelet 6. és 11. cikkének megsértéséről

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

B - A Bizottság magatartásának jogellenességéről

1. Az információknak a Bizottság általi nyilvánosságra hozataláról

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A 2003. július 9-i bizottsági sajtóközleményről

A Parlamenttel 2003. szeptember 24-én közölt dokumentumokról

A Bizottság elnökének 2003. szeptember 25-i beszéde

2. A fegyelmi eljárásokról

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

3. A Bizottság különböző vizsgálatairól, és azok lefolytatásáról

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

4. A dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadásáról

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

C - A kárról és az okozati kapcsolatról

1. A felek érvei

a) A nem vagyoni kárról

b) A vagyoni kárról

c) Az okozati kapcsolatról

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

a) A nem vagyoni kárról

b) A vagyoni kárról

A költségekről

( *1 ) Az eljárás nyelve: francia.