BH 2004.4.144 I. Kórház kártérítési felelősségének megállapítása a szülés helytelenül megválasztott módjával okozati összefüggésben bekövetkezett károsodásért [Ptk. 348. §, 1972. évi II. tv. 43. §].

II. A másodfokú eljárásban jogszabálysértéssel elrendelt hivatalbóli bizonyítás [Pp. 164. §].

A felperesek a keresetükben személyenként 1 500 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamatai megfizetésére kérték az alperes kötelezését arra hivatkozással, hogy az élettársi kapcsolatukból származó, első közös gyermeküket az alperes orvosainak felróható magatartására visszavezethető okból a szülés során elveszítették. Az alperes kártérítési felelősségét arra alapították, hogy az orvosai az I. r. felperes augusztus 10-én 14 órakor történt felvételét követően az augusztus 11-én 1 óra 25 perckor bekövetkezett szülésig terjedő időszak alatt elmulasztották

a gyógyító orvossal szemben előírt, az egészségügyről szóló, korábban hatályban volt 1972. évi II. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 43. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott legnagyobb gondosság és körültekintés követelményét. Előadták, hogy a magzat szívműködésének regisztrálása nem volt folyamatos, 297 percen át nem történt ilyen ellenőrzés, csak a magzat szívhangjának hallgatással történő felügyelete. Amikor pedig CTG-vizsgálat volt, a kapott regisztrátum értékelése volt téves. A magzat oxigénhiányos állapotára utaló jeleket az alperes orvosai nem kezelték megfelelően, nem rendelték el azonnal a császármetszést, holott ezzel a magzat élete megmenthető lett volna. Az alperes orvosai - tévesen - a hüvelyi szülési mód mellett döntöttek, így ezek a mulasztások és tévedések vezettek oda, hogy a magzat néhány perccel a megszületése előtt megfulladt.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a szülést levezető orvos ellen indított büntetőeljárás során készített orvosszakértői felülvélemény kizárja az orvos felelősségét, így a kórház kártérítési felelőssége sem áll fenn. A diagnosztikai tévedés nem foglalkozási szabályszegés, és nem jelenti azt, hogy az orvos nem a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel járt el.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében az alperes kártérítési felelősségét megállapította. A rendelkezésre álló bizonyítékok, közöttük az általa kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleményének a mérlegelése alapján tényként megállapította, hogy az alperes szülést vezető orvosa nem az Eü. tv. 43. §-ának (1) bekezdése szerinti módon járt el, mert a vajúdás folyamán a magzat oxigénhiányos tüneteit nem kellően értékelte. A CTG-regisztrátum megfelelő értékelése esetén 1996. augusztus 11-én 0 óra 55 perc előtti időszakban - mielőtt a koponya a medencemenetben áthaladást mutatott - kellően gondos eljárás esetén császármetszést kellett volna végeznie. Ezt követően pedig a rendelkezésre álló eszközökkel - vácum extrac­tioval - a szülést meg kellett volna gyorsítania, így nem következett volna be a magzat megszületése előtt mintegy 5-10 perccel a halála, hanem az életesélyei jóval nagyobbak lettek volna. Az alperes kártérítési felelősségét ezért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján - figyelemmel a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdésére - a Pp. 213. §-ának (3) bekezdése alapján meghozott közbenső ítélettel megállapította.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és ítéletével a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást "dr. P. Z. igazságügyi szülész-nőgyógyász orvosszakértő" meghallgatása alapján - módosította és kiegészítette, és az így kiegészített tényállás alapján az alperes fellebbezését alaposnak találta. Megállapította, hogy az elektív császármetszéssel az adott esetben nem kellett számolni, ennek előjele nem volt és csak 0 óra 55 perckor volt olyan adat, amely az oxigénhiányból eredő problémát felvetette. Ekkor volt utolsó pillanatnyi lehetősége a császármetszésnek, de a műtéti előkészülés idejére tekintettel - mire a műtéthez hozzákezdhettek volna - a koponya az üregben volt, ekkor a császármetszésre már nem volt lehetőség. Egyébként is a sürgősségi császármetszés kivitelezése igen bonyolult, súlyos magzati károsodás veszélyével jár. A fogós műtét feltételei az alperesnél nem voltak adottak, a vácum extractio pedig nem járt volna jobb eredménnyel, nem eredményezte volna a gyermek élve születését, miután hüvelyi szüléssel is rövid időn belül megszületett a magzat. A veszély egyértelmű jelzésétől a rendkívül rövid idő alatt lezajlott szülés során az orvos választása szerinti szülési mód - amely esetleg vitatható diagnosztikus tévedés - nem annak a következménye, hogy a legnagyobb gondosság és körültekintés követelményét az orvos elmulasztotta. Nem állapítható meg, hogy a magzat halála más módszer alkalmazása esetén nem következett volna be. Az adott oxigénhiányos állapotban egy egyébként egészséges magzat valószínűleg életben maradt volna, bár nem állítható, hogy károsodás nélkül. Az anya korábbi veseproblémáiból eredő egészségkárosodás nagy valószínűséggel rontotta a magzat életesélyeit.

A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és elsődlegesen az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének helybenhagyása iránt a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság a Pp. 164. §-ának (2) bekezdése értelmében hivatalbóli bizonyítást nem rendelhetett volna el, nem hallgathatta volna ki dr. P. Z.-t, főleg úgy, hogy nem állapítható meg: a kihallgatása tanúként vagy szakértőként - mindkét esetben eljárási szabálysértéssel - történt. A másodfokú eljárásban tett nyilatkozata egyébként is jelentős mértékben ellentétes az írásbeli véleményeiben foglaltakkal, ezért az ellentmondások feloldása szükséges lett volna. A jogerős ítélet ennek hiányában megalapozatlan, de iratellenes ténymegállapításokat is tartalmaz.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A Polgári Perrendtartásnak az ügyben alkalmazandó 270. §-ának (1) és 275/A. §-ának (1) bekezdéséből következően a jogerős ítélet felülvizsgálata az anyagi jogi és az eljárási szabályok megsértésére hivatkozással egyaránt előterjeszthető, az eljárási szabálysértésnek azonban olyan súlyúnak kell lennie, amely az ügy érdemi elbírálására lényegesen kihatott. A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben lényegében az anyagi jogi szabálysértésre hivatkoztak, amennyiben a másodfokú bíróság a kártérítés megfizetése iránti keresetüket elutasította, de azt állították, hogy ehhez az anyagi jogi szabálysértéshez a bizonyításra irányadó eljárási szabályok megsértése vezetett. A Legfelsőbb Bíróság ezért azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet sérti-e a felperesek által megjelölt jogszabályokat.