4/2002. (II. 15.) AB határozat

az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 6. § (4) bekezdésének a "3. § (1) bekezdésének a) pontja alapján járó" szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.

Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 6. § (4) bekezdése - a megsemmisítés folytán - az alábbi szöveggel marad hatályban:

"Ha a jogerős ítéletben halálbüntetést szabtak ki, de nem hajtották végre, a kárpótlás összegét 20%-kal emelni kell."

Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozó több beadványt nyújtott be az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: 3.Kpt.) 6. § (4) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatára. A 3.Kpt. 6. § (4) bekezdése a szabadságelvonásért járó kárpótlás szabályai között azt a rendelkezést tartalmazza, hogy "ha a jogerős ítéletben halálbüntetést szabtak ki, de nem hajtották végre, a 3. § (1) bekezdésének a) pontja alapján járó kárpótlás összegét 20%-kal emelni kell." A 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés a) pontja azokat a jogszabályi helyeket jelöli meg (illetve olyanokra utal), amelyek egykor alapul szolgáltak a politikai okból történő különféle szabadságelvonásra (szabadságvesztés büntetés, előzetes letartóztatás, kényszergyógykezelés).

Az indítványozó szerint a 3.Kpt. 6. § (4) bekezdése az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésben foglalt diszkrimináció tilalmába ütközik, mert a 20%-os emelés nem vonatkozik azokra, akiket nem magyar, hanem szovjet bíróságok ítéltek halálra, de az ítéletet nem hajtották végre. Az indítványozó úgy véli, hogy a magyar és a szovjet bíróságok által elítéltek között a 3.Kpt. 6. § (4) bekezdése indokolatlan és alkotmányellenes megkülönböztetést eredményez. Az indítványozó kérelme alátámasztására több - ezen belül az Alkotmány 70/A. §-át értelmező - alkotmánybírósági határozatra is hivatkozik.

2. Az Alkotmánybíróság az ügyben megkereste az igazságügy-minisztert, az indítvánnyal kapcsolatos álláspontjának megismerése céljából.

II.

1. Az Alkotmány irányadó rendelkezése értelmében:

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

2. A 3.Kpt. vonatkozó rendelkezései szerint:

"Kárpótlás a szovjet kényszermunkára hurcolásért

2/B. § (1) Kárpótlás jár a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolásért, a szovjet bíróság politikai indítékú ítélete vagy más szovjet hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonásért (a továbbiakban együtt: kényszermunka).

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a szovjet hadifogságba esett katonát 1945. augusztus 1-jétől kényszermunkára hurcoltnak kell tekinteni.

(3) Ha a sérelmei szenvedett a kényszermunka ideje alatt meghalt, és a túlélő házastárs hosszabb időt nem bizonyít, a kárpótlás kiszámításánál az alábbi időtartamokat kell figyelembe venni:

a) a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolás esetén 3 évet,

b) a szovjet bíróság ítélete vagy más szovjet hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonás esetén azt az időtartamot, amelyre ítélték (kötelezték), ha pedig ez nem bizonyítható, 8 évet.

(4) A kényszermunka esetére egyebekben a 2/A. § (2) bekezdését és a 4-8. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Kárpótlás a szabadságelvonásért

3. § (1) A 6-8. §-ban meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó következő sérelmekért:

a) - szabadságvesztés büntetés, amelyet az 1941. évi XV. törvény 9., 10., 14. és 15. §-ában, az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt szabtak ki;

- előzetes letartóztatás és minden olyan szabadságelvonás, amelyet az 1941. évi XV. törvény 9., 10., 14. és 15. §-ában, az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárás keretében foganatosítottak;

- kényszergyógykezelés, amelyet az 1948. évi XLVIII. törvény 1-13. §-a alapján az 1989. évi XXXVI. törvény 5. §-ában, az 1990. évi XXVI. törvény 2. §-ában, illetőleg az 1992. évi XI. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekmény miatt rendeltek el;

b) magyar bíróság ítélete vagy magyar közigazgatási hatóság határozata alapján végrehajtott, zárt táborszerű fogvatartás (internálás, kényszermunka), közbiztonsági őrizet, kényszerlakhely kijelölés (kitelepítés);

c) a II. világháború alatt (1941. június 27.-1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat;

d)- e)"

"6. § (1) A kárpótlásra jogosultat - választásától függően - a 7. § szerint kiszámított havi életjáradék vagy kárpótlási jegy formájában megállapított kárpótlás illeti meg.

(2) Ha a kárpótlásra jogosult állandó lakóhelye külföldön van, a részére folyósított életjáradékot a belföldi pénzintézetnél vezetett forintszámlájára kell átutalni. Az átutalt összeg külföldi pénznemre nem váltható át.

(3) A túlélő házastársat a sérelmet elszenvedőnek járó kárpótlás 50%-a illeti meg.

(4) Ha a jogerős ítéletben halálbüntetést szabtak ki, de nem hajtották végre, a 3. § (1) bekezdésének a) pontja alapján járó kárpótlás összegét 20%-kal emelni kell."

III.

Az indítvány megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság a 3.Kpt.-vel összefüggésben számos döntést hozott [Lásd: 1/1995. (II. 8.) AB határozatban (a továbbiakban: 1.Abh); 22/1996. (VI. 25.) AB határozatban (a továbbiakban: 2.Abh.); a 46/2000. (XII. 14.) AB határozatban (a továbbiakban: 3.Abh.).]

Az1.Abh. volt az első döntés a személyi kárpótlás alkotmányossági vizsgálata tárgyában. A határozat kimondta, hogy - hasonlóan a tulajdoni kárpótláshoz - a személyi kárpótlás során is ex gratia juttatásról van szó, így a törvényhozónak nagy szabadsága van a kárpótlás módjának és mértékének meghatározása tekintetében (ABH 1995. 31., 45., 62.). Ezzel párhuzamosan az Alkotmánybíróság arra is utalt, hogy a juttatások mértékét tekintve elvileg az ex gratia juttatásoknál is "fennáll a tiltott megkülönböztetés lehetősége", amelyből a kárpótlás ügyekben az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz az ne minősüljön önkényesnek (ABH 1995. 31., 47.).

A jelen ügy tárgyát képező szovjet kényszermunkára hurcolást az 1.Abh. is érintette. Az Alkotmánybíróság - többek között - megsemmisítette a 3.Kpt. eredeti szövege 3. § (1) bekezdésének d) és e) pontjait, azaz a szovjet kényszermunkára hurcolást és a deportálást pusztán szabadságelvonásnak minősítő rendelkezéseket. Az Alkotmánybíróság szerint a külföldre deportálásnak a szabadságelvonáshoz képest többlet tényállási eleme az, hogy "... a deportáltak feletti rendelkezés kikerült a magyar állam hatalmi szférájából és az idegen szuverén hatalmi szférájába ment át. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ez az ismérv a csoportképzés során annyira lényegi és meghatározó, hogy azt a kárpótlási jogosultság szempontjából a törvényhozónak külön kellett volna választania, mert a sérelem súlya, nagysága és természete más jóvátételi kritériumokat követel, mint amilyenek a többi szabadságelvonás esetén egységesen megállapíthatók." (ABH 1995. 31., 56-57.) Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy "ezek a szempontok és megkülönböztető ismérvek többnyire irányadóak a Szovjetunióba történt kényszermunkára hurcolás eseteire is". (ABH 1995. 31., 56.)

Tehát az első személyi kárpótlási döntés az önkényes megkülönböztetés alkotmányossági mércéjét - a csoportképzés elveinek rögzítésén keresztül - a sérelem súlyával arányos kárpótlás követelményében ragadta meg. Az 1.Abh. a deportálás és a szovjet kényszermunkára hurcolás tekintetében - végső soron - a levont elvi következtetés, az alkalmazott mérce eredményeként érintette a kárpótlás mértékét is.

Az 1.Abh-t követően az Alkotmánybíróság vizsgálta a 3.Kpt. módosításáról rendelkező 1268. számú törvényjavaslatot. A 2. Abh. által előzetes normakontroll hatáskörben elbírált szöveg - összhangban az 1.Abh megállapításaival - külön kezelte a deportálásért és a szovjet kényszermunkára hurcolásért járó kárpótlást a szabadságelvonásért járó kárpótlástól azáltal, hogy a kárpótlás mértékét megemelte. A vizsgált törvényjavaslatban a deportálásért és a kényszermunkáért azonos összegű (a szabadságelvonásért járó kárpótlástól százalékban meghatározva magasabb) kárpótlás járt. A 2.Abh. - a kárpótlás mértékével is összefüggésben - rögzítette a "hasonló" kárpótlás követelményének elvét (ABH 1996. 89.). [E határozat továbbá elvi lehetőséget biztosított a személyi kárpótlás rendszerének átalakítására és a jogosultságok újraelosztására (ABH 1996. 89., 90.). Az erre vonatkozó alkotmányos követelményből kitűnik, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alapján a kárpótlás rendszerén belül (azaz az adott állapot szerinti jogosultságok egymáshoz való viszonyában) az arányosság elvének fenntartását követeli meg.]

A 3.Abh - összefoglalva az Alkotmánybíróság ezirányú gyakorlatát - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a törvényhozásnak a kárpótlási jogosultság meghatározásakor fenn kell tartani a sérelem súlyához igazodó kárpótlás egymásra épülő jellegét. (ABH 2000. 353., 367-368.) A 3.Abh egyik következtetése ezzel kapcsolatosan az volt, hogy az egyenlő méltóságú személyként kezelés a sérelem súlyával arányos kárpótlásban testesül meg (ABH 2000. 353., 367). E határozat az élet elvesztése és a szabadságelvonás után járó kárpótlás mértéke között - az okozott sérelmekhez képest - ésszerű indokkal nem igazolható aránytalanság miatt állapította meg az egyenlő méltóságú személyként kezelés és ezáltal az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelmét.

Az Alkotmánybíróság fentebb ismertetett gyakorlatából megállapítható, hogy a kárpótlás mértékének önmagában nincs alkotmányossági mércéje. (Lásd: ABH 2000. 353., 366-367.) A szabályozás vizsgálatakor a sérelem súlyának figyelembevétele a meghatározó, az egyenlő méltóságú személyként kezelés elvének érvényesítése szempontjából. Tekintettel arra, hogy a sérelem súlyát a törvényalkotó a kárpótlás mértékében is kifejezi, az alkotmányossági vizsgálatkor adott esetben megkerülhetetlen a mérték figyelembevétele is. Ezt azonban az Alkotmánybíróság nem önmagában a kárpótlási összegek közvetlen összevetése útján, hanem csak a jogosultságok rendszerén belül vizsgálhatja, azaz: a különböző jogosultságok egymáshoz való viszonya, az okozott sérelmek súlyának arányában.

2. A 3.Kpt. jelenleg hatályos szabályai alapján a következő állapítható meg: a deponálásra irányadó 2/A. § (2) bekezdése szerint e sérelmekért a szabadságelvonás miatt megállapítható kárpótlásnál 10%-kal több kárpótlás jár. Ez a 10%-os növelés a szovjet kényszermunkára is irányadó [2/B. § (4) bekezdés]. Ezáltal tehát a deportálás, kényszermunka és a szabadságvesztés viszonyában főszabályként érvényesül a sérelem súlyával arányos kárpótlás követelménye. Ezt a követelményt az 1.Abh. a fentebb idézett többlet tényállási elemmel indokolta.

A 3.Kpt. - jelen ügyben vizsgált - 6. § (4) bekezdése a szabadságelvonásért járó kárpótlás körében nyert szabályozást. E rendelkezés azt tükrözi, hogy a szabadságelvonásnál nagyobb sérelmet jelent, ha a szabadságelvonáshoz végre nem hajtott jogerős halálbüntetés járult (ha a szabadságelvonás lényegében ezen alapult). A törvényhozó e tényállás alapján a szabadságelvonásért járó kárpótlás összegét 20%-kal megemelte.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a törvényhozó az ex gratia juttatatásból folyó szabadságával élt, amikor úgy döntött, hogy a végre nem hajtott halálbüntetés alapján foganatosított szabadságelvonást kiemeli, s ez alapján magasabb összeget juttat. Ennek alkotmányossága önmagában nem vitatható.

A 3.Kpt. 6, § (4) bekezdése a 20%-os emelést azonban nem csupán a tényállásra vonatkoztatja (azaz jogerős ítéletben halálbüntetést szabtak ki, de nem hajtották végre), hanem esetkör szerint szűkíti, mégpedig kizárólag a 3.Kpt. 3. § (1) bekezdés a) pontja alapján járó jogosultságokra (az e szerint megállapítandó összegre). A 3.Kpt. 6. § (4) bekezdésben található szűkítő szabály [a 3. § (1) bekezdés a) pontjának megjelölése] lényegében az ún. semmiségi törvényekre utal. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság korábban már kifejtette, hogy a törvény ex gratia jellegű, visszamenőleges és egységes jogalapot teremt a személyi sérelemokozások jóvátételére. Ez az egységes jogalap bizonyos személyi sérelemokozások ténye, függetlenül attól, hogy azokért járt-e eredetileg kárpótlás és az milyen okból volt érvényesíthetetlen, illetőleg, hogy a sérelemokozás a semmisségi törvények hatálya alá esik-e vagy sem. (ABH 1995. 31., 45.) Mindebből az is következik, hogy a semmisségi törvényekből folyó kárpótlás önmagában nem je-lent(het) "többletet" - azonos sérelemokozás esetén - a személyi kárpótláson belül.

3. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a 3.Kpt. 6. § (4) bekezdésében található "3. § (1) bekezdésének a) pontja alapján járó" szövegrész - a 3. Kpt. szabályozási koncepcióján belül - alkotmányellenes, az Alkotmány 70/A. §-ába ütközik.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem egyeztethető össze az egyenlő méltóságú személyként kezelés alkotmányos elvével az, hogy a tényálláson kívül - ha ez valóban megvalósult - (azaz jogerősen halálbüntetést szabtak ki, de nem hajtották végre) egyéb szempontok a jogosultságot szűkítsék. Ahogy a fentebb idézett 1.Abh.-ból kiderül, nincs alkotmányos relevenciája annak, hogy a sérelemokozás a semmisségi törvény hatálya alá tartozik-e vagy sem, így a 3. § (1) bekezdés a) pontja kiemelésének nincs kellő súlyú alkotmányos indoka.

Megállapítható továbbá, hogy a 3.Kpt. 6. § (4) bekezdése [a 3. § (1) bekezdés a) pontjára való utalással] az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző egyenlőtlenséget teremt. A szovjet kényszermunka (valamint a deportálás) és a szabadságelvonás után járó kárpótlás között egyébként fennálló ésszerű különbségtétel önkényessé változik, ugyanis ha a szabadságelvonáshoz végre nem hajtott halálbüntetés járul, magasabb összegű kárpótlás jár a szabadságelvonásért, mint az ugyanilyen tényállás (azaz végre nem hajtott halálbüntetés) mellett foganatosított kényszermunka után.

A 3.Kpt. 2/B. § (1) bekezdése a kényszermunkát, mint gyűjtőfogalmat azalábbiak szerint definiálja: "Kárpótlás jár a szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolásért, a szovjet bíróság politikai indítékú ítélete vagy más szovjet hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonásért (a továbbiakban együtt: kényszermunka)." Tehát a kényszermunkán belül külön jogcím a "szovjet bíróság politikai indítékú ítélete vagy más hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonás." így ha a szovjet bíróság halálbüntetést szabott ki, de azt nem hajtották végre - s ez alapján foganatosították a szabadságelvonást -, a végre nem hajtott halálbüntetés nem teremt külön jogosultságot kárpótlás csupán a kényszermunka után jár, amely a szabadságelvonásért járó kárpótlásnál 10%-kal több. Ezzel szemben - a 6. § (4) bekezdés alapján - a szabadságelvonásért járó kárpótlás összegét 20%-kal kell emelni a 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott körben. Ezáltal ha a szabadságelvonás előzménye végre nem hajtott halálbüntetés a szabadságelvonásért járó kárpótlás mértéke a kényszermunkára hurcolásért járó kárpótlás fölé kerül (azonos tényállás esetén). A kényszermunka (és deportálás) szabadságelvonástól való különbözősége, azaz, hogy az érintettekről való rendelkezés idegen szuverén hatalmi szférájába ment át, méginkább érvényesül akkor, amikor idegen ország bírósága mondja ki a politikai indíttatású halálbüntetést, tehát a jóvátételi kritériumoknak is ehhez kell igazodni. (ABH 1995. 31., 56-57.) A 3.Kpt. jelen ügyben vizsgált rendelkezése alapján a végre nem hajtott halálbüntetéssel társuló szabadságelvonás körében a kényszermunka és a szabadságelvonás között az 1.Abh. által (ABH 1995. 31.) megfogalmazott alkotmányos kritérium - ami elvi alapját adja annak, hogy a kényszermunkáért (és deportálásért) magasabb összegű kárpótlás jár - nem érvényesül. Mindezek miatt az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme megállapítható.

Az Alkotmánybíróság a 6. § (4) bekezdésből a "3. § (1) bekezdésének a) pontja alapján járó" szövegrészt - a fenti indokok alapján - megsemmisítette. A hatályban maradó szöveg értelmében ha a jogerős ítéletben halálbüntetést szabtak ki, de nem hajtották végre, a kárpótlás összegét 20%-kal emelni kell. Tehát ha a kárpótlásra való jogosultság egyéb feltételei fennállnak, a kárpótlás összegének a növelése - mind a szabadságelvonás, mind a kényszermunka (deportálás) tekintetében - a tényállás alapján jár.

A határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzététele az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-án alapul.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Németh János s. k.,

az aláírásban akadályozott

dr. Czúcz Ottó

alkotmánybiró helyett

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné

dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 1114/B/1998.

Tartalomjegyzék