BH 2006.11.363 Ha az adóhatóság a jogtalanul visszaigényelt áfa miatt a gazdálkodó szervezetet az adótartozás megfizetésére kötelezte, a károsodás nem a jogerős határozat meghozatalakor következik be, hanem amikor az adótartozást legalább részben megfizette - A gazdálkodó szervezet károsodás hiányában a jogtalanul eljáró ügyvezetőjével szemben kártérítési igényt nem érvényesíthet [Ptk. 339. § (1) bek., 355. § (4) bek.].

Az alperes a per tárgyát képező időszakban a felperes ügyvezetője és egyben a felperes társaság egyik tagja is volt. 1994. október 4-én az alperes a felperesi társaságnak eladott egy nagyértékű ingatlant, melyet a felperes társaság 1994. október 31-én apportállt az M. Kft.-be. A peres iratoknál másolatban szereplő taggyűlési jegyzőkönyv szerint a taggyűlés I/1994. számú határozatával az adásvételi szerződést jóváhagyta, II/1994. számú határozatával hozzájárult ahhoz, hogy a társaság törzstőkén felüli vagyonából az M. Kft.-ben részesedést szerezzen. A fenti határozatokat a két tagú társaság taggyűlése mindkét tag jelenlétében egyhangú határozattal hozta meg. A felperes társaság az ingatlanügylet miatt az áfát levonta. Az APEH megyei igazgatósága 1995. március 30-án kelt határozatával 71 927 000 Ft adóhiányt állapított meg a felperes gazdálkodó szervezet vonatkozásában, kötelezte továbbá a felperest adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére is. A megyei bíróság 1997. október 13-án jogerőre emelkedett végzésével elrendelte a felperes társaság felszámolását. A felszámolási eljárásban az APEH hitelezői igénybejelentését a felperes kft. felszámolója visszaigazolta. Az alperes ellen folyó büntetőeljárásban a bíróság az alperest, mint a II. r. vádlottat és testvérét az M. Kft. ügyvezetőjét, mint az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt jogerősen elítélte. A jogerős ítélet indokolásában szerepel, hogy a vádlottak a Magyar Államnak 72 120 000 Ft kárt okoztak. A felperes felszámoló 2000. május 15-én a büntetőeljárásban a felperes polgári jogi igényét bejelentette.

A felperes 2004. január 30-án benyújtott keresetében többek között az adótartozás, az adóbírság és a késedelmi pótlék, valamint ezen összeg után 1997. október 17. napjától a kifizetés napjáig esedékes kamattartozás megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A felperesnek egyéb követelése is volt az alperessel szemben, de az ezt elutasító ítéleti rendelkezés első fokon jogerőre emelkedett. Felperes keresete jogalapjául a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. tv. (régi Gt.) 32. §-át, illetve 188. §-át jelölte meg.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta, hogy a felperesnek kárt okozott volna. Az okozott kár nem bűncselekménnyel okozott kár, így elévült. Hangsúlyozta, hogy a felperes legfőbb szervének határozata szerint járt el.

Az elsőfokú bíróság 2004. szeptember 28-án kelt ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 114 000 197 Ft-ot, ezt meghaladóan a felperes kereseti kérelmét elutasította, rendelkezett a le nem rótt eljárási illeték, valamint a részperköltség megfizetéséről. Ítélete indokolásában többek között kifejtette, a jogerős büntető ítéletből egyértelműen megállapítható, az alperesnek az volt a szándéka, hogy az adóhatóságot megtévessze. A szerződések fiktívek voltak, céljuk jogosulatlan áfa-visszaigénylés volt. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a régi Gt. 32. § (1) bekezdésében foglaltakat megsértette. Bár nem vitásan a taggyűlés a jogügyletet jóváhagyta, de nem azt, hogy fiktív jogügylet útján az áfát az alperes a felperes társaság nevében jogtalanul levonja. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kártérítési felelősség fennállásának minden eleme bizonyított volt az adott tényállás mellett. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság azt az alperesi érvelést, mely szerint a felperest nem érte kár. A jogtalanul levonásba helyezett általános forgalmi adó tekintetében a felperes gazdálkodó szervezetnek helytállási kötelezettsége keletkezett, s ezt az igényt az adóhatóság érvényesítette is. Ebből következően a felperes rendelkezik kereshetőségi joggal, hiszen a felperes nem az általános forgalmi adó, késedelmi pótlék stb. összegét kívánja az adóhatóság nevében behajtani, hanem ugyanilyen összegű, de a felperes gazdálkodó szervezetnél keletkezett vagyonhiányt okozó követeléssel lép fel az alperessel, mint a felperes volt ügyvezetőjével szemben. Az alperes károkozása bűncselekménnyel okozott kárnak minősül. A büntetőeljárás során tett polgári jogi igény bejelentése az elévülést megszakította, így a felperes követetése nem évült el. A kamatfizetési kötelezettséggel összefüggésben kifejtette, a felperes kamatkövetelése a káron szerzés tilalmába ütközik, mivel az adóhatóság határozatában késedelmi pótlékot is érvényesít.

A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság 2005. április 13-án kelt ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részének a keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta, az egyéb rendelkezéseit pedig részben megváltoztatta, a felperes további keresetét is elutasította. Rendelkezett az összevont első- és másodfokú perköltség viseléséről. Ítélete indokolásában először is az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette és rögzítette, hogy a felperes felszámolójához beérkezett, elismert igényeket a felperes részben sem egyenlítette ki, s arra nem is rendelkezik fedezettel. Kifejtette, a másodfokú bíróság álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy az alperes a kárt a felperesnek okozta. A büntető bíróság is azt állapította meg, hogy a károsult az állam, és a kár ténylegesen az államot, illetve jogutódát érte. A felperes a közigazgatási határozatokkal igazolt kárt azért állította saját kárának, mert azokat vele szemben hitelezői igényként a felszámolási eljárásban érvényesítették. A felperes a felszámolóhoz érkezett tartozásokat részben sem elégítette ki, így ez esetben az adóhatósági határozatban megállapított követelés nem a felperes követelése a károkozóval szemben, hanem az állam követelése a felperessel szemben, mindaddig amíg azt a felperes legalább részben ki nem egyenlíti. A ki nem egyenlített tartozással a felperes vagyona nem csökkent, így a Ptk. 355. §-a értelmében vett kár nem érte. Miután az adótartozás az államot megillető követelés, a felperes más jogának érvényesítése céljából indította a pert, amelyre nem volt felhatalmazása. A másodfokú bíróság fenti álláspontjára tekintettel nem vizsgálta érdemben az alperes elévülési kifogását.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, a fellebbezésében írt módosításokkal. Felperes felülvizsgálati kérelmében vitatta a másodfokú bíróság által tett tényállás kiegészítés helytállóságát arra hivatkozva, hogy a felszámolási eljárás még nem zárult le jogerősen, a másodfokú bíróság tényállás kiegészítése jogilag értelmezhetetlen. A kártérítési felelősség fennállása során a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint vizsgálandó többek között az, hogy a felperest az alperes magatartása folytán érte-e kár. Megítélése szerint a felperest érte kár, mégpedig az a kára, amely az alperes magatartása folytán fizetési kötelezettségként a felperesnél keletkezett. A kártérítés a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékes, így felperesi álláspont szerint a kár 1994 októberében bekövetkezett. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévedett, amikor úgy foglalt állást, hogy a felperest nem érhette kár, hiszen nincs elegendő vagyona ahhoz, hogy kielégítse a hitelezői igényeket. Önmagában az, hogy az államot, illetve jogutódát (jogutódait) kár érte az alperes magatartása miatt nem jelenti azt, hogy a felperest ugyanezen magatartás folytán nem érhetné kár.