3332/2017. (XII. 8.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.III.20.568/2017/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet (székhelye: 2471 Baracska Annamajor, képviseli: Galuska-Tomsits László bv. ezredes, intézetparancsnok továbbiakban: indítványozó) jogi képviselője (Tóth Ügyvédi Iroda, székhelye: 2475 Kápolnásnyék, Fő út 31., ügyintéző: dr. Halász Attila ügyvéd) útján terjesztett elő alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján, amelyben kérte a Székesfehérvári Törvényszék 10.P.20.732/2015/24. számú elsőfokú ítélete, a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.688/2016/3/II. számú másodfokú, jogerős ítélete és a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.III.20.568/2017/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az indítvány szerint az ítéletek sértik az Alaptörvény XV. cikkének (1) bekezdését, XXIV. cikkének (1) és (2) bekezdését, valamint a XXVIII. cikkének (1) bekezdését. Az indítványozó az "Abtv. 53. § (4) bekezdése" alapján kérte, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszban támadott döntés végrehajtását, eljárásának befejezéséig "függessze fel".
[2] 1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a Székesfehérvári Törvényszék 10.P.20.732/2015/24. számú ítéletével megállapította, hogy az indítványozó (a per alperese) megsértette a felperes emberi méltóságát, amikor nem biztosította a felperes számára a mosdó használatát, ezért kötelezte az indítványozót 500 000 forint sérelemdíj megfizetésére.
[3] Az elsőfokú ítélet által megállapított tényállás szerint az indítványozó 2015. június 15-én a börtön végrehajtási fokozatú büntetését töltő felperest a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállította, egy folyamatban lévő büntető ügyben tartott tárgyaláson való megjelenés céljából. A felperes a fővárosi intézményben való tartózkodása során fogfájása miatt gyógyszereket kapott, melynek szedését követően hasmenéses tünetek jelentkeztek. Erre szintén gyógyszert kapott, ennek nevét, illetve adagolásának módját azonban az egészségügyi dokumentáció nem tartalmazta. A tünetek a felperes 2015. június 22-i visszaszállítását közvetlenül megelőzően is fennálltak, ezért a felperes kérte az indítványozó állományába tartozó büntetés-végrehajtási dolgozókat, hogy a gépjárműre felszállás előtt biztosítsák számára a mosdó használatát, e kérését azonban figyelmen kívül hagyták. A felperes a sorakoztatás közben nem tudta visszatartani a székletét, amelyet észlelve a büntetés-végrehajtási alkalmazottak lehetővé tették a felperes számára a nadrágcserét, de a felperes megmosakodni nem tudott. Az eset után a felperest a fogvatartottak a szállítójárműben kigúnyolták, majd - mivel a történtek az indítványozói intézményben is ismertté váltak -, a későbbiekben is csúfolták és gúnynevekkel illették.
[4] A bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes fogfájására adott egyik gyógyszer gyakori mellékhatásai között a hasfájás, hasmenés is megtalálható, továbbá köztudomásúnak tekintette az antibiotikum hasmenéses mellékhatását. Ítéletében rámutatott a bíróság arra is, hogy az indítványozó alkalmazottainak meghallgatását azért mellőzte, mert az alkalmazottak meghallgatására fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat keretében sor került és nem volt elvárható tőlük, hogy saját magukat olyan cselekmény elkövetésével vádolják, amely fegyelmi büntetést vonhat maga után. A jogsértés súlyára tekintettel az elsőfokú bíróság nem tekintette eltúlzottnak a sérelemdíj összegét, ezért annak megfizetésére a kereseti kérelemmel azonosan marasztalta az indítványozót.
[5] A Fővárosi Ítélőtábla a 9.Pf.20.688/2016/3/II. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletében megállapította egyebek mellett azt, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a logika és a józan ész szabályainak megfelelően, belső meggyőződése szerint értékelte és indokolásában részletesen levezette, hogy melyik bizonyítéknak milyen bizonyító erőt tulajdonított, továbbá okszerű indokát adta annak, hogy miért mellőzte az indítványozó őreinek tanúkénti kihallgatását.
[6] Az indítványozó kérelme alapján indult felülvizsgálati eljárásban a Kúria a Pfv.III.20.568/2017/4. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és megállapította azt, hogy sem a peres felek esélyegyenlőségét, sem a perbeli jogegyenlőségét nem sértették meg az eljárás során. A Kúria döntése szerint nem sérült az indítványozó bizonyítási érdeke, mert az általa kihallgatni kért tanúk meghallgatására a pert megelőző panaszeljárásban sor került, vallomásuk rendelkezésre állt, annak értékelése meg is történt, arra pedig helyesen következtettek az eljáró bíróságok, hogy e tanúktól a korábbi tényállításaiktól eltérő vallomás a perben nem várható. Kimondta a felülvizsgálati ítélet azt is, hogy a jogvita elbírálásánál a felperesnek a szállítás megkezdését megelőző egészségi állapota nem bír jelentőséggel, ahogyan az sem, hogy a felperesnek milyen okból volt hasmenése.
[7] 2. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban hivatkozott arra, hogy a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 143. § (1) bekezdése alapján az elítélt kárigényét - kivéve, ha szabadult - annál a bv. szervnél terjesztheti elő, ahol a kár bekövetkezett. A kártérítési igényt határozattal kell elbírálni, amely ellen az elítélt a közléstől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül a határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes bíróságnál keresettel élhet. Igaz ugyan, hogy a felperes a panaszeljárásban feltételesen, a bizonyítható felelősség megállapítása esetére kárigényről is nyilatkozott, de miután az indítványozó megállapította, hogy a személyzet a kialakult szituációban megfelelően intézkedett, a felperes az indítványozó külön felhívása ellenére sem jelentett be az indítványozó felé határozott kárigényt, hanem közvetlenül a bírósághoz fordult.
[8] Az indítványozó szerint a kártérítési eljárás lefolytatásának elmaradása miatt a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 130. § (1) bekezdés c) pontja alapján a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának lett volna helye, illetve a pert a "felsőbb" bíróságoknak a Pp. 157. § a) pontja és a 158. § (1) bekezdése alapján hivatalból meg kellett volna szüntetni, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett. Indítványozói álláspont szerint az, hogy a bíróságok a perrendtartás szabályainak fentiek szerinti tilalma ellenére folytatták le az eljárást - az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből levezethetően -, sérti az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésének azon rendelkezését, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék. Az alkotmányjogi panasz szerint az Alaptörvény XV. cikkének (1) bekezdésében foglalt törvény előtti egyenlőséget sértette a Kúria akkor, amikor az indítványozó által kért tanúk meghallgatásának mellőzését azzal indokolta, hogy a vallomások rendelkezésre állnak és azok értékelése is megtörtént. Ez az indokolás az indítványozói álláspont szerint azért nem valós, mert a felperes tanúit az elsőfokú bíróság annak ellenére meghallgatta, hogy a panaszeljárás révén az ő vallomásuk is rendelkezésre állt, tehát a bíróság kizárólag a felperesi tanúk vallomása alapján döntött.
[9] Kifogásolta az indítványozó azt is, hogy a Kúria vizsgálat nélkül is tényként kezelt a felperes egészségi állapotára vonatkozó egyes kérdéseket, és ezzel egyben szakkérdésben is állást foglalt. A minden alapot nélkülöző ténymegállapítás és a szakkérdés tisztázásának hiánya az indítványozó szerint az Alaptörvény XXIV. cikk (1) és (2) bekezdésében, valamint XXVIII. cikkének (1) bekezdésében szabályozott tisztességes eljáráshoz fűződő jogát sértette, figyelemmel arra is, hogy ennek eredményeképpen a szubjektív felelősség helyett lényegében eredményfelelősséget állapítottak meg a terhére. Az indítványozó kifejtette, hogy a törvény előtti egyenlőség, a tisztességes eljáráshoz való jog és a jogvita pártatlan elbírálása csak akkor valósulhat meg, ha az eljárás a peres felek számára esélyegyenlőséget biztosít. Az esélyegyenlőség indítványozói okfejtés szerint jelen ügyben sérült egyrészt azért, mert az indítványozó nem kapott lehetőséget arra, hogy alkalmazottait a perben tanúként meghallgassák, másrészt azért, mert az alkalmazottakat - helyzetüknél fogva - elfogultnak minősítették. Végül az indítványozó kifejtette, hogy álláspontja szerint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel az, hogy a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai (a bírósági eljárás során) ne kerüljenek hátrányba azért, mert szolgálati feladatokat hajtanak végre.
[10] 3. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) és (2) bekezdésében meghatározottak alapján tanácsban eljárva vizsgálat tárgyává tette, hogy az Abtv. 27. §-a szerinti indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadására vonatkozó, törvényben meghatározott követelményeknek.
[11] 3.1. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerinti határidőn belül nyújtotta be, a jogi képviselő szabályszerű meghatalmazását csatolta, továbbá az indítvány az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése és a XXVIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásában megfelel a kérelem határozottságára vonatkozó, az Abtv. 52. § (1b) bekezdése szerinti feltételeknek. Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) és (2) bekezdésére történt hivatkozással kapcsolatosan az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy egyrészt arra vonatkozóan a XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglaltaktól elkülönülő indokolást az indítványozó nem terjesztett elő, másrészt, mivel az ügyben az indítványozóval szemben a peres eljárást megelőzően hatósági eljárás nem folyt, ezért az Alkotmánybíróság - állandó gyakorlatának megfelelően -, a tisztességes hatósági eljárásra való hivatkozást a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog keretei között értékelte. Az indítványozó az ügy érdemében hozott felülvizsgálati ítélettel szemben terjesztette elő az alkotmányjogi panaszt, jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, és a polgári per alpereseként érintettsége megállapítható, így az Abtv. 27. §-a szerinti befogadhatósági feltételeknek az indítvány megfelel. Mivel az alkotmányjogi panaszt állami szerv nyújtotta be, ezért vizsgálat tárgyává kellett tenni az Abtv. 51. § (1) bekezdése alapján az indítványozói jogosultságot is. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint esetről-esetre mérlegelendő az, hogy az állam, az állami szerv az adott ügyben magánjogi jogalanyként járt-e el, azaz e minőségében jelent-e meg félként az alapul fekvő jogviszonyban, és ehhez képest kell dönteni az indítvány befogadhatóságáról (3091/2016. (V. 12.) AB határozat Indokolás [22]). Jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mivel az indítványozó a polgári perben - a per alpereseként - magánjogi jogalanyként járt el, ezért indítványozói jogosultsággal rendelkezik.
[12] 3.2. Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további - alternatív jellegű - tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Az alkotmányjogi panaszból megállapíthatóan az indítványozó az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésére és a XXVIII. cikk (1) bekezdésére hivatkozva mindhárom ítélet kapcsán ténylegesen azt sérelmezte, hogy egyrészt az ügyben eljárt bíróságok nem tartották indokoltnak a felperes egészségi állapotának vizsgálatát szakértő bevonásával és nem vizsgálták a felperesi magatartás indítványozó által vélelmezett szándékosságát, másrészt azt sérelmezte, hogy a bíróságok - az indítványozói tanúk korábbi vallomását bizonyítékként értékelve - nem tartották szükségesnek e tanúk bíróság előtti meghallgatását.
[13] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint azonban a tényállás feltárása, a bizonyítékok mérlegelése és ennek alapján a következtetések levonása a rendes bíróságok feladata, amely önmagában alkotmányossági kérdést nem vet fel. (3250/2014. (X. 14.) AB végzés, Indokolás [11]).
[14] Következetes továbbá az Alkotmánybíróság gyakorlata abban is, miszerint a bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi - vélt, vagy valós - jogsérelem orvoslása eszközének, ellenkező esetben az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályok értelmezése a bíróságok feladata, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb eszközzel már nem orvosolható (lásd például: 3145/2015. (VII. 24.) AB határozat, Indokolás [55]).
[15] Az indítványozó tehát alapjogi sérelemét állítva azt kívánta elérni, hogy az Alkotmánybíróság az ítéleteket törvényességi indokok alapján semmisítse meg, egy új - az indítványozó által helyesnek vélt - bizonyítási eljárás lefolytatása érdekében, erre azonban az Alkotmánybíróságnak - fent ismertetett gyakorlata alapján - nincs lehetősége.
[16] Az indítványozó alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként állította azt, hogy a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai (a bírósági eljárás során) ne kerüljenek hátrányba azért, mert szolgálati feladatokat hajtanak végre. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban nem tekinthető alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek az, hogy egy konkrét ügyben, az adott körülményeket mérlegelve, a bíróság a tanúk "alkalmazotti" státuszára és korábbi vallomásuk rendelkezésre állására hivatkozva nem tartotta indokoltnak a meghallgatást.
[17] Az indítványozó a fentiekben kifejtettek szerint, a felülvizsgálati eljárás során hozott döntéssel kapcsolatosan nem állított olyan alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[18] 3.3. Az indítványozó az Abtv. 53. § (4) bekezdésére hivatkozva kérte, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszban támadott döntés végrehajtását, eljárásának befejezéséig függessze fel. Az Alkotmánybíróság kivételesen, az Abtv. 61. § (1) bekezdésében foglalt körülmények fennállása esetén hívhatja fel a bíróságot a kifogásolt döntés végrehajtásának felfüggesztésére, jelen ügyben azonban a fentiekre tekintettel ezt nem tartotta indokoltnak.
[19] 4. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz befogadására nincs lehetőség, mivel az nem felel meg az Abtv. 29. §-ában, illetve részben az 52. § (1b) bekezdésének e) pontjában foglalt feltételeknek. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet az Abtv. 56. § (1)-(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdésének a) és h) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2017. november 28.
Dr. Czine Ágnes s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Horváth Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1587/2017.