62018CJ0134[1]

A Bíróság ítélete (nyolcadik tanács), 2019. március 14. Maria Vester kontra Rijksinstituut voor ziekte- en invaliditeitsverzekering. Előzetes döntéshozatal - Szociális biztonsági rendszerek - Rokkantsági ellátások - EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikk - Munkavállalók szabad mozgása - 883/2004/EK rendelet - Tagállamonként eltérő ellátási rendszerek - »Munkaképtelenségi várakozási idő« - Időtartam - Munkaképtelenség miatt járó ellátás nyújtása - Hátrányok a migráns munkavállalók számára. C-134/18. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2019. március 14. ( *1 )

"Előzetes döntéshozatal - Szociális biztonsági rendszerek - Rokkantsági ellátások - EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikk - Munkavállalók szabad mozgása - 883/2004/EK rendelet - Tagállamonként eltérő ellátási rendszerek - »Munkaképtelenségi várakozási idő« - Időtartam - Munkaképtelenség miatt járó ellátás nyújtása - Hátrányok a migráns munkavállalók számára"

A C-134/18. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az arbeidsrechtbank Antwerpen (antwerpeni munkaügyi bíróság, Belgium) a Bírósághoz 2018. február 19-én érkezett, 2018. február 8-i határozatával terjesztett elő a

Maria Vester

és

a Rijksinstituut voor ziekte- en invaliditeitsverzekering

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nyolcadik tanács),

tagjai: F. Biltgen tanácselnök (előadó), J. Malenovský és L. S. Rossi bírák,

főtanácsnok: Y. Bot,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- M. Vester képviseletében D. Volders advocaat,

- a belga kormány képviseletében M. Jacobs, L. Van den Broeck és C. Pochet, meghatalmazotti minőségben,

- a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és C. S. Schillemans, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és M. van Beek, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikknek, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.; a továbbiakban: 883/2004 rendelet), valamint a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16-i 987/2009 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (HL 2009. L 284, 1. o.) az értelmezésére vonatkozik.

2 E kérelmet a Maria Vester és a Rijksinstituut voor ziekte-en invaliditeitsverzekering (országos egészségbiztosítási és rokkantsági biztosítási intézet, a továbbiakban: INAMI) között folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgya az, hogy ez utóbbi megtagadta M. Vestertől rokkantsági ellátás nyújtását.

Jogi háttér

Az uniós jog

A 883/2004 rendelet

3 A 883/2004 rendelet "Általános rendelkezések" című I. címe tartalmazza a 6. cikket, amely így rendelkezik: "E rendelet eltérő rendelkezéseinek hiányában egy tagállam illetékes intézménye, amely tagállam jogszabályai: [...] a biztosítási, szolgálati, önálló vállalkozóként folytatott tevékenységi vagy tartózkodási idő megszerzésétől teszik függővé, a szükséges mértékben oly módon veszi figyelembe a más tagállam jogszabályai szerint szerzett biztosítási, szolgálati, önálló vállalkozóként folytatott tevékenységi vagy tartózkodási időket, mintha azokat az általa alkalmazott jogszabályok szerint szerezték volna meg".

- az ellátásokra való jogosultság megszerzését, fenntartását, időtartamát vagy feléledését,

4 A 883/2004 rendeletnek "Az alkalmazandó jogszabályok meghatározása" című II. címe tartalmazza a 11. cikk (3) bekezdésének c) pontját, amely így rendelkezik: "A 12-16. cikkre is figyelemmel: [...]

c) a 65. cikk értelmében a lakóhely szerinti tagállam jogszabályai alapján munkanélküli-ellátásban részesülő személyek az adott tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak".

5 A 883/2004 rendelet III. címe alá tartozó "Öregségi és túlélő hozzátartozói nyugdíjak" címet viselő 5. fejezete tartalmazza az 50-60. cikket.

6 E rendelet "Az időszakok összesítésére vonatkozó különös rendelkezések" című 51. cikke (1) és (2) bekezdésében az alábbiakat írja elő:

"(1) Ha egy tagállam jogszabályai egyes ellátások nyújtását attól teszik függővé, hogy a biztosítási időt kizárólag egy meghatározott tevékenységben munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként kell megszerezni, illetve olyan szakma keretében, amely a munkavállalók vagy önálló vállalkozók különleges rendszerébe tartozik, az említett tagállam illetékes intézménye csak akkor veszi figyelembe egy másik tagállam jogszabályai szerint szerzett időszakokat, ha azokat hasonló rendszerben vagy - ennek hiányában - ugyanazon szakma vagy adott esetben munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként ugyanazon tevékenység keretében szerezték.

Ha az így szerzett időszakokat figyelembe véve az érintett személy a különleges rendszerben nem felel meg az ellátásokra előírt feltételeknek, ezeket az időszakokat az általános biztosítási rendszer, vagy annak hiányában adott esetben a fizikai dolgozókra vagy szellemi munkavállalókra vonatkozó rendszer szerint kell figyelembe venni az ellátások nyújtásához, feltéve hogy az érintett személy csatlakozott e rendszerek valamelyikéhez.

(2) Egy tagállam különleges rendszere keretében szerzett biztosítási időket egy másik tagállam általános rendszere vagy ennek hiányában adott esetben fizikai dolgozókra vagy szellemi munkavállalókra vonatkozó rendszere szerint kell figyelembe venni az ellátások nyújtásához, feltéve, hogy az érintett személy a fenti rendszerek közül egyhez vagy többhöz csatlakozott, abban az esetben is, ha az ilyen időszakokat az utóbbi tagállamban már figyelembe vették egy különleges rendszer keretében."

7 Az említett rendelet "Ellátások megállapítása" című 52. cikke (1) bekezdésében ekként rendelkezik: "(1) Az illetékes intézmény kiszámítja az ellátásnak azt az összegét, amely a következők szerint járna:

a) az általa alkalmazott jogszabályok alapján, csak akkor, ha az ellátásra való jogosultság feltételeit kizárólag a nemzeti jog szerint teljesítették (független ellátás);

b) az elméleti összeg kiszámításával és ezt követően a tényleges összeg kiszámításával (arányos ellátás) a következőképpen:

i. az ellátás elméleti összege megegyezik azzal az összeggel, amelyet az érintett személy akkor igényelhetne, ha a más tagállamok jogszabályai szerint szerzett összes biztosítási és/vagy tartózkodási időt az ellátás megállapításának időpontjában alkalmazott jogszabályok szerint szerezte volna. Ha e jogszabályok alapján az összeg nem függ a szerzett időszakok tartamától, azt az összeget kell az elméleti összegnek tekinteni;

ii. az illetékes intézmény ezt követően megállapítja az arányos ellátás tényleges összegét úgy, hogy az elméleti összegre az általa alkalmazott jogszabályok szerint a biztosítási esemény bekövetkeztét megelőzően szerzett időszakok tartamának és az összes érintett tagállam jogszabályai szerint a biztosítási esemény bekövetkeztét megelőzően szerzett időszakok tartamának hányadosát alkalmazza."

8 Ugyanezen rendelet "Egy évnél rövidebb biztosítási vagy tartózkodási idő" című 57. cikke (1) bekezdésében az alábbiakat mondja ki: "Az 52. cikk (1) bekezdésének b) pontja ellenére a tagállam intézménye nem köteles ellátást nyújtani az általa alkalmazott jogszabályok szerint szerzett olyan időszakok tekintetében, amelyeket a biztosítási esemény bekövetkezésekor figyelembe vesznek, ha: és E cikk alkalmazásában az »időszakok« jelentése az összes biztosítási, szolgálati, önálló vállalkozóként folytatott tevékenységi vagy tartózkodási időszak, amely az érintett ellátásra jogosít, vagy azt közvetlenül növeli."

- az említett időszakok hossza nem éri el az egy évet,

- kizárólag az ilyen időszakok figyelembevételével az említett jogszabályok szerint nem keletkezik ellátásokra való jogosultság.

9 A 883/2004 rendelet "Munkanélküliek, akik az illetékes tagállamtól eltérő tagállamban rendelkeztek lakóhellyel" című 65. cikke (2) bekezdésének első mondatában és (5) bekezdésének a) pontjában az alábbiakat írja elő: "(2) Az a teljes munkanélküli személy, aki a legutóbbi munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenysége során az illetékes tagállamtól eltérő tagállamban rendelkezett lakóhellyel, és aki továbbra is abban a tagállamban rendelkezik lakóhellyel, vagy oda visszatér, a lakóhely szerinti tagállam foglalkoztatási szolgálatának rendelkezésére áll. [...] [...] 5.

a) A (2) bekezdés első és második mondatában említett munkanélküli személy a lakóhely szerinti tagállam jogszabályainak megfelelően jogosult ellátásokra, mintha munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként folytatott legutóbbi tevékenysége során azon tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozott volna. Az ellátásokat a lakóhely szerinti intézmény biztosítja".

A 987/2009 rendelet

10 A 883/2004 rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 987/2009 rendelet III. címének IV. fejezetében a rokkantsági ellátásokra, valamint az öregségi és túlélő hozzátartozói nyugdíjakra vonatkozó szabályokat írja elő.

11 A 987/2009 rendelet "Ellátások iránti kérelem" című 45. cikke többek között az alábbiakat írja elő: [...] (4) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérő esetekben, az igénylő a lakóhelye szerinti intézményhez vagy azon tagállam intézményéhez nyújt be kérelmet, amelynek jogszabályai hatálya alá utoljára tartozott. [...] [...]"

"A. Az ellátások iránti kérelem benyújtása a [883/2004] rendelet 44. cikkének (2) bekezdése szerinti A típusú jogszabályok alapján

B. Ellátások iránti egyéb kérelmek benyújtása

12 A 987/2009 rendelet 47. cikke, amelynek címe "A kérelmek intézmények általi megvizsgálása", kimondja többek között az alábbiakat: (1) Azon intézményre, amelyhez a [987/2009 rendelet] 45. cikk[e] (1) vagy (4) bekezdésének megfelelően benyújtják vagy továbbítják a kérelmet, a továbbiakban »kapcsolattartó intézmény«-ként kell hivatkozni. [...] Az intézmény - az általa alkalmazott jogszabályok szerinti ellátás iránti kérelem megvizsgálása mellett - kapcsolattartó intézményi minőségében előmozdítja az adatcserét és a kérelem érintett intézmények általi megvizsgálásához szükséges határozatokról és műveletekről folyó kommunikációt, továbbá az igénylő számára - annak kérésére - a vizsgálat közösségi aspektusaira vonatkozó bármely lényeges információt megadja, és tájékoztatja az igénylőt a vizsgálat előrehaladásáról. [...] (4) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérő esetekben a kapcsolattartó intézmény haladéktalanul megküldi az ellátás iránti kérelmeket, a rendelkezésére álló valamennyi dokumentumot, és adott esetben az igénylő által benyújtott megfelelő dokumentumot valamennyi kérdéses intézménynek annak érdekében, hogy azok egyidejűleg megkezdhessék a kérelem megvizsgálását. A kapcsolattartó intézmény értesíti a többi intézményt a saját jogszabályai szerinti biztosítási vagy tartózkodási időszakokról. Továbbá jelzi, hogy mely dokumentumok benyújtására kerül sor későbbi időpontban, és a kérelmet a lehető leghamarabb kiegészíti. (5) Az érintett intézmények mindegyike a lehető leghamarabb értesíti a kapcsolattartó intézményt és valamennyi egyéb érintett intézményt az általa alkalmazott jogszabályok szerinti biztosítási vagy tartózkodási időszakokról. (6) Az érintett intézmények mindegyike a [883/2004] rendelet 52. cikke alapján kiszámítja az ellátások összegét, és döntéséről, a megállapított ellátások összegéről, valamint bármely, az [883/2004] rendelet 53-55. cikke alkalmazásában előírt információról értesíti a kapcsolattartó intézményt és az egyéb érintett intézményeket. [...]".

"A. Kapcsolattartó intézmény

B. A [883/2004] rendelet 44. cikke szerinti A típusú jogszabályok szerinti ellátások iránti kérelem megvizsgálása

C. Ellátások iránti egyéb kérelmek vizsgálata

A belga jog

13 Az 1994. július 14-i gecoördineerde wet betreffende de verplichte verzekering voor geneeskundige verzorging en uitkeringen (A kötelező egészségbiztosításról és táppénzbiztosításról szóló összehangolt törvény, a továbbiakban: ZIV törvény) 32. cikke értelmében a nyilvántartott munkanélküli munkavállalók az e törvény III. címének III. fejezetében meghatározottak és az ott előírt feltételek mellett jogosultak egészségügyi ellátásokra.

14 A ZIV törvény 86. cikke (1) bekezdésének c) pontja akként rendelkezik, hogy a nyilvántartott munkanélküli munkavállalók a törvény IV. címének III. fejezetében meghatározottak és az ott előírt feltételek mellett továbbá munkaképtelenség miatt járó pénzbeli ellátásban részesülnek jogosultként.

15 A ZIV törvény 87. cikke kimondja, hogy az olyan, e törvény 86. cikkének (1) bekezdésében említett jogosult, aki munkaképtelen, a munkaképtelenségétől számított egyéves időszak folyamán minden munkanapra vagy ugyanezen időszakban minden munkanappal egyenértékű napra úgynevezett "elsődleges munkaképtelenségi ellátásban" részesül.

16 A ZIV törvény 93. cikke értelmében, amennyiben a munkaképtelenség az elsődleges munkaképtelenség időszakán túl is elhúzódik, az érintett személynek a munkaképtelenség minden napjára vagy minden munkanappal egyenértékű napjára úgynevezett "rokkantsági ellátás" fizetendő.

17 Az olyan munkaképtelenség esetére, amely 2017. május 1-je előtt kezdődött, a ZIV törvény 128. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az e törvény IV. címében előírt ellátásokhoz való jogosultság megszerzéséhez az említett törvény 86. cikkének (1) bekezdésében említett jogosultaknak a jog megszerzését megelőző hat hónapos időszak folyamán legalább 120 munkanapot kell teljesíteniük, az 1996. július 3-i Koninklijk besluit tot uitvoering van de wet betreffende de verplichte verzekering voor geneeskundige verzorging en uitkeringen (a kötelező egészségbiztosításról és táppénzbiztosításról szóló összehangolt törvény végrehajtásáról szóló királyi rendelet; Moniteur belge1996. július 31., 20285. o.) a 2017. május 1-je előtt kezdődő munkaképtelenség esetén alkalmazandó változatának 203. cikkével összhangban.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

18 M. Vester Belgiumban lakóhellyel rendelkező belga állampolgár, miután 1997. november 10. és 2015. március 31. között Hollandiában dolgozott, 2015. április 2-től kezdve munkanélküli ellátást kapott az illetékes belga intézménytől.

19 2015. április 7-én M. Vester bejelentette munkaképtelenségét az illetékes belga intézménynél. Noha nem teljesítette a belga jogszabályok által előírt feltételeket, az illetékes belga intézmény ezen időponttól 2016. április 6-ig munkaképtelenség miatt járó ellátást folyósított a számára a biztosítási idők összesítésének a 883/2004 rendelet 6. cikkében előírt elve alapján.

20 2016. április 7-én M. Vestert Belgiumban rokkantnak nyilvánították.

21 2016. május 17-i levelével M. Vester kérelmet nyújtott be az Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen (a munkavállalók biztosításának kezeléséért felelős intézet, Hollandia; a továbbiakban: UWV) előtt rokkantsági ellátás Hollandiában történő folyósítása iránt.

22 Az UWV 2016. május 19-i válaszában tájékoztatta M. Vestert, hogy a holland jogszabályoknak megfelelően a rokkanttá nyilvánítás és a vonatkozó ellátás nyújtása csak azt követően lehetséges, hogy az érintett teljesített egy 104 hetes "munkaképtelenségi várakozási időt", és, mivel ő Belgiumban csak 52 hét "munkaképtelenségi várakozási időt", teljesített, az UWV nem nyújthat számára ilyen ellátást, amely csak 2017. április 4-től lenne folyósítható a számára.

23 2016. augusztus 18-i határozatában az INAMI felhívta M. Vester figyelmét arra, hogy mivel a munkaképtelenségének bejelentése időpontjáig, amelyet követően rokkanttá nyilvánították, mindössze négy biztosítási napot teljesített Belgiumban, nem tesz eleget a belgiumi rokkantsági ellátás nyújtásához szükséges feltételeknek, következésképpen az INAMI a 883/2004 rendelet 57. cikke alapján megtagadta ezen ellátás nyújtását. M. Vester keresetet nyújtott be e határozat ellen a kérdést előterjesztő bírósághoz.

24 Az INAMI ugyanazon a napon, a 987/2009 rendelet 47. cikke alapján ellátás iránti kérelmet nyújtott be az UWV előtt, amelyet az a jelen ítélet 22. pontjában említettekkel azonos indokokkal elutasított.

25 2017. április 4-től, azon időponttól kezdve, amikor M. Vester teljesítette a holland jogszabályok által előírt 104 hetes "munkaképtelenségi várakozási időt", amelynek folyamán nem részesült munkaképtelenség miatt járó ellátásban, amelyet főszabály szerint az ilyen várakozási időt töltő munkavállalóknak nyújtanak, Hollandiában rokkanttá nyilvánították, és az illetékes holland intézmény rokkantsági ellátást nyújtott a számára.

26 A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a belga és holland jogszabályok közötti azon eltérés folytán, amely Belgiumban és Hollandiában a rokkanttá nyilvánítás feltételéül előírt, "munkaképtelenségi várakozási idő" időtartamát illeti, M. Vester nem részesült semmilyen ellátásban 2016. április 7., a belga jog szerinti "munkaképtelenségi várakozási idő" vége, és 2017. április 3., a holland jog által előírt "munkaképtelenségi várakozási idő" vége között. E bíróság kételyeket táplál a tekintetben, hogy egy ilyen helyzet összeegyeztethető-e az EUMSZ 45. és az EUMSZ 48. cikkel.

27 E körülmények között az arbeidsrechtbank Antwerpen (antwerpeni munkaügyi bíróság, Belgium) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

"1) Ellentétes e az [EUMSZ] 45. és [EUMSZ] 48. cikkel, ha a munkaképtelenség miatti 52 hetes várakozási idő - amelynek során betegségi ellátásokat állapítanak meg - elteltét követő munkaképtelenség kezdetekor a legutóbb illetékes állam a [883/2004] rendelet 57. cikke alapján elutasítja a rokkantsági ellátásokra való jogosultságot, és a másik, nem legutóbb illetékes állam az arányos rokkantsági ellátásokra való jogosultság vizsgálatakor e tagállam nemzeti jogával összhangban 104 hetes várakozási időt alkalmaz?

2) Összeegyeztethető-e a szabad mozgáshoz való joggal, hogy az érintett személy részére e várakozási idő tartama alatt szociális segélyt állapítanak meg, vagy az [EUMSZ] 45. és [EUMSZ] 48. cikk alapján a nem legutóbb illetékes állam köteles a legutóbb illetékes tagállam jogában előírt várakozási idő leteltét követően vizsgálni a rokkantsági ellátásokra való jogosultságot akkor is, ha a nem legutóbb illetékes állam nemzeti joga ezt nem engedi meg?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

28 Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel, amelyeket együtt célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikket akként kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes egy olyan helyzet, mint amely az alapügyben szerepel, amikor egy olyan munkavállaló számára, akit egyéves munkaképtelenségi időszakot követően rokkanttá nyilvánított a lakóhelye szerinti tagállam illetékes intézménye anélkül, hogy rokkantsági ellátásban részesülhetett volna e tagállam jogszabályai alapján, annak a tagállamnak az illetékes intézménye, amelyben biztosítási időinek összességét teljesítette, további egyéves munkaképtelenségi időszakot is előír ahhoz, hogy rokkanttá nyilvánítsák, és időarányos rokkantsági ellátást nyújtsanak a számára, anélkül ugyanakkor, hogy az említett időszakban munkaképtelenség miatt járó ellátásban részesülne.

29 A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések hasznos megválaszolása érdekében elöljáróban ki kell emelni, hogy a 883/2004 rendelet, amelynek célja az egyes szociális biztonsági rendszerek összehangolása, fenntartja e rendszereket, és nem alakít ki egységes szociális biztonsági rendszert. Így, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, a tagállamok továbbra is megtartják szociális biztonsági rendszerük kialakítására vonatkozó hatáskörüket (lásd analógia útján: 2013. február 21-iSalgado González ítélet, C-282/11, EU:C:2013:86, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. december 7-iZaniewicz-Dybeck ítélet, C-189/16, EU:C:2017:946, 38. pont).

30 Ennélfogva, európai uniós szintű harmonizáció hiányában, az egyes tagállamok jogalkotóinak feladata - többek között - az ellátásokra való jogosultság feltételeinek meghatározása (2013. február 21-iSalgado González ítélet, C-282/11, EU:C:2013:86, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. december 7-iZaniewicz-Dybeck ítélet, C-189/16, EU:C:2017:946, 39. pont).

31 Ugyanakkor e hatáskörük gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot, és különösen az EUM-Szerződésnek a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás minden uniós polgár számára elismert szabadságára vonatkozó rendelkezéseit (2013. február 21-iSalgado González ítélet, C-282/11, EU:C:2013:86, 37. pont; 2017. december 7-iZaniewicz-Dybeck ítélet, C-189/16, EU:C:2017:946, 40. pont).

32 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az EUM-Szerződés nem biztosítja a munkavállalónak azt, hogy a tevékenységének egynél több tagállamba való kiterjesztése vagy tevékenységének egy másik tagállamba történő áthelyezése szociális biztonsági szempontból semleges legyen. A tagállamok szociális biztonsági jogszabályai közötti eltéréseket tekintve az ilyen kiterjesztés vagy áthelyezés a szociális védelem szempontjából a munkavállalóra nézve adott esetben többé vagy kevésbé kedvező, illetve kedvezőtlen lehet. Az ilyen szociális biztonsági nemzeti jogszabály - még ha alkalmazása így kevésbé kedvező is - megfelel az EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikknek, ha a jogszabály alapján az érintett munkavállaló nem kerül kedvezőtlenebb helyzetbe azokkal szemben, akik valamennyi tevékenységüket egyetlen tagállamban végzik, ahol e jogszabály hatályos, illetve azokkal szemben, akik már előzőleg a hatálya alá tartoztak, és ha a jogszabály nem vezet olyan szociális biztonsági járulékok megfizetéséhez, amelyek alapján nem nyílik igény ellenszolgáltatásra (lásd ebben az értelemben: 2009. október 1-jeiLeyman ítélet, C-3/08, EU:C:2009:595, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33 A Bíróság tehát több alkalommal is kimondta, hogy az EUMSZ 45. cikk célja nem valósulna meg, ha a migráns munkavállaló a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása miatt elveszítené a neki valamely tagállam jogszabályaiban biztosított szociális előnyöket. Az ilyen következmény ugyanis visszatarthatná az uniós munkavállalókat attól, hogy éljenek a szabad mozgáshoz való jogukkal, és így e szabadság érvényesülésének gátját jelentené (2009. október 1-jeiLeyman ítélet, C-3/08, EU:C:2009:595, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34 A jelen ügyben a Bíróság elé benyújtott ügyiratokból kitűnik, hogy a belga és holland rokkantsági biztosítási rendszer a rokkanttá nyilvánítást ahhoz a feltételhez köti, hogy az érintett munkavállaló teljesítsen egy úgynevezett, "munkaképtelenségi várakozási időt", amelynek során munkaképtelenség miatt járó ellátásban részesül. Az érintett munkavállalót csak ezen időszak lejártát követően nyilvánítják rokkantnak, és részesül rokkantsági ellátásban. A belga és a holland szabályozás ugyanakkor eltér ezen várakozási idő hossza tekintetében, mivel azt írják elő, hogy ennek egy évig, illetve két évig kell tartania.

35 Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, M. Vester, aki 2015. április 7-én munkanélküli ellátásban részesült a belga jogszabályok alapján, és a 883/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdésével összhangban e jogszabályok hatálya alá tartozott, Belgiumban egyéves "munkaképtelenségi várakozási időt" teljesített, amint azt e jogszabályok előírják, és ezen időszak folyamán munkaképtelenség miatt járó ellátásban nem a Belgiumban teljesített biztosítási idők alapján részesült, tekintve, hogy azok nem voltak elégségesek, hanem a Hollandiában teljesített biztosítási idők alapján, a biztosítási idők összesítésének a 883/2004 rendelet 6. cikkében kimondott elvével összhangban.

36 Ezen várakozási időt követően az illetékes belga intézmény M. Vestert rokkantnak nyilvánította, de megtagadta tőle rokkantsági ellátás nyújtását.

37 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 883/2004 rendelet 57. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában a tagállam illetékes intézménye megtagadhatja ellátás nyújtását az általa alkalmazott jogszabályok szerint szerzett időszakok tekintetében, ha az említett időszakok hossza nem éri el az egy évet, és ha, kizárólag az ilyen időszakok figyelembevételével, az említett jogszabályok szerint nem keletkezik ellátásokra való jogosultság.

38 A jelen ügyben nem vitatott, hogy M. Vester nem teljesített elegendő járulékfizetési időt Belgiumban, és kizárólag a Hollandiában teljesített biztosítási idők alapján részesülhetett rokkantsági ellátásban.

39 Ezzel szemben amikor a belga hatóságok a 987/2009 rendelet 47. cikkének alkalmazásában megküldték az illetékes holland intézménynek a rokkantsági ellátásra vonatkozó kérelmet, az megtagadta M. Vester rokkanttá nyilvánítását és a vonatkozó ellátás nyújtását azzal az indokkal, hogy az érintett nem teljesítette a holland jogszabályok által előírt, kétéves munkaképtelenségi időszakot.

40 Következésképpen ezen intézmény M. Vestertől megkövetelte a holland jogszabályok által előírt második év "munkaképtelenségi várakozási idő" teljesítését, anélkül azonban, hogy a vonatkozó ellátást biztosította volna a számára.

41 Márpedig, ha a holland jogszabályok a priori nem is tesznek különbséget a migráns munkavállalók és a belföldi munkavállalók között, amennyiben általános jelleggel írják elő a kétéves munkaképtelenségi időszakot követően a rokkantsági státuszba való átmenetet, a gyakorlatban azt eredményezik, hogy a munkaképtelenség második évében kedvezőtlenebb helyzetbe hozzák a M. Vester helyzetéhez hasonló helyzetben lévő migráns vállalókat a belföldi munkavállalókhoz képest, és az előbbiek elveszítik azt a szociális biztonsági előnyüket, amelynek biztosítása e jogszabályok eredeti célja volt.

42 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik ugyanis, hogy azon munkavállalók számára, akik M. Vesterrel ellentétben nem élnek szabad mozgáshoz való jogukkal, és munkaképtelenség időszakának teljes egészét a holland jogszabályok hatálya alatt töltik, ezen időszak kétéves időtartama alatt munkaképtelenség miatt járó ellátást folyósít az illetékes holland intézmény.

43 Márpedig vitathatatlan, hogy M. Vester a munkaképtelenség holland jogszabályok hatálya alatt teljesített időszakának második éve folyamán nem részesült ilyen ellátásban.

44 Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy az alapügy tárgyát képező holland jogszabály alkalmazása a M. Vester helyzetéhez hasonló helyzetben lévő migráns munkavállalók számára az EUMSZ 45. cikk céljával összeegyeztethetetlen hatásokkal jár, amelyek ahhoz fűződnek, hogy M. Vester rokkantsági ellátásokhoz való jogát egymással párhuzamosan eltérő jogszabályok szabályozták.

45 A Bíróság már kimondta, hogy a jogszabályok ilyen eltérését tekintve a jóhiszemű együttműködés EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében kimondott elve arra kötelezi az illetékes nemzeti hatóságokat, hogy a rendelkezésükre álló minden eszközt használjanak fel az EUMSZ 45. cikk céljának a megvalósítása érdekében (lásd ebben az értelemben: 2009. október 1-jeiLeyman ítélet, C-3/08, EU:C:2009:595, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint amennyiben a nemzeti jog, az uniós jogot sértve, eltérő bánásmódot ír elő személyek egyes csoportjai tekintetében, a hátrányos helyzetbe hozott kategóriába tartozó személyeket ugyanúgy kell kezelni, és velük szemben ugyanazt a rendszert kell alkalmazni, mint a többi érintettel szemben. Az uniós jog helyes alkalmazása hiányában a kedvezményezett csoport tagjaival szemben alkalmazott rendszer marad az egyetlen érvényes hivatkozási rendszer (2016. július 13-iPöpperl ítélet, C-187/15, EU:C:2016:550, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. június 28-iCrespo Rey ítélet, C-2/17, EU:C:2018:511, 73. pont).

47 Amint az kitűnik az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, és amint az a jelen ítélet 42. pontjában megállapítást nyert, azok a belföldi munkavállalók, akik nem éltek a szabad mozgáshoz való jogukkal, és akik a munkaképtelenség időszakának teljes egészét a holland jogszabályok hatálya alatt teljesítik, ezen időtartam egésze alatt munkaképtelenség miatt járó ellátásban részesülnek. Ez a jogszabályi keret tekintendő tehát érvényes hivatkozási rendszernek az előző pontban idézett ítélkezési gyakorlat értelmében.

48 Nyilvánvaló, hogy az érintett tagállamok illetékes hatóságainak a feladata annak meghatározása, hogy a belső jogban melyek a legmegfelelőbb eszközök a migráns munkavállalók és a belföldi munkavállalók közötti egyenlő bánásmód eléréséhez. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy ezt a célt a priori el lehetne érni úgy is, hogy az olyan migráns munkavállalók számára, akik az alapügyben leírthoz hasonló helyzetben vannak, a munkaképtelenség időszakának a holland jogszabályok által előírt második évében munkaképtelenség miatt járó ellátást nyújtanak.

49 A fenti megfontolások fényében az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikket akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes egy olyan helyzet, mint amely az alapügyben szerepel, amikor egy olyan munkavállaló számára, akit egyéves munkaképtelenségi időszakot követően rokkanttá nyilvánított a lakóhelye szerinti tagállam illetékes intézménye anélkül, hogy rokkantsági ellátásban részesülhetett volna e tagállam jogszabályai alapján, annak a tagállamnak az illetékes intézménye, amelyben biztosítási időinek összességét teljesítette, további egyéves munkaképtelenségi időszakot is előír ahhoz, hogy rokkanttá nyilvánítsák, és időarányos rokkantsági ellátást nyújtsanak a számára, anélkül ugyanakkor, hogy az említett időszakban munkaképtelenség miatt járó ellátásban részesülne.

A költségekről

50 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott:

Az EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikket akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes egy olyan helyzet, mint amely az alapügyben szerepel, amikor egy olyan munkavállaló számára, akit egyéves munkaképtelenségi időszakot követően rokkanttá nyilvánított a lakóhelye szerinti tagállam illetékes intézménye anélkül, hogy rokkantsági ellátásban részesülhetett volna e tagállam jogszabályai alapján, annak a tagállamnak az illetékes intézménye, amelyben biztosítási időinek összességét teljesítette, további egyéves munkaképtelenségi időszakot is előír ahhoz, hogy rokkanttá nyilvánítsák, és időarányos rokkantsági ellátást nyújtsanak a számára, anélkül ugyanakkor, hogy az említett időszakban munkaképtelenség miatt járó ellátásban részesülne.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: holland.