ÍH 2018.2 ÖSSZBÜNTETÉSBE FOGLALÁS AZ ÚJ BTK. ALAPJÁN

Ha az összbüntetésbe foglalandó ítéletek közül legalább egy a Btk. hatálybalépését követően emelkedett jogerőre, a Btk. 93-96. §-ában foglaltakat kell alkalmazni [A Btk. hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről szóló 2012. évi CCXXIII. törvény (Btká.) 3. §-a, Btk. 93-96. §].

Az elítélt jogerős és végrehajtásra váró szabadságvesztés büntetéseit a törvényszék összbüntetésbe foglalta, és annak tartamát a többszörös visszaeső elítélttel szemben 7 év 8 hónap tartamú fegyház fokozatú szabadságvesztésben állapította meg azzal, hogy az elítélt legkorábban az összbüntetésben megállapított szabadságvesztés háromnegyed részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A főügyészség ezt követően indítványozta, hogy a bíróság különleges eljárásban az elítéltet zárja ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, mert a többszörös visszaeső nem bocsátható feltételes szabadságra, ha a szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani, függetlenül attól, hogy ilyen rendelkezést egyik alapítélet sem tartalmazott. A törvényszék az ügyészi indítványt elutasította.

A törvényszék végzése ellen a főügyészség jelentett be fellebbezést a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés utólagos módosítására irányuló ügyészi indítvány elutasítása miatt.

A fellebbviteli főügyészség az átiratában indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú végzést megalapozatlanság okából helyezze hatályon kívül, és utasítsa az elsőfokú bíróságot a különleges eljárás tekintetében új eljárás lefolytatására. Egyetértett az elsőfokú bíróság azon okfejtésével, mely szerint feltételes szabadságból kizárást kimondó rendelkezést nem lehet hozni. A Btk. 95. §-a (3) bekezdésének második mondata értelmében csak akkor nem bocsátható az elítélt az összbüntetésből feltételes szabadságra, ha az alapítéletek bármelyikében kizárták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Az újabb különleges eljárásra azért van szükség, mert a felmerült jogalkalmazási ellentmondásokra tekintettel alkotta meg a jogalkotó a Btk. 95. §-a (3) bekezdésének első mondatát is. Amennyiben a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nem kizárt, annak legkorábbi időpontját a legszigorúbb rendelkezés alapján kell meghatározni.

Az ítélőtábla az ügyészi indítványt a Be. 358. §-a (1) bekezdésének d) pontjára figyelemmel kézbesítette a vádlott és a védő részére.

Az elítélt az írásbeli észrevételében az ügyészi indítvány elutasítására és a végzés helybenhagyására tett indítványt. Álláspontja szerint helyes volt a 4/5 kedvezmény megállapítására irányuló indítvány elutasítása is, az elsőfokú végzésben írt "vegyes alkalmazás" tilalma miatt. A 4/5 alkalmazására az 1978. évi IV. törvény alapján lenne lehetőség, azt viszont az új Btk.-hoz kapcsolódó átmeneti rendelkezések kizárják, az új törvényt kell alkalmazni.

A védő is észrevételt tett, amely lényegében egybeesik az elítélt jogi érvelésével. Álláspontja szerint a hivatkozott Btk. 95. § (3) bekezdésének helyes értelmezése szerint "valamennyi alapítélet az új törvény szerint kerül meghozatalra és azon belül a szigorúbb alapítélet által biztosított feltételesről kell határozni". Ez pedig a Btk. 38. §-ának (2) bekezdésében írt kétharmad és háromnegyed közötti választás lehetőségét veti fel.

Az ítélőtábla a törvényszék végzését a Be. 347. §-ának (4) bekezdése szerinti tanácsülés keretében bírálta el.

Ennek során megállapította, hogy a törvényszék a feltételes szabadságra bocsátásból kizárást célzó ügyészi indítványt helytálló érveléssel utasította el arra tekintettel, hogy az összbüntetésbe foglalt alapítéletek egyike sem tartalmazott a feltételes szabadságra bocsátásból kizáró rendelkezést, ezért a Btk. 95. § (3) bekezdés második mondatában írtak értelmében az összbüntetésként megállapított szabadságvesztésből az elítélt feltételes szabadságból való kizárásának nincs helye.