BH+ 2011.11.498 A teljes bizonyító erejű magánokirathoz fűződő vélelem megdöntése körében vizsgálandó szempontok [Pp. 164. §, 196. §, 197. §, 206. §].

A jogerős végzésben megállapított és a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:

Az adós felszámolását a bíróság a 2008. március 26-án jogerőre emelkedett végzésével indította meg, felszámolóként az Y. Kft.-t jelölte ki.

Dr. M. M. 2008. május 7-én bejelentette hitelezői igényét 1 000 000 Ft tőke és 350 494 Ft késedelmi kamat összegben az adóssal szemben. A felszámoló a hitelezői igényt elutasította.

A vitatott követelés elbírálása iránt lefolytatott eljárásban dr. M. M. követelésének jogcímeként tagi hitelt jelölt meg. Előadta, hogy 1999 és 2003 között tulajdonosként több alkalommal nyújtott kölcsönt az adósnak. Többek között 2003. július 16-án két szerződéssel összesen 1 200 000 Ft tagi kölcsönt nyújtott, melyből 1 000 000 Ft-ot és annak kamatait engedményezte R. M.-ra, majd ő - nászajándékként - visszaengedményezte rá.

A felszámoló állította, hogy az adós nyilvántartásában nem szerepel 2003. július 16-i kelettel 1 000 000 Ft-os kölcsönszerződés, vagy bármilyen erre a napra szóló bizonylat.

Az elsőfokú bíróság a jelen eljárás anyagává tette annak az eljárásnak az iratait, amelyben R. M. hitelezői igényének az elbírálása folyt. Ebben az eljárásban R. M. úgy nyilatkozott, hogy 2003-ban a tagi hitelek összege 9 200 000 Ft volt, majd előadását akként pontosította, hogy 2003-ban dr. M. M. 2 000 000 Ft tagi hitelt nyújtott a cégnek és ezt engedményezte rá.

A felszámoló az eljárás során csatolta a pénztárszámla és a tagi kölcsön főkönyvi kivonatát, melyek szerint 2003. július 16-án M. M. 1 200 000 Ft tagi kölcsönt nyújtott az adósnak, a pénztárszámla kivonat azonban nem tünteti fel az ezt alátámasztó bizonylat számát.

Az elsőfokú bíróság a hitelezői igényt, mint alaptalant elutasította. Megállapította, hogy a hitelezőt terhelte a kölcsönszerződés létrejöttének és annak bizonyítása, hogy a kölcsön nyújtására valóban sor került. Álláspontja szerint a kölcsönszerződés és az átvételi elismervény önmagukban nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a kölcsön nyújtására valóban sor került. Az okiratok bizonyító erejét ugyanis lerontja, hogy mind a kölcsönszerződést, mind az átvételi elismervényt dr. M. M. írta alá kölcsönadóként és ügyvezetőként is. Az adós nyilvántartásaiból pedig olyan bevételi pénztárbizonylat nem került elő, amely más által is hitelesített módon igazolná, hogy a kölcsönszerződésben szereplő összeget valóban az adós rendelkezésére bocsátották.

Megállapította, hogy a bevételi pénztárbizonylaton 1 200 000 Ft szerepel, és ez az összeg került feltüntetésre a cég főkönyvi kivonatán is, de az ahhoz kapcsolódó bizonylat, illetve annak a száma, a pénztárszámlán nincs feltüntetve.

A hitelező fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva kötelezte a felszámolót, hogy a hitelező bejelentett követelését elismertként vegye nyilvántartásba, valamint kötelezte az adóst 32 000 Ft másodfokú eljárási költség hitelezőnek történő megfizetésére.

A másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy a 2003. júliusában hatályban volt 1997. évi CXLIV. törvény (régi Gt.) 150.§ (2) bekezdésének j) pontja és a 155. §-ának (3) bekezdése szerint a taggyűlés jóváhagyásának hiányában a képviselő által tett jognyilatkozat a képviseltet nem jogosítja, illetve kötelezi, az ilyen ügylet nem jön létre. A tagi kölcsönszerződés létrejöttének hiányában a tag a társaságtól a társaságnak befizetett összeget a Ptk. 361. §-ának jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó szabályai szerint követelheti vissza.

Helytállónak találta az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a hitelező által csatolt okirati bizonyítékok bizonyító erejét lerontja az a tény, hogy mind kölcsönadóként, mind kölcsönvevőként dr. M. M. írta azt alá. Azt a tényt is értékelnie kellett volna azonban az elsőfokú bíróságnak, hogy az adós a felszámoló által becsatolt pénztár-számla és tagi kölcsön nyilvántartás szerint, a könyveiben szerepelteti a felszámoló által vitatott befizetéseket, attól függetlenül, hogy azokhoz pénztárbizonylat nem áll rendelkezésre és a nyilvántartásban bizonylatszám nem szerepel. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a pénztárbizonylatok hiánya önmagában nem bizonyítja a fizetés meg nem történtét, tekintettel arra, hogy az adós 2003. július 16-i dátummal szerepelteti könyveiben az 1 200 000 Ft-ot.

A másodfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt követelménynek megfelelően értékelte azt a körülményt is, hogy a felszámoló a többi tagi kölcsön befizetését tartalmazó pénztár-számlát nem csatolta be, ezért nem állapítható meg, hogy azokon feltüntetésre került-e a bizonylatok száma. Emellett a felszámoló nem állította, hogy a 2003. július 16-án kelt 928893 és a 928894 számú bevételi pénztárbizonylatok nincsenek meg, azonban a bíróság felhívására sem csatolta be azokat.

A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy a hitelező által csatolt okiratok teljes bizonyító erejű magánokiratok, amelyek valódiságát a felszámoló nem vonta kétségbe. Ha az okirat valódisága nem vitás, akkor a Pp.197. § (2) bekezdése szerint törvényi vélelem fűződik ahhoz, hogy annak szövege valós adatokat rögzít. Mindebből következik, hogy a Pp. 196. §-ának (1) bekezdésében írt vélelem - mely szerint az okirat kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette - fennáll, ha a magánokirat valódisága nincs kétségbe vonva, vagy be van bizonyítva.(BH 2006.192.) A hitelező követelését alátámasztó okiratokkal (elismervény, pénztár-számla, tagi kölcsön nyilvántartás) szemben nem elegendő az okiratokban szereplő összegek befizetésének tagadása, hanem a Pp. 164. § (1) bekezdése és a 166. § (1) bekezdése értelmében a felszámolónak bizonyítania kellett volna azt az állítását, hogy a befizetés az okiratok ellenére nem történt meg. (BH 1991. 237.) A felszámoló azonban erre vonatkozó bizonyítási indítványt nem tett, a hitelező által csatolt okiratok tartalmát megdöntő bizonyítékot nem terjesztett elő, sőt az általa csatolt könyvelési kivonatok is a befizetés tényét támasztották alá.

A bizonyítékok mérlegelésének eredményeként tehát a másodfokú bíróság nem találta megállapíthatónak, hogy a kölcsön nyújtására nem került sor.

A jogerős végzés ellen az adós nevében a felszámoló nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését és - tartalma alapján - az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását, illetve másodlagosan a másodfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára kötelezését. Állította a Pp.206. § (1) bekezdésének megsértését, és azt, hogy a másodfokú bíróság helytelenül alkalmazta a vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályokat.