BH 1997.3.145 Ha a tagok a társasági szerződésükben jogvitáikra a választott bíróság kizárólagos hatáskörét kötik ki, utóbb ezt a megállapodásukat ráutaló magatartással nem módosíthatják. Ilyen esetekben a társasági szerződés megkötésére irányadó eljárási szabályok (pl. ügyvédi ellenjegyzés stb.) alapján végrehajtott szerződésmódosításra van szükség [1988. évi VI. tv. 18. §, 19. § (2) bek., 44. §, 113. § (1) bek., Pp. 28. §, 360. § (3) bek. 1994. évi LXXI. tv.].

A felperes tagja az 1989. február 5-én létrejött alperesi egyesülésnek, melynek az igazgatótanácsa az 1992. szeptember 23-i ülésén hozott 59/1992. számú határozatában úgy rendelkezett, hogy "a felperest egy hónapos határidő megszabásával kötelezi az egyesülés etikai szabályzatának teljes körű betartására az Egri Bikavér szóvédjegy használata, illetve a használat méltányos feltételek melletti átengedése tekintetében", továbbá javasolta a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának (NGKM-nek) a felperes exportjogának felfüggesztését, illetve az exportengedélye megtagadását, míg a felperes a határozatban meghozott kötelezettségeinek eleget nem tesz.

Ezt a határozatot az igazgatótanács egy ellenszavazattal és három tartózkodás mellett elfogadta.

A felperes 1992. október 26-án a bírósághoz benyújtott keresetével ezen határozat hatályon kívül helyezését kérte, azt állítva, hogy az igazgatótanács a felperesre sérelmes határozat hozatalakor nem volt határozatképes, továbbá, hogy az igazgatótanácsnak nem is volt jogosultsága ilyen kérdésben dönteni. A felperes keresetében egyben a sérelmezett igazgatótanácsi határozat végrehajtásának felfüggesztését kérte a bíróságtól, és bejelentette, hogy fenntartja magának azt a jogot, hogy a sérelmes határozatból eredő kárát az alperessel szemben érvényesítse. Az alperes 6. sorszámú előkészítő iratában a felperes keresetének elutasítását kérte. A határozatképességet illetően úgy nyilatkozott, hogy az igazgatótanács a határozat meghozatalakor határozatképes volt.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresettel megtámadott igazgatótanácsi határozatot hatályon kívül helyezte, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - az őt képviselő ügyvédi irodának - 15 napon belül 60 000 Ft perköltséget, valamint 12 000 Ft le nem rótt eljárási illetéket az illetékhivatal bevételi számlájára.

Az ítélet indokolása szerint a felperes keresete - az alperesi kifogással ellentétben - nem késett el, mivel a felperes a határozat ellen a keresetét 1992. október 22. napján postára adta, ennélfogva az 1988. évi VI. törvény (Gt.) 45. §-ának (1) bekezdésében előírt 30 napos keresetindítási határidőt betartotta. A Gt. 113. §-ának (1) bekezdése szerint az egyesülés igazgatótanácsa olyan határozatának meghozatalához, mely a tagok saját gazdálkodásában végrehajtandó kötelezettséget állapít meg, legalább 3/4-es szótöbbség szükséges, és e rendelkezéstől a társasági szerződés nem térhet el.

A periratok között F/4. alatt elfekvő, 1989. február hóban kötött társasági szerződés 12. pontja az előbbi törvénnyel összhangban úgy rendelkezik: "az igazgatótanács akkor határozatképes, ha azon a szavazatok legalább 3/4 részét képviselő tagok jelen vannak." Az alperes által A/3/1. alatt becsatolt, az 1992. szeptember 23-i igazgatótanácsi ülésről készült jelenléti ív szerint 48 tagja van az alperesi egyesülésnek. Az F/3. alatt becsatolt, az igazgatótanácsi ülésen felvett jegyzőkönyvben viszont N. A. igazgatótanácsi elnök úgy nyilatkozott, hogy az egyesülésnek 44 tagvállalata van. A jelenléti ívet - a meghatalmazással rendelkezőket is beszámítva - mindössze csak 29 fő írta alá, holott a határozatképességhez 48 tagvállalat esetén 36, 44 tagvállalat esetén 33 főnek kellett volna jelen lennie.

Az alperes a 15. sorszámú beadványában azt állította, hogy 40 szavazati joggal rendelkező tagja volt ténylegesen 1992. szeptember 23-án az egyesülésnek, és ebből 30 tag jelen volt, illetve képviseltette magát az igazgatótanácsi ülésen. Az elsőfokú bíróság ezzel szemben megállapította, hogy az alperesi állítás valósága esetén sem volt meg a 3/4-es szótöbbség, figyelembe véve, hogy a jelenléti ívet 29 és nem 30 tag írta alá. Az igazgatótanácsi ülés tehát 1992. szeptember 23-án nem volt határozatképes, ezért a felperesre sérelmes határozatot nem is hozhatta volna meg.

Az elsőfokú bíróság megállapította továbbá, hogy a határozat érdemben is törvénysértő, mert bár az alperes igazgatótanácsának - a Gt. 113. §-ának (1) bekezdésére is figyelemmel - elvileg lehetősége van olyan határozatot hoznia, mely a tagok saját gazdálkodásában végrehajtandó kötelezettséget állapít meg, de a határozat, illetve az annak alapját képező etikai szabályzat 13. pontja - amely kifejezetten foglalkozik a tagok védjegyhasználati jogaival - általánosságban mozog. Semmilyen rendelkezést nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mit kell érteni "a használat méltányos feltételek melletti átengedésé"-n. Arról sem rendelkezik, hogy ha a felperes teljesítené ezt a határozatot, milyen kártalanítás illetné meg a felperest azon tagok részéről, akik javára ezt az engedményt tennék. Az igazgatótanácsi határozat tehát ebben a vonatkozásban végrehajthatatlan is.

Megállapította továbbá az elsőfokú bíróság, hogy az igazgatótanács mind a törvényben, mind a társasági szerződésben körülírt jogkörét túllépte, amikor javasolta az NGKM-nek a felperes exportjogának felfüggesztését és az exportengedélyek megtagadását, amíg a felperes nem tesz eleget az igazgatótanácsi határozatnak. Ilyen szankcióra ugyanis az alperesi igazgatótanácsnak nincs joga, sem a társasági törvény, sem az egyesülés alapszabálya nem ad ilyen jogosultságot. A társaság tagjainak a védjegyhasználattal kapcsolatos ilyen vitáit, amennyiben azok az egyesülés keretében nem rendezhetők, a védjegyjog hatályos rendelkezései szerint kell tisztázni.

Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a törvénysértő határozatot hatályon kívül helyezte, és megjegyezte, hogy egy törvénysértő határozatot nem lehet jogszerűen orvosolni akként, hogy a jogsértő határozattal kapcsolatos per ideje alatt ugyanolyan tartalmú új határozatot hoz az igazgatótanács. A Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest a perköltség megfizetésére.

Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, melyben a Pp. 251. §-ának (1) bekezdése alapján, az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését, valamint a felperes perköltségek viselésére való köteleztetését kérte. Fellebbezésében hivatkozott az A/5. sorszám alatt csatolt társasági szerződés 20/A. pontjára, amely szerint a társaság tagjai között keletkezett jogvita elbírálására a Magyar Gazdasági Kamara mellett szervezett állandó választottbíróságnak van kizárólagos hatásköre és illetékessége. A Pp.-nek a társasági szerződés megkötésekor még hatályban volt 360. §-ának (3) bekezdése szerint választottbírósági szerződés esetén más eljárásnak nincs helye. A bíróságnak ezt a körülményt észlelnie kellett volna, és ezért az ügyben nem hozhatott volna érdemi döntést. Ezen túlmenően hivatkozott az alperes arra is, hogy az első fokú eljárásban benyújtott, 1993. június 21-i előterjesztés levezetése alapján az igazgatótanács határozatképessége fennállott, és az egyesülés határozata érdemben nem volt törvénysértő.