BH 2000.8.365 I. A lízingszerződés alapján az adós által birtokba vett gépkocsi - a lízingdíjak kifizetése után - olyan követelésnek minősül, amely az adós vagyonát képezi, ezért az a hitelezők követelésének kiegyenlítésénél figyelembe vehető [1991. évi XVIII. tv. 22. §, 23. § (1)-(5) bek., 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 3. § (1) bek. e) pont, 4. § (2) bek.].

II. Az ún. fedezetelvonó szerződések eltérő megítélése a polgári törvénykönyv, illetőleg a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló Cstv. alapján [Ptk. 203. § (1) bek., Cstv. 40. § (1) és (4) bek.].

Az iratokból megállapítható tényállás szerint a III. r. alperes az 1993. október 5-én kötött lízingszerződés alapján egy Toyota Hiace típusú gépkocsit bocsátott az I. r. alperes használatába, az I. r. alperes pedig 2.401.437,-Ft összegű lízingdíj megfizetését vállalta. A lízingszerződés szerint a lízing időtartama alatt a gépjármű tulajdonosa a lízingbeadó, a lízing tárgya pedig a futamidő elteltével a vételár 1%-a + 25% áfa ellenében az I. r. alperes tulajdonába kerül. Az I. r. alperes a lízingdíj-fizetési kötelezettségének eleget tett, majd a futamidő lejártával a gépjármű tulajdonjogának megszerzéséről a II. r. alperes javára "lemondott". A lízingelt gépjármű a II. r. és a III. r. alperesek között 1996. október 18-án létrejött adásvételi szerződés alapján a II. r. alperes tulajdonába került.

Az elsőfokú bíróság az 1997. február 19-én jogerőre emelkedett 5. sorszámú végzésével elrendelte az I. r. alperes felszámolását, felszámolóul a felperest jelölte ki. A felperes a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 40. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjára alapított keresetében megtámadta az I. r. alperesnek a II. r. alperes javára tett, a lízingelt gépkocsi vételi jogáról lemondó nyilatkozatát és egyben - a megtámadásra tekintettel - a Ptk. 235. §-ának (1) bekezdése szerint a II. r. és a III. r. alperesek között a lízingelt gépkocsira kötött adásvételi szerződés érvénytelenné nyilvánítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte. Hivatkozott arra is, hogy a II. r. és a III. r. alperesek közötti megállapodás a Ptk. 203. §-a szerinti fedezetelvonó szerződésnek minősül.

Az I. r. és a II. r. alperesek a kereset elutasítását kérték, a III. r. alperes pedig nyilatkozatot nem tett.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a megtámadásnak a Cstv. 40. §-ában írt feltételei nem állnak fenn, mert a per tárgyát képező gépkocsi nem az adós, hanem a lízingbeadó tulajdona, ezért az adós vagyonából ingyenes elidegenítés, vagy ingyenes kötelezettségvállalás nem történt. Az a körülmény, hogy az I. r. alperes nem kívánta megszerezni a gépjármű tulajdonjogát, nem tekinthető a Cstv. 40. §-a (1) bekezdésének a) vagy b) pontjában meghatározott jogügyletnek. Miután a gépkocsi nem volt a felszámolás alá került I. r. alperes tulajdona, a szerződéssel nem vonhatták el a felperes hitelezőinek kielégítési alapját sem.

A felperes fellebbezése folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta; megállapította, hogy az I. r. és a II. r. alperesek között létrejött engedményezés, valamint a II. r. és III. r. alperesek között 1996. október 18-án a Toyota Hiace gépjárműre kötött adásvételi szerződés a hitelezőkkel szemben hatálytalan. Kötelezte a II. r. alperest, hogy a gépkocsit 15 nap alatt adja ki a felperesnek, egyben kötelezte perköltség és illeték fizetésére is.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság álláspontja szerint a felek között az volt a vitatott, hogy alapos-e a felperesnek a Cstv. 40. §-ának (1) bekezdésére alapított keresete, azaz történt-e a felszámolás alá került I. r. alperes vagyonából ingyenes elidegenítés.

A Cstv. 4. §-ának (2) bekezdése szerint a gazdálkodó szervezet vagyona a tulajdonában (kezelésében) lévő vagyon. A 3. § (1) bekezdésének e) pontja értelmében vagyon mindaz, ami a számvitelről szóló - az 1993. évi CVIII. törvénnyel módosított - 1991. évi XVIII. törvény 22. §-a szerinti befektetett eszköznek, valamint a 23. § (1)-(5) bekezdése szerinti forgóeszköznek minősül, amelyeket a gazdálkodó szervezet mérlegében ilyenként kell feltüntetni. A törvény 23. §-ának (1) bekezdése szerint forgóeszköznek minősül többek között a gazdálkodó szervezet követelése (kintlévősége) is, ezért az ilyen követelés adott esetben a felszámolási vagyon része.

A perbeli esetben az I. r. és a III. r. alperesek között egy atipikus szerződés, ún. lízingszerződés jött létre, amelyben a szerződő felek kikötötték, hogy a lízingdíj kifizetésével a futamidő végén - minimális térítés ellenében - a lízingelt gépjármű a lízingbevevő I. r. alperes tulajdonába megy át. Az I. r. alperesnek tehát a szerződés alapján, annak lejártakor olyan követelése keletkezett, amelynek értelmében joga volt arra, hogy a III. r. alperes maradványértéken adja a tulajdonába a perbeli gépjárművet. Ez a jog az I. r. alperest azért illette meg, mert a lízingdíjakat, tehát a gépjármű értékét már kifizette. Ez a követelés az I. r. alperes vagyonának a része volt, amelynek átengedésével, átruházásával - amelyre a lízingszerződés 4. pontjának harmadik bekezdése adott lehetőséget - a felszámolás körébe tartozó vagyona csökkent. Az alperesek nem bizonyították, hogy az átruházás ellenérték fejében történt, ezért megállapítható, hogy a követelés átengedésével az I. r. alperes vagyonából ingyenes elidegenítésre került sor. Az ilyenfajta ingyenes elidegenítés pedig a hitelezőkkel szemben hatálytalan.

A Cstv. 40. §-ának (1) és (4) bekezdése valójában nem határozza meg, hogy a hitelező vagy a felszámoló által megtámadott szerződés érvénytelen-e vagy hatálytalan. Ténylegesen a Cstv. 40. §-ának rendelkezéseibe sem egyik, sem másik eset nem illik bele. A kialakult bírói gyakorlat a kérdést akként döntötte el, hogy a megtámadott szerződés a hitelezővel (hitelezőkkel) szemben hatálytalan. A Cstv. hivatkozott rendelkezésében írt jogintézmény célját és eredményét tekintve a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerinti fedezetelvonó szerződéshez hasonló. A hitelezőket károsító fedezetelvonó szerződés - a semmis és a megtámadható szerződésektől eltérően - érvényes szerződés, ami azonban - viszonylagosan - az adós gazdálkodó szervezet hitelezőivel szemben hatálytalan.