BH 2000.11.492 A volt házastársi közös lakással kapcsolatos tulajdoni igényt a használattal kapcsolatos vitát megelőzően kell elbírálni [Csjt. 27. § (1) bek., 28. § (1) bek., 31/B. §, 31/C. §, Ptk. 137. § (3) bek., PK 7. sz., PK 279. sz.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest arra, hogy a perbeli ingatlant az ingóságaitól kiürítve bocsássa a felperes rendelkezésére.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek 1973. január 6-án kötöttek házasságot, és a házasságkötést követően az alperes a felperes és édesanyja által lakott, de túlnyomó részben a felperes édesanyjának a tulajdonában álló ingatlanba költözött. A felperes édesanyjának a halála után az ingatlan tulajdonjogát 6/8 részben a felperes, további személyenként 1/8 részben pedig P. B. M. és P. B. Gy. örökölte meg.

A peres felek házasságát a városi bíróság az 1997. szeptember 18-án kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. Az alperes továbbra is a perbeli ingatlanban maradt, és a lakószobák többségét - az egyéb helyiségek közös használata mellett - kizárólagosan használja. A felperes 1997 februárja óta az alperest folyamatosan, több ízben szólította fel eredménytelenül a lakás elhagyására.

Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság alaposnak találta a felperesnek a lakás kiürítése iránt előterjesztett keresetét, az alperes annak megállapítására irányuló viszontkeresetének a tárgyalását pedig, hogy az ingatlan 3/10 részének a tulajdonjogát ráépítés jogcímén megszerezte, a felperes kereseti kérelmének a tárgyalásától a Pp. 149. §-ának (1) bekezdése alapján elkülönítette. Döntését azzal indokolta, hogy az alperes lakáshasználatát a korábban tulajdonos felperesi jogelőd engedte meg, az alperes tehát szívességből tartózkodik a felperesi ingatlanban, miért is a "régi jogi terminológia szerint" szívességi lakáshasználónak minősül. Az édesanyja halálát követően a felperes mint jogutód is engedélyezte az alperes szívességi lakáshasználatát, ez a tény pedig független attól, hogy a lakáshasználat engedélyezésére a házasságkötés okából került sor. Az ilyenfajta lakáshasználat ugyanis bármikor indokolás nélkül megvonható, és ezáltal az alperes jogcím nélküli lakáshasználónak minősül, akit a lakás elhagyására kellett kötelezni.

Az ingatlan-nyilvántartás mint közokirat közhitelesen tanúsítja ugyan a felperes tulajdonjogát, ellenbizonyításnak azonban a közokirattal szemben is helye van, ezért az alperes nincs elzárva attól, hogy másik perben kérje a ráépítés jogcímén történő tulajdonszerzésének a megállapítását és erre tekintettel a lakáshasználat rendezését. Méltánytalan lenne azonban a felperesre nézve az, ha a kiürítés iránt indult pert a bíróság a tulajdonjog megállapítására irányuló hosszadalmas per jogerős elbírálásáig felfüggesztené, mert a felperes az alperes lakáshasználati jogát már 1997 februárjában megvonta, az alperes azonban a tulajdonjogának a megállapítására irányuló viszonkeresetet csak 1998. június 10-én terjesztette elő.

Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az alperes jelenleg az ingatlan használatára nem tud jogcímet igazolni, nincs tehát elzárva az elsőfokú bíróság attól, hogy az ügyben először a fennálló jogcím alapján a használatról döntsön. Az alperes az elkülönített perben a tulajdoni igényét természetesen érvényesítheti, és annak megállapítása esetén kérheti a tulajdonjogból eredő használati joga folytán a perbeli ingatlan használatának a közös tulajdonra vonatkozó jogszabályoknak, illetve a PK 279. sz. állásfoglalásnak megfelelő módon történő rendezését.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt az első- és másodfokú bíróság ítéletének a "megváltoztatása" iránt. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a perben eljárt bíróságoknak a ráépítés tekintetében mindenképpen előbb kellett volna dönteni, mint a lakás kiürítésében. Abban az esetben ugyanis, ha a tulajdonjoga az ingatlanon fennáll, úgy ott nyilvánvalóan nem jogcím nélkül tartózkodik, és annak kiürítésére sem kötelezhető. A ráépítés mint tulajdonszerzési jogcím vizsgálata elengedhetetlen a használati viszonyok meghatározásánál, mert a ráépítéssel kapcsolatos igénye nem kötelmi, hanem dologi jellegű, az ilyen módon megszerzett tulajdoni hányada folytán viszont használati jog illeti meg. Az első- és másodfokú bíróság akkor járt volna el tehát helyesen, ha a Pp. 152. §-ának (2) bekezdése alapján a lakáskiürítési per tárgyalását felfüggeszti, és előzőleg a tulajdonjog tárgyában dönt.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.