62005CJ0342[1]

A Bíróság (második tanács) 2007. június 14-i ítélete. Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Finn Köztársaság. Tagállami kötelezettségszegés - 92/43/EGK irányelv - A természetes élőhelyek védelme - Vadon élő állatok és növények - Farkasvadászat. C-342/05. sz. ügy

C-342/05. sz. ügy

Az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Finn Köztársaság

"Tagállami kötelezettségszegés - 92/43/EGK irányelv - A természetes élőhelyek védelme - Vadon élő állatok és növények - Farkasvadászat"

J. Kokott főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2006. november 30.

A Bíróság ítélete (második tanács), 2007. június 14.

Az ítélet összefoglalása

1. Környezet - A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelme - 92/43 irányelv - A fajok védelme - Eltérések

(92/43 tanácsi irányelv, 12., 13., 14. cikk, 15. cikk, a) és b) pont és 16. cikk, (1) bekezdés)

2. Környezet - A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelme - 92/43 irányelv - A fajok védelme

(92/43 tanácsi irányelv, 12., 13., 14. cikk, 15. cikk, a) és b) pont és 16. cikk, (1) bekezdés)

3. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset - Közigazgatási gyakorlat közösségi joggal ellentétes voltának megállapítása iránti kereset

(EK 226. cikk)

4. Környezet - A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelme - 92/43 irányelv - A IV. melléklet a) pontjában felsorolt állatfajok szigorú védelme

(92/43 tanácsi irányelv, 12. cikk, (1) bekezdés és 16. cikk, (1) bekezdés, valamint IV. melléklet, a) pont)

1. A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43 irányelv 12., 13., 14. cikkében és 15. cikkének a) és b) pontjában megállapított tilalmak alóli kivételek rendszerét előíró 16. cikkének (1) bekezdése megszorítóan értelmezendő, és a megkövetelt feltételek minden egyes eltérés esetében történő teljesülésével kapcsolatos bizonyítási terhet az arról határozatot hozó hatóságra rója, így a tagállamok kötelesek annak biztosítására, hogy védett fajt érintő beavatkozás engedélyezésére kizárólag pontos és megfelelő, az említett irányelv 16. cikke (1) bekezdésében meghatározott okokra, feltételekre és követelményekre utaló indokolást tartalmazó határozattal kerüljön sor.

(vö. 25. pont)

2. Bár a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43 irányelv 12., 13., 14. cikkében és 15. cikkének a) és b) pontjában megállapított tilalmak alóli kivételek rendszerét előíró 16. cikkének (1) bekezdése az érintett fajok populációinak a természetes elterjedési területükön fennálló kedvező védettségi állapotát határozza meg az előírt eltérések engedélyezésének szükséges előfeltételeként, az eltérések engedélyezése kivételes esetben akkor is lehetséges, ha megfelelő megállapítást nyert, hogy nem súlyosbítják az említett populációk kedvezőtlen védettségi helyzetét, illetve nem akadályozzák azok kedvező védettségi helyzetének helyreállítását. A Bizottság által a 92/43 irányelvben előírt, különösen a közösségi jelentőségű állatfajok szigorú védelmével kapcsolatos útmutató III. részének 47-51. pontjában kifejtett szempontok alapján ugyanis nem zárható ki, hogy korlátozott számú egyed kilövése nem befolyásolná ezen irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében meghatározott célt, amely a farkaspopuláció természetes elterjedési területén fennálló kedvező védettségi állapotának a fenntartására irányul. Az ilyen eltérés így semleges lenne az érintett faj szempontjából.

(vö. 28-29. pont)

3. Még ha az alkalmazandó nemzeti szabályozás önmagában összeegyeztethető is a közösségi joggal, az EK 226. cikk szerinti kötelezettségszegés az e jogot sértő közigazgatási gyakorlat fennállásából is fakadhat, feltéve hogy e közigazgatási gyakorlat bizonyos fokú állandóságot és általánosságot mutat.

(vö. 22., 33. pont)

4. Nem teljesíti a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43 irányelv 12. cikkének (1) bekezdéséből, valamint a 16. cikke (1) bekezdésének b) pontjából eredő kötelezettségeit az a tagállam, amely megelőzés címén anélkül engedélyezte - az említett irányelv IV. mellékletének a) pontjában szereplő állatfaj - a farkas (Canis lupus) vadászatát, hogy megállapítást nyert volna, hogy az jelentős károk megelőzésére alkalmas az említett 16. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében.

(vö. 47. pont és a rendelkező rész)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2007. június 14.(*)

"Tagállami kötelezettségszegés - 92/43/EGK irányelv - A természetes élőhelyek védelme - Vadon élő állatok és növények - Farkasvadászat"

A C-342/05. sz. ügyben,

az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2005. szeptember 14-én,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: M. van Beek és I. Koskinen, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg),

felperesnek

a Finn Köztársaság (képviseli: E. Bygglin, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, K. Schiemann, J. Makarczyk, L. Bay Larsen (előadó) és J.-C. Bonichot bírák,

főtanácsnok: J. Kokott,

hivatalvezető: R. Grass,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

a főtanácsnok indítványának a 2006. november 30-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Keresetében az Európai Közösségek Bizottsága azt kéri, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a Finn Köztársaság nem teljesítette a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv (HL L 206., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 102. o.; a továbbiakban: élőhely-irányelv) 12. cikke (1) bekezdéséből, valamint a 16. cikke (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, mivel az irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében szabályozott kivételek sérelmével, főszabály szerint engedélyezte a farkasvadászatot.

Szabályozási háttér

Az élőhely-irányelv

2 Az élőhely-irányelv 12. cikkének (1) bekezdése szerint:

"A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket a IV. melléklet a) pontjában felsorolt állatfajok természetes elterjedési területükön való szigorú védelmének érdekében, megtiltva az alábbiakat:

a) e fajok vadon befogott példányainak szándékos befogásának vagy megölésének bármely formája; [...]".

3 Az élőhely-irányelv IV. mellékletének címe "Közösségi jelentőségű, szigorú védelmet igénylő állat- és növényfajok". E IV. mellékletnek az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmánnyal (HL 1994. C 241., 21. o. és HL 1995. L 1., 1. o.) módosított a) pontja (a továbbiakban: a IV. melléklet a) pontja) a következő fajt említi: " Canis lupus (kivéve a finn populációkat a rénszarvastartásról szóló 1990. évi szeptember 14-i 848/90. számú finn törvény 2. szakaszában meghatározott rénszarvastartási területen)".

4 Az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"Amennyiben nincs más megfelelő megoldás, és az eltérés megengedése nem befolyásolja hátrányosan az érintett fajok populációi kedvező védettségi állapotának fenntartását az elterjedési területükön, a tagállamok engedélyezhetik a 12., 13., 14. cikkben, valamint a 15. cikk a) és b) pontjában foglalt rendelkezésektől való eltérést az alábbiak érdekében:

a) a vadon élő állatok és növények, valamint a természetes élőhelyek védelme;

b) termést, állatállományt, erdőt, halastavat, vizeket és más típusú, tulajdont érintő súlyos károk megelőzése;

c) közegészség, közbiztonság vagy más kiemelkedően fontos közérdek, beleértve a társadalmi vagy gazdasági érdekeket is, továbbá a környezet számára kiemelkedően előnyös hatás elérése; [...]".

5 A fajok védettségi helyzetét az élőhely-irányelv 1. cikkének i) pontja határozza meg:

"i) egy faj védettségi helyzete: a fajt érintő azon hatások összessége, amelyek a 2. cikkben meghatározott területen belül hosszú távon befolyásolhatják a faj populációinak eloszlását és sűrűségét:

A védettségi helyzet abban az esetben minősül »kedvezőnek«, ha:

- az érintett faj populációinak dinamikájára vonatkozó adatok azt mutatják, hogy a faj képes hosszú távon fenntartani magát természetes élőhelyének életképes alkotórészeként,

továbbá

- a faj természetes előfordulási területe nem csökken, és valószínűleg a belátható jövőben sem fog csökkenni,

továbbá

- kellő nagyságú élőhely áll rendelkezésre jelenleg és valószínűleg a jövőben is a faj populációinak hosszú távú fennmaradásához."

A finn szabályozás

6 A Bíróság elé terjesztett iratokból kitűnik, hogy az élőhely-irányelv 12. és 16. cikke - szövegében lényegében azonos módon - került átültetésre a finn vadászati jogba.

7 A farkasok kilövésének engedélyezését illetően azonban különleges rendelkezések is fennállnak. A farkasok vadászatát az illetékes vadvédelmi körzet minden esetben egyedileg engedélyezi. A regionális vadászati felső határokat, azaz a november 1-től március 31-ig terjedő vadászidényben az egyes körzetekben vadászható farkasok számát ezzel szemben a mezőgazdasági és erdészeti minisztérium állapítja meg. E határok úgy kerülnek megállapításra, hogy azok ne veszélyeztessék az egyes körzetekben a farkaspopulációt. Figyelembe kell venni az ezen állatok mortalitására vonatkozó összes ismeretet, különösen a közlekedési balesetek és az emberi tevékenység által okozottakat.

8 A vadászat engedélyezésénél a vadvédelmi körzeteknek vizsgálniuk kell az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében meghatározott - a nemzeti jogba átültetett - feltételek teljesülését. Ezenkívül a regionális vadászati felső határ kimerítése esetén a túllépése csak a 16. cikk (1) bekezdésében meghatározott feltételek figyelembevételével lehetséges, és különleges miniszteri engedélyt igényel.

9 Ezenfelül a rendőrség ugyan rendkívüli körülmények között megölhet állatokat, de ezt csak a jelen ítélet 8. pontjában hivatkozott feltételek teljesülése esetén teheti.

A pert megelőző eljárás

10 A Bizottság a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást a Finn Köztársaság számára 2001. április 10-én küldött felszólító levéllel indította meg. Miután e tagállam erre 2001. július 6-i levelével válaszolt, a Bizottság 2002. június 26-án indokolással ellátott véleményt bocsátott ki. Ebben kifejtette, hogy - mivel Finnországban nem kedvező a farkas védettségi helyzete, más megoldások is alkalmazhatóak, és a vadászati engedélyek anélkül kerültek kiadásra, hogy a jelentős károkat okozó egyedek azonosítást nyertek volna - a farkasvadászat az engedélyezett formában nem felel meg az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek. A Finn Köztársaság ezen indokolással ellátott véleményre 2002. augusztus 28-i levelével válaszolt.

11 Mivel úgy ítélte meg, hogy a felrótt kötelezettségszegés továbbra is fennáll, a Bizottság 2005. szeptember 14-én benyújtotta a jelen keresetet.

A keresetről

A felek érvei

12 A Bizottság először is kifejti, hogy mivel Finnországban a farkas veszélyeztetett fajnak minősül, a védettségi helyzete nem minősíthető e tagállamban kedvezőnek.

13 A Bizottság továbbá előadja, hogy a vadászat megelőzésként történő engedélyezésére vonatkozó finn gyakorlat ellentétes az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésével. Amennyiben nagy a valószínűsége annak, hogy egy farkas jelentős károkat okozzon, e károk általában másképpen is elkerülhetőek, mint megelőző kilövéssel. Szaganyagok, vagy más elriasztó eszközök alkalmazása, elektromos vagy egyéb kerítések használata, a jószágok, illetve a kutyák istállókba zárása éjszakára, illetve az okozott károk megtérítése is számításba vehető lenne. Amikor a vadászati engedélyek megelőzési célból kerülnek kiadásra, aligha valószínű, hogy a jelentős károkat okozó farkasok kerülnek kilövésre. Mindenesetre ezen engedélyeket a finn hatóságok anélkül adják ki, hogy az ilyen károkat okozó egyedeket megfelelően azonosítanák. E körülmények között a vadászat nem túl hatékony eszköz e károk megelőzésére.

14 Végül a Bizottság úgy érvel, hogy a mezőgazdasági és erdészeti minisztérium által - korlátozott időtartamra - előre meghatározott éves területi kvóták nem indokoltak, mivel a szigorú védelmi intézkedések alóli kivételeket az érintett időszaktól függetlenül, és minden egyes vadászati engedélyt illetően egyedileg kell vizsgálni az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésével összhangban. Egyébként a finn hatóságok gyakorlata olyan helyzethez vezetne, amelyben a farkasokat jogszerűen ki lehet lőni, akkor is, ha a mezőgazdasági és erdészeti minisztérium által meghatározott felső határokat már jelentősen túllépték. Így a 2003-2004 idényben például, míg a felső határt nyolc farkasban állapította meg a minisztérium, tizenegy kivételes engedély került kiadásra, és ezen felül a rendőrség két engedélyt adott ki. Végeredményben tizenkét farkast lőttek ki abban az idényben.

15 A Bizottság megállapította, hogy - mivel a farkas védettségi helyzete Finnországban nem kedvező, mivel lehetne más megoldásokat alkalmazni, és mivel a vadászati engedélyeket anélkül adják ki, hogy a jelentős károkat okozó egyedeket megfelelően azonosítanák, Finnországban a farkasvadászat engedélyezése olyan mértékű, amely sérti az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételeket.

16 A finn kormány úgy érvel, hogy a farkasvadászat engedélyt igényel, amely a helyi vadvédelmi körzethez benyújtott, a célzott területet és a célzott állatok számát megjelölő, indokolással ellátott írásbeli kérelem alapján állítható ki. A saját területével kapcsolatban megfelelő ismeretekkel rendelkező vadvédelmi körzet megvizsgálja, hogy a vadászat veszélyezteti-e a faj védelmének kedvező szintjét, hogy lehetséges-e más megfelelő megoldást találni, valamint hogy az eltérésekre vonatkozóan az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülnek-e.

17 Továbbá a vadászati engedélyek megadására vonatkozó határozatokat is a vadvédelmi körzetenként kilőhető példányokra vonatkozó, a mezőgazdasági és erdészeti minisztérium által meghatározott felső regionális határ figyelembe vételével hozzák meg, amely határ azon példányok számának felel meg, amelyek biológiailag, a populáció veszélyeztetése nélkül kilőhetőek. Nem egy elérendő vagy kimerítendő kvótáról van tehát szó.

18 A finn kormány kifejti, hogy gyakorlata nem veszélyezteti a finnországi farkaspopulációk kedvező védettségi állapotának fenntartását. E populációk az elmúlt évek során ugyanis jelentősen növekedtek. Ugyanez igaz az elterjedésük földrajzi területére. Mindent egybevetve az érintett faj populációinak dinamikájára vonatkozó adatok azt mutatják, hogy a faj képes hosszú távon fenntartani magát természetes élőhelyének életképes alkotórészeként.

19 A "más megfelelő megoldás hiányára" alapított feltételt illetően a finn kormány úgy érvel, hogy - amennyire csak lehetséges - számos más eszközt alkalmaznak önmagában vagy együttesen a farkasok által okozott károk megelőzése, illetve azok mérséklése végett. A vadvédelmi körzetek mindenesetre a vadászati engedélyek megadását megelőzően minden más megfelelő megoldást számításba vesznek. E tekintetben a finn kormány kiemeli, hogy azon helyettesítő megoldások, amelyekre a jelen esetben hivatkozik a Bizottság, nem alkalmazhatóak minden egyes esetben.

20 E kormány szerint - a Bizottság állításával ellentétben - az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdése nem tiltja meg a szigorú védelmi intézkedésektől való eltérést a jelentős károk megelőzése céljából. Véleménye szerint az a megállapítás is helytelen, hogy a határozatok, amelyekben az illetékes nemzeti hatóságok megadják a farkasvadászati engedélyeket, nem tartalmazzák a jelentős károkat okozó farkasok egyedi azonosítását. E határozatok pontosan meghatározzák az adott engedély által lefedett, az említett károkat okozó farkasok élőhelyéül szolgáló földrajzi területeket. Mivel azonban a farkasok falkában élő állatok, a vadászati engedélyek nem tudják mindig azonosítani a károkat okozó egyedet vagy egyedeket. Mindamellett amennyiben ismertek a szóban forgó, egy adott falkához tartozó egyedek, akkor rájuk fog vonatkozni a vadászati engedély. Egyébként amennyiben az érintett állat egyedül mozog, a vadászati engedélyek külön arra az állatra is irányulhatnak.

A Bíróság álláspontja

21 Amint azt a főtanácsnok-asszony jogosan jegyezte meg az indítványa 16. pontjában, a Bizottság a jelen ügyben nem a finn szabályozást, vagy a farkasok megölésének konkrét egyedi eseteit kifogásolja, hanem a finn hatóságoknak a farkas vadászatát illető közigazgatási gyakorlatát.

22 Még ha az alkalmazandó nemzeti szabályozás önmagában összeegyeztethető is a közösségi joggal, a kötelezettségszegés a közösségi jogot sértő közigazgatási gyakorlat fennállásából is fakadhat (lásd a Bíróság C-441/02. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2006. április 27-én hozott ítéletének [EBHT 2006., I-3449. o.] 47. pontját).

23 E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban a Bizottságot terheli annak bizonyítása, hogy a hivatkozott kötelezettségszegés fennáll. A Bizottságnak kell az e feltételezés vizsgálatához szükséges bizonyítékokat a Bíróság előtt bemutatnia, anélkül, hogy bármiféle vélelemre támaszkodhatna (lásd többek között a Bíróság C-434/01. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2003. november 6-án hozott ítéletének [EBHT 2003., I-13239. o.] 21. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 48. pontját).

24 Jelen kereset keretében tehát a Bizottság feladata annak bizonyítása, hogy a Finnországban folytatott gyakorlat veszélyezteti a farkasokra, mint a IV. melléklet a) pontjában szereplő fajra vonatkozóan az élőhely-irányelv 12. cikkének (1) bekezdésében meghatározott szigorú védelmi intézkedéseket, mivel az ezen intézkedésektől való eltéréseket nem az irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek figyelembevételével engedélyezik (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítélet 22. pontját).

25 Mivel ez utóbbi rendelkezés meghatározza a kivételek rendszerét, amely megszorítóan értelmezendő, és amely a megkövetelt feltételek minden egyes eltérés esetében történő teljesülésével kapcsolatos bizonyítási terhet az arról határozatot hozó hatóságra ró, a tagállamok kötelesek annak biztosítására, hogy védett fajt érintő beavatkozás engedélyezésére kizárólag pontos és megfelelő, az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében meghatározott okokra, feltételekre és követelményekre utaló indokolást tartalmazó határozattal kerülhet sor (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-60/05. sz., WWF Italia és társai ügyben 2006. június 8-án hozott ítéletének [EBHT 2006., I-5083. o.] 34. pontját).

26 Jelen esetben nyilvánvaló, hogy:

- a finn hatóságok minden évben korlátozott mértékben kivételesen engedélyezik a farkasvadászatot;

- a 2001. év folyamán a környezetvédelmi minisztérium és a finn környezetvédelmi központ által kiadott, a finnországi fajokat érintő veszélyekkel kapcsolatos 2000. évi jelentés [Pertti Rassi, Aulikki Alanen, Tiina Kanerva ja Ilpo Mannerkoski: (toim.): Suomen lajien uhanalaisuus 2000. Uhanalaisten lajien II seurantaryhmä. Ympäristöministeriö & Suomen ympäristökeskus, Helsinki 2001] szerint a farkas Finnországban veszélyeztetett fajnak minősül;

- e jelentés megemlíti, hogy a szaporodásra képes egyedek száma kevesebb mint 50, amely küszöb alatt jelentősen megnövekszik a kihalás veszélye;

- a mezőgazdasági és erdészeti minisztérium által 2005-ben kiadott, a farkaspopulációra vonatkozó vadgazdálkodási terv (a továbbiakban: vadgazdálkodási terv) 7.2. pontja szerint Finnországnak vélhetően 20 szaporodó párral kell számolnia ahhoz, hogy biztosítani tudja hosszú távon a farkaspopulációnak a természetes élőhelye életképes alkotórészeként történő fennmaradását;

- a 2001., 2002., 2003. és 2004. éveket illetően a szaporodó párok számát a vadgazdálkodási terv 2.1.5. pontja 11-re, 12-re, 13-ra és 16-ra becsülte.

27 Nyilvánvaló tehát - figyelemmel az élőhely-irányelv 1. cikke i) pontjának első albekezdésében meghatározott feltételre -, hogy Finnországban a farkas védettségi helyzete az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor nem volt kedvező.

28 Márpedig az irányelv 16. cikkének (1) bekezdése szerint az érintett fajok populációinak a természetes elterjedési területükön fennálló kedvező védettségi állapota az előírt eltérések engedélyezésének szükséges előfeltétele (lásd a Bíróság C-508/04. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2007. május 10-én hozott ítéletének [az EBHT-ben még nem tették közzé] 115. pontját).

29 A fentiekre tekintettel az eltérések engedélyezése csak kivételes esetben lehetséges, ha megfelelő megállapítást nyert, hogy nem súlyosbítják az említett populációk kedvezőtlen védettségi helyzetét, illetve nem akadályozzák azok kedvező védettségi helyzetének helyreállítását. A Bizottság által többek között az élőhely-irányelvben előírt, a közösségi jelentőségű állatfajok szigorú védelmével kapcsolatos útmutató (Guidance document on the strict protection of animal species of community interest provided by the «Habitats» Directive 92/43/EEC, végleges változat, 2007. február) III. részének 47--51. pontjában kifejtett szempontok alapján nem zárható ki, hogy korlátozott számú egyed kilövése nem befolyásolná az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében meghatározott célt, amely a farkaspopuláció természetes elterjedési területén fennálló kedvező védettségi állapotának a fenntartására irányul. Az ilyen eltérés így semleges lenne az érintett faj szempontjából.

30 Két, - a Bizottság által a Bíróság elé terjesztett - farkasvadászati engedély megadásáról szóló határozatból, amelyet a finn hatóságok a Bizottság felszólító levelének a Finn Köztársaság számára történő megküldése előtt hoztak, kitűnik, hogy az említett hatóságok e két esetben jól körülhatárolt földrajzi területen, meghatározott számú farkas kilövésére adtak engedélyt, anélkül azonban, hogy a faj védettségi helyzetének értékelésére támaszkodtak volna, vagy más kielégítő megoldások hiányára utaló pontos és megfelelő indokolást nyújtottak volna, illetve pontosan meghatározták volna a jelentős károkat okozó, kilőhető farkasokat.

31 Az ilyen határozatok, amelyek egyrészt nem annak értékelésén alapszanak, hogy a farkasok általuk engedélyezett kilövése milyen hatást gyakorol e faj populációjának a természetes elterjedési területükön fennálló kedvező védettségi helyzetének fenntartására, és másrészt nem tartalmaznak a más kielégítő megoldások hiányát illetően pontos és megfelelő indokolást, ellentétesek az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésével.

32 Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy - amint az a jelen ítélet 21. pontjából is kitűnik - a Bizottság a jelen ügyben nem konkrét eseteket, hanem Finnország farkasvadászatra vonatkozó közigazgatási gyakorlatát kifogásolja.

33 E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy még ha a közösségi jog követelményeivel ellentétes közigazgatási gyakorlatban álló tagállami magatartás megvalósíthatja is az EK 226. cikk szerinti kötelezettségszegést, ennek megállapításához az szükséges, hogy e közigazgatási gyakorlat bizonyos fokú állandóságot és általánosságot mutasson (lásd többek között a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 50. pontját).

34 Egyébként - mint az állandó ítélkezési gyakorlatból is következik - egy kötelezettségszegés fennállását azon helyzet alapján kell megítélni, amelyben az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő leteltekor a tagállam volt (lásd különösen a C-494/01. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2005. április 26-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-3331. o.] 29. pontját).

35 A jelen esetben a Bizottság nem terjesztett elő olyan, farkasvadászati engedélyek megadásával kapcsolatos határozatot, amelyet a finn hatóságok a jelen ítélet 30. pontjában említett határozatokat követően hoztak volna, kivéve a két 2006-os határozatot, amelyekre a finn hatóságok által időközben ezzel kapcsolatban tett előrelépés alátámasztásaként hivatkozik.

36 Mindent egybevetve a Bizottság - aki egyszer sem hivatkozott a jelen eljárásban az említett hatóságok jóhiszemű együttműködésének hiányára a vadászati engedélyek megadására vonatkozó határozatok közlését illetően - nem terjesztett a Bíróság elé egy olyan határozatot sem, amelyet a pert megelőző eljárás végének megfelelő időszakban hoztak, és amely a Bíróság előtt a felhozott kifogások megalapozottságának igazolásához szükséges elemeket szolgáltathatna.

37 Ráadásul emlékeztetni kell arra, hogy - amint az a jelen ítélet 26. pontjában már kifejtésre került - a szaporodó párok száma 11-ről 16-ra nőtt a 2001 és 2004 közötti időszakban. Nem vitatott továbbá, hogy ugyanezen időszak alatt a finn területen élő farkasok teljes száma 110 és 130 közötti egyedről 185 és 200 közötti egyedre nőtt.

38 Ezek az adatok, bár önmagukban nem bizonyító erejűek, mindenesetre alátámasztják, hogy a Finnországban kivételesen engedélyezett farkasvadászat ellenére az érintett fajok védettségi helyzete érezhetően és folyamatosan javult ebben a tagállamban a pert megelőző szakasz és a jelen kereset benyújtását megelőző időszak jelentős része között.

39 A Bizottság tehát nem bizonyította kellőképpen a finn hatóságok olyan közigazgatási gyakorlatának fennállását, miszerint anélkül adnak ki farkasvadászati engedélyeket, hogy a faj védettségi helyzetének értékelésére támaszkodnának, illetve más kielégítő megoldások hiányára utaló pontos és megfelelő indokolást nyújtanának.

40 A Bizottságnak azon kifogását illetően, amely szerint a vadászati engedélyek megelőzés címén kerülnek kiadásra, vagy legalábbis anélkül, hogy a jelentős károkat okozó egyedeket megfelelően azonosítanák, meg kell állapítani - amint azt a főtanácsnok-asszony is megjegyezte az indítványa 29. pontjában - az élőhely-irányelv 16. cikke (1) bekezdése nem írja elő az eltérést lehetővé tevő intézkedések elfogadásának előfeltételként a jelentős károk bekövetkeztét.

41 Ugyanakkor igaz, hogy a finn kormány elismeri, hogy mivel a farkasok általában falkában élő állatok, a vadászati engedélyeket nem lehet mindig a károkat okozó egyedre vagy egyedekre szűkíteni.

42 Bár nem zárható eleve ki, hogy egy olyan farkasfalka egy vagy több egyede kilövésének engedélyezése, amely falka bizonyos egyedei ténylegesen vagy feltehetően károkat okoznak, megelőzheti, kizárhatja vagy csökkentheti e károkat, meg kell állapítani, hogy az akta tartalma nem erősíti meg e feltevést.

43 E tekintetben meg kell állapítani, hogy - amint az a vadgazdálkodási terv 5.4.5. pontjában is megállapításra került - egyes vélemények szerint a folyamatos farkasvadászat eredményeképpen a farkasok tartani fognak az embertől, és ennélfogva a vadászat hozzájárul a károk mérsékléséhez, míg más vélemények szerint a falkákhoz tartozó farkasok vadászata a károk növekedésével jár. Ezzel kapcsolatban egyébként kevés biológiai tanulmány áll rendelkezésre.

44 E körülmények között el kell fogadni a Bizottság azon kifogását, amely szerint a vadászati engedélyek megelőzési célból kerülnek kiadásra.

45 Azon tényt illetően, miszerint a farkasvadászati engedélyek megadására vonatkozó határozatokat a vadvédelmi körzetenként kilőhető egyedekre vonatkozó felső regionális határ figyelembevételével hozzák meg, az nem tekinthető az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésével ellentétesnek. E határ, amelyet az érintett faj veszélyeztetése nélkül kilőhető egyedek száma alapján állapítanak meg - amint azt a főtanácsnok asszony az indítványa 33. pontjában megjegyezte -, csupán a keret, amelyen belül a vadvédelmi körzetek vadászati engedélyeket adhatnak ki, amennyiben az élőhely-irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülnek.

46 Figyelemmel többek között a jelen ítélet 8. pontjában kifejtettekre, a tény, hogy a 2003-2004-es idényben a szóban forgó határt ténylegesen túllépték, önmagában nem elegendő annak bizonyításához, hogy a finn hatóságok olyan számban adtak volna ki vadászati engedélyeket, amely veszélyeztetné a farkaspopulációk természetes elterjedési területükön fennálló kedvező védettségi állapotának fenntartását.

47 A fentiekből következik, hogy a Finn Köztársaság nem teljesítette az élőhely-irányelv 12. cikke (1) bekezdéséből, valamint a 16. cikke (1) bekezdésének b) pontjából eredő kötelezettségeit, mivel megelőzés címén engedélyezte a farkasvadászatot, anélkül, hogy megállapítást nyert volna, hogy az alkalmas a jelentős károk megelőzésére az élőhely-irányelv 16. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében, valamint következik, hogy a Bizottság keresetét ezt meghaladóan el kell utasítani.

A költségekről

48 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 3. §-a értelmében a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit, különösen részleges pernyertesség esetén.

49 Mivel a Bíróság csak részben adott helyt a felek keresetének, mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1) A Finn Köztársaság nem teljesítette a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelv 12. cikke (1) bekezdéséből, valamint a 16. cikke (1) bekezdésének b) pontjából eredő kötelezettségeit, mivel annak megállapítása nélkül engedélyezte megelőzés címén a farkasvadászatot, hogy az alkalmas a jelentős károk megelőzésére az élőhely-irányelv 16. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében.

2) A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3) Az Európai Közösségek Bizottsága és a Finn Köztársaság maguk viselik saját költségeiket.

Aláírások

*Az eljárás nyelve: finn.