A Kúria Bhar.625/2016/8. számú precedensképes határozata adócsalás bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 310. §] Bírók: Csák Zsolt, Mészár Róza, Soós László

A határozat elvi tartalma:

A törvényes vád értelmezése a költségvetést károsító cselekmények esetén.

Kapcsolódó határozatok:

Debreceni Törvényszék B.672/2013/90., Debreceni Ítélőtábla Bf.307/2015/13., *Kúria Bhar.625/2016/8.* (BH 2017.1.4), Kúria Bfv.110/2017/5.

***********

KÚRIA

Bhar.I.625/2016/8. szám

A Kúria Budapesten, a 2016. év szeptember hó 27. napján tartott nyilvános ülésen meghozta a következő

í t é l e t e t:

Az adócsalás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben a III. rendű vádlott és védője által bejelentett másodfellebbezést elbírálva a Debreceni Ítélőtábla Bf.II.307/2015/13. számú ítéletét III. rendű vádlottra vonatkozó részében az alábbiak szerint változtatja meg:

a vádlott terhére megállapított

- adócsalásként értékelt cselekményeket 4 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény 310. § (1) bekezdésbe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő adócsalás bűntettének - amelyből 2 rendbeli bűnsegédként és 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett -, továbbá az 1978. évi IV. törvény 310. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő, bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettének minősíti,

- a közbizalom elleni bűncselekményeket 5 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény 276. §-a szerinti magánokirat-hamisítás vétségének minősíti, melyből 3 rendbeli bűnsegédként és 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett;

mellőzi a vádlottal szemben a Miskolci Városi Bíróság ítéletével kiszabott 1 (egy) évi börtönbüntetés végrehajtásának elrendelését.

Egyebekben a másodfokú ítéletet a III. rendű vádlottra vonatkozó részében helybenhagyja.

I n d o k o l á s

A Debreceni Törvényszék a 2015. március 18. napján kihirdetett 24.B.672/2013/90. számú ítéletével a III. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli adócsalás bűntettében, melyet folytatólagosan követett el [1978. évi IV. törvény 310. § (1), (3) bekezdés], közokirat-hamisítás bűntettében [1978. évi IV. törvény 274. § (1) bekezdés c) pont], 2 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében, melyet folytatólagosan követett el (1978. évi IV. törvény 276. §); ezért őt halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt egy év hat hónap börtönbüntetésre és a közügyektől két év eltiltásra ítélte, elrendelte a Debreceni Városi Bíróság 45.B.2258/2005/23. számú ítéletével kiszabott két év börtönbüntetés és a Miskolci Városi Bíróság 23.B.1118/2005/61. számú ítéletével kiszabott egy év börtönbüntetés végrehajtását. Rendelkezett a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

Az ítélet ellen az ügyész a III. rendű vádlott terhére a büntetés súlyosításáért és a tényállás téves megállapítása miatt, a III. rendű vádlott és védője elsősorban a vádlott felmentése, másodsorban a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.

A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla a 2016. február 1. napján kihirdetett Bf.II.310/2015/13. számú ítéletével a III. rendű vádlottra vonatkozóan az első fokú ítéletet akként változtatta meg, hogy

- a közokirat-hamisítás bűntette [1978. évi IV. törvény 274. § (1) bekezdés c) pont] miatt indult eljárást megszüntette,

- megállapította, hogy a vádlott cselekményei tovább 2 rendbeli folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett adócsalás bűntettének [1978. évi IV. törvény 310. § (1) és (3) bekezdés] és 2 rendbeli folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének (1978. évi IV. törvény 276. §) is minősülnek,

a különös visszaesői minőséget mellőzte és a büntetést visszaesőként tekintette kiszabottnak.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú ítélet ellen a III. rendű vádlott és védője részben a vádlott felmentése, részben a büntetés enyhítése végett fellebbezést jelentettek be.

A védő által írásban indokolt fellebbezés szerint sem a vádirat, sem pedig az ügyészi végindítvány nem említette védencét az adócsalás bűntettében mint tettest, csupán arra utalt, hogy az 1.Kft. vezető tisztségviselője volt. Azonban arról nincs szó és nincs nevesítve a vádiratban, hogy a III. rendű terhelt az adócsalást tettesként is elkövette volna.

Ezért álláspontja szerint a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a vádon, amikor az adócsalásban nem csak bűnsegédként, hanem tettesként is megállapította védence büntetőjogi felelősségét, emellett az eljárás során nem nyert kétséget kizáróan bizonyítást az, hogy a számlákon feltüntetett gazdasági események a valóságban nem történtek meg és nem a vádlott feladata volt, hogy ártatlanságát bizonyítsa.

Az enyhítésre irányuló fellebbezését pedig azzal indokolta, hogy a nagyfokú időmúlásra figyelemmel a kiszabott joghátrány már túlmutat a jogalkotó szándékán, a különös visszaesés mellőzésére és az elévülés címén történő részbeni megszüntetésre figyelemmel a bűnösség köre is szűkült, ezért az enyhítő szakasz alkalmazása mellett a szabadságvesztés helyett enyhébb büntetés vagy büntetések alkalmazását kérte.

A Legfőbb Ügyészség indítványában a másodfellebbezést alaptalannak találta. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok a tényállást megalapozottan állapították meg és a III. rendű vádlott bűnösségére okszerűen vontak következtetést, a bűncselekmények minősítése is törvényes.

Emellett a bírói gyakorlatra hivatkozva utalt arra, hogy nem értékelhető a törvényes vád hiányaként az, ha a bíróság a tettazonosság keretei között a vádiratban le nem írt tényt is megállapít és a cselekményt ennek figyelembe vételével értékeli, így az eljárt bíróságok ezért törvényesen állapították meg, hogy a III. rendű vádlott cselekményeit részben tettesként, részben bűnsegédként valósította meg.

Alaptalannak találta a büntetés enyhítésére irányuló fellebbezést is, mivel a vádlott két végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el az elbírált bűncselekményeket, ennek ellenére a törvényi minimumot alig meghaladó tartamban állapították meg vele szemben a börtönbüntetést.