EH 2004.1143 A bíróságnak a felek jognyilatkozataihoz való kötöttsége nem jelenti azt, hogyha valamelyik fél a perbeli jogviszony jogi minősítését illetően tévesen rossz jogcímet jelöl meg, azt a bíróság a határozata meghozatalánál nem minősíthesse a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a helyes minősítéshez valamennyi tény, bizonyíték, adat rendelkezésre áll [Pp. 3. § (2) és (3) bek., 8. § (1) és (2) bek., 141. § (2) és (6) bek., 213. § (1) bek., 215. §, 235. § (1) bek.].
A peres felek 2000. december 20-án kelt megállapodásukkal egy közöttük több éve fennálló üzleti kapcsolatot akartak lezárni. A 14. pontból álló megállapodásban rendelkeztek közös vállalkozásaikban fennálló üzletrészeknek és részvényeknek az átruházásáról, a vállalkozási tevékenységük során keletkezett ingatlanok megosztásáról, különböző e vállalkozásokban fennálló tartozások és követelések engedményezéséről illetve átvállalásáról, és rendelkeztek a közös vállalkozásban fennálló és a szétválásukat követően fennmaradt különböző követeléseknek, és tartozásoknak a megosztásáról. Az elszámolásnak megfelelően mutatkozó különbözetnek a megfizetésére az alperes a megállapodás 6. pontja szerint vállalkozott. A 6. pontban az alperes vállalta, hogy 2000 júliusáig, illetőleg decemberéig 10-10 000 000 Ft-ot fizet meg a felperesnek, majd ezt követően 2001 májusáig, júliusáig és augusztusáig további 10-10 000 000 Ft-ot, így összesen 50 000 000 Ft-ot térít meg a felperesnek. Vállalta a felperes, hogy 25 000 000 Ft-ról készpénzfizetési számlákat, vagy adásvételi szerződéseket ad át az alperesnek, az általa megjelölt társaság nevére kiállítva a még esedékes, későbbi fizetésekre vonatkozóan. Az M. Kft.-nek nyújtott kölcsönét az alperes a felperesre engedményezi, valamint a kárpótlási jegyek eladásából származó követelését is. A felperes a T. Kft.-vel szembeni követelését engedményezi az alperesre. Ez az engedményezés az alperes felsorolt 2001. évben esedékes fizetési kötelezettségének a teljesítésével egyidejűleg történik meg, annak arányában. Az alperes 20 000 000 Ft-ot a felperesnek kiegyenlített, ezt követően azonban a további teljesítések elől elzárkózott.
A felperes a keresetében 30 000 000 Ft tőke és ennek az összegnek az esedékességektől számított jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest, hivatkozva arra, hogy ilyen mértékű kamatot kötöttek ki a megállapodásukban. Kereseti követelését a Ptk. 277. § (1) bekezdésére és 292. § (1) bekezdésére alapította.
Az alperes a kereset elutasítását azzal az indokkal kérte, hogy a felperesnek nem tartozik, kifejtette azt az álláspontját is, hogy a megállapodásból fakadó elszámolást csak egységesen kezelve, a megállapodásban szereplő valamennyi vagyonelemre kiterjedően lehet elvégezni. A felperes által önkényesen a 6. pont szerinti követelést kiragadni nem lehet, mert ez a felek viszonyában egy torz elszámoláshoz vezetne. Az alperes hivatkozott továbbá arra is, hogy a megállapodás része lett volna az ingatlanok közös tulajdonának a megszüntetése, illetőleg értékesítése. Ha ez megtörtént volna, úgy kellő fedezet állt volna rendelkezésre a felperes követelésének kiegyenlítésére. A vagyontárgyak értékesítése a felperesnek felróható okból maradt el. Az alperes előadta azt is, hogy bár rossz megállapodásnak tartja az említett, per alapját képező elszámolást, arra nem tud kellő indokot adni, hogy miért írta alá. Álláspontja az volt, hogy megállapodásuk személyi jövedelemadó kijátszására szolgáló megállapodás volt, annak érdekében, hogy adót a felperesnek ne kelljen fizetni. Végül utalt arra, hogy a megállapodásban olyan személyeknek a tulajdona felől is rendelkeztek, és olyan személyek javára, akik a pernek egyébként nem szereplői. Az ezzel kapcsolatos igény ezért a felperes részéről nem érvényesíthető, illetőleg az, az egész megállapodást érvénytelenné teszi. Az alperes felhívás után azt a kijelentést tette, hogy a közöttük lévő megállapodást érvénytelenségre hivatkozva nem kívánja megtámadni.
Időközben az egyik volt közös cég, a T. Kft.-vel szemben felszámolási eljárás indult, mert a felperes 30 000 000 Ft-os követelését a kft. nem egyenlítette ki. A szerződés 4. pontjában vállalt üzletrész-átruházási szerződések megtörténtek, az azokon alapuló tagváltozások időközben bejegyzésre kerültek.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adott, és az alperest 30 000 000 Ft-nak, az összeg kamatainak és a perköltségnek a megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint nem helytálló az alperesnek az a védekezése, hogy az egész megállapodást csak egységesen, együttesen lehet értelmezni, és annak alapján megállapítani, hogy az alperesnek áll-e fenn a felperessel szemben tartozása vagy sem. Megítélése szerint a megállapodásban foglalt egyes kötelezettségvállalások önállóan is elbírálhatók voltak. Álláspontja az volt, hogy az alperes fizetési kötelezettsége nem függött az ingatlanokra vonatkozó közös tulajdon megszüntetésétől, mert azt az alperes bármikor maga is igényelhette volna a bíróságtól, ha a felek között megállapodás nem jönne létre. Az elsőfokú bíróság szerint az alperes kötelezettségvállalása szempontjából közömbös, hogy az ingatlanoknak a jogi sorsa miként alakult. Arra sem látott alapot, hogy a megállapodás színlelt voltát megállapítsa, tekintettel arra, hogy mindkét fél közös előadása szerint közös gazdasági tevékenységüket akarták felszámolni. Az elsőfokú bíróság álláspontja az volt, hogy az alperes tartozáselismerő nyilatkozatot tett, és az alperes nem tudta bizonyítani azt, hogy a követelés nem áll fenn, illetőleg az már megszűnt, vagy pedig valamely érvénytelenségi ok állna fenn. Az elsőfokú ítélet szerint egyedül a 6. pontnak az a megállapítása ütközött jogszabályba és tekinthető ezért semmisnek, amellyel a felperes különböző számláknak és szerződéseknek a kiadását vállalta az alperes javára. A részleges érvénytelenség a Ptk. 239. §-a szerint nem vezet az egész szerződésnek a megdőléséhez, ezért a szerződés egyéb kötelezettségvállalása alapján az alperes helytállni tartozik a felperes irányába.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróság ítéletét elsősorban arra a körülményre alapította, amelyre az alperes a fellebbezési kérelmében hivatkozott. A felperes ugyanis utalt arra, hogy a szerződés 12. pontjában rögzített ellenszolgáltatás a felperes részéről nem történt meg, holott ez az alperes szolgáltatásával egy időben esedékes lett volna. Ezért az alperest nem terheli késedelem, illetőleg jogszerűen nem teljesített a felperesnek.
A másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a 2000. december 20-i szerződés több önálló megállapodást foglal magába. Ezek egymással a felek gazdasági társaságokban végzett közös tevékenysége folytán összefüggtek ugyan, de a tárgyuk eltérő volt. A megállapodás 6. és 7. pontja, a 12. ponttal hozható összefüggésbe, ezt a két illetőleg három pontot kell együttesen értékelni. A másodfokú bíróság álláspontja szerint nem alperesi tartozás elismerésről van szó, hanem szolgáltatás-ellenszolgáltatás áll egymással szemben, és ezért azt kell vizsgálni, hogy az alperes jogszerűen tagadta-e meg a teljesítést, illetőleg a teljesítés során a felperest terhelte-e valamilyen kötelezettség, amely kihatással volt az alperes teljesítésére. Annak ugyanis a másodfokú bíróság sem tulajdonított jelentőséget, hogy a felek a tulajdonukban nem álló üzletrészekre nézve milyen megállapodást kötöttek. A másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes nem tett eleget a vállalásának, nem szolgáltatott 25 000 000 Ft erejéig különböző szerződésállományt, illetőleg számlákat, és a 12. pontban meghatározott vállalásának sem tett eleget. Ez pedig azzal a következménnyel járt, hogy az alperes sem eshetett késedelembe.
A másodfokú bíróság ítélete szerint valójában egy visszterhes engedményezési szerződés történt, amelynek tartalma szerint a felperes a T. Kft.-vel szemben fennálló követelésére vonatkozó jogát az alperesnek a teljesítéséig fenntartotta. Ez a Ptk. 368. § (1) bekezdésében szabályozott, úgynevezett tulajdonjog fenntartásos adásvétel jogintézménynek felel meg. Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy a felperes a követeléssel a továbbiakban már nem rendelkezhet, hiszen azt szerződéssel lekötötte. Ugyanakkor a keresetlevél benyújtását követően a felperes mégis rendelkezett ezzel a követeléssel oly módon, hogy a T. Kft.-vel szemben felszámolási eljárást kezdeményezett, ahol is a fenti összegnek megfelelő hitelezői igényt jelentett be. Ennek következtében elenyészett az a joga, hogy e perben érvényesítse az igényét. A felszámolási eljárásban történt igényérvényesítés egyenértékű ugyanis teljesítés megtagadásával és egyúttal azt is jelenti, hogy a felperes a szerződésben vállalt kötelezettségét utóbb már nem tudja teljesíteni. Ezért az alperes a Ptk. 312. § (3) bekezdése alapján a kötelezettség teljesítése alól szabadult.
A másodfokú bíróság kifejtette azt is, hogy miként a kereset jogcíméhez nincs kötve, nem köti őt a védekezésnek a jogcíme sem.
A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet jogszabálysértésének megállapítását, a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását, illetőleg ha erre lehetőség nincs, úgy a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását.
A felülvizsgálati kérelemben írtak szerint téves az a megállapítás, hogy az alperesnek a teljesítése bármiféle felperesi kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódott volna. Ennek ellentmond az a tény is, hogy az alperes a teljesítést megkezdte, utóbb azonban azt jogos ok nélkül megtagadta. A felperest csak az alperes teljesítése után terhelte volna a 12. pont, illetőleg 6. pont szerinti okirat kiadási kötelezettség, hiszen az alperes teljesítése után vált volna nyilvánvalóvá a teljesítésnek a mértéke, és ehhez képest a felperes ellenszolgáltatásának a mértéke is. Téves a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy ellenszolgáltatás fejében történő engedményezésre vállalt volna az alperes kötelezettséget, és ez megfelel a tulajdonjog fenntartásos adásvétel jogintézményének. A felperes álláspontja szerint a 12. pontban vállalt felperesi kötelezettség nem visszterhes engedményezési szerződés, ehhez kapcsolódóan tulajdonjog fenntartásos eladás tényállása sem áll fenn, hanem azt helyesen előszerződésnek kellett volna tekinteni.
A másodfokú bíróság ítéletének jogszabálysértését abban látta a továbbiakban megvalósulni, hogy az elsőfokú eljárás során az alperes soha nem hivatkozott a megállapodás 12. pontjára. Erre csak a fellebbezésben utalt, holott erre már a Pp. 8. § (1) bekezdése, a Pp. 141. § (6) bekezdése és a 235. § (1) bekezdése nem ad lehetőséget. Sérelmezte az alperes azt is, hogy a Pp. 3. §-ában írt szabály ellenére a bíróság nem a felek által előadott kérelmek szerint bírálta el jogvitát, saját maga által kreált tényállásra keresett jogi megoldást, súlyosan sértve ezzel a felek perbeli esélyegyenlőségét.
A felperes álláspontja szerint a Pp. 235. § (1) bekezdése nem teszi lehetővé azt, hogy a fellebbezésben olyan új tényállításokra kerüljön sor, amelyek a perbeli jogvitát egészen más ténybeli, illetve jogi alapokra helyezik.
Figyelemmel a Pp. 141. § (2), illetőleg (6) bekezdésében írt szabályokra, a Pp. 235. § (1) bekezdése értelmében az alperes már nem terjeszthetett elő olyan igényt, amellyel az elsőfokú eljárás során nem élt, illetve nem tehetett olyan jognyilatkozatot, a kérelem tartalom szerinti elbírálásának kötelezettségére tekintettel is, amely a másodfokú eljárásban már meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősülne a Pp. 249. § (1) bekezdése alapján.
A felperes kérte a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint helytálló a másodfokú bíróság döntése, amikor a megállapodásban foglalt 6. és 12. pontot együttesen értékelte és jutott arra a következtetésre, hogy a 6. pontban foglalt nyilatkozat nem tartozáselismerés, mert annak a 12. pontban volt ellentétele, ily módon tehát csak közös megállapodásról lehet szó.
A felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet jogszabálysértő.
A Pp. 3. § (2) bekezdése értelmében a bíróság - a törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A Pp. 213. § (1) bekezdése szerint az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A fenti rendelkezések mellett a Pp. 215. §-a azt is kimondja, hogy a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen. Ez a szabály a főkövetelés járulékaira is kiterjed.
A Pp. 3. § (3) bekezdése a bíróság kötelezettségévé teszi, hogy a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztassa. A Pp. 8. § (1) bekezdése értelmében a bíróság köteles biztosítani, hogy a felek és a per többi résztvevője jogaikat rendeltetésszerűen gyakorolják, és perbeli kötelezettségeiknek eleget tegyenek. A (2) bekezdés pedig a bíróság kötelezettségévé teszi azt is, hogy minden perelhúzó magatartást megakadályozzon.
A Pp. 141. § (6) bekezdése ennek érdekében úgy rendelkezik, ha a felek valamelyike tényállításának, nyilatkozatának előadásával, bizonyítékainak előterjesztésével a (2) bekezdésben előírt kötelezettsége ellenére alapos ok nélkül késlekedik, és e kötelezettségének a bíróság felhívása ellenére sem tesz eleget, a bíróság a fél előadásának, előterjesztésének bevárása nélkül határoz. Ezzel összhangban mondja ki a Pp. 235. § (1) bekezdése, hogy a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor kerülhet sor, ha az az elsőfokú határozat hozatalát követően jutott a fél tudomására.
Helytálló a felperesnek az az előadása, mely szerint a bíróság a felek által előadott jognyilatkozatokhoz, kérelmekhez kötve van, és döntését is csak az adott keretek között hozhatja meg, azon túl nem terjeszkedhet. A bíróságnak ez az eljárási kötelezettsége, kötöttsége azonban nem jelenti azt, hogyha valamelyik fél a perbeli jogviszony jogi minősítését illetően tévesen rossz jogcímet jelöl meg, azt a bíróság határozata meghozatalánál ne minősíthesse a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően helyesen. A bíróságnak azonban erre csak akkor van meg a lehetősége, ha valamennyi tény, bizonyíték, adat a helyes minősítéshez rendelkezésre áll.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által írtaktól teljesen eltérő jogi alapokra helyezte döntését anélkül, hogy annak megalapozásához a szükséges bizonyítékok rendelkezésre álltak volna. A peres iratokból egyértelműen megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság több alkalommal felhívta az alperest a Pp. 141. § (2) és (6) bekezdésében foglalt rendelkezések megjelölése mellett arra, hogy érdemi ellenkérelmét, esetlegesen a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló pontosított kérelmét 15 napon belül terjessze elő bizonyítási indítványaival együtt, és ezt a beadványt a felperes képviselőjének közvetlenül küldje meg (2002. szeptember 4-i tárgyalásról készült 4. számú jegyzőkönyv, a 2002. október 16-i tárgyalásról készült 8. számú jegyzőkönyv, 2003. január 24-i tárgyalás 14. számú jegyzőkönyv).
Az alperes érdemi ellenkérelmében hivatkozott a megállapodás érvénytelenségére, amelynek indoka egyrészt az, hogy olyan vagyontárgyakról is történt rendelkezés, amely nem az ő tulajdonuk volt, másrészt pedig olyan aránytalan kötelezettségeket vállalt a felperes javára, amelyről a megállapodás készítésekor még nem volt tudomása (6. számú beadvány). A 8. számú jegyzőkönyvben foglalt alperesi nyilatkozat szerint a megállapodás 2. és 3. pontjába foglalt kikötések érvénytelenek. Az alperes szerint a felperes magatartására visszavezethető okból a megállapodás részét képező ingatlanoknak a megosztása sem történt meg, ennek következtében pedig elvonta a teljesítési alapot, ezért nem tudott kellő időben a felperesnek teljesíteni. A 10. számú ellenkérelem a megállapodás 2., 4. és 5. pontját támadta. Érvénytelennek ítélte meg a szerződés 6. pontjának azt a kikötését, amely szerint a felperes vállalta, hogy az átvett pénz egy részéről számlákat vagy adásvételi szerződéseket ad át az alperesnek (10. számú beadvány). Ismételten hivatkozott ebben a beadványában az ingatlanra fennálló tulajdonközösség megszüntetésével kapcsolatos késedelemre. Az alperes a 6. pontban foglalt rendelkezéseket a 4. és 5. ponttól tartotta elválaszthatatlannak, ahogy arra nézve a 14. számú tárgyalási jegyzőkönyvben nyilatkozott. Az elsőfokú eljárás során végig fenntartotta azt az álláspontját, hogy a szerződés érvénytelen rendelkezéseket tartalmaz, mivel olyan felekre vonatkozó kikötései vannak, akik a jogvitájukon kívül álló személyek. Végig hivatkozott az adó kijátszására vonatkozó megállapodásra, valamint arra a helyzetre, hogy az ingatlanok értékesítése nem történt meg, és ezzel nem állt kellő fedezet a részére, hogy kötelezettségének eleget tudjon tenni. Az alperes utalt arra is, hogy ugyanazon követelés miatt felszámolási eljárást kezdeményezett a felperes a korábban a közös tulajdonukat képező T. Kft.-vel szemben, mint amelyet a jelen perben érvényesít.
Az alperes a felperest esetlegesen, a megállapodás 12. pontja alapján terhelő kötelezettségről, mint a 6. pontnak az ellentételezéséről, a fellebbezési kérelmében utalt először.
A Legfelsőbb Bíróság a fent ismertetett nyilatkozatok, valamint jogszabályi rendelkezések alapján arra a következtetésre jutott, hogy a másodfokú bíróságnak az alperes fellebbezésében felhozott körülményekkel már nem lehetett foglalkozni, figyelemmel a Pp. 141. § (6) bekezdésére, amelyre az elsőfokú bíróság két ízben is felhívta az alperes figyelmét. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megfelelő döntést hozott (és jogszabályi alapot nélkülöző fellebbezési hivatkozás okából a fellebbezésben felhozott követelményekkel a másodfokú bíróság sem foglalkozhatott volna.).
A bizonyítékok mérlegelése alapján jutott arra a következtetésre, hogy a megállapodás 6. pontjában foglaltakat önállóan kell elbírálni, a megállapodás elsőfokú eljárásban hivatkozott érvénytelenségi okai nem állnak fenn. Nem lehetett megállapítani a jogszabály kijátszására irányuló törekvést. Nem lehetett jogellenesnek minősíteni azt a megállapodást sem, amelyben a felek házastársaiknak juttattak különböző üzletrészeket. Nem lehetett megállapítani azt sem, hogy az ingatlanok adásvételével, illetőleg a közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos késedelem vezetett az alperes teljesítőképességének a hiányára, illetve, hogy a felperest terhelte olyan szolgáltatás az alperes irányában, amelynek meg kellett előznie az alperes 6. pont szerinti teljesítését. Mindezen körülmények alapján helytállóan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az alperes szerződésbe foglalt nyilatkozata a marasztalását megalapozza.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét hagyta helyben.