EH 2004.1040 I. A Ptk. 203. §-ából következik, hogy a jogszerzővel szembeni fellépéshez a hitelező és az adós közötti jogviszonyból származó kötelezettségnek az igény állapotába kell kerülnie, azaz bírói úton kikényszeríthetőnek kell lennie [Ptk. 203. § (1) bek.].

II. A jogszerzőt a követelés kielégítésének tűrésére kötelező bírósági határozatnak tartalmaznia kell annak a követelésnek az összegét, amellyel az adós a hitelezőnek tartozik, és amelynek végrehajtását az átruházott vagyonból a jogszerző tűrni tartozik [1994. évi LIII. tv. (Vht.) 15. §, 20. §].

Az I. r. felperes és az F. Rt. (a továbbiakban: F. Rt.) között 1998. december 14-én 189 500 000 Ft folyósítására közokiratban foglalt kölcsönszerződés jött létre, amelynek visszafizetéséért az I. r. alperes ugyancsak közokiratban foglaltan készfizető kezességet vállalt. A felperes 1999. május 13-án a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondta. Az adós ellen 1999. május 25-ei, majd július 5-ei kezdő időponttal felszámolási eljárás indult. A kezes, I. r. alperessel szemben a végrehajtási záradékkal ellátott okirat alapján megindult a végrehajtási eljárás. A végrehajtási záradékot azonban a K. Városi Bíróság 2001. március 14-én jogerőre emelkedett végzésével törölte. Az I. r. alperes a b.-i ingatlana 1/2 részét a II. r. alperesnek, valamint a b.-i ingatlanát a II-III. és a IV. r. alpereseknek ajándékozta, akiknek tulajdonjoga 1999. július 9-én, illetve 12-én az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került. Az I. r. alperes az F. Kft.-ben lévő üzletrészét 1999. szeptember 15-én a II. és a III. r. alperesekre átruházta.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felpereseknek az ajándékozási, valamint az üzletrész átruházási szerződés semmisségének, illetve relatív hatálytalanságának a megállapítására irányuló keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint mind a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdésére alapított semmisség, mind a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése szerinti hatálytalanság megállapításához szükséges a fedezet elvonásának szándéka, illetve az utóbbi esetben pedig a fedezet tényleges elvonása. Fedezetelvonás csak akkor valósulhat meg, ha a hitelező a sérelmezett szerződés megkötésének időpontjában érvényes és lejárt követeléssel rendelkezik. Az I. r. felperes azonnali hatályú felmondását azonban a K. Városi Bíróság érvénytelennek nyilvánította, ezért a felperesek igénye az ajándékozási szerződés megkötésének időpontjában nem állt fenn, így annak fedezetét az I. r. alperes által megkötött szerződések nem is vonhatták el.

A másodfokú bíróság 2003. június 12-én kelt ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és megállapította, hogy az I. r. alperes és a II-III-IV. r. alperesek között a perbeli ingatlanokra kötött ajándékozási szerződések a felperesekkel szemben hatálytalanok és az I., III-IV. r. alpereseket annak tűrésére kötelezte, hogy az I. r. felperes jogutódja a II. r. felperes a kölcsönszerződésből eredő követelését - a behajthatatlanság igazolását követően - az átruházott ingatlanokból kielégíthesse. A másodfokú bíróságnak az volt a jogi álláspontja, hogy a kielégítési alap elvonása a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdése értelmében akkor is megállapítható, ha a követelés érvényesen létrejött, bár még nem vált esedékessé az ajándékozási szerződések időpontjában. Az ajándékozási szerződések viszonylagos hatálytalansága folytán a megajándékozott alperesek a követelés behajthatatlanságának igazolását követően kötelesek tűrni, hogy a jogosult az átruházott ingatlanokból kielégítést keressen.

A jogerős ítélet ellen az I-IV. r. alperesek felülvizsgálati kérelemmel éltek, amelyben a Ptk. 203. §-ának (1) bek., 4. §-ának (4) bek. és 272-276. §-ainak megsértésére hivatkozva a másodfokú határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. Álláspontjuk szerint a Ptk. 203. §-a (1) bekezdésének az a helyes értelmezése, hogy harmadik személy követelésének az igény állapotába kell kerülnie, ez pedig akkor valósul meg, ha az kényszer útján érvényesíthető. A megyei bíróság 2003. február 20-án hozott ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróságnak azt a döntését, amellyel a kölcsönszerződés felmondásának érvénytelenségét megállapította, a végrehajtási záradék is törlésre került, így a felpereseknek végrehajtható követelése az I. r. alperes készfizető kezessel szemben nem keletkezett. A jogellenes felmondás folytán a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésére figyelemmel a felperes nem is hivatkozhatna arra, hogy a készfizető kezes által kötött szerződések hatálytalanok.

A felperesek ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték annak helyes indokai alapján, és arra is hivatkoztak, hogy az I. r. alperes mint az adós F. Rt. vezérigazgatója tudott a felszámolási eljárás megindulásáról és ennek ismeretében fedezet-elvonási célból ajándékozta el a perbeli ingatlanokat.

Az alperesek felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint részben alapos.

A felperesek a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdésére alapítottan annak tűrésére kérték az alpereseket kötelezni, hogy követelésüket az alperesekre átruházott vagyonból behajthassák. Ez a kereset nem csupán az I. r. alperes és a II-IV. r. alperesek között létrejött vagyonátruházási szerződések hatálytalanságának puszta megállapítására irányult, hanem az átruházott vagyonból való kielégítés tűrésére, a kereset tehát a marasztalási keresetek típusába sorolható. A másodfokú bíróság ennek megfelelően tűrésre kötelezte a II-IV. r. alpereseket, ami azt jelenti, hogy ellenük végrehajtási eljárás indítható a követelés behajthatatlansága esetén. A másodfokú bíróság azonban nem állapította meg, hogy mennyi az a követelés, amely az I. r. alperest mint kezest terheli és amely kielégítésének tűrésére a végrehajtás során a II-IV. r. alperesek kötelesek. A felperesek az I. r. alperes marasztalását nem kérték, és a végrehajtási záradék törlése folytán a követelés összege nem állapítható meg.

A Ptk. 203. §-ából megállapítható, hogy a jogszerzővel szembeni fellépéshez a hitelező és az adós közötti jogviszonyból eredő kötelezettségnek az igény állapotába kell jutnia. A felpereseknek tehát a perben azt kellett bizonyítaniuk, hogy olyan alanyi joguk van az I. r. alperessel szemben, amely bírói úton kikényszeríthető. Az F. Rt. adóssal szembeni hosszú távú kölcsönszerződésből eredő követelés azonban a szerződés szerint csak 2000-2003. között, részletekben járt volna le. Az I. r. felperes a 2000. július 25-én indított keresetében igényét az 1999. május 13-ai azonnali felmondásra alapította. Ez az igénye azonban a megyei bíróság jogerős ítéletéből megállapíthatóan, amelyet a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartott, alaptalannak bizonyult. Így érvényes felmondás hiányában a felpereseknek az I. r. alperessel szembeni követelése - ezen a címen - nem vált esedékessé, érvényes felmondás hiányában a kölcsönszerződés 1993. május 13-át követően a felek között továbbra is fennállt. A felpereseknek nem volt olyan érvényesíthető követelése, amelynek fedezetét az I. r. alperes elvonta, illetve, amely végrehajtásának tűrésére lehetett volna kötelezni a II-IV. r. alpereseket.

Megállapítható azonban, hogy az F. Rt. adósnak az I. r. alperes a részvényese és a vezérigazgatója volt, az adós a felszámolási eljárást maga ellen május 11-én kérte, mely május 25-ei kezdő időponttal elrendelésre is került, majd a kérelem visszavonása folytán ismételten július 5-én került sor a fizetőképtelenség ismételt megállapítására és a felszámolás megindítására. Mindebből pedig egyrészt az következik, hogy az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 35. §-ának (1) bekezdése értelmében a felszámolás kezdő időpontjában a gazdálkodó szervezet valamennyi tartozása lejárttá vált, így a felperesek követelése a kezes I. r. alperessel szemben is az igény állapotába került. Másrészt pedig az, hogy a kezes I. r. alperesnek a hitelező követelésének lejártával számolnia kellett és így nyilvánvaló, hogy fedezetelvonó célzattal kötötte meg a vagyonátruházási szerződéseket közeli hozzátartozóival, akiknek rosszhiszeműségét a Ptk. 203. §-ának (2) bekezdése szerint vélelmezni kellett.

Sem a kölcsönszerződés adósa, sem annak kezese, azaz az I. r. alperes marasztalására azonban nem került sor, így nem állapítható meg - és a perben elmaradt ennek a bizonyítása -, hogy milyen összegű tartozása áll fenn a kezesnek a felperesekkel szemben, amelynek végrehajtását a II-IV. r. alperesek tűrni kötelesek. A II-IV. r. alperesek ellen végrehajtást indítani csak a bíróság által megállapított marasztaló (tűrésre kötelező) határozat alapján - amelynek tartalmaznia kell a követelés összegét is - kiállított végrehajtási lappal, vagy végrehajtási záradékkal ellátott okirat alapján lehet (Vht. 15. §, ill. 20. §). Ennek hiányában a bírósági ítélet tehát végrehajthatatlan.

A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/B. §-a alkalmazásával a Pp. 213. §-ának (3) bekezdése szerint közbenső ítéletet hozott, amellyel a másodfokú bíróság jogerős ítéletének az I. r. alperes és a II-IV. r. alperesek között létrejött ingatlanajándékozási szerződések relatív hatálytalanságát megállapító rendelkezését hatályában fenntartotta, míg a követelés kielégítésének tűrésére kötelező rendelkezését a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és ebben a keretben a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Ebben az eljárásban a másodfokú bíróságnak meg kell állapítani, hogy az I. r. alperes milyen összeggel tartozik a felpereseknek, azaz a II-IV. r. alperesek milyen összegű követelés erejéig kötelezhetők tűrésre. (Legf. Bír. Gfv. I. 30.006/2004. sz.)