A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21118/2007/7. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 349. §, 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet (He.) 19. §, (1) bek., 23. §, (1) bek., (3) bek., (4) bek., 64. § (2) bek.] Bírók: Baloginé dr. Faiszt Judit, Madarász Anna, Tölg-Molnár László

Fővárosi Ítélőtábla

9. Pf. 21.118/2007/7.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla, a Dr. Édes Balázs Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Édes Balázs ügyvéd ) által képviselt felperesnek a dr. Andor Gyula ügyvéd által képviselt dr. Angyal Gabriella alperes ellen kártérítés iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2007. szeptember 11. napján 21.P.634.489/2004/22-I számú végzésével kijavított 2006. november 22. napján kelt 21.P.634.489/2004/19. számú ítélete ellen az alperes 2007. február 23. napján 20. sorszám alatt előterjesztett és 21. sorszám alatt megindokolt fellebbezése folytán - tárgyaláson - meghozta a következő

Közbenső ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét közbenső ítéletnek tekinti és megállapítja, hogy az alperest az 1117.Kjő.III.186/2002/6. számú intézkedésével a felperesnek okozott kárért kártérítési felelősség terheli. Ezt meghaladóan - a perköltségre és az eljárási illetékre is kiterjedően - hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot az összegszerűség tekintetében további tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasítja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 ( tizenöt ) napon belül fizessen meg a felperesnek 50.400 ( ötvenezer-négyszáz ) forint másodfokú perköltséget, és az állam javára, az adóhatóság felhívására az ott írt számlára 100.800 ( százezer-nyolcszáz ) forint fellebbezési eljárási illetéket.

A közbenső ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Indokolás:

A felperes 2004. december 16. napján előterjesztett keresetében 1.680.360 Ft, ennek kamata valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest kártérítés címén. A közjegyzőként lefolytatott hagyatéki eljárás során az alperes 2002. szeptember 25. napján meghozott 1117.Kjö.III.186/2002/6. számú végzésével elrendelte a felperesnek még az örökhagyóval megkötött adásvételi szerződés tárgyát képező és a felperes által birtokba vett lakásban lévő ingóságok leltározását és a lakás lezárását úgy, hogy a végzést a felperesnek nem kézbesítette és a fellebbezés jogorvoslati lehetőségéről nem adott tájékoztatást. A felperes a tudomásszerzést követően mindazonáltal fellebbezéssel élt, melynek eredményeként a Fővárosi Bíróság 57.Pkfv.23.454/2003/2. számú végzésével az alperes határozatát megváltoztatta, és a törvényes örökösök biztosítási intézkedés iránti kérelmét elutasította megállapítva, hogy az alperes intézkedése megalapozatlan és jogszabálysértő volt. A lakásról a hatósági pecsét eltávolítása azonban csak 2004. május 6. napján történt meg. A kereset szerint a felperest az alperes intézkedése akadályozta meg abban, hogy az általa bérbeadóként 2002. szeptember 10. napján a "T." Kft. bérlővel megkötött előbérleti szerződést teljesítse, ily módon elesett 2002. október 4. és 2004. május 6. napja közötti időre a havi 75.000 Ft bérleti díjtól. Állította, hogy a lakás lezárásának elrendelésekor annak jóhiszemű birtokosa volt, azt az alperes intézkedése miatt nem tudta használni és hasznosítani. Utóbb akként nyilatkozott, hogy a követelt összeg részben az elmaradt bérleti díj, részben a rezsi költség, amit a bérleti szerződés alapján a bérlő fizetett volna meg. Ellenzett minden olyan bizonyítást, ami a tulajdonjoga fennállásával vagy fenn nem állásával volna kapcsolatos, mert igényét nem a tulajdonszerzésére, hanem a jóhiszemű birtoklására alapította. Az alperesi védekezés ismeretében hangsúlyozta, hogy a biztosítási intézkedés elrendelésének a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. ( VII. 4. ) IM rendelet ( He. ) 19. § (1) bekezdésében meghatározott feltételei hiányoztak, a végzésben nincs utalás az elrendelés okára, a feltételek meglétére, az alperes a határozatát nem indokolta meg. A törvényes örökösöknek nem volt semmilyen alapos okuk, hogy a lakásban lévő ingóságok eltulajdonításától, vagy más módon való veszélyeztetettségétől tartsanak. Az elrendelés anyagi jogi feltételei hiányában történt meg fellebbezése nyomán a végzés megváltoztatása. Mindez annyit jelent, hogy az alperes intézkedése nyilvánvalóan és kirívóan jogsértő volt. Az alperes elmulasztotta a He. 23. § (1) bekezdése szerinti meghallgatást, a felperest semmilyen módon nem tekintette érdekelt félnek, mert a felperes alperesi álláspont szerint nem volt a lakás birtokosa, jóllehet még a törvényes örökösök biztosítási intézkedést kezdeményező irata is a felperest ekként jelölte meg. Az alperes eljárása nem felelt meg a reá irányadó a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 1. § (1) bekezdésében szabályozott pártatlanság követelményének, és nem biztosította a felperesnek az 1. § (2) bekezdésében előírt esélyegyenlőséget.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte vitatva annak mind a jogalapját, mind az összegszerűségét. Elsődlegesen azonban a tárgyalás felfüggesztését indítványozta a törvényes örökösök által a Fővárosi Bíróság előtt 2.P.25.631/2005. számon kezdeményezett per jogerős elbírálásáig, mert ha ebben a perben az nyerne megállapítást, hogy a perbeli időszakban a felperes az ingatlannak nem volt tulajdonosa, ebből értelemszerűen következne, hogy tulajdonosi jogokat sem gyakorolhatott, és ennek megfelelően kára sem keletkezhetett a zárlat miatt, de ha érhette is a felperest vagyoni jellegű hátrány, az nincs okozati összefüggésben az alperes intézkedésével. Az örökhagyó az ingatlan tulajdonjogát mindaddig nem veszti el, amíg a vevőt az ingatlan-nyilvántartásba tulajdonosként be nem jegyzik. Csak a He. 64. § (2) bekezdése szerinti ingatlan hagyható ki a hagyatékból. A zárlat elrendelését a törvényes örökösök kérték azzal az indokkal, hogy a lakásba, ahol a hagyaték tárgyát képező ingóságok vannak, a bejutásukat nem biztosították, emellett az ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés érvénytelensége megállapítására pert kezdeményeztek. Tagadta, hogy a felperes ténylegesen a lakás birtokában lett volna. Érdemben azt az álláspontot fejtette ki, hogy a lakás a hagyaték része volt, mert a felperes tulajdonjoga nem volt bejegyezve, az ingatlan a halál időpontjában az eladó ( örökhagyó ) nevén állt. Ha a biztosítási intézkedés elrendelése nem is volt jogszerű, nem valósított meg kirívó és nyilvánvaló jogszabálysértést. Az e tárgyban meghozott másodfokú bírósági döntéssel nem értett egyet, mert a bíróság is tévedhet. Álláspontja szerint a zárlatot elrendelő határozatát a Fővárosi Bíróság alaki hiba miatt változtatta meg, noha annak elrendelése anyagi jogilag megalapozott volt. Állította, hogy az ingatlan a biztosítási intézkedés elrendelésekor a hagyatékhoz tartozott, arra a felperesnek legfeljebb kötelmi igénye állhatott fenn, aminek elbírálása azonban nem tartozott a kompetenciájába. Tényként ismerte el, hogy a zárlat elrendeléséről a felperes értesítése illetve a jogorvoslati lehetőségről a tájékoztatása adminisztrációs tévedés miatt elmaradt, de az is tény, hogy a felperes 2002. október 14. napjáig az intézkedésről tudomást szerzett. Összefoglalóan arra hivatkozott, hogy a biztosítási intézkedés elrendelése és annak végrehajtása során mindvégig a jogszabályoknak megfelelően, az elvárható körültekintéssel és gondossággal járt el, ezzel szemben viszont a felperes nem minősülhet jóhiszemű birtokosnak.