1116/2010. (V. 11.) Korm. határozat
a 2010. évi központi költségvetés általános és céltartalékának előirányzatából történő felhasználásról
1. A Kormány az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 38. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében 1785,0 millió forint 1. számú melléklet szerinti átcsoportosítását rendeli el a 2010. évi központi költségvetés általános tartaléka terhére.
Felelős: pénzügyminiszter
Határidő: azonnal
2. A Kormány a 2009. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 6. § (3) bekezdésében foglaltak alapján 900,0 millió forint 2. számú melléklet szerinti átcsoportosítását rendeli el a 2010. évi központi költségvetés céltartalékának terhére, a költségvetési törvény 5. számú mellékletében szereplő 7. Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása jogcímre.
Felelős: pénzügyminiszter,
önkormányzati miniszter
Határidő: azonnal
3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Bajnai Gordon s. k.,
miniszterelnök
1. számú melléklet az 1116/2010. (V. 11.) Korm. határozathoz
X. Miniszterelnökség
XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
XVI. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Fejezet száma, megnevezése
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA*
a Kormány hatáskörében
Költségvetési év: 2010.
Millió forintban, egy tizedessel
| Állam- háztartási egyedi azonosító | Fejezet- szám | Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Elő- ir.- cso- port- szám | Ki- emelt elő- ir.- szám | Feje- zet- név | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Elő- ir.- csop.- név | KIADÁSOK | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módo- sítás követ- kező évre áthúzódó hatása | A módo- sítást elrendelő jog- szabály/ hatá- rozat száma | |||||||
| Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||||
| X. | Miniszterelnökség | ||||||||||||||||||||||||
| 20 | Tartalékok | ||||||||||||||||||||||||
| 001414 | 1 | Költségvetés általános tartaléka | -1 785,0 | ||||||||||||||||||||||
| XII. | Földművelésügyi és Vidékfejlesztéri Minisztérium | ||||||||||||||||||||||||
| 10 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 2 | Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 221467 | 9 | Vízügyi feladatok támogatása | |||||||||||||||||||||||
| 1 | Működési költségvetés | ||||||||||||||||||||||||
| 5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 545,0 | |||||||||||||||||||||||
| XVI. | Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium | ||||||||||||||||||||||||
| 006585 | 1 | Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium igazgatása | |||||||||||||||||||||||
| 1 | Működési költségvetés | ||||||||||||||||||||||||
| 5 | Egyéb működési célú támogatások, kiadások | 20,0 | |||||||||||||||||||||||
| 10 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| Állam- háztartási egyedi azonosító | Fejezet- szám | Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Elő- ir.- cso- port- szám | Ki- emelt elő- ir.- szám | Feje- zet- név | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Elő- ir.- csop.- név | KIADÁSOK | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módo- sítás követ- kező évre áthúzódó hatása | A módo- sítást elrendelő jog- szabály/ hatá- rozat száma | |||||||
| Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||||
| 2 | Ágazati célelőirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 017408 | 3 | Vízkárelhárítási művek fenntartása | |||||||||||||||||||||||
| 1 | Működési költségvetés | ||||||||||||||||||||||||
| 3 | Dologi kiadások | 260,0 | |||||||||||||||||||||||
| 256501 | 34 | Víz- és környezeti kárelhárítás | |||||||||||||||||||||||
| 1 | Működési költségvetés | ||||||||||||||||||||||||
| 1 | Személyi juttatások | 241,8 | |||||||||||||||||||||||
| 2 | Munkaadókat terhelő járulékok | 65,4 | |||||||||||||||||||||||
| 3 | Dologi kiadások | 652,8 | |||||||||||||||||||||||
| Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű | |||||||||||||||||||||||||
| Állam- háztartási egyedi azonosító | Fejezet- szám | Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Elő- ir.- cso- port- szám | Ki- emelt elő- ir.- szám | Feje- zet- név | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Elő- ir.- csop.- név | BEVÉTELEK | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módo- sítás követ- kező évre áthúzódó hatása | A módo- sítást elrendelő jog- szabály/ hatá- rozat száma | |||||||
| Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||||
| Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő évi költségvetésbe beépülő (A nem kívánt törlendő!) | |||||||||||||||||||||||||
| Állam- háztartási egyedi azonosító | Fejezet- szám | Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Elő- ir.- cso- port- szám | Ki- emelt elő- ir.- szám | Feje- zet- név | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Elő- ir.- csop.- név | TÁMOGATÁSOK | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módo- sítás követ- kező évre áthúzódó hatása | A módo- sítást elrendelő jog- szabály/ hatá- rozat száma | |||||||
| Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||||
| XII. | Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium | ||||||||||||||||||||||||
| 10 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 2 | Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 221467 | 9 | Vízügyi feladatok támogatása | 545,0 | ||||||||||||||||||||||
| XVI. | Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium | ||||||||||||||||||||||||
| 006585 | 1 | Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium igazgatása | 20,0 | ||||||||||||||||||||||
| 10 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 2 | Ágazati célelőirányzatok | ||||||||||||||||||||||||
| 017408 | 3 | Vízkárelhárítási művek fenntartása | 260,0 | ||||||||||||||||||||||
| 256501 | 34 | Víz- és környezeti kárelhárítás | 960,0 | ||||||||||||||||||||||
| Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű | |||||||||||||||||||||||||
| Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra | |||||||||||||||||||||||||
| Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra | |||||||||||||||||||||||||
| Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű | |||||||||||||||||||||||||
| Az adatlap 5 példányban töltendő ki | Az előirányzatokfelhasználása/zárolása (módosítás +/-) | Összesen | I. negyedév | II. negyedév | III. negyedév | V. negyedév | |
| Fejezet | 1 példány | ||||||
| Állami Számvevőszék | 1 példány | időarányos | |||||
| Magyar Államkincstár | 1 példány | teljesítményarányos | |||||
| Pénzügyminisztérium | 2 példány | egyéb: azonnal | 1785,0 | 1785,0 | |||
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.
2. számú melléklet az 1116/2010. (V. 11.) Korm. határozathoz
IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója
X. Miniszterelnökség
Fejezet száma, megnevezése
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA*
a Kormány hatáskörében
Költségvetési év: 2010.
Millió forintban, egy tizedessel
| Állam- háztartási egyedi azonosító | Fejezet- szám | Cím- szám | Al- cím- szám | Jog- cím- csop.- szám | Jog- cím- szám | Elő- ir.- cso- port- szám | Ki- emelt elő- ir.- szám | Feje- zet- név | Cím- név | Al- cím- név | Jog- cím- csop.- név | Jog- cím- név | Elő- ir.- csop.- név | KIADÁSOK | A módosítás jogcíme | Módosítás (+/-) | A módo- sítás követ- kező évre áthúzódó hatása | A módo- sítást elrendelő jog- szabály/ hatá- rozat száma | |||||||
| Kiemelt előirányzat neve | |||||||||||||||||||||||||
| IX | Helyi önkormányzatok támogatásai | ||||||||||||||||||||||||
| 002334 | 5 | Központosított előirányzatok | 900,0 | ||||||||||||||||||||||
| X | Miniszterelnökség | ||||||||||||||||||||||||
| 20 | Tartalékok | ||||||||||||||||||||||||
| 2 | Céltartalék | ||||||||||||||||||||||||
| 235149 | 1 | Különféle kifizetések | -900,0 | ||||||||||||||||||||||
| Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű | |||||||||||||||||||||||||
| Az adatlap 5 példányban töltendő ki | Az előirányzatokfelhasználása/zárolása (módosítás +/-) | Összesen | I. negyedév | II. negyedév | III. negyedév | V. negyedév | |
| Fejezet | 1 példány | ||||||
| Állami Számvevőszék | 1 példány | időarányos | |||||
| Magyar Államkincstár | 1 példány | teljesítményarányos | |||||
| Pénzügyminisztérium | 2 példány | egyéb: azonnal | 900,0 | 900,0 | |||
* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.