BH 2000.10.462 A lízingbevevőt a lízingszerződés alapján megillető vevőkijelölési jog (opció) gyakorlásának és az ilyen szerződés megtámadásának feltételei. A felszámoló és a hitelezők részére a külön jogszabályban biztosított speciális megtámadási jog - még ha egyébként a lízingszerződésnek alanya is - az adóst nem illeti meg [1993. évi LXXXI. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (a továbbiakban: mód. Cstv.) 40. §, Ptk. 5. §, 201. § (2) bek., 203. § (1) bek., 207. § (4) bek., 235. § (1) bek., 236. § (1) bek c) pont].

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az I. r. és a II. r. alperes között 1996. július 30-án létrejött gépkocsi-adásvételi szerződés semmis. Kötelezte a II. r. alperest, hogy a gépkocsit az I. r. alperes részére szolgáltassa vissza. Kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az államnak, külön felhívásra, 36 000 Ft feljegyzett kereseti illetéket, továbbá fizessenek meg a felperesnek, 15 nap alatt 30 000 Ft-ot ügyvédi munkadíj címén. A határozat indokai szerint a per során bizonyítást nyert, hogy a felperes és a II. r. alperes ügyvezetője azonos személy, és azonos személy engedményezte a felszámolási eljárás során az opciót a II. r. alperes részére. Így ezt a bíróság nem tudta jóhiszemű magatartásnak elfogadni, hanem azt vagyonelvonásnak minősítette. Az opciós szerződést semmisnek "mondta ki joggal való visszaélés miatt" a Ptk. 5. §-a alapján. Határozatának jogalapjaként hivatkozott még a Ptk. 234. § és 235. §-aira is.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a II. r. alperes terjesztett elő fellebbezést. Kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és - tartalmilag - a kereset elutasítását. Arra hivatkozott, hogy a felek magatartása nem illeszthető a Ptk. 5. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott keretek közé, így az nem minősíthető joggal való visszaélésnek. Az elsőfokú bíróság a tényállást "megdönthető vélelmekre alapozta", és az eljárási időpontokat nem vizsgálta körültekintően. Az ügylet megkötésekor ugyanis a felperes felszámolása még nem kezdődött meg, arról tehát az ügyvezetőnek tudomása sem lehetett. A felszámolást az ügyletet követően csak másfél évvel később rendelte el a bíróság.

A perbeli gépkocsit 5000 Ft maradványértéken vásárolta meg a II. r. alperes. A felperes által vélelmezett 600 000 Ft-os értéket sem személyes vizsgálódás, sem szakértői bizonyítás nem erősítette meg, így az minden alapot nélkülöz. Ezt az értéket a felperes önkényesen jelentette be a bíróság felhívására. Az ügyvezető személyének azonossága semmilyen ügyletben nem tiltott. A perbeli időszakban hatályos Gt. még a vezető tisztségviselővé választhatóságot sem korlátozta számbelileg. Ha e személyek nem köthettek volna szerződést a szintén általuk jegyzett más társasággal, a gazdasági forgalom megbénult volna. Pusztán ebből rosszhiszeműséget vélelmezni nem megalapozott. A felek az ügylet során a törvények és a konkrét szerződés alapján jártak el, ebből következően a szerződés "szabályos" volt.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Hivatkozott arra, hogy a felperes ügyvezetője a Csődtörvény 31. §-ának (1) bekezdésében foglalt kötelezettsége ellenére a perbeli adásvételi szerződésről a felszámolót nem tájékoztatta. A perbeli szerződés csak 1997. július 24-én került a felszámoló birtokába, azt követően, hogy a XI. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 1997. május 27-én hitelezői igénybejelentéssel fordult a felszámolóhoz, s felszólította a CYY-595 frsz.-ú - a perbeli adásvétel tárgyát képező - gépjárművel kapcsolatos 1997. évi gépjárműadó-tartozás megfizetésére, illetve tájékoztatást kért annak tulajdonjogi helyzetéről.

A felperes 1997. augusztus 21-én a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságára hivatkozással támadta meg a perbeli adásvételi szerződést a módosított Cstv. 40. §-ának (1) bekezdése, a Ptk. 236. §-ának (3) bekezdése, 326. §-ának (2) bekezdése és 201. §-ának (2) bekezdése alapján. A feltűnő értékaránytalanság a gépjárműnek az adásvételi szerződés megkötésekori 600 000 Ft-os valós értékén alapul. Keresetében hivatkozott a perbeli szerződés, mint színlelt szerződés semmisségére is a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdése alapján. A felperes felszámolási eljárásában ugyanis - a tértivevény szerint - a felperes 1996. március 26-án már értesült a felszámolás iránti kérelemről. Így a felperes álláspontja szerint a felek valós szándéka ingyenes vagyonelvonásra irányult, ami a hitelezők kielégítési alapjának csökkentését eredményezte. A vélelmezett rosszhiszeműséget pedig alátámasztja az a tény, hogy a felperes és a II. r. alperes törvényes képviselője a jogügylet megkötésének időpontjában ugyanaz a személy, K. P. volt. Végül a felperes a Pp. 247. §-ának a) pontjára hivatkozva kérte, hogy amennyiben a per tárgyát képező gépjármű már nincs a II. r. alperes tulajdonában, a bíróság kötelezze a II. r. alperest, hogy annak ellenértékét, 600 000 Ft-ot, s annak 1996. július 30-tól járó évi 20%-os kamatát a felperesnek fizesse meg.

Az I. r. alperes a fellebbezési eljárásban érdemi nyilatkozatot nem tett.

A másodfokú bíróság a fellebbezést - a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése értelmében - a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálta felül.

A másodfokü bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az elsőfokú eljárás adatai alapján módosítja és kiegészíti az alábbiak szerint.

A felperes 1994. március 16-án gépjármű-lízingszerződést kötött az I. r. alperessel határozott, 1997. január 16. napjáig terjedő időre. A szerződés értelmében a lízingbevevő felperest a szerződés tárgyát képező gépjárműre vételi jog (opció) illette meg, ezt a jogát az utolsó díjrészlet szerződésszerű kiegyenlítése és a szerződés hatályának lejárta közötti időben a lízingbeadóhoz intézett nyilatkozattal gyakorolhatta. A vételi jog gyakorlása esetén a lízingbevevő a maradványértéket a szerződés rendes megszűnésének időpontjáig volt köteles kiegyenlíteni. A szerződés 14. pontja értelmében a lízingbevevőt vevőkijelölési jog illette meg a szerződés tárgyára. E jog gyakorlásának időtartama azonos volt az opcióra vonatkozó joggyakorlással. A maradványérték megfizetésével a szerződés tárgyának tulajdonjoga a kijelölt vevőre szállt át. A szerződés szerinti maradványérték 5000 Ft + áfa összeg volt.

A felperes 1996. július 30-án értesítette az I. r. alperest arról, hogy vevőkijelölési jogával élve, vevőként a II. r. alperes E. 94 H. Részvénytársaságot jelölte ki. Ebben a nyilatkozatában egyúttal a gépjármű átírásának költségeit is átvállalta. A kijelölt vevő II. r. alperes, valamint a lízingbevevő felperes és a lízingbeadó I. r. alperes 1996. július 30-án adásvételi szerződést kötöttek, ennek értelmében a lízingbeadó eladta, a lízingbevevő által kijelölt vevő pedig megvette a korábbi lízingszerződés tárgyát képező gépjárművet 5000 Ft + áfa maradványértéken. A lízingbeadó kijelentette, hogy a maradványérték megfizetését követően további igénye a lízingbevevővel szemben nincs. A lízingbevevő pedig kijelentette, hogy a szerződés tárgyát képező gépjárművel kapcsolatban semmilyen további igénye nincs, egyben a szerződés megtámadási jogáról "e jog mibenlétére vonatkozó ismeretek birtokában kifejezetten lemond". A felperes és a II. r. alperes nevében a szerződést ugyanaz a személy, K. P. írta alá.