EH 2006.1510 Folyamatos megbízási jogviszony esetén a felmondási jog korlátozása nem terjedhet odáig, hogy a felek a szerződés teljes időtartamára kizárják a felmondás gyakorlásának lehetőségét [Ptk. 483. §].
A peres felek között huzamosabb ideje állt fenn megbízási szerződéses kapcsolat, a per tárgyát képező - jogi képviselői teendők ellátására vonatkozó - megbízási szerződést 2000. december 30-án kötötték. A szerződés 4. pontja szerint a megbízási viszony két évre szól, 2001. január 1. napjától 2002. december 31. napjáig tart. A 6. pont értelmében a felperest megbízási díjként 2001. évre havi 350 000 forint illeti meg. A 8. pont azt tartalmazta, hogy a "jelen szerződést a felek a 4. pontban jelölt határozott időre kötik, mely időtartam alatt a rendes felmondási jog nem illeti meg őket. Ennek megsértése esetén a szerződést szegő fél köteles a másik fél kárát megtéríteni. Amennyiben a jelen szerződés határozott idejének lejártát megelőző 30. napig egyik fél sem jelzi írásban megbízási szerződés megszüntetési szándékát, úgy a szerződés a határozott idő lejártával, az itt írt feltételek mellett további két évvel meghosszabbodik".
Az alperes 2002. december 20-án kelt levelében értesítette a felperest arról, hogy a megbízási szerződést a határozott időtartam végével nem kívánja meghosszabbítani. A felperes válaszlevelében közölte, hogy a szerződés 8. pontja alapján a szerződés további két évvel, 2004. december 31-éig meghosszabbodott, így az alperes rendes felmondása jogellenes. Mivel a határozott idejű megbízási szerződés rendes felmondással való megszüntetése a már hivatkozott pont szerint kizárt, ezért az alperes szerződésszegést követett el, emiatt köteles a felperesnek kártérítést fizetni. Ennek összegét a felperes a határozott időtartamra, vagyis 24 hónapra járó megbízási díjnak megfelelő elmaradt vagyoni előnyben, összesen 10 500 000 forintban jelölte meg. Miután az alperes a kártérítési igény megfizetésétől elzárkózott, a felperes 2003. február 4-én bírósághoz fordult.
A megismételt eljárásban felemelt kereseti kérelmében a felperes 12 682 597 forint és járulékai elmaradt vagyoni előny megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 198. § (1) bek., 200. § (1) bek., 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., és 355. § (1) bek., (4) bekezdésére hivatkozással. A fenti összegből 10 436 729 forintot elmaradt megbízási díjként, 1 906 702 forintot az alperesi magatartás miatt igénybe vett bankkölcsön ügyleti kamataként, 339 166 forintot pedig egy általa megbízott építési vállalkozót megillető díjtartozás késedelmi kamataként igényelt.
Az alperes vitatta a keresetnek mind a jogalapját, mind az összegszerűségét. Álláspontja szerint a felek a megbízási szerződésben a rendes felmondás jogát kizárták, ez a kikötés a Ptk. 483. § (4) bekezdése értelmében semmis. Hivatkozott arra is, hogy a szerződés 8. pontja jóerkölcsbe ütköző, a felperest illetéktelen előnyökhöz, tényleges teljesítés nélkül eltúlzott mértékű megbízási díjhoz juttatja. A kereset összegszerűségének elbírálása során kérte figyelembe venni, hogy az ügyvédi tevékenységhez jelentős költségek járulnak, továbbá a felperest kárenyhítési kötelezettség is terhelte.
Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban meghozott ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 3 654 000 forintot, továbbá ennek 2003. január 2. napjától járó késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A kereset jogalapja kérdésében utalt hatályon kívül helyező végzésben foglaltakra, amely szerint a felek a felmondás jogát a szerződésben csupán korlátozták, de nem zárták ki. A felmondó nyilatkozat alkalmas volt a szerződés megszüntetésére, de a felek azt kártérítési kötelezettséget keletkeztető szerződésszegésnek minősítették.
Az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak a jóerkölcsbe ütközésre való alperesi hivatkozást sem, mert az alperes 20 nappal elmulasztotta a szerződés rendes felmondására nyitva álló határidőt, így saját mulasztása folytán kell kártérítést fizetnie. Mivel annak konkrét összegét a szerződés nem tartalmazta, ezért nem lehet megállapítani annak jóerkölcsöt sértő, túlzott voltát. Az elsőfokú bíróság a szakértő kiegészítő véleményében kimunkált árbevétel-arányos nyereségmutató szerint határozta meg a felperes elmaradt hasznát, és elutasította az ügyvédi munkadíjon felüli kárigényeket.
A másodfokú bíróság a felperes, valamint az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletében az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és az alperest terhelő marasztalás összegét - a késedelmi kamatfizetési kötelezettség változatlanul hagyása mellett - 8 200 000 forintra felemelte. A jogerős ítélet indokolása értelmében a felek a rendes felmondás jogát időbeli korláthoz és kártérítési kötelezettséghez kötötték, azt így korlátozták. A felmondási jog ilyen jellegű és mértékű korlátozása nem teszi lehetetlenné a felmondási jog gyakorlását; a szerződés 8. pontjában foglalt kikötés a felmondási jog jogszabályba ütköző, semmis kizárását nem jelenti, tehát az alperes a Ptk. 318. § (1) bek. és 339. § (1) bekezdése alapján kártérítési kötelezettséggel tartozik.
A másodfokú bíróság az igazságügyi könyvszakértő véleményét figyelembe véve megállapította, hogy a felperes más megbízóktól származó egyéb bevételei fedezték az állandó költségeit, ezért az igényelt nettó 8 400 000 forint elmaradt megbízási díjból 200 000 forint változó költséget vont le, és 8 200 000 forintra felemelte az alperes fizetési kötelezettségét. Okozati összefüggés hiányában az elsőfokú bírósággal egyezően elutasította a felperes további kártérítési igényét.
Az alperes a jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében a felperes keresetének teljes elutasítását és felperes perköltségekben való marasztalását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 200. § (2) bek., 483. § (4) bek., továbbá a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat. Továbbra is fenntartotta azt a perben következetesen képviselt álláspontját, miszerint a felek a megbízási szerződésben a felmondás lehetőségét kizárták. E körben utalt a felperesnek a 2003. január 6-án kelt levelére és a keresetlevélben írtakra. Szerinte az ügyben meghallgatott tanúk is ezt az álláspontot erősítették meg; ugyanis azt nyilatkozták, hogy rendes felmondással a szerződést nem lehetett megszüntetni. Az alperes kifejtette, a szerződés 8. pontjában foglalt kikötés a Ptk. 483. § (4) bekezdése értelmében semmis, semmis kikötésre pedig kártérítési igényt alapozni nem lehet, emellett a jogerős ítéletet több vonatkozásban iratellenesnek, logikátlannak, és ellentmondásosnak tartotta.
Az alperes a BH 2004/179. számú jogesetére utalva jóerkölcsbe ütközőnek nevezte a szerződés 8. pontjában megszövegezett kikötést, amely a megbízó felmondási jogát aránytalan mértékben korlátozta, gyakorlatilag kizárta. A felperesi magatartást a Ptk. 4. § (1) bekezdése, valamint az 5. § (2) bekezdése alapján tisztességtelennek és joggal való visszaélőnek nevezte. Hangsúlyozta, a jogerős ítélet értelmében a felperest a perbeli felmondás esetén kártérítésként 24 hónapra megbízási díj illeti meg ellenszolgáltatás nélkül. Az alperes kérelme alátámasztásául hivatkozott még az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 24. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakra, az ügyvédi megbízási szerződés bizalmi jellegére, és a gazdasági élet által diktált változtatási kényszerekre.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos, a jogerős ítélet a kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő.
Helyesen jelölte meg a másodfokú bíróság a perbeli jogvita lényegét, miszerint az az eldöntendő kérdés, hogy a felek szerződésükben a felmondás jogát - jogszabályba ütközően - kizárták-e, vagy csupán korlátozták. A Ptk. 483. §-ának (4) bekezdése szerint a folyamatos megbízási jogviszony esetén a felek a felmondás jogának korlátozásában megállapodhatnak. A korlátozás a gyakorlatban két módon történhet, vagy felmondási idő vagy felmondási okok kikötésével. A felmondási jog korlátozása nem terjedhet odáig, hogy a szerződés teljes időtartamára kizárják a felek a felmondás gyakorlását.
A felülvizsgálati eljárás eredményeként meg kellett állapítani, hogy a felek szerződésének 8. pontja nem tartalmaz sem felmondási okokat, sem felmondási időt, hanem a rendes felmondási jog gyakorlását kifejezetten megtiltotta. A 8. pont második mondata nem a felmondási jog gyakorolhatóságára vonatkozik, nem a felmondási jog korlátozásának egyik elemét tartalmazza, azaz nem teszi a felmondás kizárását korlátozássá. Azt az általános jogkövetkezményt rögzíti, amely a szerződésszegéshez egyébként is kapcsolódik; így nem értelmezhető másként, mint figyelemfelhívás egy jogellenes magatartásnak a szerződésben foglaltaktól függetlenül is érvényesülő szankciójára. A polgári jog általános - a Ptk. 339. § (1) bekezdésében foglalt - szabálya értelmében nem alkalmazható szankció egy jogszerű magatartás kifejtése esetén, ezért a másodfokú bíróság jogszabálysértéssel állapította meg, hogy a felek szerződésében a rendes felmondás joga kártérítési kötelezettség mellett gyakorolható volt. Miután a felek megállapodása nem tartalmaz felmondási időt, és nem jelöl meg felmondási okokat, hanem a szerződés teljes időszakára vonatkozóan teszi lehetetlenné a felmondási jog gyakorlását, ez nem más, mint a felmondás kizárása.
A 8. pont második bekezdésének vizsgálata során azt kellett megállapítani, hogy az nem a szerződés felmondására, hanem a szerződési határidő lejártára, illetőleg annak meghosszabbítására vonatkozik. A határozott időre létrejött szerződés a határidő végével megszűnik, a felek szerződésében azonban bizonyos időpontig megtett külön nyilatkozat hiányában további két évvel meghosszabbodik. Tekintettel arra, hogy a szerződéses határidő tárgyában a felek között vita nem állt fenn, ezért e szerződéses kikötés további tartalmi elemzésére nem volt szükség.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiek értelmében megállapította, hogy a felek a szerződés 8. pontjában a felmondás jogát kizárták, ez a kikötés pedig a Ptk. 483. § (4) bekezdése alapján semmis. Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy jogszabályba ütköző, semmis kikötésre a felperes igényt nem alapíthat, ezért a felperes keresetét jogalap hiányában el kellett utasítani.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a jogerős ítéletben felhívott eseti döntések mindegyikében felmondást korlátozó szerződéses kikötések voltak, ezért nem került sor a kikötések semmisségének megállapítására, és a megbízott kártérítési igényének elutasítására.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a keresetet teljes egészében elutasította. A Pp. 270. § (1) bekezdésének alkalmazásával a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján döntött az eljárás során felmerült perköltségek viseléséről.
(Legf. Bír. Pfv. VII. 21.416/2006.)