BH 2007.1.20 A hitelintézet szerződésszegést követ el, ha olyan személytől fogad el megbízást, akinek rendelkezési joga a törvény értelmében megszűnt - A szabálytalan átutalással okozott kárért a Ptk.-nak a kártérítésre vonatkozó szabályai szerint kell helytállnia [Ptk. 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., 529. § (1) bek.; 1991. évi XLIX. tv. (továbbiakban: Cstv.) 20. § (1) bek., 29. § g) pont, 34. § (2) bek.; 232/2001. (XII. 10.) Korm. r. 8. § (10) bek.].

A felperes mint számlatulajdonos és az alperes mint pénzintézet között az általuk megkötött bankszámla­szerződés alapján 2003 márciusa és 2004. október 30-a között állt fenn jogviszony. A felperes felszámolási eljárásának lefolytatását - a 2003. április 11-én benyújtott kérelem alapján indult eljárásban - a bíróság 2003. július 9-én jogerőre emelkedett végzésével elrendelte, majd határozatát a Cégközlöny 2003. október 30­ai számában közzétette. A felszámolás elrendeléséről az alperes a bíróságtól értesítést nem kapott. A felperes ügyvezetője - H. J.-né - 2003. november 17-e és 2004. február 28-a között tíz alkalommal összesen 7 005 000 Ft-ot vett fel a felperes az alperesnél vezetett bankszámlájáról.

A felperes felszámoló biztosa 2004. október 26-án kelt levélben közölte az alperessel, hogy a felperes 2003. július 9-e óta felszámolás alatt áll, az alperesnél vezetett bankszámláról csak néhány napja szerzett tudomást - arról az ügyvezető korábban nem tájékoztatta - és kérte a bankszámla azonnali hatályú megszüntetését.

A felperes 2005. március 3-án fizetési meghagyás kibocsátását kérte H. J.-né és az alperes ellen 7 005 000 Ft tőke és ennek kamatai kártérítés címén való megfizetése iránt. A fizetési meghagyás H. J.-néval szemben 2005. április 5-én jogerőre emelkedett, az alperes ellentmondása folytán pedig perré alakult át az eljárás.

Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest 7 005 000 Ft és kamatai tekintetében marasztalta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a szerződéses jogviszonyból fakadó kötelezettségei teljesítése során figyelmen kívül hagyta az 1997. évi CXLV. törvény (továbbiakban: Ctv.) 10. § (1) bekezdésében írtakat. Nem kísérte figyelemmel a közhiteles cégnyilvántartás változásait, holott a bankszámlát vezető pénzintézettől ez az adott helyzetben elvárható lett volna. Saját önhibája miatt nem értesült arról, hogy a Cégközlönyben hirdetmény jelent meg a felperes felszámolási eljárásának közzétételéről, és emiatt nem tett eleget a pénzforgalomról szóló 232/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 8. § (10) bekezdésében írt kötelezettségének sem. Az alperes kártérítési felelőssége a Ptk. 318. § (1) és 339. § (1) bekezdése alapján fennáll, és az alól nem mentesülhet arra hivatkozással, hogy a felszámolás elrendeléséről őt sem a bíróság, sem a felszámoló nem tájékoztatta.

Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét csak részben, a kamatfizetés kezdő időpontja és a marasztalás módja tekintetében változtatta meg, egyebekben azt helybenhagyta. Döntését az alábbiakkal indokolta. Az elsőfokú eljárásban eljárt bíró kizártságára vonatkozó alperesi hivatkozás alaptalan.

Az alperesnek szerződéses kötelezettsége volt a szabályszerű kifizetési és átutalási megbízások teljesítése, és mind a szerződés, mind a Korm. rendelet 5. § (6) bekezdése alapján a tőle elvárható gondossággal volt köteles biztosítani azt, hogy a rendelkezési jogosultságot csak az arra jogosult személy gyakorolhassa.

A felperes ügyvezetőjének a felszámolási vagyonra vonatkozó rendelkezési joga az 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 34. § (2) bekezdése alapján, - tehát a törvény erejénél fogva - a felszámolási eljárás kezdő időpontjától megszűnt, éspedig függetlenül attól, hogy a felperessel jogviszonyban álló jogalanyok erről mikor szereztek tudomást. Semmisnek kell tehát tekinteni a felperes ügyvezetőjének a felszámolás 2003. július 9-ei kezdő időpontja után tett, a perbeli bankszámla feletti rendelkezésre vonatkozó jognyilatkozatait, az e jognyilatkozatok alapján teljesített kifizetések pedig nem minősíthetők joghatályos teljesítéseknek.

Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a jogvitát teljes egészében a szerződésszegéssel okozott kártérítés szabályai szerint bírálta el, ugyanis nem lehet szó joghatályos teljesítés hiányában szerződésszegésről. Az "ügyvezető semmis jognyilatkozatai alapján történt kifizetés nem minősül a felek közötti bankszámla-szerződés teljesítésének, ebből következően a szerződés felszámoló általi felmondásakor a teljesítetlen szolgáltatásokkal a Ptk. 319. § (2) bekezdése értelmében a feleknek el kellett volna számolniuk, s ennek keretében a bankszámlán lévő összeget az alperesnek ki kellett volna fizetnie". Ezzel az indokolásbeli módosítással hagyta helyben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen az első- és másodfokú ítéletek megváltoztatását, és jogalap hiányában a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan az első- és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértően hivatkozott a Cstv. 34. § (2) bekezdésére és a Ptk. 319. § (2) bekezdésére. Hivatkozása szerint a Ptk. 529. § (1) bekezdésének helyes értelmezéséből következően, a kifizetési megbízás nem szabályszerű volta csak a pénzintézet kártérítési felelőssége körében értékelhető. Ezt támasztja alá a BH 1994. számában 44., és 522. szám alatt közzétett eseti döntés is. Azt kellett volna tehát az eljárt bíróságoknak vizsgálniuk, hogy az alperes megszegte-e a Ptk. 529. § (1) bekezdésében írt kötelezettségét, okozott-e kárt szerződésszegéssel a felperesnek, a felperes a kár mibenlétét és összegszerűségét bizonyította-e. Vizsgálniuk kellett volna, hogy H. J.-né mint álképviselő jó- vagy rosszhiszemű álképviselőnek minősült, és a felvett összeget hova fordította. Mindezek vizsgálatát az eljárt bíróságok elmulasztották, holott önmagában a szerződésszegés ténye nem ad jogi alapot a "leemelt összegnek a bankkal szemben kártérítésként történő megítélésére".

Az alperes megfelelően bizonyította, hogy felróhatóság nem terheli, úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt. A felperesnek a szerződés alapján be kellett volna jelentenie az alperes felé, hogy ellene felszámolási eljárás indult, közölnie kellett volna a felszámolást elrendelő végzés meghozatalát és annak tartalmát. Amennyiben a felperes így járt volna el, akkor az alperes eleget tehetett volna a Korm. rendelet 8. § (10) bekezdésében írt kötelezettségének és ezzel a felperest ért kár elkerülhető lett volna. Erre tekintettel helye van a Ptk. 340. § (1) bekezdés alkalmazásának.