A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21101/2012/6. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 2. §, 81. §, 87. §, 95. §, 125. §, 142. §, 164. §, 228. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. §, 76. §, 84. §, 301. §, 360. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 14. §] Bírók: Bleier Judit, Pestovics Ilona, Sándor Ottó

Fővárosi Ítélőtábla

3.Pf.21.101/2012/6.

A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Szemes Marianna pártfogó ügyvéd által képviselt felperes neve felperesnek az Országos Bírósági Hivatal Elnöki Titkárság Jogi Képviseleti Osztály (1363 Budapest, Pf. 24.; ) által képviselt Fővárosi Törvényszék (1055 Budapest, Markó u. 27.) alperes ellen kártérítés iránt indult perében a Székesfehérvári Törvényszék 2012. április 13. napján kelt 25.P.21.867/2011/15. számú ítélete ellen az alperes által 16. és a felperes által 17. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, annak fejrészéből a II-V. rendű felperesek feltüntetését mellőzi, a felperesnek a perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való joga megsértésének megállapítására irányuló kereseti kérelmét elutasítja, egyebekben a per főtárgya tekintetében helybenhagyja.

A perköltségre vonatkozó rendelkezését azzal hagyja helyben, hogy a pártfogó ügyvéd díja a feleket azonos arányban terheli.

A le nem rótt fellebbezési illetékeket az állam viseli, a felperes pártfogó ügyvédjének díja a felperes terhére esik.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s

A felperes módosított keresetében összesen 2.275.000 forint nem vagyoni kár megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Pp. 2. §-ának (3) bekezdése alapján, arra hivatkozással, hogy megsértette a kereset tárgyává tett eljárások ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát. A Fővárosi Bíróság előtt indult 19.P.24.413/2006. sz. eljárás kapcsán 600.000 forint, a 33.P.21.734/2008. sz. eljárás kapcsán 75.000 forint, a 19.P.21.934/2007. sz. eljárás kapcsán 300.000 forint, a 4.P.20.544/2006. sz. eljárás kapcsán 975.000 forint, a 33.P.22.900/2009. sz. eljárás kapcsán 125.000 forint, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt indult 17.M.6396/2005. sz. és 36.M.3628/2008. eljárás kapcsán 100-100.000 forint kártérítési igénye volt. Ugyanezen ténybeli alapon a Ptk. 84. § (1) bekezdésének a) pontja alapján kérte a Ptk. 75. §-ának (1) bekezdésében és 76. §-ban szabályozott személyiségi joga megsértésének a megállapítását, valamint a Ptk. 84. § (1) bekezdésének b), c) és e) pontjaiban írt jogkövetkezmények alkalmazását. A b) pont alapján a jogsértő magatartástól eltiltást csak azokban az eljárásokban kérte, amelyek még nem fejeződtek be. Kifejtette, hogy az alperes megsértette a perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát azzal, hogy a keresetlevél megvizsgálására, az első és a folytatólagos tárgyalás kitűzésére vonatkozó törvényi határidőket {Pp. 125. § (1), (3) bekezdés, és 142. §} nem tartotta be, egyes eljárási cselekményeket nem az ésszerű időn belül foganatosított, a bizonyítási eljárás lefolytatása során a pervezetése az eljárás elhúzódásához vezetett és a mulasztások miatt jogkövetkezményeket nem alkalmazott {Pp. 114/A. § (2) bekezdés b) és c) pont}.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a Pp. 2. §-ának (3) bekezdése nem alkalmazható azokban az esetekben, amikor az eljárás még nem fejeződött be, mert a per ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog sérelme csak ezt követően vizsgálható. Vitatta a felperes által megjelölt intézkedési, kitűzési késedelmeket, illetőleg az egyéb eljárási cselekmények ésszerűtlen időtartam alatt történő elvégzését. Hivatkozott a hasonló ügyek eljárási időtartamára, a leterheltségére, a felperes közrehatására, valamint az egyes ügyekben bekövetkezett pervesztességére, amely kizárja jelen követelése megalapozottságát. Állította, hogy méltányos elégtételként a jogszabály nem vagyoni kár megtérítését teszi csak lehetővé, a Ptk. 84. §-ára alapított igények többlettényállás hiányában nem alkalmazhatóak. Mindkét jogalap {Pp. 2. § (3) bekezdés és Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pont} esetén a kár, a jogsérelem bizonyítása a Pp. 164. §-a értelmében a felperest terhelte, aki a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget figyelemmel arra is, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) más jogszabályok alapján jár el, ezért ítéletei a kár mértékének igazolására alkalmatlanok.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a Fővárosi Bíróság előtt indult 19.P.24.413/2006., 33.P.21.734/2008., 19.P.21.934/2007., 4.P.20.544/2006. és 33.P.22.900/2009., valamint a Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt indult 17.M.6396/2005. és 36.M.3628/2008. szám alatti perekben megsértette az I. r. felperesnek a perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 1.000.000 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felek azonos arányban lettek pernyertesek és pervesztesek, az előlegezett perköltségeiket maguk viselik, a felperes pártfogó ügyvédjének díját, továbbá a le nem rótt első- és másodfokú illetéket pedig az állam viseli.

Határozatában a Pp. 2. § (3) bekezdésének értelmezése során az Alkotmány 7. §-ának (1) bekezdéséből, az Alaptörvény Q cikkének (2) bekezdéséből, a szerződések jogáról szóló 1969. évi május 23-án kelt Bécsi Szerződést kihirdető 1987. évi 12. törvényerejű rendelet 27. §-ából, és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó kiegészítő jegyzőkönyvek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a nemzetközi szerződések tartalma a magyar jog részévé vált, így az abban foglalt rendelkezések a bíróságokra is kötelezőek. Az EJEB állandó gyakorlata alapján a Római Egyezmény közvetlen hatályosulását megállapította, de azt nem, hogy a belső joggal szemben primátussal rendelkezne, mert az Európai Unióról szóló szerződés 6. Cikkének (2) és a (3) bekezdése folytán a Római Egyezmény az Unió jogrendjének részévé vált, de annak teljes körű ratifikációja a tagállamok részéről még nem történt meg. Az Európai Unióról szóló szerződés 6. Cikk (1) bekezdése alapító szerződés erejével ruházza föl az Európai Unió Alapjogi Chartáját, amelynek 51. Cikke azonban saját alkalmazási körét az Unió intézményeire, szerveire korlátozza, ezért az elsőfokú bíróság számára az nem volt megállapítható, hogy az Alapjogi Charta rendelkezéseit a nemzetközi jogot megelőzően kellene alkalmazni.

Az Egyezménynek a magyar jogforrási hierarchiában elfoglalt helyét azért vizsgálta, mert különbséget látott az Egyezményt kihirdető 1993. évi XXXI. törvény 6. Cikkében, valamint a Pp. 2. §-ában meghatározott feltételek között. Az ellentmondást nem tudta feloldani, mert az Egyezményt kihirdető törvény nem rendelkezik arról, hogy más törvényekhez képest magasabb rangja lenne. A korábbi és a későbbi szabályozás alapján az eltérés feloldására csak akkor látott volna lehetőséget, ha a későbbi jogszabályban a jogalkotó egyértelműen kifejezi azt a szándékát, hogy az Egyezménytől el kíván térni, ezzel szemben a deklarált célja éppen az volt, hogy a belső szabályozás a nemzetközi szerződésekkel összhangba kerüljön. A szűk nyelvtani értelmezés alapján az alperes álláspontját látta helyesebbnek, azonban az EJEB kialakult joggyakorlata alapján mégis azt az álláspontot fogadta el, hogy nem csupán a befejezett ügyekben vizsgálható a jogsértés, hanem az Egyezményben biztosított jogok tényleges és hatékony védelmének követelménye alapján az egyes elhúzódó eljárási szakaszokban is megnyílik az igényérvényesítés lehetősége. A Pp. 2. §-ának ezt a kiterjesztő értelmezését a nemzetközi jog és a belső jog összhangjának biztosításával indokolta.