EH 2005.1376 A bíróságnak az igény jogerősen elbírált voltát hivatalból kell figyelembe vennie.[1]

Anyagi jogerő csak az adott határozattal érintett tárgyi és személyi körben áll be. A közigazgatási szervet a bírósági ítélet rendelkezései, és indokolása köti [1952. évi III. tv. 229. §; 1957. évi IV. tv. 73. §].

A felperes évek óta importál különböző termékeket, fűszerkeverékeket, amelyeket a 0910 vámtarifaszám alá sorolt be. Ezek egy részét a Vám- és Pénzügyőrség Vámlaboratóriuma, illetve Vegyvizsgáló Intézete (továbbiakban: VPVI) is megvizsgálta és ugyancsak 0910 vámtarifaszám alá sorolta be.

A vámhatóság a felperesnél 1999. évben utólagos ellenőrzést végzett, amely alatt beszerzett VPVI szakvéleményre alapítottan a felperes által importált termékeket a 2103 vámtarifaszám alá sorolta be. Ezért elsőfokú határozataiban a vámkezelések során korábban hozott határozatait az áruosztályozás és a vámteher tekintetében módosította. Kötelezte a felperest 90 345 059 Ft vám, 23 607 395 Ft általános forgalmi adó megfizetésére.

A fellebbezésre eljáró alperes határozatában az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.

A felperes keresetében a határozatnak az elsőfokú határozatokra is kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte. Azzal érvelt, hogy az utólagos ellenőrzés eredményeként hozott, visszamenőlegesen vámterhet előíró határozatok jóhiszeműen szerzett jogait sértik.

A megyei bíróság 58. számú ítéletében az általa kirendelt szakértő véleményét ítélkezésének alapjául elfogadta. Azt állapította meg, hogy a perrel érintett termék többségét az alperes helyesen sorolta a 2103 vtsz. alá. 22 termék esetében a felperesi áruosztályozás a helyes, 11 terméknél pedig nem bizonyítható az alperes által alkalmazott 2103-as vtsz. Ezért az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, az alperest új eljárásra kötelezte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

Az alperes az új eljárás eredményeként hozott határozatában 56 elsőfokú határozatot helybenhagyott, 11 elsőfokú határozatot megsemmisített. A fellebbezéssel támadott elsőfokú határozatokban 33 termék vámtarifaszámát 2103 vtsz.-ről 0910 vtsz.-re módosította, amelynek eredményeként a felperes fizetési kötelezettségét 67 920 048 Ft-ra leszállította. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a tarifális besorolásnál a perben kirendelt szakértői véleményben foglaltakat tekintette irányadónak. Döntését a Kereskedelmi Vámtarifa Magyarázat 9. Árucsoport Általános rendelkezések előírásaira alapította.

A felperes keresetében az alperes határozatának elsőfokú határozatokra is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését kérte.

Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy határozata megfelel az 58. számú ítéletben foglaltaknak.

A megyei bíróság 11. számú ítéletében a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 73. § (3) bekezdése szerinti rendelkezésnek és az 58. számú jogerős ítéletben foglaltaknak az alperes eljárása és határozata teljes körűen megfelel.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte ennek és az alperes határozatának hatályon kívül helyezését, az alperes új eljárásra kötelezését. Érvelése szerint az elsőfokú bíróságnak - a keresetében kifejtettekre figyelemmel - lehetősége lett volna az alapperben hozott ítélettől való eltérésre. A jogerős ítélet nem felel meg az Alkotmány 50. § (2) bekezdésében, a Pp. 206. §, 221. §-ában, a 64/1995. (XI. 24.) IKM-PM együttes rendelet 2. sz. melléklet 9. Árucsoporthoz tartozó Megjegyzés (1) bekezdés b) pontjában, a Vámtarifa Magyarázatról szóló 23/1990. (XII. 3.) PM rendelet 9. Árucsoporthoz tartozó Általános rendelkezés (2) bekezdés d) pont utáni első mondatában foglaltaknak.

Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Pp. 229. § (1) bekezdése értelmében a keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó, ugyanazon jog iránt ugyanazon felek egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék (anyagi jogerő). A bíróságnak az igény jogerősen elbírált voltát, a res iudicatat hivatalból kell figyelembe vennie. Az anyagi jogerő csak az adott határozattal érintett tárgyi és személyi körben áll be.

A 58. számú ítélettel és a 11. számú ítélettel érintett személyi kör azonos. Tárgyi értelemben vett jogerő akkor állapítható meg, ha a már elbírált és érvényesíteni kívánt igény jogi és ténybeli alapja azonos.

A megyei bíróság - jelen közigazgatási ügyben - jogerős ítélettel (58.) eldöntötte a határozatok szerinti perben vitatott valamennyi vámáru kapcsán a helyes tarifális besorolást, és a perben felülvizsgálni kért közigazgatási határozat hatályon kívül helyezésével egyidejűleg az új eljárásra vonatkozóan kizárólag azt írta elő, hogy a jogalapra vonatkozó érdemi döntésének megfelelően kell a felperes terhére eső vámterhet megállapítani. Az 58. számú ítélet rendelkező részéből - amely tartalmazza a keresetnek részben történő helyt adásra, illetve részbeni elutasítására vonatkozó döntést - és az indokolásából is egyértelműen megállapítható, hogy az alapperben a bíróság a felperes által perbe vitt igényt, a jogalapot valamennyi vámáru tekintetében véglegesen eldöntötte. Ezért az utóbb még a Vhr. 225. §. (5) bekezdésére alapítottan sem tehető vitássá. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Vhr.-re való hivatkozáson kívül a felperes már az alapperben is lényegében az e perbelivel azonos érvelést terjesztett elő, és ezeket az alapperben hozott jogerős ítélettel elbíráltnak kell tekinteni.

Az Áe. 73. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogyha a bíróság az ügy érdemében határozott, a közigazgatási szervnél ugyanabban az ügyben, azonos tényállás mellett nincs helye új eljárásnak. A (3) bekezdés kimondja, hogy a közigazgatási szervet a bírósági ítélet rendelkezései és indokolása köti, annak tartalmát a megismételt eljárás és határozathozatal során köteles figyelembe venni.

Az alperesnek tehát az új eljárás során az előzőekben kifejtettekre figyelemmel kizárólag a jogerős ítéletből származó fizetési kötelezettségről, annak összegszerűségéről kell döntenie, a jogerős ítéletben foglaltaknak megfelelően.

Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperesnek lehetősége volt arra, hogy az 58. számú jogerős ítélet keresetet elutasító rendelkezése és/vagy indokolása kapcsán felülvizsgálati kérelmet nyújtson be. Ebben kifejthette volna mindazt, amit - tévesen - az új eljárás eredményeként hozott közigazgatási határozat elleni keresetében adott elő. Ezzel a lehetőséggel azonban nem élt, ezért az Alkotmány 50. § (2) bekezdésére alapított érvelése sem alapos. Azt pedig maga sem vitatta, hogy az alperes által új eljárás eredményeként hozott határozat teljes körűen megfelel a jogerős ítéletben foglaltaknak, hiszen a vámteher előírására az abban megjelölt vámtarifaszámok figyelembevételével kerül sor. Az összegszerűség tekintetében pedig a felek között a felülvizsgálati eljárásban érdemi vita nem is volt.

A Legfelsőbb Bíróság tehát azt állapította meg, hogy a megyei bíróság 11. számú ítélete megfelel a jogvita eldöntésére irányadó jogszabályi rendelkezéseknek, ezért azt a Pp. 275. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Kfv. I. 35.007/2005/11. sz.)