BH 2012.2.48 A nyugellátás megállapításánál figyelembe veendő korkedvezményre jogosító feltételek fogalma [Tny. 43. §, 168/1997. (X. 6.) Korm. rend. 1. sz. melléklet 1. pont].

A regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóság a 2009. október 19-én kelt elsőfokú határozatával a felperes rokkantsági nyugdíj iránti igényét elutasította. A határozat indokolása szerint a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 8/B. §-a alapján az 1979. szeptember 1. és 1990. május 16. napja közötti időszakot a felperes esetében nem lehetett korkedvezményre jogosító időként figyelembe venni, mert az általa betöltött munkakör a korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzékében nem szerepelt.

E határozatot a Nyugdíjbiztosítási Jogorvoslati Igazgatóság helybenhagyta. A kiegészített bizonyítás adatai alapján megállapította, hogy a felperes a korkedvezményre jogosító jegyzékben felsorolt energetikus munkakört látta el, azonban nem találta bizonyítottnak a napi munkaidő 3/4 részét kitevő föld alatti munkavégzést.

A munkaügyi bíróság ítéletével a társadalombiztosítási határozatokat megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes 1980. január 1-je és 1990. május 16. napja közötti szolgálati ideje korkedvezményre jogosító szolgálati idő.

A bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a perbeli időszakban

- munkakörei elnevezéseitől függetlenül - folyamatosan a jegyzékben korkedvezményre jogosító munkakörként felsorolt energetikusi munkakört töltötte be, a munkaideje háromnegyed részét, havonta 3-5 naptól eltekintve a föld alatt töltötte.

A Tny. 8. § (1) és (2) bekezdése, 8/B. § (1) bekezdése, a 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 2. § (1) és (5) bekezdése és az 1. számú mellékletben foglaltak összevetésével kifejtette, hogy a jogszabály nem írja elő a napi munkaidő háromnegyed részének a föld alatti "teljesítését", hanem munkaidőről rendelkezik. A bíróság értelmezése szerint ez havi munkaidőre vetítve is vizsgálható és elfogadható.

A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben az ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító döntés meghozatalát kérte a Tny. 43. § (1) bekezdésében és az R. 1. számú melléklete 1. pontjában foglaltak megsértésére hivatkozva.

Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság abból kiindulva, hogy a felperes nem tartózkodott valamennyi munkanapján a föld alatt, ok- és iratellenesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a peresített időszak korkedvezményre jogosító idő. Az ítéleti álláspont, miszerint a beszámítani kért időszak havi munkaidőre vetítve is vizsgálható, ellentétes a Tny. 43. § (1) bekezdése rendelkezésével, amely egyértelműen munkanapban határozza meg a szolgálati idő, ebből következően a korkedvezményre jogosító szolgálati idő számítását is. Ezt a jogértelmezést támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság KGD 2007/284. számon közzétett eseti döntése is.

A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Kifejtette, hogy a Tny. 43. §-a a szolgálati idő számítására és nem a korkedvezmény megállapítására tartalmaz rendelkezéseket. Ezzel ellentétben a Tny. 8. §-a és az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiről szóló 23/1991. (II. 9.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése években és nem napokban határozza meg a szükséges munkavégzés időtartamát. Utalt arra, hogy a minden egyes munkanapon történő föld alatti munka egyik munkakörben sem valósul meg a munkaszervezéssel kapcsolatos egyéb teendők miatt.

Előadta továbbá, hogy a munkavégzés során személyszállítás kizárólag műszak kezdéskor és befejezéskor történt, ezen kívül, konkrét feladatok ellátása kapcsán más munkaköröknél is előfordult, hogy esetenként a felszínen kellett dolgozni. Hivatkozott arra is, hogy egyéb, nem bányászati munkakörökben (pl. utazó-oktató mozdonyfelvigyázó) sem lehetséges, hogy a munkavállaló minden egyes munkanapján 6 órát tengelyen töltsön. Ahol pedig kifejezetten indokolt, ott a jogalkotó beépítette a jogszabály szövegébe a napi munkaidő meghatározását is. Értelmezése szerint a korkedvezményre való jogosultságot megalapozza az adott munkaidőkeretben egészségkárosító körülmények között végzett munka, mivel a munkavál­laló ilyen esetben is ugyanolyan időtartamban van kitéve az egészségkárosító kockázatoknak.