BH 2000.12.547 Lakáshasználati jog ellenértékére és használati díjra is igényt tarthat az a házastárs, aki a közös tulajdonban levő lakást a másik házastárs magatartása miatt nem tudja használni [Csjt. 31/C. § (4) bek., Ptk. 140. § (1) bek., PK 279.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek 1970. december 24-én kötött házasságát felbontotta, a közös lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, és - egyéb rendelkezések mellett - kötelezte a felperest arra, hogy fizessen meg az alperesnek lakáshasználati jog ellenértéke címén 300 000 forintot, az 1994. április 1-jétől 1997. május 31-ig terjedő időszakra járó többlethasználati dij címén pedig 108 770 forintot.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint 1990. év végén-1991. elején a felek életközössége végleges jelleggel megszakadt, és az említett időpont óta továbbra is mindketten a fele-fele arányú közös tulajdonukban álló fenti lakásukban ugyan, de minden tekintetben különváltan élnek. Az életközösség megszűnését követően 1994. március végéig a felek a közös lakásukat megosztva használták akként, hogy a lakás legkisebb szobájában az alperes, a két lakószobában pedig a felperes, valamint a felek nagykorú gyermeke és annak házastársa lakott. Az alperes ugyan nem folyamatosan, de hetente több napon át is otthon tartózkodott, időközönként pedig a bátyjánál vagy az édesanyjánál aludt. 1994 februárjában az alperes ittasan ment haza, ezért a felperes elvette tőle a lakáskulcsát azzal a céllal, hogy józan állapotban rá tudja majd beszélni őt az alkoholelvonó kezelésre. Az alperes másnap kiugrott az ablakon, és ezzel összefüggésben súlyos szilánkos bokatörést szenvedett. Ezt követően egy ideig még a közös lakásban tartózkodott, ahonnan 1994. március végén kórházba került, az 1994. április elején történt elbocsátásakor azonban a közös lakásba már nem tudott visszatérni, mert lakáskulccsal nem rendelkezett. 1994 áprilisától a közös tulajdonú lakást kizárólag a felperes használta, és vele együtt lakott a nagykorú gyermeke a házastársával együtt.

Az így megállapított tényállásból az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az alperes a lakást nem saját elhatározásából hagyta el a visszatérés szándéka nélkül, hanem onnan 1994 márciusában a szilánkos bokacsonttörése miatt távozott el, a kórházból való elbocsátását követően pedig már nem volt lehetősége arra, hogy a lakásba visszatérjen, hiszen a felperes maga is elismerte azt, hogy a lakáskulcsot az alperestől még a baleset elszenvedése előtt elvette. Erre tekintettel alaposnak találta az elsőfokú bíróság az alperes lakáshasználati jog ellenértékére irányuló igényét, annak összegét pedig a közös lakásingatlan - ingatlanforgalmi szakértő véleménye alapján meghatározott - 1 650 000 forintos beköltözhető és 825 000 forintos lakott forgalmi értékének a különbözetéből (825 000 forint) kiindulva 300 000 forintban állapította meg, tekintettel arra, hogy a felperes az ingatlanba jelentős értékű különvagyoni beruházásokat eszközölt, és az OTP-kölcsön törlesztőrészleteit is fizette.

Kötelezte az elsőfokú bíróság a felperest arra is, hogy az 1994. április 1-jétől 1997. május 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan fizessen meg az alperesnek az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő véleménye alapján megállapított, összesen 108 770 forint összegű többlethasználati díjat, mert az említett időszakban a felperes a közös tulajdonú lakásingatlant kizárólagosan használta, és annak használatában az alperest a lakáskulcs elvételével megakadályozta. Alaptalannak találta viszont az alperesnek az 1997. június 1. napjától kezdődő időszakra vonatkozóan előterjesztett, többlethasználati díj megfizetésére irányuló igényét, mert a felperes a lakáshasználati jog ellenértékével az alperestől a lakás használatának a jogát mintegy megváltotta.

Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel, a felperes pedig csatlakozó fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezett részét helybenhagyta. A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság helyes következtetése szerint az alperesnek a kórházból 1994 áprilisában történt eltávozása után nem volt lehetősége arra, hogy visszatérjen a felperessel közös tulajdonukban álló és a volt házastársi közös lakást magában foglaló házas ingatlanba, mert lakáskulccsal nem rendelkezett. Megállapítható az is, hogy a felperes akkor, amikor a lakás bejárati ajtaját a lakáskulcs nélkül bent maradt alperesre rázárta, az alperest nemcsak a tulajdonosi jogainak gyakorlásában, de az alapvető szabadság jogaiban is korlátozta. Önmagában az a tény, hogy az alperes az adott napon ittas állapotban tért haza, nyilvánvalóan nem szolgálhat kellő alapul az említett - kirívóan súlyos - felperesi magatartás tanúsítására.

A Csjt. 31/D. §-a csak bérlakás esetén teszi lehetővé a volt házastárs lakáshasználatának megszüntetését azon az alapon, hogy a közös lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta. A házasfelek közös tulajdonában álló lakáshasználatának rendezése során a fenti szabály nem alkalmazható, mert a tulajdonostársat a használat a Ptk. 140. §-ának (1) bekezdése értelmében akkor is megilleti, ha használati jogával átmenetileg nem él. Az alperes elköltözésére a felperes fenti magatartása miatt, kényszerűségből került sor, így az alperes távozása nem tekinthető önkéntesnek, a felperes pedig saját felróható magatartására előnyök szerzése végett nem hivatkozhat. Erre tekintettel az alperesnek a lakáshasználati jog ellenértékére, valamint az elsőfokú ítéletben megítélt időszak tekintetében a tulajdoni arányához igazodó mértékű lakáshasználati díjra irányuló igénye jogszerű, a jövőre vonatkozó lakáshasználati díj megállapítására irányuló viszontkeresetét viszont az elsőfokú bíróság elutasította.

A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, a másodfokú bíróság ítéletének a részbeni hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének pedig a részbeni megváltoztatása és elsődlegesen a lakáshasználati jog ellenértéke, valamint a többlethasználati díj megfizetésére való kötelezésének a mellőzése, másodsorban pedig a többlet-lakáshasználati díj megfizetésére való kötelezésének a mellőzése iránt. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy - a jogerős ítélet ténymegállapításával ellentétben - az alperes a lakást önként hagyta el. Ő maga ugyanis a lakáskulcsot az alperestől éppen az alperes érdekében vette el, az alperes kérésére azonban azt hajlandó lett volna újból a rendelkezésére bocsátani. Sem ő maga, sem a lakásban lakó nagykorú fia nem kényszerítette az alperest a lakás elhagyására, és nem akadályozta meg abban sem, hogy oda visszatérjen. A fentiekkel ellentétes tények bizonyítása a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperest terhelte volna, az alperes azonban erre vonatkozó bizonyítást fel sem ajánlott, a kihallgatott tanúk vallomása szerint pedig az alperes az ingatlant életvitelszerűen a korábbiak során sem kívánta használni. Közös tulajdonú lakás esetében pedig a házastársnak elsősorban a lakás használatára van joga, és amennyiben erre lehetősége van, nem léphet fel lakáshasználati jog ellenértéke iránti igénnyel akkor sem, ha elköltözött, lakáshasználati díjat pedig csak akkor igényelhet, ha a tulajdoni hányadának megfelelő használatra - a felek megállapodása vagy a bíróság döntése következtében - nincs módja, vagy a tulajdonostársa attól jogellenesen elzárja. A többlethasználatidíj-fizetési kötelezettségének a megállapítása a fentiektől függetlenül sem lehet jogszerű, mert egyrészt ő maga soha nem akadályozta meg az alperest a lakás használatában, másrészt pedig a használati jog ellenértékével az alperestől a lakás használatának a jogát mintegy "megváltotta". Hivatkozott végül arra, hogy az alperes javára megítélt összegek a teherbíró képességét is meghaladják.