BH 2013.5.126 I. A szóbeli végrendelet tételének a törvényi feltételei fennállnak, ha az örökhagyó az egészségügyi állapota hirtelen, drámai hanyatlása - szívleállással fenyegető helyzet, kezének bénultsága - miatt írásbeli végrendelet megtételére már nem képes [Ptk. 634. § és 635. § (1) bekezdés].

II. A tényállás megállapítása és az ahhoz szükséges bizonyítási eljárás lefolytatása alapvetően az első fokon eljáró bíróság feladatkörébe tartozik. A felülvizsgálati eljárásban nincs helye a bizonyítékok újraértékelésének, ha a bíróság a tanúkat kellő alapossággal hallgatta ki és a tanúvallomásokat - közvetlen benyomás alapján - okszerűen veti egybe és azok tartalmát a beszerzett egyéb bizonyítékokkal is összhangban valósnak fogadja el [Pp. 206. § (1) bek.].

Az örökhagyó és az I-V. rendű felperesek szülei, a VI. rendű felperes, valamint az alperes édesanyja, B. M. testvérek voltak. Az örökhagyó az elhunytát megelőző években viszonylag zárkózott életet élt. Ebben közrejátszott, hogy egyetlen gyermeke 2003-ban elhunyt. Rokonaival alkalomszerűen tartotta a kapcsolatot, de az I-V. rendű felperesekkel 2007-től már nem találkozott. Az örökhagyót egyre gyakrabban látogatta az alperes és B. M. nevű testvére. Az alperes B.-re az örökhagyó közelébe hozta hetente több alkalommal is gyógykezelésre gyermekét, és így rendszeren látogatta az örökhagyót, segített neki a bevásárlásban, adott esetben intézte egyéb ügyeit.

2008. február 20-án B. M. meglátogatta az örökhagyót, akit az alperes szállított az örökhagyóhoz. Az örökhagyó kérésére testvére az éjszakát vele töltötte. Az alperes a lakásból elment, de másnap a bevásárlást követően, gyermekével együtt, ismét felment az örökhagyó lakásába, hogy édesanyját hazavigye és a vásárolt dolgokat átadja.

Az örökhagyó a halálát megelőző két hétben fájlalta a kezét, de orvoshoz nem volt hajlandó elmenni. Február 20-án is visszautasította az orvosi ellátást. Február 21-én a reggeli órákban az örökhagyó továbbra is fájlalta a kezét. A testvére azt tapasztalta, hogy a keze hirtelen megfehéredett, görcsbe rándult, majd megfeketedett. A testvér azt is észrevette, hogy nehezebben vesz levegőt. Mivel az örökhagyó akkor már egyedül fésülködni sem tudott, ezért megfésülte, segített az öltözködésben és teát készített neki.

Mielőtt az alperes felment édesanyjáért az örökhagyóhoz, telefonált neki B. Diána., akit korábban már több alkalommal vitt haza kocsival K.-ra, ahol mindketten laktak. Ezen a napon B. Diána testvére, B. Dániel is B.-n tartózkodott. Az iskolát, bevásárlást követően a két testvér megbeszélte, hogy miután az alperes is hazamegy K.-ra, ezért el tudja őket vinni, így vele mennek haza. Az alperes ugyanakkor közölte velük, hogy a bevásárolt dolgokat még fel kell vinnie nagynénjének, azaz az örökhagyónak, és onnan az édesanyját is el kell hoznia. Az alperesnél csomagok voltak és vele volt gyermeke is, ezért B. Diána és B. Dániel segített az örökhagyó lakásába való felmenetelben. A lakásba érkezve az örökhagyó testvére azzal fogadta lányát, az alperest, hogy a testvérének orvosra van szüksége. Azt is elmondta, hogy nehezebben veszi a levegőt. Mind a testvére, mind pedig az alperes azt észlelte, hogy az örökhagyó keze időközben megfeketedett. Az alperes az örökhagyó előző napi állapotához képest tapasztalta, hogy állapota romlott, ezért azt kezdeményezte, hogy mentőt hívjanak. Ezt az örökhagyó már nem kifogásolta.

Az alperes telefonhívását a mentők 11 óra 30 perckor vették és 11 óra 39 perckor már a lakásban voltak. A mentők hívása közben az alperessel érkezett B.-testvéreket az örökhagyó megkérte, hogy menjenek vele. Beléjük karolt, bementek a szobába és ott leültek. Az örökhagyó a B.-testvéreknek elmondta, hogy kórházba kell mennie és ezért végrendelkezni kíván. Elmondta továbbá, hogy mindent az alperesre kíván hagyni, mert nagyon rendes és sokat segít neki. Miután kórházba megy, bármi történhet vele, ezért szerette volna ezt a tanúkkal közölni.

Miután a B.-testvérek meghallották, hogy jön a mentő, az alperes gyermekével lementek a lakásból, mert nem akartak útban lenni. A mentők az örökhagyót a helyszínen ellátták. A mentői esetlap tartalma szerint az örökhagyónak a mellkasa fájt, karja zsibbadt, reggel arra ébredt, hogy fáj a jobb keze, a kezét nehezen tudja mozgatni és az hideg, tegnap óta fullad és terhelésre a mellkasa is fáj. Azt is tartalmazta, hogy a beszállítás indoka kardiális decompensatio, pitvar fibrilláció és a bal kar embolisatioja; arithmiás és tachycardias az örökhagyó szívműködése, a tüdők felett bronchiális szörtyzörej hallható, a pulzusa 180/perc. A mentőorvos az örökhagyó erős fájdalmára morfiumot is adott. A sürgősségi ellátást követően a mentő az örökhagyót az Érsebészeti Klinikára szállította, ahol rögzítették, hogy részletes anamnézis nem volt tőle felvehető, ugyanakkor a kérdésekre adektvát válaszokat adott. A kórházban a kezét megműtötték, a trombust eltávolították. A vizsgálatkor friss és idült trombust is észleltek. A kórházi iratok alapján a műtét után az éjszakai órákban súlyos szívelégtelenség alakult ki, amelyet nem tudtak rendezni és amely miatt az örökhagyó 2008. február 23-án 00 óra 10 perckor elhunyt.

A felperesek keresetükben kérték a szóbeli végrendelet érvénytelenségének a megállapítását. Arra hivatkoztak, hogy az örökhagyónak nem állt szándékában végrendelkezni és így eltérni a törvényes öröklés rendjétől, a végrendeleti tanúk által a végrendelkezés körülményeire tett előadás életszerűtlen, az túl egybehangzó. Vitatták, hogy a mentők kiérkezése előtt az örökhagyó fizikai állapotára tekintettel már képes volt kinyilvánítani a végakaratát, másfelől kétségbe vonták azt is, hogy az örökhagyó írásbeli végrendelet elkészítésére nem volt képes.

Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította.

Az ítélet indokolása szerint az örökhagyó a szóbeli végrendelet megtételekor életét fenyegető rendkívüli helyzetben volt. Az elsőfokú bíróság hivatkozott a szakértő nyilatkozatára, miszerint az örökhagyó korát is és a betegségét is figyelembe véve olyan egészségügyi helyzetben volt, hogy a szíve bármelyik pillanatban leállhatott. Az örökhagyót kezelő orvosok is úgy nyilatkoztak, hogy az örökhagyó betegsége, kézembóliája, de a pitvar fibrilláció és a 180/perc szívfrekvencia is azt jelenti, hogy az örökhagyó állapota nagyon rövid időn belül is romolhat, illetve veszélyhelyzet kialakulhat.

Az örökhagyó magas kora (84 év), továbbá az, hogy orvosi kezelés alatt nem állt, és hirtelen azt érezte, hogy fullad, állapota romlik, szinte alig kap levegőt, a keze befeketedik és azt nem tudja használni és magát sem tudja ellátni, mind megállapíthatóvá teszik azt az élethelyzetet, amely egyrészt ténylegesen az örökhagyó veszélyhelyzetét igazolja, másrészt az örökhagyóban azt az érzetet kelti, hogy komoly veszélyhelyzetben van. Azt, hogy a halált is átfogta a tudata, igazolja az a kijelentése: ha vele bármi történik a kórházban, akkor arra az esetre tette a szóbeli végrendeletet.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a perbeli esetben a Ptk. 634. §-a által megkívánt másik törvényi feltétel - az örökhagyó írásbeli végrendelet megtételére nem, vagy csak jelentékeny nehézséggel lett volna képes - is fennállott. Hivatkozott arra, hogy az örökhagyó jobbkezes volt, és a jobb kezén alakult ki az embólia. Egyértelmű adat volt arra, hogy az örökhagyó ekkor a kezét már nem tudta használni, már az utolsó két hétben is egyre rosszabb volt a jobb kéz használhatósága, és az utolsó nap már fésülködni sem tudott. Az írásképtelenség mellett az "időfaktor" is azt igazolta, hogy írásbeli végrendeletet az örökhagyó nem készíthetett: a mentő néhány percen belül a lakáshoz ért és megkezdték az örökhagyó egészségügyi ellátását.