A Legfelsőbb Bíróság Kfv.37661/2010/6. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (HATÁRRENDÉSZETI ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 130. §, 157. §, 327. §] Bírók: Fehérné dr. Tóth Kincső, Kalas Tibor, Kaszainé dr. Mezey Katalin

Kapcsolódó határozatok:

Nyíregyházi Törvényszék K.20631/2010/4., *Kúria Kfv.37661/2010/6.*

***********

Kfv.II.37.661/2010/6.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága dr. Isaák László ügyvéd által képviselt I.r. és II.r. felpereseknek a Megyei Rendőr-főkapitányság alperes ellen határrendészeti ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 2010. április 29. napján kelt 5.K.20.631/2010/4. számú jogerős ítélete ellen az alperes által 6. sorszámon benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Legfelsőbb Bíróság a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 5.K.20.631/2010/4. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és az I.r. felperes vonatkozásában a pert megszünteti, a II.r. felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi a II.r. felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 20.000 (azaz húszezer) forint kereseti és 36.000 (azaz harminchatezer) forint felülvizsgálati illetéket.

Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.

I n d o k o l á s

A II.r. felperes ukrán állampolgár 2010. február 4. napján 06 óra 00 perckor belépésre jelentkezett Magyarország Záhonyi Közúti Határátkelőhelyen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Záhony Határrendészeti Kirendeltsége a II.r. felperes beléptetését megtagadta a 1-7/781-1/2010. számú határozatával és visszairányította őt az Ukrán Köztársaság területére, megállapítva a formanyomtatványon, hogy a II.r. felperes "Nem tudta bemutatni a következő dokumentumo(ka)t:(F)az Európai Unió tagállamainak területén hat hónapos időtartamon belül már három hónapig tartózkodott".

Az I. és II.r. felperes keresetében a határozat hatályon kívül helyezését kérte, állítva, hogy a II.r. felperes beléptetésének megtagadása törvénysértő volt, mert a kishatárforgalom keretében a kishatárforgalmi engedéllyel rendelkező ukrán állampolgár többszöri, akár naponta többszöri ki- és beutazásra jogosult, és féléves időtartamon belül a tartózkodási idő összeszámítására nincs törvényes lehetőség, amely korábban nem is volt gyakorlat. Sérelmezték, hogy a hatóság több esetben alakszerű határozatot sem hoz, csak felírja egy papírra a következő belépés dátumát. Hivatkoztak arra, hogy a II.r. felperes azt sem tudja ellenőrizni, hogy a hatóság helyesen számolt.

Az I.r. felperes perbeli érdekeltségére, érintettségére vonatkozó előadást nem tett.

Az elsőfokú bíróság az I.r. felperes perképességének vizsgálata nélkül a keresetek alapján az alperes 1-7/781-1/2010. számú határozatát hatályon kívül helyezte.

Az elsőfokú bíróság az alperes 1-7/781-1/2010. számú intézkedését az 1/2009. közigazgatási jogegységi határozat alapján érdemi határozatnak tekintette, egyidejűleg megállapította, hogy annak indokolása és a határozat törvényességét alátámasztó alperesi perbeli érvelés között ellentmondás áll fenn. A tagállamok külső szárazföldi határai való kishatárforgalom szabályainak meghatározásáról, valamint a Schengeni Egyezmény rendelkezéseinek módosításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1931/2006/EK rendelet (továbbiakban: kishatárforgalmi rendelet) preambulumának (3) bekezdése alapján arra a következetésre jutott, hogy a kishatárforgalmi rendszer kivételt képez a személyek határátlépésére irányuló szabályok közösségi kódexének általános szabályai alól, a kishatárforgalmi rendelet lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra, hogy a kishatárforgalmi rendszer végrehajtása érdekében kétoldalú megállapodást kössenek, vagy tartsanak fenn. A Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a kishatárforgalom szabályozásáról szóló egyezmény kihirdetéséről rendelkező 2007. évi CLIII. törvény (továbbiakban: Törvény) indokolása alapján hivatkozott arra, hogy a kishatárforgalmi rendelet túlnyomórészt keretszabályokat tartalmaz, a két állam által kötött egyezmény a határ menti magyarsággal való akadálymentes kapcsolattartás egyik eszköze. Hangsúlyozta, hogy a Törvény 3.§-ához fűzött indokolás is kiemeli, hogy a kishatárforgalmi rendszer kivételt képez a személyek határátlépésre irányuló szabályok közösségi kódexének létrehozásáról szóló 2006. március 15-i 562/2006.EK Európai Parlament és a Tanács rendeletébe (továbbiakban: a schengeni határ-ellenőrzési kódex) foglalt, az Európai Unió tagállamainak külső határait átlépő személyek határokon történő ellenőrzésének általános szabályai alól. A Törvény 1. cikk (5) bekezdése, illetőleg annak nyelvtani, logikai értelmezése alapján - különösen a jogalkotó által alkalmazott "és", "folyamatos" szavakra figyelemmel - megállapította, hogy a kishatárforgalmi engedély három hónapon át folyamatos tartózkodásra és ezen felül még többszöri beutazásra is jogosítja a harmadik ország állampolgárát (engedélyest). Jogsértőnek és a törvény céljával ellentétesnek minősítette az alperes jogértelmezését, és nem fogadta el, hogy a hat hónapon belüli többszöri tartózkodás idejét össze kell számolni, és ez az időtartam az, ami nem haladhatja meg a három hónapot. Jogsértően találta azt a gyakorlatot is, hogy "a visszautasítás valós indokolását (nem) tartalmazó alakszerű határozatot a beutazó állampolgárok a belépés megtagadásáról nem kapnak". E körben hivatkozott a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 71.§-ára, valamint a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 1. és 2.§-ára, valamint az Alkotmánybíróság 39/1997.(VII.1.) AB határozatára. Az elsőfokú bíróság mellőzte a törvénysértés megállapítása ellenére az alperes új eljárásra és új határozat hozatalára való kötelezését tekintettel arra, hogy a jogsértés egyszeri volt és a törvényes állapot a II.r felperes vonatkozásában nem állítható helyre.

A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalát kérte. Állította, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a Törvény 1. cikk (5) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. Hivatkozott arra, hogy nem elegendő az adott rendelkezés logikai, grammatikai elemzése, hanem figyelembe kellett volna venni a szerződések jogáról szóló 1969. évi Bécsi Egyezmény 31-33. cikkeiben foglalt értelmezési szabályokat is, és a rendszertani elemzés eszközével élve a vonatkozó uniós joganyag kontextusába ágyazottan kellett volna a Törvény rendelkezéseit értelmezni. Kiemelte, hogy a közösségi (uniós) jogi aktusok a nemzeti joggal szemben elsődlegességet élveznek, a nemzeti jogot a közösségi (uniós) jog megvalósítására alkalmas módon, annak fényében kell értelmezni. Álláspontja szerint az 1990. évi Schengeni Végrehajtási Egyezmény (továbbiakban: SVE) 20. cikk (1) bekezdése, valamint a kishatárforgalmi rendelet (6) preambulum bekezdése és 4. cikke alapján egyértelmű, hogy a kishatárforgalmi rendszer kivételt képez a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetőleg az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról szóló 2001. március 15-i 539/2001/EK tanácsi rendelet szerinti vízumköteles beutazási rendszer alól. Hivatkozott a kishatárforgalmi rendelet (3) preambulum bekezdésére, kiemelve, hogy a kishatárforgalmi rendelet nem ad teljes felmentést a schengeni határ-ellenőrzési kódex szabályai alól, ezzel háttérnormaként a schengeni határ-ellenőrzési kódex a kishatárforgalom keretében történő határátlépésekre is alkalmazandó. E körben kiemelte, hogy a szabályozási kivételek mindenek előtt a könnyített határátlépési és ellenőrzési rezsimre vonatkoznak. Mindezek alapján egyértelműnek tekintette, hogy a kishatárforgalmi engedély az első beutazástól számított hat hónapon belül, legfeljebb három hónapos tartózkodásra jogosít, amely maximum 93 napot tehet ki. A Törvény 1. cikk (5) bekezdésében foglalt rendelkezés ezen értelmezését tekintette a közösségi (uniós) joggal összhangban állónak.