BH 1995.12.721 I. A lízingszerződés lízingdíjra vonatkozó kikötése tévedés címén való megtámadására irányuló kereset elbírálásánál irányadó szempontok [Ptk. 210. § (1) bek.].

II. Az egész szerződés megdőlésének feltételei a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződésének részbeni érvénytelensége esetén [Ptk. 239. §, 1993. évi XCII. tv. 40. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 374 001 Ft lízingdíjat és az összeg 1992. április hó 1. napjától a megfizetésig járó évi 20%-os késedelmi kamatát, 1 363 385 Ft lízingdíjat és ennek 1992. május hó 14. napjától a megfizetésig járó évi 20%-os késedelmi kamatát, 308 006 Ft késedelmi kamatot, valamint 202 740 Ft perköltséget.

Az ítélet indokolása szerint a felperes mint lízingbeadó és az alperes mint lízingbevevő 1990. április 6-án lízingszerződést kötöttek, amelynek alapján a felperes gépjárművet bocsátott az alperes rendelkezésére. A szerződés 13. pontja kimondta, hogy a nettó lízingdíj a lízingeszközök bruttó (áfát tartalmazó) vételárának 138,3%-a, a nettó lízingdíjon felül 25% áfát kell megfizetni. A szerződés 18. pontja a felperes részére jogot adott - meghatározott feltételek fennállása esetén - a lízingdíj egyoldalú nyilatkozattal való megváltoztatására, a 29. pont pedig tartalmazta a felperes jogát a szerződés azonnali hatállyal való felmondására. A felperes a szerződést 1992. május hó 13. napján azonnali hatállyal felmondta, arra hivatkozva, hogy az alperes a szerződés szerinti lízingdíj-fizetési kötelezettségének nem tett eleget, és - az alperesnek a fizetésre történt eredménytelen felszólítását követően - követelését a bíróságnál érvényesítette.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása értelmében az alperes a szerződést kifogás útján megtámadta arra hivatkozva, hogy a szerződésnek a lízingdíjat tartalmazó 13. pontja tekintetében tévedésben volt, és tévedését a felperes okozta. A felperes ugyanis a 25%-os áfával növelt beszerzési ár alapján számította ki a lízingdíjat, holott áfát nem számolhatott volna el. Mivel a helyesen kiszámított lízingdíjat meghaladó összeget fizetett meg a felperesnek s így tartozása nincs, az alperes a felperes keresetének elutasítását kérte.

Az ítélet indokolása szerint a felperes valóban nem volt jogosult áfa felszámítására, ennek azonban a per elbírálásának szempontjából nincs jelentősége. A felek a szerződésben a lízingdíjat határozták meg úgy, hogy annak számítási alapja a lízingeszközök bruttó, áfát tartalmazó vételára, ezt viszont jogszabály nem tiltja. Ha a lízingdíjat a nettó vételár alapján határozták volna meg, "azonos lízingdíj esetén a lízingszorzó a 138,3% helyett magasabb lett volna". Mivel a lízingdíj meghatározása a szerződésben egyértelmű, az alperes a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva alaptalanul támadta meg a szerződést, s a felperesnek a lízingdíjtartozások, a késedelmi kamataik, továbbá a perköltség megfizetése iránt előterjesztett keresete megalapozott.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a felperes és az alperes által benyújtott fellebbezés alapján az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperest a felperes részére - 15 nap alatt - 734 838 Ft tőke, ennek 1992. július hó 3. napjától számított - a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres szorzatának megfelelő összegű - kamata és 9750 Ft első, valamint másodfokú együttes perköltség megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan pedig a felperes keresetét elutasította. Az ítélet szerint a felperes 34 073 Ft, míg az alperes 18 350 Ft fellebbezési eljárási illetéket köteles - az illetékhivatal felhívására - az államnak megfizetni.

A jogerős ítélet indokolása értelmében az alperes alappal hivatkozott arra, hogy a szerződés megkötésekor lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt és tévedését a felperes okozta vagy legalábbis felismerhette. A felek a lízingdíj összegét szabadon állapítják meg, de "ha az annak alapjául szolgáló költségeket részletezik, azoknak valós kiadásoknak kell lenniük. A felek a nettó beszerzési költség 25%-át mindvégig áfaként kezelték, ezzel szemben a felperes által e címen a lízingdíj alapjába beállított összeg fiktív volt. Az alperes tévedése abban állt, hogy nem ismerte fel ennek az áfának a rendeltetését, ezt a felperes részéről olyan kiadásnak vélte, ami reá jogszerűen áthárítható, ezáltal része a lízingdíj alapját képező beszerzési költségnek". Az alperes tehát jogosult volt a szerződés megtámadására [Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése], amely a kikötött lízingdíj tekintetében érvénytelen.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítélete szerint a Ptk. 239. §-ának (2) bekezdésében foglalt - időközben hatályát vesztett, de az ügyben még irányadó - rendelkezés értelmében gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződésének részbeni érvénytelensége esetén az érvénytelenség jogkövetkezményei csak az érvénytelen kikötésre vonatkoznak ugyan, a bíróság azonban az egész szerződést érvénytelenné nyilváníthatja. A lízingszerződés legjelentősebb elemében, a lízingdíj összegében érvénytelen, ezért a Legfelsőbb Bíróság az egész szerződést érvénytelenné, és - mivel a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet visszaállítani nem lehet - a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánította [Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése], s a felek jogvitáját az általuk nyújtott szolgáltatások elszámolásával rendezte.

A jogerős ítélet indokolása kifejti, hogy a lízingdíj összege - figyelemmel a fellebbezési eljárás során beszerzett igazságügyi könyvszakértői véleményben foglaltakra is - 1 963 764 Ft beszerzési költséget alapul véve, a 138,3%-os lízingszorzóval kiszámítva 2 715 886 Ft. A szerződés 18. pontja alapján tett nyilatkozatával 1991. március 15-től a felperes - a beszerzés forrását képező beruházási kölcsön kamatlábának 28%-ról 40%-ra emelkedése következtében - felemelt lízingdíjat érvényesített. Ez az említett időpontot követően esedékessé vált 1 697 427 Ft lízingdíj 12%-kal való felemelését jelentette, aminek folytán az alperest terhelő lízingdíj teljes összege 2 938 589 Ft-ot, fizetési kötelezettsége pedig - az említett összeget a 25%-os áfával megnövelve - 3 673 231 Ft-ot tett ki. Az ítélet indokolása részletes számításokat tartalmaz arra vonatkozólag, hogy az alperesnek ebből az összegből - tekintetbe véve az általa eddig megfizetett összegeket - még 734 838 Ft összegű tartozása áll fenn, amit - a jegybanki alapkamat kétszeres összegének megfelelő mértékű - kamatokkal együtt köteles a felperesnek megfizetni.